Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
Tanácstalan társasházak Házat veszünk, nem lakást, hiába gondoljuk az ellenkezőjét Ebben a bérházban az egy lakásra jutó üzemeltetési költség 10 860 forint, míg a lakbérbevétel 7167 Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM — Szőke Judit) — Az elmúlt héten ugyanezen az oldalon elemző írás jelent meg arról, miért és meddig toporog még Nyíregyházán a volt tanácsi (ma önkormányzati) bérlakások eladása. A kezdeti lendület után megtorpant elidegenítés továbbfolytatásának vannak ellenzői és támogatói. Ők kaptak az előző alkalommal megszólalási lehetőséget. Kis vállalat, kis hatalom Annak a szervezetnek azonban, melynek lényeges köze van e témához „bár a bérlakások áruba bocsátása során kezelőként pusztán javaslatot tehet a közgyűlésnek” helyébe képzelve magam azt feltételeztem, hogy körömszakadtáig ragaszkodik a jelenlegi állapothoz. Hiszen fele annyi lakás, fele akkora vállalat, csökkent hatalom... Kerekes Imre, az IKSZV megbízott igazgatója szerint ez azonban koránt sincs így. — Olyan helyzet alakult ki, mely az IKSZV életében sem volt eddig. Megszülettek a vegyes tulajdonú házak, ezek kezelésében senkinek nincs jártassága. Az IKSZV-nek az az érdeke, ami az önkormányzatnak. Az általunk kezelt lakások az önkormányzat tulajdonát képezik. Mi szőröstül- bőröstül az önkormányzat vállalata vagyunk. A kialakult állapot sem az önkormányzatnak, sem nekünk nem érdekünk, mert egyre nagyobb terhet fog róni a város teljes költségvetésére. —Milyen ez az állapot? — Az első eladásoknál a lakók jó része „bele lett heccelve” a lakásvásárlásba. Senki sem mondta meg nekik, hogy nem lakást vesznek meg, hanem házat, melyet mint épületet nekik kell üzemeltetni, karbantartani, felújítani. Már akkor is államilag dotálták a felújításokat, tehát a lakbér- bevétel nem volt elég. Ma a puszta üzemeltetés két és fél, háromszor többe kerül a városnak, mint amennyi lakbért be tud szedni. Aki megveszi a házból azt a bizonyos tulajdoni hányadot, megveszi annak üzemeltetési költségét is. Rendeletileg 10 évnél fiatalabb épületeket nem lehet eladni. Csak annyit: a tetőszigetelésre például öt év garancia van... Ha szabadpiacon vesz valaki használt autót, nem tudhatja, hogy a város határában nem fog-e tengelytörést szenvedni. A házról nem akarjuk elhinni, hogy kihullhat belőle az ablak, vagy beázik... — Sokan sérelmezik, hogy, de megígérték, majd kijavítják. Mielőtt eladják, fel kell készíteni az ingatlant az áruba bocsátásra. A felújítási alap nem lehetne megoldás az aktuális önerős felújításra? — Először is: ma IKSZV címén nem az dolgozik, aki akkor ígért. Én is nyolcadik hónapja vagyok itt. Azt azért tudom, hogy az összes társasházat nyomasztja, hogy nem tud felvenni kedvezményes hitelt, mert öt évig takarékoskodnia kell felújításra. Januártól kötelező lesz erre a célra alapot képezni. Az a minimum, melyet havonta le kell tenni, aprópénz. Bármikor előfordulhatnak olyan hibák, mely a felhalmozódott összeg többszörösét fogja kitenni. A tetőszerkezeteket többségében nem lehet toldani-foldani, egy csere egy millióba kerül. Ezeknek a házaknak pedig nem volt, s ma sincs felújítási alapjuk (régen a tanács felújítási címlistát hagyott jóvá), most sem fogunk tudni adni egy fillért sem. — Úgy tudom, hogy ön nagyszabású tervet juttatott el a képviselőkhöz, melyben a bérlakásgazdálkodást vállalkozási formában vázolja fel. Mi az önök véleménye, milyen bérlakástaktika lenne helyénvaló? A vagyonkezelés a megoldás — Az ország több városában rt.-t, kft.