Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-02 / 284. szám

12 Kelet-Magyarország SPORT 1992. december 2., szere Lelátó _____________ Jövőre ugyanitt Horányi Zsuzsa t 7 égre telt ház volt a Buj- V tosi Szabadidő Csar­nokban, ami a nemzetközi teremcrossz-találkozónak köszönhető. A két napon összesen ötezren láthatták a látványos, izgalmas találko­zót. Az idén országunkban egyedül Nyíregyházán ren­deztek ilyen versenyt. Minden adott volt, hogy a nézők jól érezzék magukat. Szebbnél szebb motorcsodák (Suzuki, Kawasaki, Honda) száguldoztak a technikásán megépített pályán. Izgal­makban nem volt hiány. Ha­talmas ugratások, lökdö­sődés, ütközések, kicsúszá­sok, bukások tarkították a ta­lálkozót. A svéd Wherner Jimmie egy középfutam so­rán bemutatta, hogyan lesz utolsóból első, és végül az összetett győzelmet is ő sze­rezte meg. A közönség ked­vence, a svájci Beeler csak még fokozta a hangulatot. Az ugratókon bemutatott légi­balettje közben arra is ma­Birkózás Sárrét Kupa elnevezésű diák A* korcsoportos verse­nyen vettek rész a Bököny DSE versenyzői. Első helye­zést ért el: Száku Szabolcs (28 kg), Dudás Miklós (32), Seres Attila (35), Szabó Fe­renc (38), Szöllősi Zsolt (41), Dudás (55), Szöllősi János (+66). Ezüstérmet sz­erzett: Pistár Róbert (28), Taskó Norbert (35), Buczi János (38). A csapatok versenyét a Bököny DSE nyerte. radt ideje, hogy integessen, de a pálya minden pontján a publikumnak motorozott. A motorsporthoz hozzá­tartozik a veszély és, sajnos, a balesetek is. Itt sem volt ez másképp, de szerencsére a komolynak látszó sérülés is csak egy kisebb agyrázkódás volt. A technikai sportágak közül nálunk a salakmotor az ismertebb, ám hívei itt is találkozhattak „ ismerőssel”, hisz első nap indult a több­szörös magyar bajnok salak­motoros Adorján Zoltán. Aki bebizonyította, hogy bármi­lyen pályán ura a motornak. Igaz, hogy a kétszeres győztes Kamrás Károlynak most nem sikerült megsze­reznie a végső győzelmet, összetettben második lett, ám a nézők csak emiatt szo­morodhattak. A műsorközlő sziporkázó poénjai, a ba­lettcsoport bemutatói és nem utolsósorban a motorok küz­delme, izgalmas, forró lég­kört teremtettek. De jó lenne ezt más sportágakban is lát­ni! Berlin r- . f * Újabb győzelemmel foly­tatta szereplését a német Bundesligában Kovács Ist­ván ökölvívó-világbajnok. A TSC Boxring Berlin színei­ben az 54 kg-os súlycsoport mérkőzésén másfél menet­ben verte Sven Prakels-t a spandaui Gehrke sportcsar­nokban lebonyolított csapat­bajnoki találkozón. Kovács István a második menet kö­zepéig kétszer küldte pad­lóra a Schweriner SC ököl­vívóját. V Mai műsor KÉZILABDA. NB I, fér- LABDARÚGÁS. Barátsá- fiak: Nyíregyházi KC-Tisza gos mérkőzés: Mátészal- Volán, bujtosi csarnok, ka-Krivbász (ukrán), 13,30. 17,30. A Vác áll az élen az NB l-ben Nyíregyháza (KM) “JK — Rendhagyó mó- yr dón hétfői mér- - „I kőzéssel búcsúzott a közönségtől a labdarúgó első osztály 15. fordulója, amely egyben az őszi szezon végét is jelentette. A tévéközvetítés miatt rendezték a szokatlan időpontban az Újpest-Video- ton találkozót, amelyen a vendég fehérváriak Takács góljával nyertek 1-0-ra. Ezzel a Videoton felzárkózott a ne­gyedik helyre, míg az UTE osztályozót jelentő helyről várhatja a folytatást. Ez a mérkőzés már ném befolyá­solta az NYVSC helyezését. Sajnos, a nyírségiek az utolsó helyen állva kezdhetik meg a téli pihenőt. Az őszi végeredmény: 1. Vác 1511 