Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-26 / 279. szám
Stockholm Ismeretlen tettesek meggyalázták az egyik stockholmi zsidótemető 52 sírját, és több sírkőre horogkeresztet festettek — jelentette be kedd este a svéd rendőrség. A svéd fővárosban élő zsidók képviselői szerint a hétfőn végrehajtott akció kapcsolatban áll a hét végén Stockholmban, egy titkos helyszínen megrendezésre kerülő anticionista konferenciával. New York Az ENSZ közgyűlése kedd este elfogadta azt a kubai határozattervezetet, amely felszólítja az Egyesült Államokat, hogy vonja visz- sza a szigetország elleni gazdasági embargó megszigorításáról hozott döntését. A határozatot az AP szerint 59 ország támogatta, és csak az Egyesült Államok, Izrael és Románia szavazott ellene. 71 ország, köztük Magyarország, tartózkodott a szavazásnál. Prága A Csehszlovák Szövetségi Gyűlés szerdán megszavazta azt a törvényt, amely 1992. december 31-ével kimondja a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszűnését. Csehszlovákia két utódállama a törvény értelmében a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság lesz. London AP-felvétel John Major brit miniszter- elnök, aki egyben az Európa Tanács elnöke is, a norvég miniszterelnök Gro Harten Brundtland kérelmét veszi át. A norvég politikus országa felvételét kérte a 12 tagú Európa Tanácsba. Dr. Alexander Arnot, német nagykövet tartott előadást szerdán este a nyíregyházi tanárképző főiskolán Balázs Attila felvétele Tiltakoznak a vasutasok A Mozdonyvezetők Szak- szervezete tiltakozik Siklós Csaba miniszter, a Parlamentben november 24-én napirend előtt elmondott felszólalása, annak tartalma, hangvétele és célzatossága miatt. A szakszervezet szerint a minisztériumnak nincs vasútpolitikája. A Magyar Államvasutaknak nyújtott változó, alkalmi pénzügyi segítségnyújtás ugyanis nem megoldás, csak egy koncepció nélküli kényszertépés. Határvédelem : A Magyarországot is egyre inkább érintő szervezett bűnözés, így például a nemzetközi ember- és fegyver- csempészet, valamint a dél szláv háborús veszély új felfogású határrendészeti és határvédelmi munkát tett szükségessé. A határokon a védő- szűrőhálózatot e cselekmények ellen kellett kialakítani, másrészt a határőrségen belül az úgynevezett akciószázadokat létrehozni a fontos objektumok védelmére — mondta Kiss Kálmán vezérőrnagy, a határőrség rendészeti főigazgatója. Kitüntetés A Magyar Köztársaság elnöke irodalmi munkássága elismeréseként Jókai Anna József Attila-díjas írónak, a Magyar írószövetség volt elnökének a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta. Az írónő-elnök bölcsességét, békeszerző képességét, mint legfőbb erényét külön is hangsúlyozta Göncz Árpád, amikor átadta a kitüntetést szerdán délután. Tetőzik a Duna Szigetközben változatlanul másodfokú árvízkészültséget tartanak. Az áradástól az utóbbi napokban több mint négy méterrel emelkedett a vízszint Rajkánál, Dunaremeténél. Az árhullám a vízügyi előrejelzések szerint csütörtökön délután Komárom térségében, majd pedig pénteken késő délután vagy a szombatra virradó éjszaka Budapestnél tetőzik 565 centiméter körüli vízszinttel. Maradnak a vasútvonalak megyénkben Más forrást keresnek a tárgyalófelek a legsürgetőbb feladatok megoldására lentkező hiányok pótlására — Debrecen - Nyíregyháza — (KM - R. J.) — Szóbeszéd tárgyát képezte, majd egyes hírforrások is közölték, hogy a MÁV pénzügyi nehézségeinek enyhítése végett, a közlekedési kormányzattal egyetértésben bizonyos veszteséges, vagy gyenge pályaállapotú vonalakon szüneteltetni készül a közlekedést. A kilátásba helyezett intézkedések, egy hivatkozott felmérés szerint megyénkben négy vonalszakaszt — Nylr- egyháza-Balsa-Dombrád; Kocsord-alsó-Csenger; Fe- hérgyarmat-Zajta; Nagykál- ló-Nylradony — érintenének összesen 139 kilométer hosz- szúságban. A hír nyomán információt kértünk a MÁV területi üzletA Délibáb expressz fedélzetén ideális a kép, de nem jellemző a vasúti közlekedés korszerűségére A SZERZŐ FELVÉTELE igazgatóságán Debrecenben, nincs ok aggodalomra: az ahol megtudtuk: az érintett anyagi problémák megoldásá- településeken élők részéről ra, a jövő évi üzleti tervben jeTízen kint rekedtek a határ túloldalán Gyalog uram, ha pén Nyíregyháza - Nyírbátor (KM - CSK) — Minden előzetes bejelentés és értesítés nélkül benzinilletéket vetettek ki a román vámügyi szervek a Romániából kilépő kocsikra kedden — adtuk hírül szerdai lapunkban. Bánhegyi Jánostól, a nyírbátori határőrség határforgalmi osztályának vezetőjétől megtudtuk, a rendelkezés bevezetése óta Csengersimán nagyon gyér a forgalom, szered nincs a benzinvám dán délelőtt tíz óra körül mindössze 30-40 kocsi várakozott az átjutásra (a korábbi több százzal szemben), a kilépő buszok száma is negyedére csökkent. A magyar oldalon az útlevélkezelők folyamatosan tájékoztatják az utasokat, s ennek hatására a délelőtt folyamán csaknem száz autós vissza is fordult. Általában azok döntöttek az átkelés mellett, akik messzebbről (Budapest, Miskolc, Szeged) jöttek. Gyermekbarát törvény szükséges Konferencia a gyermekvédelemről a