-t alakítottak a vagyonkezelés köré, én ebben hiszek. A legújabb lakáseladásoknál a már sorolt, látható problémákkal kell kijelölni az eladandókat. Mi az önkormányzat és a városlakók érdekeit tartjuk szem előtt, tehát szerintünk akkor járnak el helyesen, ha úgy jelölik ki az épületeket eladásra, hogy azt mondják: egy adott címen eladok, és aki nem akaija ott megvenni, az cserélje el a lakását, aki meg venni akar, költözzön oda. Az nem vétek, ha azt nem akarja értékesíteni az önkormányzat, amely gazdaságosan üzemeltethető, hiszen a városlakók adójából finanszírozza az esetleges üzemeltetési többletköltséget. A közgyűlés dönt. De ha bármelyik házat, ahol valaki is kérte, hogy meg akarja venni a lakását, kijelölik eladásra, minden bizonnyal növekedni fog az önkormányzat gondja, hiszen sokasodni fognak a vegyes tulajdonú épületek. S ezek „lekezelhetősége” igen bonyolult, függetlenül attól, milyen nevű, mekkora szervezet lesz a gondnok. Csak futójavítások lehetnek Egyharmad annyian vagyunk, mint 1989-ben, de a kétezer lakás eladásával a munkánk érdemben nem csökkent. Ha az önkormányzat meditál, melyik épületet adja el, melyiket ne, ezzel a város, a városlakó érdekeit fogja védeni. — Milyen reményekkel nézhetünk a tél elébe? — A fokozatosan romló épületállomány bőven ad munkát. Jelenleg a futó hibajavítások zajlanak, a beázások okozta károkat folyamatosan kell helyreállítanunk. Több mint húsz házon dolgozunk, ezek egy része vegyes tulajdonú. Tárca Tfépzeljék! Huszonöt nyírit egyházi asszony egy értékes Ford gépkocsit nyert a minap. Ujjongtak örömükben. Am örömükbe jócskán vegyült ürüm is. Jogszabályok, zord hivatalnokok sűrűjén tört át a huszonöt asszony, hogy jogos tulajdonához jusson. A nem mindennapi történet végül is hapy enddel végződött. Helyszűke miatt nem soroljuk fel a 25 nyertes nevét. Különben is inkognitóban és fehér köpenyben akarnak maradni. Fehér köpenyt viselnek, mert egy nyíregyházi gyermekintézményben dolgoznak hosszabb ideje. (A két takarító néni kék köpenyt visel.) Nos, a rokonok, barátok, szomszédok zaklatása miatt nem járulnak hozzá ahhoz, hogy munkahelyük nevét közöljük. Jelszavuk: „Kölcsön- kérők kíméljenek". A köl- csönkérők talán valóban nem értenék meg, hogy egy Ford ára 25 felé osztva nem is olyan sok. A szerencsés asszonyok egyike-másika 2-3 évtizede vadászik a szerencsére, eredménytelenül. Az őszi hetekben 6-os lottókat is kitöltöttek. S az volt a szerencséjük, hogy a lehúzott számokkal nem volt szerencséjük. A nyeretlen szelvényeket ugyanis be lehetett küldeni a Szerencsejáték Rt.-hez egy borítékban. A ka- zalnyi borítékból pont a nyíregyházit húzták ki a sorsoláson, amelynek tárgya a pompás Ford volt. A nyertes borítékon csak egy név szerepelt a feladó rovatban. Érthető. Az rt. illetékesei bürokrata módon csak ezt az egy nevet ismerték el. Hiába kérték huszonötén: „A kocsi árát tessenek ideadni, majd mi szétosztjuk". A mindenható rt. válasza: „Mi csak tárgyat adhatunk ki”. Igen ám, de egy adózási szabály értelmében, aki százezer forintnál nagyobb értékű tárgyhoz jut, adót köteles fizetni. A kocsi ára 25 felé osztva, persze, bőven száz alatt van. Egy jó nevű jogász javaslatára a hölgyek kérték az rt.-t: az átadásnál 25 forgalmi engedélyt állítsanak ki, hiszen ennyi a tulajdonos. Az rt. fő bürokratája kötötte az ebet a karóhoz, a Fordot meg a borítékon lévő egy névhez. Ennek az egy asszonynak másodszor is szerencséje volt: Nyíregyházán találkozott egy menő vállalkozóval, akinek a kulcsos táskájában véletlenül volt bő egymillió forint. (Ilyen véletlen, velem sosem fordult elő.) A vállalkozó vállalta, hogy az asz- szonnyal felmegy Budapestre. A hölgy a szerencsejátékos uraktól átvette a kocsit— jelképesen. A vállalkozó jött vele haza, a szóban forgó táskáját persze átadta a 25 asszonynak. Az asszonyok