1 3 27-13 23 2. FTC 15 10 2 3 23-11 22 3. Kispest 15 9 3 3 24-15 21 4. Videoton 15 8 3 4 25-17 19 5. Vasas 15 6 6 3 19-15 18 6. B.csaba 15 5 6 4 20-18 16 7. MTK 15 5 5 5 25-19 15 8. Diósgyőr 15 5 5 5 18-21 15 9. Csepel 15 5 4 6 17-18 14 10. BVSC 15 5 3 7 14-17 13 11. Pécs 15 5 2 8 16-20 12 12. Siófok 15 5 2 8 15-21 12 13. R.ETO 15 3 6 6 13-19 12 14. UTE 15 2 7 6 16-21 11 15. Veszprémé 3 3 9 15-30 9 16. NYVSC 15 2 4 9 9-21 8 Szombaton véget ért az NB I-es tartalékbajnokság. A nyír­egyháziak rangadóval búcsúz­tak az őszi szezontól, az élen álló FTC otthonában. A Fradi végül 2-O-ra nyert, ám ha a mieink az első félidőben na­gyobb önbizalommal játsza­nak, a ziccereket pedig értéke­sítik, akkor meglepetést okoz­hattak volna. így is dicsérhető a csapat teljesítménye, hiszen a táblázat negyedik helyéről várják a folytatást. FTC-NYVSC 2-0 (2-0). Ül­lői út, 200 néző, v.: Hidasi. FTC: Horváth (Kuczkó) - Pál- fi, Feczesin, Borotsek, Szalai, Ujjé, 3 ligetben Mármint a Városligetben szombaton az esős, borongós időben több százan koriztak a műjégen Man László felvétele Rakonczai, Bubcsó (Tóth J.), Diószegi, Schneider, Nagy­laki, Fonnyadt (Labanics). Edző: Viczkó Tamás. NYVSC: Mónus - Balogh Gy., Balogh Z., Cselószki, Hudák (Né­meth), Bessenyei, Barczi, Papp, Kiss Gy., Törös, Ká- kóczki (Szilágyi). Edző: Cze- czeli Károly. Gól: Diószegi, Feczesin. Az őszi végeredmény: 1. FTC 12 2 141-14 26 2. Vác 11 1 3 30-14 23 3. UTE 9 2 4 28-15 20 4. NYVSC 8 3 4 35-19 19 5. Kispest 9 1 5 30-15 19 6. Videoton 8 3 4 32-22 18 7. Vasas 6 6 3 27-28 16 8. Rába 7 2 6 36-28 16 9. B.csaba 7 1 7 24-34 15 10. Csepel 6 2 7 26-32 14 11. Pécs 5 2 8 30-31 12 12. MTK 5 2 8 2-28 12 13. Diósgyőr . 3 4 8 17-34 10 14. Veszprém 3 210 13-36 6 15. Siófok 2 211 19-43 6 16. BVSC 1 11312-42 3 Focifórum Nyíregyháza (KM) — Fo­cifórum lesz ma este 8 órától a Nyíregyházi Városi Televí­zióban, amelyen az NYVSC labdarúgó-szakosztályától a következő vendégeket várják: Neumann Gábor szakosztály- vezetőt, a lemondott vezetőed­zőt, Kovács Jánost, valamint Drobni Miklóst és Vjacseszlav Szkuncot. Kérdéseket a 13- 275-ös telefonon lehet fel­tenni. A beszélgetés után az FTC-NYVSC NB I-es lab­darúgó-mérkőzés bővebb ösz- szefoglalóját láthatják a né­zők. Az ellenfél a Szeged Nyíregyháza (KM) — Ma este fél hat- tói a Tisza Volán I ellen lép pályára a Nyíregyházi KC első osztályú csapata. A találkozó tétje a nyírségiek részéről: marad-e remény a legjobbak közé ke­rülni. Győzelem esetén meg­maradnak az esélyek, ellen­kező esetben jelentősen csök­kennek. Az ellenfél sem akár­ki, hiszen a Tisza-partiak a hétvégén négy góllal verték az addig veretlen Bramacot. Vá­logatottakkal is rendelkeznek: a kapus Fekete, Mezei, Bartók és Avar már egyaránt felölt- hették a címeres mezt. Mellet­tük Oszlánczi és a jugoszláv Osztojics is meghatározó tagja a csapatnak. A hazaiak ettől jóval sze­rényebb névsorral büszkél­kedhetnek, amit mutat az is, hogy az első körben Szegeden kilenc góllal nyertek a ha­zaiak. Hellinger játéka to­vábbra is kérdéses, de hosszú idő után újrajátszik Papp. A bajnokság állása 1. Bramac 10 9 - 1252-19318 2. T.Volán 10 7 - 3235-21014 3. VárpalotalO 5 - 5202-20510 4. N.kanizsalO 4 1 5239-221 9 5. Pécs 9 4 1 4193-199 8 6. NYKC 10 4 - 6207-237 8 7. Ózd 10 3 1 6193-221 7 8. Dunaferr 9 1 1 7175-210 3 í s Krocskó háromszáz helyet ugrott előre A legjobb magyar férfiversenyző saját zsebből utazik, amíg bírja