Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-07 / 263. szám
1992. november 7., szombat Birketanyán csak egy telefon van Ám a lakók mégis jobb életben reménykednek Valahol Kálló és Napkor között Nagykálló (KM - Balogh Géza) — A régi térképeken Nagykálló és Napkor között még apró, fekete pöttyök sorakoztak, mindegyik pont egy- egy tanyát jelzett. A legújabb kiadású térképeken viszont már csak egyetjen nagyobb folt, Harangod. Ám még ez is pontatlan, hiszen e kisebb falunak is beillő településnek Birketanya az igazi neve. A kőút mellett pár régebbi, s néhány vadonatúj lakás — ez a tulajdonképpeni Harangod —, abból meg kiszakad egy hosszú földút, s tart a határnak. Az út két oldalán házak, mint egy szabályos faluhoz illik. Mert bármennyire is furcsának tűnik nekünk, idegeneknek, Birketanya egy szabályos, nyírségi falucska. Kenyérkereset a városban A tanyán ma vagy harmincöt lakás található, mindjárt .a szélső házak egyike a Kantár családé. Az emberek jó része, a tanya szót hallván akaratlanul is rogyadozó, vén épületekre gondol, ám Kantár Jáno- séknak a háza megállná a helyét bármelyik városban. — Pedig még nincs is teljesen kész — szabadkozik a gazdasszony, aki éppen a köz- kútra indult jöttünkkor. — A lányomék építik, de tudják, hogy van az, a fiataloknak mindig hiányzik néhány forint. A családnak minden férfitagja a káliói téeszben dolgozik, köztük a legkisebb, a tizenhét éves fiuk is. Maga a város vagy másfél kilométerre van innen, így aztán nem csoda, hogy majdnem mindenki ott keíesi a kenyeret. Már persze, akinek van egyáltalán munkahelye. Sajnos, a munkanélküliség itt is felütötte a fejét. Ezt már a tanya boltjában Sveda Mihálytól s a feleségétől halljuk, akik maguk is utcára kerültek nemrég. Valamit azonban ők még időben megsejthettek, az udvarukon felhúztak egy kis épületet, amit nemrég élelmiszerüzletté alakítottak át. így aztán, ha nem is valami fényesen, azért megélnek. A kis boltban jönnek, mennek, közben valami kis áru is érkezik. Meg-megszakad tehát a beszélgetés, de lassacskán azért csak megismerkedünk a jelennel. A legnagyobb újdonság a víz, a gáz. — Mennyit agitáltam én, hogy az itt élők fogadják mindkettőt! — áll meg egy pillanatra Sveda Mihály. — Igaz, a gáz például negyvenezer forintba kerül, de ha bekötjük, itt minőségileg más lesz az élet. A víz ingyen van Ha a gáz nem is olcsó mulatság, a víz azonban ingyen van. Rá is fér a tanyára. Az ásott kutak vize ugyanis majdhogynem ihatatlan, az utóbbi időkben nem egy család Kálióból hordta naponta az élvezhető vizet. Víz, gáz, villany... Mi kell még a komforthoz? — kérdezhetik sokan joggal. — Hát például telefon — mondják a boltba betérő helybéliek. — Úgy képzeljék el, hogy ennek a több mint száz embernek mindössze egy telefon áll a rendelkezésére, az is egy magánházban található. Gondolhatják, milyen szívderítő dolog, mondjuk hajnalban, bekopogni hozzá, hogy mentőre van szükség. De nem csak a telefon miatt panaszkodnak az itt élők. A tanyának tizenöt óvodása s általános iskolása van, akik Káliéban tanulnak. Ugyan autóbusz hozza s viszi őket, ám az indulással sokan elégedetlenek. Főleg azok a szülők, akiknek gyermekei lekésik a járatot, s kénytelenek gyalog megtenni hazáig az utat. A kis tanyasi bolt az utolsó előtti épület a hepehupás utcán, mely nagy homokdomA SZERZŐ FELVÉTELE bök, akácosok között tűnik el a szemlélődő idegenek elől. Ha azon haladnánk tovább, valahol Napkor alatt kötnénk ki. Ám mielőtt tovább mennénk, érdemes megállni néhány pillanatra. Egy szép, nemrég épült ház előtt idős asszony sepreget, Kantár Mi- hályné, a tanya legidősebb lakója. Nyolcvanhat éves, s mint mosolyogva mondja, élt ő már ennél sokkal kutyább életet is. Közösen épült házak — Egészen negyvenötig nem volt nálunk semmi — legyint. — A környékbeli gazdáknál szolgáló cselédeknek, napszámosoknak akkor osztották ki itt a földeket, s álltunk neki az építkezésnek. Kalákában dolgoztunk, minden ház közösen épült fel. Bár a mostaniak fognának úgy ösz- sze, mint mi, szegények akkoriban! Akkor még az országban is sokkal kevesebb lenne