a megyei adóhivatalban némi segítséggel találtak egy olyan szabályt, amely kimondja: a Ford nem adóköteles. E Ford-ulat után az asz- szonyok aznapi munkájuk végeztével pezsgővel koccintottak. Örömkönny hullt némelyik pohárba. < Nézőpont) Kommentár Árva sírok Baraksó Erzsébet Kegyeletes megemlékezésre immár hagyományosan vonulnak a Nyíregyházi Városvédő Egyesület ifjúsági csoportjának tagjai, a 107-es szakközépiskola és ipari szakmunkásképző intézet tanárai, dolgozói és diákjai a kertvárosi Hősök temetőjébe a hősök napján és a halottak napján. Előtte takarítanak a temetőben, rendbe teszik a sírokat, majd gyertyát gyújtanak és elhelyezik virágaikat. Közel háromezer első világháborús katona nyugszik ebben a temetőben, többségük magyar, de más nemzetek fiait is idetemették, cseheket, németeket, olaszokat, oroszokat, románokat, szer- beket. Feltételezik, hogy közülük soknak vannak leszármazottaik, családtagjaik a különböző országokban. Ezért a tervek szerint szeretnék a jövőben az eddigi tevékenységüket kutatómunkával kiegészíteni, levéltárakból a hősök nevét azonosítani, hogy azután a nemzetek követségein keresztül az elhunytak hozzátartozóival kapcsolatokat vehessenek fel. Nem jellemző a tizennégy- tizenhét éves korosztály tagjaira, hogy ismeretlen katonák sírjai mellett munkát vállaljanak, ellenszolgáltatás nélkül. Lapunk olvasóinak két tizenhat éves kislány számolt be arról, hogy szabad idejük egy részét a temetőben töltik. Több mint száz fiatal gondoskodásának az eredménye az, hogy ezek a sírok sem maradnak árvák. Mindezt azért csinálják, mert úgy gondolják, ha mi gondozzuk más nemzet fiainak sírjait, talán a távolban elesett magyar katonák sírhantjára is visz valaki egy szál virágot. Ezek a fiatalok maguk keresték meg a városvédő egyesületet, hogy szeretnének a köz javára valamilyen társadalmi munkát végezni. Lám, van példa a fiatalság komolyságára, és arra, hogy ebben az iskolában nem csak beszélnek a hazafias nevelésről, hanem tesznek is érte. Fütyülni rá Réti János Reggel valaki fütyörészni kezdett a tele vonaton. Érdektelen, melyik reggel, melyik vonaton, mert helynek, helyzetnek, időpontnak csak annyi a jelentősége, ameny- nyiben az egyébként ártalmatlan jelenség nem illett a társas együttlét vonatkozó képletébe. A zsúfoltság miatt nem láthattam, kitől ered a vigalom, de az ifjak valamelyikére tippeltem, mivel a munkába igyekvőknek a legritkább esetben van kedvük kora reggel fütyörészni, ha okuk a mai világban éppenséggel lenne is rá. Gondolkodni kezdtem hát a fütty mibenlétéről és arra jutottam: nem az a fő baj, hogy az ifjú, aki nyilván kortárs társaságával utazik, nincs tekintettel az utastársakra, hanem az ok, a mozgatórugó hibádzik. Az a gyanúm, nem leküzdhetetlen fütyülhetnékje támadt, hanem az utasoknak akarta megmutatni: ezt is megengedheti magának. Két esetre számíthat. Az egyik: valaki szóvá teszi és akkor ő, társai által támogatva lehurrogja a méltatlankodót. A másik: ettől a lehurrogástól tartva senki nem szól semmit. Az utóbbi változat igazolódott be. Mert, ugyebár, hallgatni arany. Akkor is, ha a füttyös esetleg csak megfeledkezett magáról, és letorkolni sem készültek a szólni merésze- lőt. Félek, a világ egyre inkább két táborra oszlik: a kevesebb, de rámenősebb füttyösökre és a többségben lévő, de csak magukban méltatlankodó hallgatókra. És a két oldal meg sem próbál szót érteni egymással. Hanem fütyül, illetve hallgat. Együtt, egyfelé utaztá- ban. A természet csodákra is képes. Szlovenszki János nyírteleki kertjében nyáron már egyszer leérett az Éva alma. A gazda legnagyobb csodálkozására a fa újra virágot bontott, már diónyi a másodtermés Szekeres Tibor felvétele