térség illetékesei szerint — más forrásokat keres a kormányzat. A legutóbbi miniszteri nyilatkozatban szó sincs ugyanis vonalak megszüntetéséről, annál is inkább, mert egy ilyen döntés nem feltétlenül eredményezne érzékelhető könnyebbséget a MÁV működtetésében. A szakszervezetek és a minisztériumok között ma folytatódó tárgyalások előjelei szerint közeledtek egymáshoz az álláspontok. Remélni lehet olyan megegyezést, ami elfogadható a vasút és a vasutasok részéről, ugyanakkor a kormányzati szerveknek sem jelent megoldhatatlan feladatot az újraelosztásban. megfizetésére A határ túlsó oldalán tíz magyar kocsi rekedt utasaival, rajtuk hozzátartozóik, rokonaik segítettek. Rajtuk kívül más magyar autósról, aki ne tudná kifizetni a vámot, nincs tudomása a határőrségnek. Románia felől egyébként többen vágtak gyalog az útnak, de ezt továbbra is csak reggel 5 és 8 óra között tehetik, még mindig nem oldották fel a tilalmat, amely e három órára korlátozza a gyalogos átkelést. Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — A Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kamara, valamint a Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet szervezésében kétnapos országos szakmai konferencia kezdődött tegnap Sóstón. A száz részt vevő szakember először gondolatokat hallhatott a készülő gyermek- és ifjúságvédő törvényről dr. Cseres Judit pszichológustól, aki már húsz éve ismeri a szakma minden területét. Az utolsó ilyen jellegű jogszabályrendszer 1901-ben született, azóta koncepciók jöttek-mentek... A jelenleg előkészítés alatt álló, többváltozatos törvény már tíz éve készül, s talán most, harmadszori nekirugaszkodásra végre végső formát ölthet. A kutató véleménye látszólag ellentmondásos: egyrészt hiányosnak ítéli az alapokat akár még egy rövid távú törvényhez is, másrészt viszont halaszthatatlannak is tartja minél hamarabbi életbe lépését. Mivel nehezen meghatározható, mettől meddig tart a gyermek- és ifjúság- védelem hatóköre, az is vitathatatlan, hogy e törvénynek más törvényekkel is összhangban kell lennie, így a családjogi (mely egyébként elég sok bonyodalmat okoz a szakmában) és a szociális törvénnyel. Nem beszélve a Btk.-ról, ugyanis megdöbbentő mértékben nőtt a gyermekkorú bűnelkövetők száma. Épp ezért is tartotta az előadó a megelőzést kiemelt fontosságúnak. Ismertette azt a felmérést, mely szerint tavaly a magyar családok 40 százaléka a létminimum alatt élt — ezekbe a családokba tartozik a 0-18 éves korosztály 60 százaléka. A nap további részében Együd János, a GYIVI igazgatója sorolta a gyermek- és ifjúságvédelem időszerű megyei problémáit, melyek közül említésre méltó a beszédes adat: tavalyhoz képest 150-el nőtt az állami gondozásba vett gyerekek száma. Korszerűbb gépészképzés Baktalórántháza (KM) — A Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási és kutatási főosztálya szervezésében kétnapos szakmai továbbképzés kezdődött november 25-én a baktalórántházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. Az országos rendezvényen a mezőgazdasági gépészképzést folytató iskolák nyolcvan szakembere vesz részt. A legfrissebb Ukrán napok Nyíregyháza (KM) — Kereskedelmi és vendéglátóipari vezetőkből álló kárpátaljai küldöttség látogatott tegnap Nyíregyházára azzal a céllal, hogy kölcsönös rendezvénysorozatról tárgyaljon a megye szakembereivel. A megyei önkormányzat képviselőivel és kereskedelmi egységek vezetőivel a vendégek megállapodtak abban, hogy december 12-15. között a Nyírfa- és a Kelet Áruház ad otthont az ukrán árubemutatónak és vásárnak, ugyanebben az időpontban pedig a Bajor Sörözőben ukrán gasztronómiai napokat rendeznek. Viszonzásul a magyar termékek és ételkülönlegességek bemutatóját december végén tekinthetik. illetve kóstolhatják meg Ungváron az érdeklődők. Drágább lesz a tej Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — December 1-től átlagosan 10 százalékkal drágábban vehetjük meg a tejet és tejtermékeket, derült ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tejtanács elnökségének tegnapi ülésén. E;zel egy időben a nyers elegytej felvásárlási ára is emelkedni fog. A tanácskozáson a nagyüzemek, kistermelők, feldolgozók, és kereskedők megvitatták a készülő Tejpiaci rendtartás koncepcióját, mely a termelés mennyiségét, s a kereskedelmi forgalom- alakulását hivatott ésszerűen szabályozni. Amire nagy szükség is lenne, mert a tavalyi tejben- vajban fürdés után a termelő és fogyasztó nehezen fogadja el a megyét ugyan még nem érintő, de az ország egyes részeiben már jelentkező tejhiány tényét. Jellemző adat, hogy az összes szarvasmarha állomány nagysága az elmúlt fél évben 83 617-ről 71 821-re csökkent. A tervezet szerint az új kvótarendszer bevezetésével egyformán szankciókkal sújtanák azokat a termelőket, akik alul, illetve túlteljesítik a szerződésben vállalt tejhozamot. Ez utóbbitól azonban a jelenlegi helyzetben egyelőre nem kell tartani. / XLIX. évfolyam, 279. szám Ára: 12,80 forint 1992. november 26., csütörtök oldal Átképzés minden mennyiségben ■■■■■ 3. oldal Három határon át ■ wmmmsm 3. oldal Benzinilleték