Nyíregyháza (KM - Mán László) — A novembert Izra­elben töltötte a teniszező ma­gyar bajnok, az NYVSC ver­senyzője Krocskó József. Nem pihenni ment a napfényes or­szágba, hanem dolgozni. Mert neki a teniszezés nem csak szórakozás, munka is, hiszen ebből él családjával. Tizenkét ország indulója vett részt a 25 ezer dolláros összdíjazású kör­versenyen, amely három for­dulóból és a Mesterek Torná­jából állt. Mivel Krocskónak addig mindössze három ATP-pontja volt, az első találkozón selej­tezőt kellett játszania, három győzelem után került a főtáb­lára. Ott első meccsét hozta, a másodikon kikapott a későbbi győztes dél-afrikai Ullyettől. A második találkozón már egyből a főtábláról indult, és a második körben viszszavágott a dél-afrikainak. Ezt a skalpot az előző döntős holland le­győzése követte, majd végül a fináléban egy németet vert meg, így megnyerte a viadalt. A harmadik találkozón a nagy meleg megviselte, így a má­sodik fordulóban búcsúzott. A Mesterek Tornáján második számú kiemeltként vehetett részt, az elődöntőig jutott, ahol veszített a körversenygyőztes izraeli Weinberg ellen. Összesítésben így is nagy­szerű eredménnyel a második helyet szerezte meg, aminek 15 ATP-pont volt a jutalma. A siker értékét még inkább nö­veli, hogy életében először ját­szott betonpályán, ami a salak­tól eltérő technikát és mozgást igényel. Ezzel több mint há­romszáz helyet lépett elő a világranglistán. A magyar baj­nok számára ezzel véget is ért a bajno­ki esztendő. A gyorsmérleget edző édesapjával, Krocskó Jánossal készítettük. — Az esztendő rosszul kezdődött, ám szabadtéren va­lamennyi magyar ellenfelét legyőzte magabiztos játék­kal — kezdte Krocskó János. Sajnos mindez ke­vés, mert az ATP- pontszerző verse­nyek számítanak, Izraelben is emiatt kellett az első ver­senyen selejtezőt játszania. — Gondolom a Balázs Attila felvétele pénz hiányzik ah­hoz, hogy ezeken a ver­senyeken elinduljon, és szor­galmasan gyűjtögesse a pon­tokat. — Igen, a pénz a legfon­tosabb. Már januárban indul­hatna egyiptomi és portugáliai versenyen, ha lenne miből ki­utaznia. — Ebből az is következik, hogy a magyar bajnoknál nem állnak sorban a szponzorok. A versenyen nyert díjak nem ele­gendőek, hiszen Izraelben is 25 ezer dollár volt az összdí- jazás. — Ez a 25 ezer dollár való­ban szépen hangzik, de pél­dául Józsi a második verseny megnyerésekor csak 800 dol­lárt kapott. Még ez is szépen hangzik, azonban egyhónapi szállásra és ételre is szüksége volt, nem beszélve olyan apró­ságokról, mint ütőhúrozás, amiért ugyancsak fizetni kell. Arról már nem is szólva, hogy az utazás is sokba került, mert a fiam volt az egyetlen a részt­vevők közül, aki saját zsebből indult a körversenyen. — Akkor mi lehet a meg­oldás, hogyan lehetne biztosí­tani a legjobb magyar verseny­zőnek a megfelelő szintű menedzselést? — Pestről rengeteg ajánla­tunk van, lakást, szponzort biztosítanának, de még egy évig szerződés köti az % NYVSC-hez. Bízunk abban, hogy lesznek megfelelő támo­gatók, akik ha nem is éves szerződést kötnének, legalább a verseny költségeit előte­remtenék. Mert akkor Józsi jó­val több ATP-pontot szerez­hetne, és előbbre léphetne a világranglistán. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiók- számok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sportr.ovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 12,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents