Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-02 / 284. szám
1992. december 2., szerda I ^s«í^yw!p*Mís^ Magyarország 3 A megyeszékhelyre érkező 4-es főútvonal mentén figyelmet felkeltő beruházásba kezdett a nyíregyházi MARSO Kft. A gumiabroncsnagykereskedelemmel múlt év tavaszától foglalkozó, ma már az országban 80 szerződéses partnerrel dolgozó cég itt alakítja ki raktárbázisát, irodáit. A 30 millió forintos beruházásra szükséges pénz egy részét munkahelyteremtő pályázat útján nyerte a MARSO, munkahelyet biztosítva további 28 személy részére Balázs Attila felvétele Közműtársulások lassan apadó pénzforrásokkal Vízben az igazság, mégha olykor az keserű is Császárszállás (KM - Réti János) — Miközben „fenn” készül az új vízügyi törvény, addig „lenn”, a közvetlen irányítás és végrehajtás szintjén társulatok vezétői, önkormányzati tisztségviselők — mint megyénkben is nemrégiben Császárszálláson — egyeztetik a már megtörtént és még várható átalakításokról megfogalmazódott véleményüket. Közhasznú munkával is — A tsz-ek sorsának kérdésessé válása, földjeik körüli tulajdonviszály elbizonytalanítja a társulatokat is, hiszen a feladatrendszer egyik tartópillérét épp a mezőgazdaságból származó megrendelések, illetve bevételek jelentették — mondta Mudri Sándor, a Nyírség Vízgazdálkodási Társulat igazgatója. — Ha a csatornahálózatot évekig nem tartják karban akkor háromszorosátnégyszeresét is kitehetik majd a helyreállítás költségei. Véleménye szerint a vízügy feladatai rendkívül összetettek, ugyanakkor az állam igyekszik áthárítani azokat a közvetlenül érdekeltekre, nevezetesen az önkormányzatokra és a mezőgazdaság egyelőre nehezen átlátható, ennélfogva alig terhelhető rendszerére. A társulatok ezt az átmeneti időszakot több közhasznú munka vállalásával, egymást is segítve próbálják áthidalni. Az állampolgárok vagyona — Ebben a mozgalomban a lakosság, képviselőin keresztül, saját érdekében, saját maga alakíthatja a döntéseket — kapcsolódik a beszélgetésbe Vámosi Tibor, 'a társulatok területi választmányának titkára. — A nyolcmilliárd körüli közművagyonnak több mint a felét a települések polgárai fizették meg. A vízműtársulatok a megyében 700 embert foglalkoztatnak és 2600 kilométer közcélú csatornát tartanak karban vagy újítanak fel. Ezek olyanok, mint az artériáiból kiágazó erek és hajszálerek. Ha „megbetegszenek”, súlyos zavarok keletkezhetnek a szervezet működésében. Megismerhető érdekek Példaként említette, hogy jelenleg is több mint egymil- liárd forint értékben meliorált, mintegy százezer hektár termőföld hasznosíthatósága forog kockán. A vízműprogram — szerinte — emellett sem tekinthető befejezettnek: a tanyavilágban és a települések peremén élők közül mintegy százezren tekinthetők ellátatlannak. A készülő törvénynek vállalnia kell a környezetgazdálkodásban munkáló érdekek feltárását egyeztetését és védelmét egyaránt. Mátészalka polgármestere, dr. Szilágyi Dénes eddig szerzett tapasztalata, hogy az önkormányzatoknak nincs kibékíthetetlen problémájuk a társulatokkal. Intenzív gazdálkodás — Nem feltétlenül kell minden gazdasági viszonyt átalakítani; még jó is, ha némely fonnának marad bizonyos társadalmi jellege. Amikor a termőfölddel kapcsolatos kérdések nyugvópontra jutnak, a meginduló új művelési rendszerek is intenzív vízgazdálkodási kultúrát követelnek majd. Nyilván valamennyi résztvevő álláspontját összegezte, amikor úgy fogalmazott, hogy a döntésthozók mérlegeljék a feladat súlyát és legfontosabbnak a vízgazdálkodás területi rendszerének