Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-21 / 300. szám
1992. december 21., hétfő OLVASÓI FORUM Kelet-Magyarország 5 Ablakon kidobott pénz... Véradók Tisztelt Főszerkesztő Úr! Jóleső érzéssel és örömmel olvastam a Kelet-Magyaror- szág november 27-i számában a Véradók Napja alkalmával megjelent köszöntésüket és méltatásukat. Köszönöm, hogy a véradást annak humánus oldaláról közelítették meg és ily módon is hozzájárultak a véradók társadalmi elismeréséhez és megbecsüléséhez. További eredményes munkát kívánva tisztelettel üdvözli: Prof. dr. István Lajos, a Transzfúziológia miniszteri biztosa Megkaptam a pótlékot Tisztelt Kelet-Magyaror- szág Szerkesztősége! Nagyon szépen megköszönöm Önöknek a segítségüket. Hála a jó Istennek és Önöknek, mával, december 4-ével megkaptam a családi pótlékot. S engem is áttettek az öregségi nyugdíjba. Nagyon szépen köszönöm, amit értem és gyermekemért tetszettek tenni. Áldja meg az Úristen magukat jó egészséggel és hosszú élettel. Hogy még sok ilyen szegényen tudjanak segíteni, mint mi vagyunk. özv. Tóth Andrásné és leánya, Kisvárda Jó egészséget, * Gyuri bácsi! Tisztelt Főszerkesztő Úr! Elnézését kérem, hogy levelemmel zavarom Önt! A Ke- let-Magyarország régi és elkötelezett olvasója vagyok. Jóleső érzéssel tapasztalom, hogy az Önök napilapja a mai zűrzavaros helyzetben is megmaradt józannak, az igazságosságra törekvőnek. Ezúttal más okból fogtam tollat. Legkedveltebb olvasmányom a sport, hiszen az Önök lapja a „végvárak” gondjáról-bajáról is szokott írni. Egy idő óta hiányolom Kovács György írásait erről az oldalról. Az övét és a Mán Lászlóét olvasom legszívesebben. Úgy értesültem, hogy Kovács György, az egykori ejtőernyős, kemény sportember betegséggel küzd, ráadásul korábban családi gyász is érte. A Kelet-Magyarország sportoldalán szeretnék neki mielőbbi jobbulást, erőt, egészséget kívánni. Magam, és a sportszerető társaim nevében kívánom, hogy mielőbb térjen vissza munkájához, abban keresve vigasztalást. Szeretnénk mielőbb olvasni írását, amelyben hirdette a sport összetartó, közösségformáló erejét, emberformáló pozitív hatását... Kedves Gyuri bácsi! Jó egészséget kívánok! Egykori riportalanya: Tukacs László sportfelelős, Tiszacsécse A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje, A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A szeretet himnusza Jajkiáltás! Ez a kifejezés 1992. november 26-án hangzott el a TV2 Éhségsztrájk című riportfilmjében. Úgy emlékszem, a ceglédi polgármester szájából, s ezt a kifejezést többször hangoztatta a riport során, mondván: dr. Réti Miklós és Győri Béla nem önsanyargatásból kezdte el a sztrájkot, hanem ember — és természetesen a saját — véleményének hangot adva, két jelentős médiánk vezetőjének ügyével kapcsolatosan. Belőlem is a ,jajkiáltás” szakad ki. A riportban felolvastak ugyanis több, dr. Réti Miklósnak írt levelet, volt közöttük jó pár egyetértő, és jó pár ellendrukker. Jaj, de szomorú voltam, amikor az ellendrukkerek levelét hallgattam. Micsoda kegyetlen állapotok vannak! Hát már idáig jutottunk? Ilyenek lettünk, mi, emberek, s mi, magyarok is? Ennyire lealjasodtunk, hogy egy becsületes magyar embernek csak azért, mert netán ellenkezik véleménye a magunkéval, azt kívánjuk, hogy dögöljön bele az éhezésbe? Fülnek rossz volt hallani, a sértőnél sértőbb, megalázónál megalázóbb kifejezéseket. Akkor az villant át az agyamon, hogy ilyen rosszindulatosságot, ilyen embertelen magatartást még a kutyájával szemben sem tanúsíthat a gondolkodó, a bensőjében alapvetően szeretetet hordozó ember! S ha netán valaki is azt hinné, hogy én is egyetértek az éhségsztrájkolókkal, téved. De semmiképpen sem ítélem el azokat, akik a sok-sok igazságtalanság miatt ilyen, vagy hasonló eszközhöz