Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-11 / 292. szám
1992. december 11., péntek SZÍNES oldal Kérdőjel Halkínálat Az ünnepekre ál- tálában a megterí- ^ tett asztalok éte- ______ leiről is lehet következtetni, a karácsonyról többek között a hal árulkodik. S hogy lesz-e az idén elegendő mennyiség és választék belőle, arról Janetka János, a Halért Kft. fiókvezetője adott tájékoztatást. — Karácsony előtt négyféle tengeri hal: heck, min- táj, szálkamentes fiié és pa- nírozott hal kerül a boltokba 60-70 mázsa mennyiségben. Ezzel együtt ugyanerre az időre élő pontyból és busából 90, szilveszterre pedig 60 mázsát dobunk a piacra. Véleményem szerint ez a tétel kiegészülve más kereskedő cégek szállításaival, elegendő lesz az igények kielégítéséhez. Mik vannak... Óriáspanda ______ Kína negyvenmillió dolláros segítséget vár a kül- ______ földtől, hogy megvalósíthassa az óriáspanda védelmére kidolgozott nagyszabású tervét. A kínai Erdőgazdasági Minisztérium decemberben kezdi meg tízéves terve megvalósítását. Elképzeléseik szerint 14 újabb természetvédelmi körzetet alakítanak ki a kizárólag Kínában honos óriáspandák számára. A terv kivitelezésének költségei 300 millió jüanra (mintegy 51 millió dollárra) rúgnak, de ennek mindössze egyötödét biztosítja a pekingi vezetés. Az Erdőgazdasági Minisztérium a hiányzó összeget egyéb hazai forrásokból és külföldi adományokból szándékszik összegyűjteni. Szó-tár írmag Gyakori szólá- íjjffl sunkban — írmagmlÍ nak sem hagy be______ lőle, írmagja sem maradt —, amelyben az írmag elő szokott fordulni, az összetétel előtagja, az ír-, ma már önálló szóként nem él a nyelvünkben. Az ír szó jelentése: gyökér. Kétségtelen, hogy eredetileg csak olyan növényre mondták, írmagja sem maradt, amelynek kiveszett a gyökere meg a magva is, s így már utódaiban sem élhetett tovább. Később a kifejezést a növényről állatokra, emberre, sőt élettelen tárgyakra is átvitték. Várható időjárás az ország területére: nyugaton és délen eső, havas eső várható. Máshol időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. Ket-i tős fronthatásra kell számítani. A hőmérséklet hajnalban 0,5 fok, délután 6, 8 fok körül alakul. I Szalagavató Gyarmaton ingyenes szolgáltatás Három osztály száz fiatalja tartja szalagavató ünnepségét december 12-én Fehérgyarmaton a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában MaNÁR KÁROLY felvétele • A KIZÖKKENT VILÁG címmel vetítenek filmet ma délután négy órától a nyíregyházi vadasparkban az É-misz- szió szervezésében, ingyenes belépéssel. Forró nyomon • NYÍLT NAP lesz holnap délelőtt kilenc órától a Magyar Testnevelési Egyetemen Budapesten, érettségizetteknek, és a végzős középiskolásoknak. Szóváltás után késelés Nyíregyháza (KM - Kováts D.) — Ä jelentések tanúsága szerint nagyon sok dolga volt a rendőröknek az elmúlt időszakban. A szokásos lopások és betörések mellett — melyekből volt szép számmal a zöldséglopástól a kerékpáron át az autóig — több érdekes, de egyben szomorú eset is történt. Garázdaság miatt indult eljárás egy gulácsi férfi ellen, aki a helyi italboltban szóváltást követően megkéselt egy másikat. Anarcson kocsmai verekedés közben sörösüveggel vágtak fejbe egy fiatalemA PRIMON PROFIL legfrisebb számából: Az üzleti hetilap vitaindító írást közöl dr. Lenti István tollából „Sakk a parasztnak? * Összeomló mezőgazdaság" címmel. Részletesen tájékoztatja az olvasóit a lízing fajtáiról, lehetőségeiről. ismerteti, hogyan bonyolítja le az exportügyietek pénzügyeit az OTP, és egy sorozat részeként bemutatja, hogyan fogadják a vendéget a nyíregyházi Central étteremben. -23809/1H-0511Horoszkóp bért, aki 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Fehér- gyarmaton és Jánkmajtison az utcán bántalmaztak — szóváltást követően — egy-egy férfit. De a jelek szerint a nők sem akartak lemaradni: Anarcson négyen mentek be veszekedést követően egy fiatalasz- szony lakásába, s ott bántalmazták. Sajnálatos és elítélendő cselekmény történt Baktalóránt- házán, ahol a temetőben síremlékeket rongáltak meg vandál, s eddig ismeretlen tettesek. Arckép Nábrádi Lajos in. 21.