életképességét tekintsék a törvénymegalkotása során. _______Tárca _ A John Fitzgerald Kennedy repülőtéren úgy állnak sorban a gépek felszállásra várva, mint a strandon az emberek lángosért. A hosszú kifutópálya végén éppen felemelkedik egy, amikor a másik a sarkában jutva végső lendületet gyűjt. Az elején pedig mi kezdünk gurulni. Mögöttünk a tucatnyi óriás mindegyike lépik egyet. Aztán velünk is felemelkedik a Jum- bó. Eltűnnek alattunk New York felhőkarcolói, az utasok pedig elfészkelnek a hosszú útra. Én magam is óvatosan több helyet keresek magamnak a szűkre szabott könyöklőn, és titkon szemügyre veszem, kivel zárt össze a véletlen sors jó nyolc órára, amíg Budapesten földre teszi a gépet a pilóta. — Nem kényelmetlen? — érdeklődik útitársam a bal oldalon. Hetven körüli öregúr. Jól szabott öltönye kifinomult ízlésre, aranyórája jómódra enged következtetni. —Nem, ellenkezőleg — válaszolók a kötelező udvariasság hangján. Látom rajta, hogy az a típus aki szeret beszélgetni. Megdicsérjük a pilótát, aggódunk az időjárás miatt, a gép beszélgetéstől zsong. Aztán beüt a meglepetés. — Ügyi, maga magyar? — vált anyanyelvemre. — Igen — folytatom magam is magyarul. Ésik Sándor Tánygyér iillm —- Én Tóth Berti vagyok Youngstownból, Ohió — hozzáteszi állama nevét is, ahogy az az Államokban bevett szokás. Szavaiból olyan régies magyarság árad, mint amikor csángókat hallok beszélni. Az akcentusa azonban meghökkentően ismerős. Mesél, mesél, árad a szava. Hetvenva- lahány esztendős, már kint született és még sohasem járt Magyarországon. Édes anya-> nyelvét ő tényleg csak édesanyjának köszönheti, aki édesapjával együtt még a századfordulón vándorolt ki. Bombaként hatol tudatomba, hogy ez az ember hiába él Ohióban, a nagy tavak mellett, szatmári... Tehén helyett azt mondja tehen, tányér helyett tánygyér, csinálja helyett csináli. Valamikor gyermekkorom hajnalán hallottam nagyon öreg embereket imigyen beszélni. — Én Tóth vagyok, emez meg tót — anekdotázik Berti bácsi. A mellette ülő jóval fiatalabb szőke férfit böki oldalba. Amaz mosolyog, nem ért egy szót se. Berti bácsi megismétli angolul, a szőke nevet. Az öreg folytatja: egyszer vót egy tót, seggin vót egyfót. Nevet, nevet felszabadultan. Hozzáteszi: de jó hazamenni. — A szülei honnan származtak, Berti bácsi? — igazolni akarom magamban a gyanút. — Azt maga úgy se tudja, hol van — legyint az öreg. — Olyan* kis falu az. Hetyen. Hallott már róla? Hetyen... Hát hogyne hallottam volna — meredek némán magam elé. Apám, aki még Ferenc József alattvalójának született, gyakran emlegette. Megyek Hetyenbe — mondta ha kérdezték hova igyekszik és el akarta kerülni a választ. O Mátyuson született és nőtt fel. Onnan Hetyen akkora kirándulás volt, mint most Tóth Bertalannak az óceán átrepülése. Volt az még tán tíz kilométer is. / — En tudom hol van Hetyen — vágom ki büszkén. Tóth Bertalan szemében láthatóan sokat emelkedtem. — Oda pedig feltétlenül elmegyek—hajol előre izgatottan, aztán óvatosan megigazítja magán a biztonsági övét. Aggódva nézi, jól van-e. —Azt mondták az orvosok, keményen húzzam össze, mert ha előreesek, kinyílik a melly- kasom. Tudja, két hónapja ültettek új ereket a szívembe. Ujjászülettem. Szóval hol van az a Hetyen? — Ott született a szomszéd faluban az apám — kezdem, aztán megakadok. — Csak egy nagy baj van, Berti bácsi. —Na, mi az ? — Hetyen nem Magyarországon van. Az bizony a Szov..t vagyishogy Ukrajnába esett Trianon után. — Na és, majd átmegyek. En a kanadai határon lakok, észre sem veszem amikor már odaát vagyok. M ondjam, ne mondjam, milyen nálunk az átkelés Záhonyban? Berti bácsi belém fojtja a szót. Mint egy gyerek, úgy újong. Gépünk odaverte a kerekét Ferihegy magyar betonjához. Nézőpont Hiteles mércével Nábrádi Lajos lgondolkodtató az a panaszlevél, amelyet Z. D.