Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19 / 299. szám
14 i -# 9^Íet-9íagyartyrszág hétvégi met&f&U ~~ ~~ _______ 1992. decemBer 19. Csudálatos Mairi Hollywoodi görbe tükör Nyíregyháza (KM - Nyéki Zsolt) — Bárhol a világon minden egyetemista arról álmodozik, hogy tanulmányai befejeztével tudásának kiegészítésére a nagyvilágból gyűjtsön tapasztalatokat. Ezért készek elutazni messzi idegenbe, vállalják az esetleges magány kockázatát távol a megszokott környezetüktől, szeretteiktől. A kíváncsiság, a megismerés vágya hozta Mairi Fullert is Kanadából Nyíregyháza városába. Ez év tavaszán Nova Scotia tartományának Wolfville városában kapta kézbe a tanári diplomáját, de már korábban eltervezte, egy kis ideig külföldön fog élni. Közép-Euró- pát találta a legérdekesebb területnek, véleménye szerint itt most történélmi események zajlanak. S hogy konkrétan Magyarországra terelődött a figyelme, abban nagy szerepe volt egy magyar származású professzorának, aki sokat mesélt neki erről az országról, az emberekről. Nyíregyházára pedig Robert Kehleren keresztül vezetett az útja, aki a Tanárképző Főiskola angol tanszékén tanít már második éve. O vette fel a kapcsolatot a helyi önkormányzattal, s szerzett munkát Mairinek a Vé- csey Károly Általános Iskolában. Augusztus végén érkezett hazánkba meglepően nagy ismeretekkel felvértezve történelmünkről, a jelenlegi viszonyokról. Meglepő volt, hogy már a középiskolai tananyagában szerepeltek a magyarság fontosabb eseményei, például a tatárjárás, a Habsburgokkal közös birodalom létrehozása, az ’56-os események. A legtöbb információt azonban a professzorától kapta. Elmondása szerint Kanadában ma a magyarokról viszonylag kevesebbet, míg a közelünkben zajló eseményekről, a délszláv válságról, a romániai helyzetről többet hallanak az emberek, s így a területi közelség miatt sokan téves következtetéseket vonnak le Magyarországra nézve. Mairi most megosztott rendben egy magyar anyanyelvű tanárral angol társalgást tanít általános iskolásoknak. Magyarul csak egy-két szót tud, így élményszámba mennek az órái, ahogy testbeszéddel, széles mozdulatokkal, rajzokkal elmagyarázza a tanulóknak, mit is akar nekik mondani. A gyerekek viszont kényszerítve vannak rá, hogy csak angolul szólíthatják meg a tanárnőjüket. Ezért igen eredményesnek bizonyulnak a foglalkozások, amit a lépten-nyomon megnyilvánuló nagy szeretet mellett a beszédkészség javulása is bizonyít. Mairi kezdeményezésére az iskola 8. osztálya kapcsolatba lépett kanadai iskolásokkal. Leveleket írnak egymásnak, s most, az ünnepekre kisebb ajándékokkal, apró kis csomagokkal lepték meg egymást. A sikerélményeken felbuzduló gyerekek most szeretnének angolul tanuló japán iskolásokkal is hasonló jellegű kapcsolatokat kezdeményezni. Hazája karácsonyi szokásairól szívesen mesél. — A piros csizmás, fehér szakállú Mikulást Kanadában Santa Clausnak hívják, s ő hozza az ajándékokat karácsonykor, méghozzá december 25-én reggel, ébredés után. Talán egy kicsit bensőségesebbnek tűnik otthon az ünnep hangulata és sokkal nagyobb forgataggal, felhajtással jár. Nálunk nincs külön Télapó és karácsony. Szerintem jobb és szebb, ha a két ünnep elkülönül egymástól, mert jobban tükrözi az eltérő hagyományokat, s amíg nálunk a karácsony Mikulás-központú, addig itt, Magyarországon ugyanekkor Jézus születése ad alkalmat az ajándékozásra. Az iskolában most beköszöntő téli szünet idejét barátnőjével együtt — aki szintén Kanadából érkezett és szintén Hamar Péter Nyíregyházán tanít — Magyarország nyugati részének megismerésére szánja. Ehhez a kollégái egy Bala- ton-parti vendégházat bocsátottak a rendelkezésükre, ahonnan a határmenti városokba, esetleg Ausztriába is könnyebben eljuthatnak. Beilleszkedése mosolygós, barátságos természete lévén nagyszerűen sikerült, ezért karácsony idején sem érzi egyedül magát. Kollégáin kívül a Békehadtest Magyarországon dolgozó kanadai tagjaival is tartja a kapcsolatot. Szabad idejében koncertekre jár magyar barátaival, de legszívesebben nagyokat sétál a városban, élvezi az újdonság varázsát. Meg aztán így tudja a legtöbb tapasztalatot, élményt