Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-25 / 278. szám
1992. november 25Íszerda HATTER Népkonyha Nagykállóban Közhasznú munka a kiszolgáltatottaknak Szociális foglalkoztató Nagykállóban Balázs Attila felvétele Nagykálló (KM — Baraksó Erzsébet) — Munkanélküli* ség, menekültáradat, szegénység, a középosztály lecsúszása, és még sorolhatnánk, mi minden teszi próbára a társadalom tűrőképességét. Mit tehetnek ilyen helyzetben az önkormányzatok, a válságkezelésre életre hívott szociális intézmények? Ezúttal a segítség- nyújtás egy új formájáról, a népkonyha működtetéséről kérdeztük Fábián Józsefnél, a nagykállói Szeretet egészségnevelési központ vezetőjét. — A népkonyha az adott szociális helyzet következménye. Sajnos, egyre nagyobb a munkanélküliség, és rájöttünk arra, hogy vannak, akik rászorulnak az intézményes szociális támogatásra. Nincs mit enniük — Odáig már eljutottunk, hogy van ezeknek az embereknek szállás- és tisztálkodási lehetőségük, de nincs mit enniük. Nagyon rossz a helyzetük, és megalázó volna a számukra az, hogy eltartottá váljanak. Ezért adtunk be pályázatot a népkonyha létesítésére, és úgy látszik, a közeljövőben megnyithatjuk. — Mi az elképzelés, hány személy étkeztetését tudja ez a népkonyha vállalni? — Az eredeti elképzelés az volt, hogy az induláskor harminc személyt tudunk fogadni, de az eddigi visszajelzések szerint ez máris kevésnek bizonyul. Restellik a szegénységet A lehetőség megvan rá, hogy a későbbiekben ez a szám esetleg bővüljön. Persze, a népkonyhái ellátás nem azt jelenti, hogy itt most pazar kétfogásos ebédet fogunk felszolgálni, hanem egy tál meleg ételt kapnak, lehet, az egyik nap babgulyást, a másik nap töltött káposztát. — Vannak, akik rászorulnának, de restellik a szegénységüket, és szégyellnek szociális segélyért folyamodni. Mit tehetnek azért, hogy akik kapják ezt az ebédet, azt ne kö- nyöradománynak tekintsék? — Eldöntöttük, amikor terveztük a népkonyha létrehozását, hogy nem ingyen lesz. A jelentkező kap egy jegyet, aminek, teszem azt 5 forint az értéke, de ezt csak akkor adjuk oda, ha valamilyen munkát a köz javára elvégez, például elsöpri az udvart. Ha a rászoruló nálunk élő városlakó, akkor szeretnénk valamilyent munkára foglalkoztatni. Felhasználjuk az újrakezdési alapítvány adta lehetőséget, abból a perifériára szomlt személyek kaphatnak ahhoz, hogy újra tudják kezdeni az életüket. Ide tartoznak például az alkoholizmusból gyógyult betegek; és azért adjuk a pénzt csoportoknak, nem pedig személyeknek, nehogy az rossz helyre kerüljön. Beszereztünk szövőszékeket, és aki alig fogható már munkára, de arra még képes, hogy fonalat gombolyítson, mégiscsak tesz valamit azért, amiért a népkonyhán étkezik. Az utcáról is — Fogadják-e a népkonyhán a nem nagykállói lakosokat is, akik esetleg az utcáról betérnek? — Az elképzelések szerint igen, fogadjuk, szeretnénk felkészülni a menekültek megjelenésére is, természetesen tömeges ellátásra egyelőre nem tudunk berendezkedni, viszont rájuk is érvényes az az elv, hogy végezzenek valami munkát az ebédért, ha mást nem, akkor fát fognak aprítani. így érezzük humánusnak a rászorulók felkarolását. Szeretnénk lehetőséget teremteni arra, hogy ők ne a kiszolgáltatottak keserűségét érezzék csupán, hanem azt, hogy tettek valamit az ellátás fejében. Sokévi vajúdás után elkezdődött a nyíregyházi