-né rakamazi olvasónk küldött szerkesztőségünkbe. Idézet a levélből: „Régi és rendszeres olvasója vagyok a Kelet-Magyarországnak. Mostanában főleg ráérek olvasni. Egyre többet olvasok a lapban a tömeges munka- nélküliségről. Én is munka- nélküli vagyok, pedig 29 évig dolgoztam a Rakamaz és Vidéke Afésznél. A júniusban kereskedőként végzett 18 éves lányom is munka- nélküli. Ugyanakkor nyugdíjasokat alkalmaz a szövetkezet.” A panaszos, elkeseredett hangú olvasónk azt is leírta, hogy kisgyermekes anyákat is elbocsátott a szövetkezet vezetősége. Levélírónk szerint főleg azokat építették le, akik a szövetkezetben fellelhető visszásságokra, szabálytalanságokra felhívták a figyelmet. A vélt, vagy valós jelenségekkel ezúttal nem kívánunk foglalkozni. Am mégis személyesen kerestük meg a szövetkezet vezetőit és természetesen panaszosunkat is. A vezetők ezt mondták: „Az asszony nagy hangú. A lányát pedig azért nem vettük fel, mert a kereskedelmi szakmunkásképzőt bugdácsolva végezte el.” Panaszosunk az idézett mondatot cáfolta. Az otthon ülő munkanélküli lány, váratlan látogatásunk ellenére, azonnal hozta bizonyítványát, amelyben több a négyes és a hármas osztályzat, mint a kettes. A pénztárgépkezelői tanfolyamot pedig jeles eredménnyel végezte el. A szövetkezet vezetői szerint az alkalmazott nyugdíjas boltosok igen jó szakemberek. Ez biztosan igaz is. De a pályakezdő boltosok hogyan válnak azzá, ha egy megalapozatlannak tűnő döntés értelmében munkába sem állhatnak? Vendégre várva Balázs Attila felvétele Kommentár Hírforrás Balogh József A zon töprengek: milyen jó lenne, ha egy felröppenő hír mögött mindig ott állna a felröppentő neve is, de ez manapság nem divat. Pedig nevet lehetne szerezni, ha az a hír bombaként robban, de csúfnevet is eredményezne annak, aki csak a robbanás kedvéért röppentett fel valamit. Mindez — mint oly sok minden más—a rádió híreinek hallgatása közben jutott eszembe, amikor meghallottam, miért is mentek haza nemrégen Magyarországról a szudáni diákok. Gondolom sokan emlékeznek még rá, hiszen sokszor elismételték rádióban, televízióban és írtak róla bőven némely újságok is: hogyan hangzottak az elutazásukról szóló hírek. Úgy, hogy menekülnek innen, mert félnek, mert nem érezhetik magukat biztonságban a skinhedek miatt. Valóban előfordult előtte néhány utcai támadás, de az embernek eszébe sem jutott, hogy ekkora lenne a baj, hogy olyan mértékeket öltött volna az ellenségeskedés, ami nemzetközi bonyodalmakat is okoz. De a hír az hír, kénytelenek voltunk szégyellni magunkat, bűntudatot ébreszteni magunkban, ha már egyszer ilyen másokat üldöző magyarok vagyunk. És most hallgatom az újabb hírt: a szudáni kormány azért rendelte haza az ötven fiatalt, mert az itt tanuló szudáni diákok közül ők ötvenen képtelenek voltak elsajátítani a magyar nyelvet, nem voltak képesek vizsgáikat letenni, Szudán pedig megunta finanszírozni bukdácsolásukat, költeni rájuk az ország pénzét azzal a kockázattal, hogy a későbbiekben sem tudnak majd eredményes vizsgát tenni, így hazarendelte őket. . Ezért gondoltam én, hogy milyen jó lenne tudni: ki röppentette fel a hazatérés okáról szóló hírt. Mert akkor tudnám, tudnánk: ki az, kik azok, akiknek mindegy mi az a hír, mindegy miről szól az a hír. Csak ártson.