gyűjteni az itt lakó emberekről. A benne kialakult kép elgondolkodtató. — Az utcán sétálva, ismeretlen arcokat nézve könnyen leolvasható, hogy a többségnek sok a problémája, gondja. Mindenki rohan. Jó lenne, ha az emberek kevesebbet, s nem ilyen keményen dolgoznának, illetve nem lennének kényszerítve erre. Bár otthon még nem tanítottam, s ezért nincs igazi összehasonlítási alapom, de mintha már a gyerekek is túlterheltek lennének. Én kevesebb óraszámban oktatnám őket, hiszen már a hatodik óra után fáradtak, a hetedik-nyolcadik órán pedig teljesen kimerültek. Mairi 1993. június végéig kötött szerződést a városi ön- kormányzattal, eddig az időpontig lesz a Vécsey tanára. Egy biztos, a gyerekek sajnálni fogják, ha vissza kell utaznia majd az óceánon túlra. Arra a kérdésre, nem tartja-e kidobott évnek az itt eltöltendő évet, hevesen tiltakozik. — Nagyon jól érzem itt magam, fantasztikus emberekkel találkozók, s a nyelvet is lassan megtanulgatom. Azt sajnálnám a leginkább, ha nem jöttem volna el Magyarországra, Nyíregyházára. A hollywoodi nagy öreg, Robert Altman ismét színre lépett, s nem is akármilyen szakmai sikerrel: 1970 után az idén ismét díjat kapott Can- nes-ban, ezúttal A játékosért, ha nem is az Arany Pálmát, mint annak idején a Mash-én, „csak” a legjobb rendezés díját, és mellesleg hozzásegítette Griffin Millt a legjobb férfi főszereplő díjához. A fönti minősítés egyetlen szépséghibája, hogy Altman úgy hollywoodi, hogy nem igazán hollywoodi. Bár ez fából vaskarikának hangzik, de ez a színtiszta igazság. Amerikában igazán „nagyot dobni” az álomgyári stúdiók nélkül nem lehet, s aki egyszer belekerül ebbe az ördögi gépezetbe, az bedarálódik, hacsak nem hívják Cassavettes- nek vagy Altmannak, és a névsor igazán nem lenne hosszú, ha megcéloznánk a teljességet. A játékos éppen arról szól, miként működik az álomgyári gépezet. Hogy bizonyos arányokat érzékeltetni lehessen, érdemes megemlíteni, hogy a stáblistán (amely a film végén pereg, s a kedves néző általában nem várja végig, hanem közben veszi a kabátját és távozik) közel 200 közreműködő és majdnem 100 színész neve szerepel. (A forgalmazó GUILD jóvoltából e nevek olvashatók a film reklámanyagához tartozó, ötletesen hajtogatott szórólapon.) A színészek többsége gyakorlatilag nem szerepet játszik, hanem „önmagát alakítja”, vagy talán így pontosabb: jelen van a számára otthonos, illetve megszokott környezetben. Ízelítőül néhány név: Júlia Roberts (amint éppen részese egy film a filmben jelenetnek — mellesleg kiábrándítóan gyenge, s nem is igazán tudni, azért-e, mert indiszponált, vagy mert a nagy kártyakeverő, a rendező így akarja), Harry Belafonte, Karen Black, Cher, Angelica Huston, Jack Lemmon, Malcolm McDowell, Nick Nolté, Burt Reynolds, Bruce Willis, és ahogy a szlogen mondja: sokan mások. Ebből a sztárkavalkádból következik, hogy A játékos barokkosán zsúfolt, a néző — különösen a film elején — nem győzi kapkodni a fejét, annyi információ hull rá, ráadásul ez a film is feliratos — nem először teszem szóvá a nagyon szükséges szinkron hiányát! — iszonyúan megnehezíti az események követését, és ez nyilván sokakat elriaszt a moziból. Ha hagyományos hollywoodi film lenne, egyszerűvé válna a műfaji minősítése: bűnügyi komédia. A nézők többsége nyilván így is éli meg egyébként, s nem vesz tudomást arról, hogy itt minden meg van csavarva, a feje tetejére van állítva, idézőjelbe van téve: a sztáréletforma, a szórakoztatóipari gépezet működése, a rendőrség ténykedése és így tovább. (Mellesleg: viszontláthatjuk rendőrnyomozóként Whoopi Goldberget, a Bíborszín egykori törékeny néger kislányát, bár most jó tíz évvel öregebb, s legalább harminc kilóval több, de ellenállhatatlanul komikus. Ahogy az intimbetétjét keresi kihallgatás közben, az a film egyik csúcspontja.) Griffin Mill stúdiómenedzsert alakít, aki a forgatókönyvek özönéből kiválaszt évente tizenkettőt, persze nem azokat, amelyek művészileg a legbizalomkeltőbbek, hanem azokat, amelyeknek a megvalósításától a legtöbb üzleti haszon remélhető. A receptura egyébként egyszerű: sztárok, szex, izgalom, humor, happy