folyamodnak. Feltétlenül igaz lehet az, hogy hasonló megmozdulások láttán a mérleg nyelve az igazság felé mozdul. Van birtokomban egy Hofi- magnókazetta, amelyen többek között ilyen megfogalmazása is elhangzik Hofi Gézának: miért nem ébredünk már rá, hogy egymás kezét kell szorítania az embereknek, nem egymás nyakát! (S ez még 1987 vagy ’88-ból származik, Grósz Károly idejéből.) Ennek igazságán el sem kell gondolkodni. De hadd irányítsam rá a figyelmét ezeknek az „ellendrukkereknek” elsősorban, de nyugodtan — és nagyképűség nélkül le merem írni — az embereknek a Bibliára! Éspedig Pál apostol korintus- beliekhez írt I. levelére, melynek 13. része „A szeretet dicsérete1’ címet viseli. Világi nyelven a szeretet himnuszának is hallottam már nevezni. Pál apostol a szeretet méltatásánál ilyen ismérveket sorol fel: „A szeretet hosz- szútűrő kegyes, a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent, hiszen mindent remél, mindent eltűr.”. És végezetül, ha mindezek az ismérvek megvannak az emberben: „A szeretet soha el nem fogy!”. Majd a 13. rész, a 13. verssel így fejeződik be: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet”. Nem tudom elképzelni, hogy az idézett bibliai felsorolásból bárki is kivetni valót találna, vagy az apostol által, a szeretet méltatására megfogalmazottakat igaztalannak tartaná. Mindenesetre, azoknak az embereknek, akik azokat a minősíthetetlen leveleket írták, nem ártana behatóbban megismerkedni az idézett bibliai résszel, de egyáltalán nem volna kárukra, ha a Bibliával megismerkednének. Az előbbi hangosan gondolkodásomban egyáltalán nem hittérítői szerepben akartam tetszelegni, én arra egyáltalán nem vagyok méltó. Csupán a szeretetre, mint csakis az emberre jellemző érzésre, akartam ráirányítani a figyelmet. Arra az emberi érzésre, amely lelki szükséglete kellene legyen minden — magát gondolkodónak nevező — embernek. Azt gondolom, ha az apostol által felsorolt ismérveket, az emberek magukra nézve kötelező érvényűnek fogadnák el, sokkal kevesebb megbotránkozást, fájdalmat okozó hírről kellene tudomást szereznünk. Sokkal inkább el tudnánk viselni egymás gyengeségeit, hibáit. Hiszen a szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet soha el nem fogy! Itt a karácsony, amelyet a világon mindenütt a szeretet ünnepének neveznek az emberek. Fogadjuk el az apostolnak a szeretetre vonatkozó méltatását, hátha megéri! Orosz Miklós nyugdíjas Vásárosnamény Nyugdíj és áfa Mindig érdeklődéssel nézem a Hőmérő című műsort a televízióban. Egy műsor, mely mentes minden ízléstelenségtől. Mégsem jelentkeztem soha, hogy személyesen is részt vegyek a vitában, mert nem akarok csupán gombot nyomogatni. A véleményemet nem mondhatom el. Jó lenne viszont, ha az újságban lehetne vitát indítani az ott és másutt elhangzott nyilatkozatokról. Az olvasók is elmondhassák vagy megírhassák a véleményüket. Az újság árát jócskán felemelték. Legalább érdekesebb lenne az olvasnivaló. A Hőmérő két héttel ezelőtti adásában szó volt a nyugdíj- korhatár felemeléséről. Akiket oda meghívtak, nem közgazdászok. Fogalmuk sincs a köz- gazdaságtanról. Ha én így feleltem volna az érettségin az Angolkisasszonyok Kereskedelmi Középiskolájában 1945- ben, ahogy ezek az áltudósok nyilatkoztak, engem elbuktattak volna közgazdaságtanból. Azzal a képtelen véleménynyel jöttek elő, hogy azért kell a nyugdíjkorhatárt felemelni, mert nem lesznek, akik eltartsák a népes Ratkó-korszak gyermekeit, ha megöregszenek. A nyugdíjasokat nem tartja el senki. Évtizedeken keresztül fizetjük a nyugdíj-hozzájárulást. Ha az állam nem jól gazdálkodott a pénzünkkel, nem tartozik ránk. Állítsák vissza a régi nyugdíjintézeteket. Volt a postának, vasútnak nyugdíjpénztára. Volt a magánalkalmazottaknak, volt