a gond. Gáz Ajakon Kiss József, az UNIGÁZ PLUSZ KFT. ügyvezetője írja A Kelet-Magyarország 1992. november 3-i számának a Főszerkesztő postája rovatában cikk jelent meg „Ajak lakói” aláírással, melyben véleményünk szerint a cikk szerzőjének tájékozatlansága miatt helytelen megállapítások szerepelnek. A beruházás rövid időrendi ismertetése: Vállalkozói szerződés kelte: 1992. február 12. tényleges munkakezdés: 1992. március 7. szerződés szerinti befejezési határidő: 1992. december 15. utolsó nyílt árkos szemle időpontja: 1992. szeptember 18. Mint a fenti adatokból is kitűnik, cégünk a szerződéses határidő előtt kb. másfél hónappal előbb teljesítette szerződéses kötelezettségeit. A Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség, valamint az üzemeltető TIGÁZ Vállalat soron kívüli intézkedései miatt (a szokásos eljárási határidők betartásának mellőzésével) lényegesen előbbre tudtuk hozni a beüzemelés időpontját. A cikk megjelenését megelőzően egy nappal a település gázel- osztóvezeték-hálózat beüzemelésre került, és a szolgáltató elkezdte a lakások beüzemelését. (Az avatás a fentiek szerint tegnap megtörtént. A szerk.)-------Tárca — ull, mint az őszi légy, tartja a népi szólás, melynek bölcs és pontos megfigyelésen alapuló igazát még légy minőségben sem nagyon illik vitatni. Potyog, pusztul, mert ez a törvény. Nem lepi többé az ételt, nem duruzsol nyári éjszakákon a fülünkbe, hogy elűzze búzavirágos álmainkat. A „miénk”, mármint a lakás legye, viszont felrúgva minden szabályszerűen megszokottat, helyesebben rátámaszkodva — cáfolatként — az őt elmúlással fenyegető évszak félreérthetetlenül hűvösebb légáramlataira, tovább röpködött előbb a szobában, aztán a konyhában, míg végül — készülvén valamiféle, inkább medvéhez méltó téli álomra — bezúgott a fürdőszobába. Megbújt a mosógép mögött, és onnan leste (legalábbis emberésszel így gondolom), hogy mikor nyit rá fényt valaki. Ha felkattant a villany, nekidurálta magát, és usgyi, telibe kapta a tükröt, majd eszeveszetten berregve körberepülte a pár négyzetméternyi teret. A rémületteli híradást a hívatlan lakásfoglalóról a családtagjaimtól kaptam.—Csinálj vele valamit. Csapd agyon vagy zárd rá az ajtót, nehogy újra be szemtelenke d- jen (lásd: szemtelen, mint a piaci légy) a hálóba! — mondta a nejem, és még hozzátette: — Rám nem hallgatott. Hm! Morfondíroztam magamban. Ezek szerint már beszélő viszonyban vannak. No, de elő férfiúi határozottság és tettrekészség! Be a fürdőbe! Magamra zártam az ajtót, hogy légyhajszoló küzdelmemnek ne legyenek tanúi. Előrelátásom, mint később kiderült, nem volt hiábavaló. A fényre egyszeriben felcsapott a bura irányába a nagy testű, szőrös-bolyhos „bombázó”. Tényleg ronda volt, kövér és korántsem piaci. Fölkaptam egy törülközőt, és vaktában hadonászni kezdtem, egyelőre inkább csak elrettentő célzattal. De a mind vadabb, vibráló mozgású bogarat nem tudtam lecsapni (úgy végképp nem, mint az olasz a legyet). Ellenben egyetlen suhintással levertem a polcról két fogmosópoharat, egy dezodort, két körömlakkot, és hajszál híján levágódott a tükör is. Ennek á fele se tréfa, vesztettem el egyszeriben magabiztosságomat. Aztán újabb lengetés. Tégelyek, flakonok, fésűk-ke- fék a talajra. Légy a plafonra. Ekkor elhatároztam: megölöm. De, mintha csak megérezte volna, hirtelen eltűnt. Vágni lehetett a csöndet. Füleltem, de se mocorgás, se neszezés, pedig biztosan röhögött magában. Eloltottam, majd felgyújtottam a villanyt. Eredmény semmi. Megfürdök közben — döntöttem —, és zutty a vízbe! Am ekkor újra kipofátlankodott a sarokból. Egyenesen rá az orromra, aztán töprengő pózban rátelepedett a kádszélre. Ott teljesedett be a végzete. Vizes kézzel nyomtam laposra, hogy szusszanni se maradt ideje. A nyárról ránk maradt utolsó „csőlakó” ezzel befejezte földi pályafutását. Nem tudtam igazán örülni a győzelmemnek, de azt az aprócska tanulságot azért leszűrtem a történtekből: neki már aligha lesz gondja a fagyos léptű, közelítő téllel. Nézőpont Nem jött össze a kétharmad Balogh József XT em született kétharma- 1V dós