Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-12 / 293. szám
A KM hétvégi melléklete A TATALOMBÓL: ________________ • Pénzért igazi értéket • Aki hallja, adja át • Kétszáz éves a magyar színjátszás • Csendélet Aktuális kérdések Veszélyekről, védelemről Kováts Dénes * • Nyíregyháza (KM) — Sokan vesznek részt a polgári védelem feladatainak végrehajtásában, ha másképp nem, munkahelyi beosztásuk révén. Hiszen többek munkájára van szükség háborús vagy békebeli katasztrófák esetén. A változások nem kerülik el ezt a szervezetet sem, átalakulóban van a polgári védelem is. Ezekről beszélgettünk Beré- nyi Levente pv. ezredessel, megyei parancsnokkal. — Még nem rendezett a helyzetünk — mondta elöljáróban — bár ebben az évben sor került jogi szabályozásra. Első lépésként már megjelent egy kormányrendelet, mely rögzíti a feladatokat, ezen belül a felelősséget és a kötelezettségeket. • Ki, illetve milyen szervezet biztosítja a hátteret? — A polgári védelem állami feladat, ezt a tényt egyértelművé tette a kormányrendelet. Rögzítette a háborús és békebeli alapfeladatokat, utóbbiakat részletesen is szabályozták. • Az, hogy a békeidőszakra vonatkozót szabályozták előbb részletesebben, azt is jelenti, hogy ez a hangsúlyosabb feladatkör? — Ezt így azért talán nem lehet kategorikusan kijelenteni. • Milyen feladatok várnak a polgári védelemre, s mennyire tisztázottak a hatáskörök? — Békeidőszakban közreműködői szerepünk van a katasztrófák elhárításában. Igaz ugyan, hogy még nem született meg a katasztrófatörvény sem, jelenleg az elhárítás többek feladata, sok még a szabályozatlanság. Alapszinten a polgármesterek, mint államBerényi Levente Elek Emil felvétele igazgatási feladatot ellátó tisztségviselők a felelősek, az intézkedésre jogosultak; középszinten a köztársasági megbízottak; felső szinten a szakminiszterek, élükön a belügyminiszterrel. A polgári védelem hivatásos szakemberei — a szinteknek megfelelően — az említettek tevékenységét segítik. — Egy belügyminisztériumi utasítás alapján polgári védelmi szempontból rangsoroljuk a településeket, most a békebeli szempontok alapján, a veszélyeztetettségét figyelembe véve. A felmérések alapján elkészítettük a megyére vonatkozó besorolási javaslatot, tárcaközi bizottság véleményezi, és a belügyminiszter hagyja majd jóvá. E sorolás anyaga lesz végül a további intézkedések alapja, s meghatározza majd a polgári védelem területi szervezeti felépítését is. Hiszen ahol nagyobb a veszélyhelyzet, ott nagyobb létszámú, s jobban felszerelt „egység” szükséges. • Melyek voltak a főbb szempontok? — Három kategóriát állítottak fel. Szabolcs-Szatmár-Beregben az első, azaz a kiemelten veszélyeztetett települések közé Záhonyt, Tiszavas- várit és Nyíregyházát soroltuk, mert e városokban olyan veszélyes anyagokat tárolnak, használnak fel, illetve szállítanak rajtuk át, melyek miatt — baleset következményeként — katasztrófahelyzet alakulhat ki. • A hűtőházak — hiszen ezek is veszélyforrást jelenthetnek — melyik kategóriába kerülnek? — Ahol lakott területen találhatók, ott a másodikba, ahol azon kívül, a harmadikba, hiszen utóbbi esetben az ammónia másodlagos hatása érvényesül. • Itt, megyénkben hogyan összegezhetnénk a polgári védelem helyzetét s feladatait? — Speciális helyzetben van Szabolcs-Szatmár-Bereg, hiszen három országgal határos, ez a háborús és