Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-14 / 294. szám
1992, december 14, hétfő EGYRŐL-TÖBBET Kelet-Magyarors^ág 5 Hol sírjaink domborulnak... Felkutatja a fejfák és keresztek alatt pihenőket Nyíregyháza (KM - D. M.) — Sokan ismerik, ha másból nem, hallomásból Mártha Tibor fényesiitkei pedagógust. Ő az, aki fáradságot, energiát nem kímélve fejébe vette: felkutatja a Don-ka- nyarban elesettek sírját és méltó emléket állít nekik. Legutóbbi útjának eredményéről kérdeztük. — A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon keresztül levelet juttatott el az alapítványunk részére. Zákány László ezredes, hadkiegészítő parancsnok szóbeli kiegészítése után a következő információhoz jutottam. Az ukrajnai Ivano-Frankoyszk járásbeli Nadvimo város „Memorial” nevű szervezetének közlése szerint, a központban több magyar sírhelyre bukkanKápolna alapítvány Nyíregyháza (KM) — Évtizedekig mély csend, hallgatás övezte a 2. Magyar Hadsereg doni szenvedéseit. S hogy ledőljön a feledésből emelt emlékmű, néhány lelkes ember létrehozta a Don-kanyar Kápolna Alapítványt, melynek célja, hogy megfelelő emlékművet állítson a hősi halált halt katonáknak. Székesfehérvár mellett a pákozdi Mészeg- hegyen tervezik az emlékkápolna felépítését az elhunytak emlékére, a túlélők tiszteletére. Legyen egy hely, ahol fejet lehet hajtani, a kint ismeretlen helyen nyugvó száz- húszezer magyarnak, és ahol köszönetét lehet mondani az egyre fogyatkozó túlélőknek. A tervek szerint egészen kicsi, mindössze tizenegy méter magas belméretű építményről lenne szó, melynek értéke 5 millió forint. Az alapítvány részére jelenleg 1,5 millió forint és a terület áll rendelkezésére, ahová az alapkőletétel meg is történt. Mivel a pénz még kevés, az alapítványtevők várják az adományokat, a támogatásokat, melyet a Budapest Bank székesfehérvári fiókja részére a 295-12 005 számlaszámon lehet feladni. Az első halottak Szuchedniow (KM) — 1942. október 29-én a vonat- szerelvény elindult a keleti hadszíntérre. Még a hadműveletre való szállítás alatt súlyos és érzékeny veszteség érte a 12/III. zászlóaljat. November 4-én éjjel két órakor Lengyel- ország területén, Szuchedniow község előtt 500 méterre a partizánok két kővel megrakott vasúti kocsit futtattak a szerelvénynek. A mozdony mögötti tisztivagonban — az ütközés következtében — a világítógáz tartálya felrobbant és kigyulladt. A szerencsétlenség következtében 16 tiszt, 2 altiszt és 9 honvéd lelte halálát, köztük a zászlóalj parancsnoka, Koppány Vilmos százados is. Valamennyien a község temetőjében közös sírban pihennek. tak, melyben a H világháborúban meghalt katonákat, munkaszolgálatosokat temették el. A város egyik lakótelepének bővítése és az egyik út folytatása miatt a temetőt fel kell számolni. Kérik, hogy a csontmaradványokat temessük át más helyre. —Mihez kezdtek ezzel az információval? — Első lépésként levelet írtunk az ukránoknak. Ezt követően felkerestem Nyírbátor polgármesterét, aki készségesen tájékoztatott a központjukban éppen folyó exhumálási munkálatokról. A tapasztaltak birtokában utaztunk november végén a Fekete-Tisza forrásvidékére. — Milyen kép fogadta Önöket? — Megkeresve a Memóriái szervezet képviselőit, ellátogattunk a temetőbe, ahol az alábbiakat tapasztaltuk: 8 sorban húszasával sorakoztak a hantok, összesen 160 sírt jelentve. Ezenkívül találtunk egy nagy halmot, ami alatt 550-560 magyar nyugszik. Utóbbiaknál — az öregek elmondása szerint — az azonosító jelzés megtalálható. Nad- voma (Nadvimo) helység az 1944. évi tavaszi hadműveletekhez kapcsolható, a 2. páncélos hadosztály, és a 24. gyalogosztály egységei által. Az utóbbi 3 gyalogezredből állt: a kassai 21., az ungvári 24., és a nyíregyházi 12. gyalogezred. — Ide is terveznek emlékművet? — A város tanácselnökével írásos megállapodást kötöttünk. 