end — habár a keverés aránya sem mindegy. A történet egyébként csupán annyi, vagy inkább a műfaji háttér miatt mondható el belőle mindössze annyi, hogy a főhőst egy névtelen levélíró, nyilván egy elutasított forgatókönyv szerzője több rendben megfenyegeti, hogy elteszi láb alól. A rendezői bravúr az A játékosban, hogy Altman ezúttal kötelezőnek tekinti önmagára az álomgyári szabályokat, de mindent túladagol egy kicsivel, hogy lelepleződjék az egésznek a mélységesen hazug, erkölcsileg kártékony volta, kaptafajellege, s Altman bizonyára hisz abban is, hogy a nézőt rá tudja döbbenteni, milyen iszonyúan naiv dolog hasra esni az egész világot elárasztó amerikai kommersz film előtt. (Az utóbbiban — sajnos — alighanem téved!) Lenyűgöző a film ötlet- zuhataga a finom jelzésektől az alpáriságig. Az előbbire példa, ahogy a nyomozás kezdetén — látszólag véletlenül — megjelenik a háttérben egy bekeretezett Hitch- cock-kép, az utóbbira a nyomozó Goldberg szabad- szájúsága. És mert ez kell nekünk, megkapjuk a happy endet is, de Altman egyúttal azt is megmutatja, hogy ez a kötelező fogás milyen aljas eszközzé válhat, azaz a gyanútlan nézővel mindent meg lehet etetni.- —■ I / I / ..J »I / ! Kitűnő puska lehet Nagy István Attila Igazán nem szeretném idegesíteni a diákokat, hiszen többségük már a jól megérdemelt pihenést tölti, mivel éppen megkezdődött a téli szünet. De könnyen lehet, hogy néhányan a pihenés időszakában is forgatják majd a tankönyveket. Pótolják, amit az eltelt hónapok alatt elmulasztottak. Minden bizonnyal szent esküvéssel fogadják, hogy ez mégegyszer nem fordul elő, mert a pihenésnél nincs jobb a világon. Ha mégis maradna egy kis szabad idő most vagy a későbi_: i- ' _____i i____ __ '___________ való készülődés időszakában, jó időtöltés, hasznos „mulatság” lehet annak a könyv- sorozatnak bármelyik kötete, amely az elmúlt időszakban indult „hódító” útjára. Valószínű, minden magyartanár azt mondja, amikor meglátja, kézbe veszi, beleolvas azokba a kötetekbe, amelyek az Ikon Kiadó gondozásában láttak napvilágot, s a Matúra Klasszikusok összefoglaló címet viselik, hogy ilyen könyvről álmodoztam mindig. Eddig a következők jutottak el hozzánk: Madách Imre Az ember tragédiája, Kosztolányi Dezső Édes %nna, Katona József Bánk bán, Shakespeare nx—x x„ d.r„,, genyij Anyegin. Az eddigiekből is látható, hogy ezek „kötelező” olvasmányok. Korábban is megjelentek, mi hát bennük az újdonság? Az igazi lelemény a szerkezetükben van. Nézzük az utolsót! Főképpen azért, mert a kiadó nagy merészen az Anyegin új fordítását is letette az asztalra. A szakemberek még bizonyára sokáig vitatkoznak azon, hogy Áprily Lajosé-e a szebb, vagy ez a mostani, amely Gal- góczy Árpád munkája. Mindenesetre a vers könnyedséggel árad nála, anélkül, hogy a pontosságot sérelem érné. A Matúra-könyvek mindémrilzo ó|ptroi7Í \rálfP7» dődik, amelyből megismerhetjük a legfontosabb adatokat, különös tekintettel azokra, amelyek a műalkotás megszületésében fontos szerepet játszanak. Rövid tanulmány igazít el a mű keletkezéstörténetében, majd szó esik a műfaji, szerkezetbeli sajátosságokról is. Ezután a mű szereplőinek a bemutatása történik meg, bőséges megjegyzések kíséretében. A szöveg sem egyszerű szövegközlés, hanem számtalan értelmezés kíséri az egyes részleteket. így például informálódhatunk a XIX. századi orosz- országi nemesi életről, a korabeli színházi kultúráról, Tatjána feltételezett nrototínusáról. és sok más egyébről, amelyek a műalkotás megértését segítik, elmélyültebbé teszik. Az egyes fejezetek végén ellenőrző kérdéseket talál az olvasó, amelyekre válaszolva kiderül, hogy megértett-e mindent, vagy bizonyos részeket nem árt újraolvasni. A könyv záró fejezetében a mű utóéletéről számolnak be a szerkesztők, illetve ismertetik a legfrissebb kutatási eredményeket is. Minden egyes könyv valóban kidolgozott érettségi tétel, amely azonban egyáltalán nem mond le arról, hogy tanár és diák hozzágondolja a maga véleményét is. Tűsarok Színes spanyol-francia film. írta és rendezte: Pedro Almodovar. Főszereplők: Victoria Abril, Marisa Paredes, Miguel Bose, Feodor Atkirte