a békebeli feladatokat is meghatározza. A tranzitszállítmányok áthaladása — közúton, vasúton és csővezetékeken — nagy figyelmet igényel, hiszen jelentős veszély, katasztrófa forrása lehet. Emellett egyes vegyi anyagokat felhasználó üzemekre, s a hűtőházakra is kiemelt figyelmet kell fordítani. Ezekre koncentrál a megyei polgári védelmi szervezet, létrehoztunk egy megfelelően felszerelt operatív csoportot, mely hamar el tud jutni a térség bármely pontjára. Jelenleg ugyan nem vagyunk képesek arra, hogy elsődleges beavatkozók legyünk, nem is feladatunk, de a mentők és tűzoltók mentő tevékenységét tudjuk segíteni. Tovább kívánjuk a felszereltség és felkészítés révén munkánk hatékonyságát növelni. • A meglévő felszerelés elégséges katasztrófa esetére? — Nem. Az elmúlt években elsődlegesen a háborús helyzetre készültünk, a műszerpark és a védőfelszerelés beszerzése is erre összpontosult. Békeidőre nem is teljesen megfelelő, s nem is elegendő. Csupán egy példa: a gázálarcbetétek a gázok csupán egy része ellen védenek, korszerűtlenek. Törekszünk arra — részben saját erőből —, hogy korszerűbb műszereket szerezzünk be. • Mekkora a veszély egy katasztrófa bekövetkezésé— A napjainkban tapasztalható átalakulás is veszélyeket hordoz, gondolok például az üzemek felbomlására, az elbocsátásokra, hiszen a technológia marad, de megfelelő „kiszolgálók” nélkül. A szabad kereskedelem következményeként különféle szállítmányok indulnak ország, világ körüli útjukra, sokszor még a sofőr sem tudja, mit is szállít valójában. Nem egy példa volt már rá: amikor lefülelték, s kiderült; kamiont és kulcsot otthagyva vonult el: vigye tovább, aki akarja... • Akkor tehát félelemben kell élnünk? — Ez a valós helyzet, amiről beszélgettünk. Ezért kell lépéseket tenni a veszélyes anyagok kiszűrésére, a mérésekre, megfelelő intézkedésekkel csökkenteni lehet a veszélyt. Van már olyan megyénk, ahol a rendőrök, a tűzoltók és a polgári védelem tagjai közös közúti ellenőrzéseket tartanak. A rendőröknek joguk van megállítani az autókat, mi tudjuk, mit kell tenni, ha veszélyes anyagot szállítanak. Fokozni kell a lakosság tájékoztatását, hogy tudják, milyen veszélyforrás van környezetükben, kik és mit tehetnek a védelemért, s nekik mi a teendőjük. i s-% sadarassy György négy éve éí(Magyarorszá- - JVL gon. (Kolozsváron végezte a Répzó'mű- > vésze ti akadémiát, majddfagykányán dolgozott. ; Legfontosaßß témája az emßer, ßiszen, amit a \ |I művészette[ ki akar fejezni, az mincC lapcsoßat- ßan van az emßerreß. A szorongást, a fenyegetettséget Ceginkaßß figuráíisan jeíeníti meg. (De szereti a tájképfestést is. Számtalan egyéni RiáC- íitása voít eddig (Romániákon és Magyarországon is. Portré ÚMLagáffüéíevnény Száműzött gyermekkor Cselényi György / .smerősöm kisfia lép be az ajtón. Hátán hatalmas táska, kezében hegedűtök. Arca sápadt, szeme bágyadt. Egy székre leroskad. A szülei kérdőn, várón néznek rá. Türelmet erőltetvén magukra, kérdezik: —Feleltél? —Nem — válaszolja a gyerek. —Angolórán voltál? —Igen. — A hegedű hogyan ment? —Háá...t — Az úszósapkát nem hagytad itthon? A srác nem válaszol. — Kérdeztem valamit! — erősködik az apa. — Nem — mondja a gyerek. Sajnálom szegényt, mert a fiú szemmel láthatóan halálosan fáradt, tele van a hócipője az egésszel. A napjai percre be vannak osztva. A szüleitől mindent megkap, amit egy