-IV. 20. Másodlagos ^■Pdolgok könnyen előtérbe ^ kerülhetnek az ön életében. Mintha a szerelemmel is többet foglalkozna, mint áltlában szokott. És ami fő, tetszeni szeretne. Ez másnak terhes lehet, mi több egyesek szemében egyenesen nevetséges. IV. 21.-V.20. Ne feledje, a Bika hölgyek is meg<C-'V VI. VII. VIII. vadulhatnak. Az sem kizárt, hogy egy piros rongyért. Annak ára viszont a Bika férfiakat öntheti el méreggel. Legyen szerény, ne követelőzzön. Ha tud, inkább ön adjon. V. 21.-VI. 21. Ne té- vessze meg nagy nyuA A godtsága. Közvetlen veszély ugyan nem fenyegeti, de kellemetlenségei adódhatnak. Szerencséjének tudhatja be, ha most is okosan, higgadtan fog dönteni. A családsegítő központ megszervezte a körzeti család- gondozói rendszert. Ezt most tovább bővítik — egyelőre kísérleti jelleggel — úgy, hogy a fogadóórákon ingyenes vér- nyomásmérést végeznek, és egészségnevelési tanácsokkal is szolgálnak azoknak, akik felkeresik a körzeti családgondozót. December 14-én, hétfőn 16 és 18 óra között Dragos Ágnes a KPVDSZ művelődési házában várja az érdeklődőket, a tanácsra várókat. Mezőgazdasági esték Nyíregyháza (KM) — Már a negyedik estéje lesz december 18-án, pénteken 17 órától, annak az előadás-sorozatnak, amelyet a Nyírség mezőgazdasági vállalkozói, alakuló szövetkezetei számára szerveztek a nyíregyházi Váci Mihály művelődési központban. • KARÁCSONYI hangversenyt rendez december 13-án 15 órától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a nyíregyházi Jókai Mór Általános Iskola. A hangversenyre a színház és az iskola együttműködési megállapodásának keretében kerül sor. A soron következő összejövetelen Megyénk állattenyésztésének helyzete és jövője címmel dr. Hajdú Bertalan, a megyei állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás igazgatója tart előadást a művelődési központ 43-as termében. • A VASUTASOK Szakszervezete nyíregyházi Nyugdíjas Bizottsága december 15-én 15 órakor a MÁV üzemi konyha helyiségében tartja éves rendes taggyűlését. A megjelenők a nyugdíjasokat érintő társadalombiztosítási és egyéb problémákról kapnak tájékoztatást. fi ■■ «fii Jgt JT Wfg 11^ I 9 Nagyvarsány (KM) — Kereken 40 évig volt a Vásáros- namény és Vidéke ÁFÉSZ dekoratőre Balázsi Sándor, aki a közelmúltban tette le a tustol- lat, az ollót, a papírtekercset. Immár nyugdíjasként hívták meg az áfészek második kongresszusára, a Budapesti Kongresszusi Központba, ahol a nagy nyilvánosság előtt Szövetkezeti Érdeméremmel tüntették ki. Tanárias és jellegzetes a külseje. A vásárlók soha nem ismerték, pedig egy-egy jó ötlete nyomán kelendőbbé vált némelyik áru. A tanítványai annál inkább ismerik és tisztelik, hiszen az utóbbi öt évben (és napjainkban is) a VásárosnaVI. 22.-VII. 22. Lehet, hogy jobb nap virradt \Tj\e önre, de az is lehet, hogy már kezdi unni az eddigi esemény- telenséget, ami nem volt kellemetlen. Ma történhet olyasmi, ami felrázza. Felépített terveihez viszont ragaszkodjék. Az eredmény nem fog elmaradni. VII. 23.-VIII. 23. Inkább lehetőségei nőnek, mint a fUTV képessége arra, hogy azokat ki is használja. Ne hagyja, hogy legyűrje az évvégi fáradtság. Hajói végiggondolja, nem is volt az ön számára olyan rettenetes ez az esztendő. Veszteségei már nem valószínű, hogy nőnek. VIII. 24.