1993. áprilisában — az iskolai szünet alatt — elkezdjük az exhumálást. Ezt megelőzően márciusban emlékműtervet mutatok be a városi tanácsnak, amelyet a város temetőjében, a tömegsírnál állítanak és szentelik fel. Munkagépjét és embert ők adnak. Körülbelül 100 egyszerű, fekete koporsót kell kiszállítanunk, amely elkészítéséhez segítséget kérnénk valamelyik faipari üzemtől. 1 — Ha ez elkészül, hogyan tovább? — A nadvomai exhumálással párhuzamosan az alapítványunk további öt temető helyrehozását, kereszt állítását tervezi a Don folyó mentén. A keresztek kiszabását a sza- bolcsbákai fűrészüzem, Jámbor Bertalan önzetlen segítségével végezte. A faragást a kisvárdai Szeigfried Lászlótól kapta. Aki az alapítványunkat támogatni szeretné, azt az alábbi számon megteheti: Kereskedelmi Bank Kisvárda, 443-10855 „Don menti magyar honvédsírok” Alapítvány. A Kossuth gimnázium a háború idején Volt tanítás délután és az erdőben, majd munkaszolgálat Nyíregyháza (Dr. Reményi Mihály) — A12. honvéd gyalogezred búcsúztatására iskolánk, az evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium is kivonult annak idején és az ifjúság saját gyűjtéséből cigarettát ajándékozott a honvédeknek. 1939- ben az új honvédelmi törvény kiteijedt a gimnazistákra is. így hetente egy teljes délutánt leventefoglalkozással töltöttünk el. Ez nagymértékben hátráltatta másnapra a felkészülést, ezért a következő évben szombatra, órarendbe került át. Dohánygyűjtés 1940- től kezdődően aztán erőteljesebb munkára fogtak bennünket, mind a levente-, mind a cserkészfoglalkozásokon. Előbb a 12. honvéd gyalogezrednél, majd a huszároknál nyílt lehetőség a honvédségi élet megismerésére. Amikor 1941-ben Magyar- ország is belépje« a háborúba, iskolánkat lefoglalták katonai célokra. A harcoló honfitársainkra tekintettel megszűntek a zajos események, köztük a hagyományos diákbál is, helyettük gyűjtéseket szerveztünk a katonáknak. Ilyen esemény volt az 1942. március 28-án megtartott füsttelen nap Nyíregyházán. Cigarettát, dohányt, pénzt gyűjtöttünk, amit a parancsnokok meleg hangú levélben köszöntek meg. fi. Katonai behívó vs v-í 1942. október 7-én iskolánkat újból lefoglalták, majd október 31-én katonai kórházzá alakították át, és az is maradt a háború befejezéséig. Eleinte a Jókai polgári iskolába, majd a Geduly leánygimnáziumba jártunk délutánonként. A régi gimnáziumunkban csak mi hetedik-nyolcadikosok tanulhattunk fizikatanárunk vezetésével. 1943 őszén a tanítás csak november 3-án kezdődhetett meg. A tananyagot egyénileg kellett feldolgozni, és a tanárokkal csak hetente egy alkalommal találkoztunk a diákotthonban. De voltak óráink a sóstói erdőben is. Az 1944 márciusában lezajlott politikai események miatt április 1-jén befejeződött a tanítás. Csak mi, nyolcadikosok folytattuk a tanulást és érettségiztünk le. A zsidó fiúk már a gettóból jöttek ki, és hogy érettségizhettek, az Zsolnai Vilmos igazgató úrnak és dr. Belohorszky Ferenc osztályfőnöknek köszönhető. A zsidó osztálytársainkat elhurcolták, mi pedig rövidesen katonai behívóval diák munkaszolgálatos táborba kerültünk. A tanítás 1944. november 20-án az Evangélikus Elemi Iskolában indult meg — nálunk szinte minden elpusztult — dr. Schárbert Armin igazgatásával és 24 tanulóval. A létszám csak lassan emelkedett, ezért 1945. május 23- tól augusztus 31-ig nyári tanfolyamot kellett szervezni. glggP g Méltó emlék • • , A második világháború megszámlálhatatlan áldozatot követelt tőlünk is. Eljött az idő, amikor halottaink is méltó emléket kaphatnak, élén Zsolnai Vilmos igazgatóval, aki a budai harcok utolsó napján halt hősi halált, és akik legközelebb álltak hozzám, Barcs Rezső tanár úr, Fehér Gábor, Mónus József valamint 11 zsidó osztálytársam. A12. gyalogezred