gyerek anyagilag, meg jó tanácsokban megkaphat. Bizonyosan erős, okos, művelt férfiú válik belőle. De attól tartok, a srácot egy valamitől: a gyerekkorától fosztják meg. Amint a kitikkadt, agyonhajszolt gyereket nézem, jó néhány ember idéződik fel bennem, akik a gyerekéveiket az aszkétizmust megközelítő fegyelemben élték le. Látszólag sok mindent el is értek, de amikor az életben való helytálláshoz lenne szükség erejükre, mintha kifogytak volna belőle. Nem egy hozzám hasonló korú on'ost, jogászt, tanárt, mérnököt ismerek, akik nem tudom hol, de gyanítom, hogy az évtizedekig tartó hatalmas versenyláz és stressz következtében idegileg szinte teljesen kikészültek. Nem kevés köztük a magánéletében és a hivatásában csőd szélére jutott, megkeseredett, az alkoholizmus és a teljes kétség- beesés határán vegetáló ember. Jó néhányuk szüleit is is- merem. Náluk egy ember egyedüli mércéje a rang. De nem gondoltak rá, hogy a gyereküket belehajszolták egy olyan életbe, amit nem szeretnek, ahol a helytállás meghaladja képességüket, ugyanakkor már szinte lehetetlen váltaniuk. Marad a kínlódás, a dühöngés és a pótcselekvés. Az ilyen embernek soha semmi nem jó, mindennel elégedetlen, s előbb-utóbb tönkreteszi magát, a családját és a környezetét is. Azokról nem is szólok, akikből az óriási szülői hajszolás ellenére (még papírforma szerint) sem lett semmi. Ugyanakkor nem vitatom, akadnak zsenik, akik mindenben az átlagon messze felülmúlót képesek produkálni. Úgy érzem, az ilyenek száma jóval kisebb a nagyravágyó, a gyereke gyerekkorát és életét bizonyosan jó szándékkal, de mégiscsak rossz vágányra terelő szülőkénél. Nem biztos, hogy a fiúnk, vagy lányunk számára kigondolt ötlet csak előnyös lehet. Már találkoztam olyan orx’ossal, aki a család vágyának megfelelően választotta ezt a pályát, de őszintén bevallja, mindig zeneszerző, vagy festőművész szeretett volna lenni. Ma is ahhoz lenne kedve. Egy gépészmérnök pedig tisztában van vele, lakatosként mind erkölcsileg, mind egzisztenciálisan nagyobb sikereket ért volna el. De már egyikőjük sem válthatja valóra álmát, mert a környezetük miatt az igencsak kínos lenne nekik. Amikor a saját sorsuk mocsarában vergődő embereket látom, a magam és a barátaim tizenéves élete jut eszembe. Az önfeledt, reggeltől estig tartó focimeccsek, a kapura rúgások, a drákói szigortól és számonkéréstől mentes délutánok és hétvégék. Bizonyosan a mi szüléink is szerették volna, ha — az „elit" gyerekekhez hasonlóan — minden érdekel bennünket, ha mindenben kitűnünk, vagy legalábbis annak érdekében erőlködünk. De valahogy az állandó fegyelmező és egrecírozó akaratuknak a jó szívük ellenállt. jr^-öszönet érte. Igaz, hal- lottam olyat is, hogy A \_ valaki a szüleinek felnőttként tett szemrehányást: annak idején miért nem — akár veréssel is—ösztönözték nagyobb teljesítményre? Szerintem ilyet szintén csak a csalódottak, a saját akaratuk, tetteik és felelősségük alól felmentést akarók mondanak, kérdeznek. A vallásos emberek tartják: aki az Istent szereti, minden a javára van. Hajlok arra, a sorsot — hozzon akár jót, akár rosszat—valamiképpen el kell fogadnunk. S a nekünk nem tetsző dolgokon (kellő önkritikával, mások hi- báztatása nélkül) igyekezzünk változtatni. Ha nem megy, vigasztalódjunk azzal: a nagy- könvvben így volt megírva. I K KM galéria | Madarassy György festményei