-IX. 23. Egy fe- JjLf nyegelettség alól felléleg- jSCz zik, de még akad néhány, amelyek növelik veszélyérzetét. Várhatja viszont, hogy gondjai sorra mind megoldódnak. Nagy anyagi felfutásra ne számítson, de takarékoskodjon erejével, mert eddig így is fölösen használt belőle. Szerdán este a 38-as főút varjúlaposí elágazásától Nyíregyháza felé egy Peugeot mikrobusz az előtte haladó lovaskocsiba rohant. Könnyebb személyi sérülés történt Balázs Attila felvétele kedvcsinálóként, jó muzsikusként ismerik. A Nosztalgia zenekara élén viszi a prímet, hegedűjén húzza a talpalávalót lakodalmakban, bálokon. Szakmai híre túlnőtt a beregi falvakon. Annak idején meghívták a nyíregyházi Nyírfa Áruház és a nyírbátori áruház avatására, illetve beindítására is. Az ő irányításával rendezték be az induló áruházak kirakatait. Szakmáját annak idején érettségi után szervezete, majd Pesten és Nyíregyházán továbbképző tanfolyamokon vett részt. A pesti Váci utcai kirakatokat is tanulmányozta, de mindig is vallotta: a kirakatnak nemcsak a divathoz, az ízléshez, a vevőkörhöz is igazodni kell. Tanítja: mostanában a vevőkör igen szerteágazó. A SZERZŐ FELVÉTELE ményi Ipari-, Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Szakmunkásképzőben tanítja az árurendezést, a rajzot és a grafikát. A beregi emberek ezrei pedig . IX. 24.-X. 23. A nagyon A * A változékony napok to- ‘w’ W vább tartanak. Feltételezhető, ma rájön, mi okozta ezt a nagy labilitást. Vesse ki a fejéből, hogy az egészsége. Rövidesen módja lesz pihenni, s a rendszeresség sok mindent megold. X. 24.-XI. 22. Energi- XMC. áival nincs baj, ön egyre ""C aktívabbnak érzi magát, de legyen óvatos. A Skorpiók veszedelmesekké is válhatnak, s olyat marnak meg, akit nem szeretnének. Ha mégis megtörténik, kérjen bocsánatot. XI. 23.-XÜ. 21. A sze- Jt, A, rencsés periódus még mL í nem múlt el, de alábbhagy. Sajnos, minden sikerszériának vége szakad egyszer, s nem is biztos, hogy bánkódni kell miatta. Jön egy új periódus, amelyik talán még eredményesebb lesz. Vigyázzon a közutakon. XH. 23.-I. 20. Vizsgálja felül ez idáig szövögetett un terveit. Sokkal jobb megoldásokat is találhat. Most már amúgy is elég jól el tud igazodni valós szándékai és ábrándjai között. Nézze meg, amit elhatározott, meg- valósítható-e, nehogy kellemetlen meglepetések érjék. I, 21.—II. 19. No, mostaná- .AjL ban nem öntötte ki a fürdővízzel a gyereket is. Már-már úgy érzi, Fortuna elhalmozza kegyeivel. Ne feledje, Fortuna is nő, s mint ilyen, eléggé megbízhatatlan. Tudja, mit ? — Ne szolgáltassa ki magát még neki sem. II. 20.-III. 20. Váratlan időben és váratlan for- mában köszöntött be a siker, de hideg vérrel azért el lehet viselni. Higgadtsága, tartózkodása a felvágás látszatát keltheti. Ez azért nem semmi. 07.22 15.53 17.35 08.35 Folyóink napi jellemző adatai: a TISZÁ Tiszabecs- nél -78 cm, apad. 20%, 4,2 fok. Vásárosnaménynál 59 cm, apad, 25%, 4,2 fok. Záhonynál -1 cm, árad. 30%, 3,9 fok. DombrádnáJ 204 cm, árad, 37%, nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 47 cm, árad, 14%, 3,4 fok. A TŰR Garbóiénál 85 cm. apad, 29%, 2,1 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 120 cm, állandó, 22%, 2,2 fok. Megér egy mosolyt A férj kicsit hamarabb érkezik haza. Lengén öltözött felesége tiltakozása ellenére benéz a szekrénybe. Egy férfi áll benne egy szál semmiben. Kérdőre vonja hát: — Mit keres itt? Mire a másik: — Ha azt mondom, hogy a villamosra várok, elhiszi? Hírügyeletes: Tapolcai Zoltán tr (42) 11-277 Az Árpád nevet régi magyar személynévből —;-------------- újították Árpád fel Árpád------------------- fejedelem tiszteletére a múlt században a nemzeti romantika jegyében. Az árpa köznév kicsinyítő képzős származékának tartják, de származtatják az iráni Aripata névből is. Népszerűsége a múlt század óta töretlen. 1967-ben 507 fiút úeveztek el Árpádnak. Ma ünnepük még névnapjukat a Damá- zok, Dánielek, Detrék, Szabinok, Tonuzóbák. 125 éve halt meg Bérczy Károly újságíró, író, akadémikus, kora egyik legjelesebb mű----------- fordítója. A Tí1867 zek Társaságá—------ nak tagja, Széchenyi munkatársa,, Madách Imre barátja és első életrajzírója volt. Az 1850-es években Dickens és Washington Irving műveinek fordításával szerzett irodalmi elismerést. Nevéhez fűződik az első magyar sportláp, a Lapok a lovászat és a vadászat köréből megindítása 1857-ben. Kitüntetés 40 évért (peOflHHB* SzeméiyF@I3xiérdeeSxiINGYENES KIÁLLÁS AUTÓKÖLCSÖNZÉS 42/11-555