többség a kulturális bizottságban ahhoz, hogy kimondják: alkalmatlan a rádió, a tévé elnöke munkája ellátására. Nem kapott kétharmados többséget Sára Sándor ahhoz, hogy a köztársaság elnöke — a korábbi megbeszélés szerint—kinevezze. Ez csak egy nap kétharmados gondja, de a rendszer- váltást eredményező választás óta meglehetősen sokszor volt ilyen, s ki tudja, mennyiszer kerülnek még »nehéz helyzetbe miatta a pártok, főként a kormány koalíció pártjai, s milyen kompromisszumokat kell kötni, hogy az ellenzék oldaláról is támogatást kapjanak egy-egy elképzelésük valóra váltására. Van-e ilyen gond, kérdés másutt is? Nyugat-Európá- ban nemigen, legfeljebb az alkotmány jóváhagyásához kell ekkora többség, hiszen ez olyan alaptörvény, amelynek paragrafusaiban az ország többségének egyet kell érteni. Más ügyek azonban nincsenek. Nem mintha másutt nem volnának fontos kérdések, ám azok megválaszolására a választáson eldől azzal, hogy ki mennyi szavazatot szerzett, ki milyen népes tábort nyert meg választási programjával. Nálunk persze nincs még olyan kialakult gazdasági struktúra, amelyik formálásában ne volnának égetően fontos döntésre váró kérdések, s itt nem csak az a téma: milyen legyen az elosztás aránya, hisz mi még csak a struktúra kialakításának alaplépéseinél tartunk. Az is igaz, hogy a választások előtt a kétharmados többség egyfajta biztonságot jelentett volna az új erőknek arra az esetre, ha a nyertes a régi rendszer maradt volna. De új rendszer született, s ennek azzal kellett volna járni, hogy ha valakinek a nép felhatalmazása alapján joga van egy országot irányítani, akkor ne lehessen megkötni a kezét. Mert ezzel olyanokat vonnak be a kormányzásba, olyanok szava érvényesül a döntések meghozatalában, akit nem hatalmazott fel erre a nép többsége. És akkor nem is lehet majd igazából számon kérni: miért nem teljesítette választási programját, mert esetleg az attól való eltéréseket lehet, hogy épp a kétharmados törvények akadályozták. Kommentár _______ Pénztárcával a kórházba Szőke Judit C sak egészség legyen! — halljuk sokszor a közhelyszámba menő, de komoly igazságtartalmú óhajt. Akkor mondjuk ezt vigasz- talóan, enyhe kézlegyintés kíséretében, amikor valami kellemetlen dolog történt velünk, s el akarjuk hessegetni azzal, hogy csak nagyobb baj ne történjen soha. Például ne legyünk betegek. Az említett szófordulat manapság azzal a mély, aktuális belgazdasági összefüggéseket magában hordozó óvó mondattal egészül ki, hogy csak kórházba ne kerülj! Nem megyei illetőségű ismerősöm mesélte: műtétje előtt barátai figyelmeztették, legalább húszezret tegyen félre. Nem értette. Miközben tapasztalataikat és a szóbeszédet sorolták, naivan és tartós értetlenséggel gyű- rögette biztosítási kártyáját, s pénzügyi ember lévén fejében kattogni kezdett a számológép. Osztott, szorzott, munkában lehúzott éveket tb-százalékokkal, de ettől nem okosabb, hanem felhá- borodottabb lett. Életében kétszer ha beteg volt, kórházba most került először, s nem engedhet meg magának egy ujjbegynyi epekövet?! Dacból nem vitt pénztárcát. Meg is bánta. Orvosság helyett receptet kapott, végtére a látogató is tegyen valamit az egészségügy érdekében, loholjon a patikába. Fájdalomcsillapítót egy zsebszázas ellenében egy óra elteltével kapott. De a kórházban összeszedett fejgörcse azóta sem szűnt. Szóval, jó, ha tudjuk, ha kórházba kerülünk, a fogkefe és a papucs mellé vigyünk kéthavi fizetést. Meg gumikesztyűt, mert már mosás után is kevés. Am azt jobb nem tudni, hogy egy megye- székhelyen és környékén egy éjszaka igen kevés mentőautót tudnak készenlétbe helyezni. Ha a rohamkocsinak el kell mennie, a mentősök imádkoznak, hogy amíg visszatér, semmi komoly ne történjen. Miért annak kell szenvednie, bűnhődnie, akinek a bérét eleve csorbítják—hamarosan még magasabb százalékkal? Nyilvánosságra hozott szégyenlisták, ugyan már... Úgy van a tb a be nem fizetőkkel, mint az impotens férfi és a frigid nő. Nem mennek sokra egymással. ^eraagyarorSg'* 3 Ü1 HÁTTÉR « ' -a,: - < v / .. 9 'T 1 > Kállai János Ili Sä > ■ -* < Légysztori