esküje Nyíregyházán 1842. október 13-án Mégsem elfelejtett Emlékszel? — beszélgetés a kiállítási terepasztal előtt Szekeres Tibor felvétele Nyíregyháza (KM - D. M.) — Még 1991 májusában kezdődött. Nyíregyházán a tanárképző főiskolán az „Elfelejtett hadsereg” címmel egy konferenciát szerveztek. Itt találkozott Bene János múzeo- lógus Szabó Péter hadtörténésszel. ő keltette fel a szakember érdeklődését a 2. Magyar Hadsereg nyíregyházi 12. gyalogezredének sorsa iránt. A terveket tett követte, a gyalogezred búcsúztatásának ötvenedik évfordulójára a múzeum méltón akart megemlékezni. Először egy kiállításra gondoltak, mely megmozgatja a 12-esek emlékeit és élményt nyújt a fiatalabb generációnak is. A másik gondolat volt: meg kellenne örökíteni az emlékeket, ezért készült el a Nyíri bakák a Donnál című könyv. A szerzők, Bene János és Szabó Péter részletesen feldolgozták az ezred történetét 1920-tól 1945-ig, foglalkoztak a békeévekkel, a laktanya történetével. Helyet kaptak még az ezred korabeli harctudósításai és veszteséglistái zászlóaljanként felsorolva. A következő lépés, keresni kellett egy olyan helyet, ahová mindig visszatérhetnek az elesett bajtársaik emléke előtt tisztelegni. A választás az eskü színterére esett, itt is a megyeháza falán egy emléktábla elhelyezésére. (A táblát Nagy Lajos Imre szobrászművész készítette.) A legnagyobb próbatétel az anyagiak előteremtése volt, hisz a részvételt teljesen ingyenesre tervezték, — ismerve a nyugdíjasok pénztárcáját — hogy mindenki el tudjon jönni. A védnökséget vállaló nyíregyházi és nyírbátori ön- kormányzaton ^ túl Tiszalök, Tiszavasvári, Újfehértó, Mátészalka és Vásárosnamény települések támogatták anyagiakkal a megvalósítást. Sokat segítettek a két laktanya (a Vay Adám és a nyírbátori határőrség) tisztjei és katonái. Azt csak megjegyezzük: lehet, a rendezők hibáztak, hogy későn kezdték a szervezést, de sem a Honvédelmi Minisztérium, sem az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága az erkölcsi támogatáson kívül mást nem tudott adni. Obsitostalálkozó Nyíregyháza (Nagy Miklós) — Bajtársaim, de az én szemem sem maradt szárazon, mikor annyi évtized után újra viszontláthattuk egymást. Nagyon jól megszervezték a hivatalos programokat is. A fehérasztalnál folytatott beszélgetéseknél előkerültek a régi katonai és háborús emlékek, néhány bakanótával fűszerezve. Vasárnap először a Vay Ádám laktanyába látogattunk el. Itt Olajos Sándor alezredes-parancsnok és főtiszt társai láttak vendégül. Ismertették a laktanya történetét, mai rendeltetését. Bemutatták a legénységi körleteket és a konyhát. Útunk a nyírbátori határőr laktanyába vezetett, mely az egykori 12/m. zászlóalj állomáshelye volt. Seres József ezredes, a határőrkerület parancsnoka fogadott bennünket, ahol megjelent Carl F. Knábe ezredes, a budapjesti amerikai nagykövetség légügyi attaséja is. A két nap után nehéz volt a búcsú azoknak, akik eljöttek, hogy még egyszer, s talán utoljára találkozhassanak! Mert jöttek az ország minden tájáról: Budapestről, Dunántúlról, Hódmezővásárhelyről, Domoszlóról. Eljött Kántorjá- nosiból Menyhárt Károly volt géppuskás őrvezető, aki valamikor kitűnően kezelte a fegyverét. Eljött 80 évesen Szilágyi György, aki édesapját az első világháború alatt veszítette el. A Don-kanyartól szinte teljesen gyalog vergődött haza. Két hét itthoniét után újra megkapta a SAS-behívót és újra a Kárpátok előtti harctérre vezényelték Kolomea térségébe. A visszavonuláskor lakóhelyéhez közelkerülve lemaradt csapatától. Özvegy édesanyja könnyekkel fogadta a poklok poklából visszatérő fiát. Öröme azonban nem tarthatott sokáig, mert három hét múlva orosz tiszt jelent meg a községben és huszadmagával elvitte őket háromnapi munkára, amiből aztán 4 keserves év lett.