repülőtér kifutópályájának bővítése, befejeztével a nemzetközi előírásoknak megfelelően nagyobb teljesítményű gépek fogadására is alkalmassá válik Balázs Attila felvétele Patikák önkormányzati kézben Nyíregyháza(KM - Sz. J.) — Eleinte mint várományosok, majd mint valódi tulajdonosok voltak jelen a települési önkormányzatok képviselői november 23-án azon a megyei VÁB-ülésen, melyen a Megyei Gyógyszertári Központ vagyonának átadása szerepelt napirenden. A testület zárt ülésen hozott az ügyben többségi határozatot oly módon, hogy az állami tulajdonban lévő, tanácsi alapítású gyógyszertári központ településeken lévő ingatlanait, felszerelését, s az üzemeltetési jogot az egyes önkormányzatoknak ítélte — az 1991-es közszolgáltatási árbevétel arányában,— míg a működtető vagyon a települések közös tulajdona lett. Mivel nemcsak törvények mondanak ellent egymásnak e fontos témában, hanem ütköznek állami és önkormányzati érdekek is, az ÁVÜ, valamint a Népjóléti Minisztérium várhatóan jogi alapon vitatni fogja ezt a VÁB-döntést. Az ülésen jelen lévő Oláh Ti- borné, megyei tiszti főgyógyszerész kérdésünkre megnyugtató választ adott: — A gyógyszerészek a helyzet magaslatán állnak, s nem törődve a jogvitákkal, legjobb tudásuk szerint végzik a dolgukat. Mind ebben az átmeneti állapotban, mind a jogerős döntés után zavartalan lesz a megye gyógyszerellátása.---------------Tárca égi mondás, hogy a pénznek nincsen szaga. Napjainkban kiderült, még mosás után is marad annyi, hogy származásának helye, elszármazásának módja ismertté váljon. Azt is tapasztaljuk, hogy a pénznek nem csak szaga van és mosni lehet, mint a szennyes lepedőt, de különféle hangokon is beszél. A fémpénzek csörögnek, ők a leghangosabbak, csakhogy jelentéktelen a csörgésük. Hát mondhat fontosat a fa- pityke hangú egyforintos vagy a réz kettes? Az öt, a tíz, a húszforintos is csak siránkozik, mintha tudná, hogy az vár rá, ami az akácok sárga levélpénzére: elviszi az évszak. Az elmúlás szomorúsága érződik hangjukban. A régmúlt időkben egy ember vásárba menet talált egy zacskó pénzt. Faluba érve elment tanácsért a paphoz. Elmondta, pénzt talált, visszaadná, de nem tudja kié volt. — Hazafelé menet, ott ahol találtad, állj fel egy magaslatra és mondd az előtted elhaladóknak: Egy nagy zacskó pénzt találtam! Ha a kárvallott nem jelentkezik, a pénz maradjon a tiéd—hangzott a tanács. Emberünk úgy is cselekedett, hogy eleget tegyen a lelkiatya tanácsának. —Egy nagy zacskó—kiáltotta hangosan, majd halkan folytatta—pénzt találtam! Sokan elhaladtak a közelében, de a motyogásából nem tudták meg, hogy mit talált. A pénz az övé maradt. Manapság kit vinne rá ilyen csalásra egy zacskó fém aprópénz? Talán keveseket. Nem a lelkiüdv becse nőtt nagyobbra, hanem a fémpénzek értéktelenedtek el. Es a papírpénzek? A papírpénz zizeg, csakhogy címlete szerint mást és mást. Az ötvenes például búskomor, szinte néma, mert közelinek érzi, hogy fémpénzt vernek belőle. A százas sóhajtozik, hogy a Bibliában őrá mondatott ítélet: elsőkből utolsók lesznek! Maholnap én leszek a legkisebb címletű papírpénz — zizzenti szomorúan. Joggal, hiszen az ötszázasnak is halkul a hangja, érzi a lecsúszást. A legnagyobbak — az ezres, az ötezres és majd a tízezres, ha lesz — másról zizegnek, de ők sem hangosak, mert a legtöbb helyen nincs társaságuk. Egy-két