OTI, MABI, OTBA stb. Az emberek ide fizették a nyugdíjalapjukat. Az intézetek ezzel a pénzzel gazdálkodtak. Bérházakat építettek, de nem olyanokat, amelyek 30 évre vannak garantálva, hanem olyanokat, amelyek átvészeltek két világháborút, s ha csak nem kaptak találatot, 50-60 évig sem kellett tatarozni. Ezek jövedelméből fizették a nyugdíjakat. Áz sem volt ritka, hogy a nyugdíjintézet valamelyik nagy külföldi világbiztosítónál biztosította magát, illetve a nyugdíjasok pénzét. Ezek a nyugdíjintézetek kötelesek voltak a maguk biztosítottjaiknak a nyugdíjat kifizetni. Ha a nyugdíjkorhatárt felemelik, a következő nemzedéknek végleg nem lesz elhelyezkedési lehetősége. A saját nyugdíjalapját sem fogja tudni fizetni, biztosítani. Nem tudok egyetérteni Antall József miniszterelnök úrral sem. Szerinte azért kell az alapvető élelmiszereket megadóztatni, mert a külföldi turisták sokat vásárolnak az élelmiszereinkből. Csakhogy a vásárlók zömét a szegény magyar állampolgárok teszik ki. Á miniszterek megtudják fizetni a két kulcsos áfát, de az átlag magyar állampolgár nem. A miniszterelnök úr külföldi példákra hivatkozott. Sehol a világon így nem adóztatják meg az alapvető élelmiszereket. A tartós fogyasztási cikkek adóját viszont a határon a külföldi vásárló visszaigényelheti. Magam is túlzásnak tartom, hogy a bécsi háziasszony olcsón bevásárol Sopronban, Kőszegen. Vessenek ki az élelmiszerekre kiviteli védővámot. Hogy akkor kevesebb lesz a külföldi vásárló? Hogy ez a kivitelnek egyik formája? Szükség van a külföldi vásárlóra? — Akkor ne velünk fizettessék meg a vámot. A miniszterelnök úr megható szép beszédeket mond, de ezzel nem lehet jóllakatni a népet. Antalóczy Tiborné tanár Nyíregyháza Tisztelt Főszerkesztő Úr! Nagy felháborodásomban írok Önnek levelet,'talán abban a reményben, hogy valamilyen formában segítségemre tud lenni. Ezelőtt 3 évvel megrendeltünk az ÉPSZER Vállalattól méretre 4 db fehér műanyag nyílászárót. Ezek elkészültéig nem is volt gond, felszerelésükkel kezdődtek a bajok. Mikor az ablakok elkészültek, kértük, hogy szakembert küldjenek el beszerelni azokat. El is jött egy 20 év körüli fiatalember másodmagával. Ő volt az, aki a vállalatnál a legjobban értett ehhez a munkához. Felszerelte az ablakokat, de a minőségi munkáról jobb nem beszélni. A műanyag leceket össze-vissza szegelte, az egész ablakpárkányt beragasztózta. Még most is, 3 év után a hézagok közül a nyúlós, megszáradt ragasztót szedjük ki. Mikor szóvá tettem, hogy nem tetszik a munkája, azzal érvelt, hogy ezt nem lehet jobban csinálni, és különben is nála jobban senki sem tudná beszerelni az ablakokat. Rémes arra gondolni, hogy akkor a többi dolgozónak milyen lehetett a munkája. A fiatalember dolga végeztével — természetesen a munkadíj felvétele után — távozott, viszont én ottmaradtam a minősíthetetlenül beszerelt nyílászárókkal, amiért nem keveset fizettem. Igaz, 5 év garanciát vállaltak rá. Most az ablakok úgy néznek ki, hogy sokszor sírhatnékom van. Kívülről a műanyag szegély válik le, hiába van odaszegezve nagy kampós szegekkel, ami bizony kívülről nagyon csúnyán mutat. Ezt bárki az utcáról lecibálhatja, és akkor csináltathatom az egészet újra. Kb. úgy fél évvel ezelőtt bementem a vállalathoz és elmondtam a problémámat. Kértem, hogy javítsák ki a hibákat, mivel 5 év garanciát vállaltak rá. Megnyugtattak, hogy kiküldik a garanciális javítókat megnézni az ablakot. De még megnézni sem jöttek el, nemhogy megcsinálni. Vártunk egy darabig és újból felkerestem őket. Időközben legalább 10-szer kértük telefonon is, hogy ne csak áltassanak. Semmi reagálás nem volt részükről. Egy hónappal ezelőtt újból bementem és akkor már nem olyan szépen kértem az illetékeseket, mint korábban. Ki is küldtek még azon a héten egy férfit. Megnézte az ablakokat és megállapította, hogy teljesen igazam van. Ezt ugyan én is tudtam, hisz nem azért szaladgáltam fél évig utánuk. Közölte velem, hogy ezt a munkát neki meg kell beszélnie a főnökével, és még aznap délután visszajön. Azóta színét sem láttuk. Most már részemről nagyon betelt a pohár. Miért csinálják ezt a cirkuszt, mikor a rossz munkát ők végezték, miért nem vállalják akkor érte a felelősséget? Mire vállaltak akkor 5 év garanciát? Kérem Főszerkesztő Urat, hogy ügyemnek valamilyen formában utána járni szíveskedjék, legyen kedves és segítsen nekem. Nagyon bosz- szantó, hogy amiért én sok pénzt kifizettem, azt más tönkreteszi. Ráadásul az a vállalat, akinek fizettem. Már nem tudok ezekkel az ablakokkal 2 évet várni, hogy leteljen a garancia és jó borsos árért kijavítsák nekem a hibákat. Szeretném már végre élvezni a sokak által annyira dicsért hőszigetelt, műanyag nyílászárókat. Köszönettel és őszinte tisztelettel: Nagy Béláné Nyíregyháza Bethlen G. u. 33. A jogalkalmazók aknái Érdeklődéssel olvastam Kuk- nyó János „Iskolai békétlenség” című írását a lap november 28-i számában. A szerző a közalkalmazotti törvény értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos gondolatait vetette papírra. Való igaz: a jogalkotók szándékuk és akaratuk ellenére aláaknázott terepszakaszokat is elhelyeztek a közalkalmazotti státusváltás jogi szabályozásával, s az oktatási intézményekben a konfliktusok lángjai is felcsapnak. Ha az ember biztonságosan szeretne eligazodni ezen a terepen, jó, ha nemcsak a közalkalmazotti törvényt tartja kézközeiben, hanem az oktatási és az önkormányzati törvényt is. Jó, ha ismeri a magyar alkotmány idevonatkozó passzu-, sait, és jogi szakértővel is konzultál. Kuknyó János anomáliaként három területet említ, mely robbanásveszélyes lehet. Ä diploma értékének megítélése, a felsőoktatási intézményben eltöltött tanulmányi idő kezelése és a vezetők bérezése. Mindhárom problémakör kezelhető az alkalmazotti törvény alapján, a jogalkalmazóknak jó lehetőségeik vannak erre. „A világ jobbik felével” való összehasonlítás ezen a területen is, sajnos, éppúgy sántít, mint más részterületek „nyugat-európai” szintűvel való elszigetelt összevetése. A közalkalmazotti törvény életbe lépése hatályon kívül helyezte a közalkalmazotti intézményekben dolgozók munkaviszonyban töltött idejének számítási módjáról szóló addigi rendeleteket. A munkaviszonyban eltöltött idő fogalmát visszamenőlegesen másképpen határozza meg. Ha betű szerint alkalmazzuk egy-egy cikkelyét, akkor előfordulhat, hogy negyedszázados munkaviszonnyal rendelkező dolgozó nemhogy jubileumi jutalmat nem kap, hanem egy hat éve dolgozó kollégája bérszintjére kerül. Nem is beszélve arról, hogy van, aki kétszer is felvehette a jubileumi jutalmat, míg kollégája esetleg egyszer sem fogja. Azonos végzettségű, azonos élethelyzetben élő és dolgozó emberek között a megelőző munkaviszonyok beszámítási lehetőségének kétféle elbírálási módja nemcsak béregyenlőtlenséget, hanem társadalmi feszültségeket is eredményezhet. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény a közszolgálati munkaviszony számításánál elismer minden megelőző munkaviszonyban eltöltött időt. Visszatérve a kiinduláshoz: a közalkalmazotti törvény nagy eredmény a pedagógus- társadalom számára, a meglévő anomáliák és a bizonytalan anyagi háttér ellenére is. Kuknyó János és magam is csak néhány problémát vetettünk fel a sok közül. Ezek azonban menet közben oldódni fognak, a feszültségek csökkennek, hiszen az említett aknák nemcsak a jogalkotók aknái, hanem a jogalkalmazóké is. Sok a tennivaló helyileg is. Reméljük, 1994. január 1- jén közmegelégedésre a törvény „valóban” életbe lép. Tóth László Nyíregyháza