ezresnek, ötezresnek, ha összekerülnek is, nincs kevélykedni való kedve, mert mielőtt meghitt beszélgetésbe melegednének, már el is kell válniuk. Na, persze Vannak helyek — pénztárcák, sufnik, kasszák, mosodák — ahol együtt lehet maradni sokáig, lehetne tobzódni is. A hang azonban e helyeken is halk, előkelő és aggodalmas az állandó értékromlás miatt. Fölösleges is volna hangoskodni, elárulni soklétüket. Különben is, akiknek a zize- gés kedves és mindennapos gyönyörűség, annak füle is van hozzá, a zajban sem téveszti el. Akad, aki pénzzize- gésen át hall mindent, álmából is felébred, ha pénzt számlálnak a közelében. e ne feledkezzünk meg a krajcárról, a tízfilléresről sem. A krajcár cincog. Mint az egér. Az üres kamrából elszöknek az egerek és elnémul a krajcár. Es, ha cincogna, ki figyelne oda, amikor a nagy címletűek azon riadoznak, hogy mit hoz rájuk a holnap... Nézőpont Égési sebek Nyéki Zsolt A fejlett demokráciákban a szakértelem és a diplomatikus viselkedés elválaszthatatlan egymástól. A magyar politikusi csóközö- nök ugyan már a múltba vesztek, de bőven van okunk nyugtató tabletták után kapkodni más miatt. Néztem az „Össztűz” műsorában Boross Péter szereplését, s felháborított az a cinikus magabiztosság, ahogy színjátéknak nevezte egy tervezett parlamenti bizottság működését (melynek feladata az ő személyes felelősségét lett volna hivatott megvizsgálni egy incidensben), ahogy a Kalas- nyikov-ügyben a médiát hibáztatta, ahogy lefiúzott egy képviselőt pusztán azért, mert húsz egynéhány évvel fiatalabb nála. Szégyelltem magam akkor is, amikor belügyminiszterünk indulatosan adott választ egy interpellációra a parlamentben. De még mielőtt bárki is ellenzékiséggel vádolna, ugyanolyan visszataszítónak tartom azt is, ha Deutsch Tamás fülbevalóval a fülében ül le a sajtótájékoztatóhoz, még ha nem is ő a legnagyobb kaliberű egyénisége pártjának. A vagányság a munka minőségében, hatékonyabb módszereiben kell, hogy megmutatkozzon. A nyakban hordott szemüveg, a fülbevaló, az arrogancia egészen addig nézőpont kérdése, amíg valaki otthon, szűkebb munkahelyén, barátai körében mozog. De ha már a politikai életben szerepel, egy párt nevében nyilatkozik, netán az országunkat képviseli, már nem az. Ekkor már vállalni kell a pályával járó formális kötelezettségeket. Mert az a legkevesebb, hogy másodlagosnak ítélt dolgokkal esetleg szimpatizánsokat, majdani szavazatokat veszíthetnek el a maguktól elragadtatott közéleti személyiségek (s csapataik), de megnyilvánulásaikból miránk, az átlag emberekre is általánosíthatnak. S akkor mi is szégyellhetjük magunkat, s a végén mi égünk le, de nagyon. Őszi lehalászás Kommentár A sánta kutya Kovács Éva A társadalombiztosítás A gondjairól, problémáiról írtam nemrég. Úgy gondoltam, illő, hogy több oldalról is szerezzek információt. Felhívtam hát az egyik legnagyobb megyebeli adóst, ugyan mondanák már el, mi az oka annak, hogy a TB-nek mindmáig több tízmillióval tartoznak. Miközben dolgozóik rendszeresen kapják a juttatásokat, addig ők jövedelmükből következetesen elmulasztják a TB-nek kötelességüket teljesíteni. Mint a telefonból kiderült, a főkönyvelő mindent tud, s érvei előtt kénytelenek vagyunk meghajolni. Nem csak ők tartoznak, nekik is tartoznak, s hiába indítják útjára pontosan az árut, a járandóság, annak értéke el se jut hozzájuk, egyből leemelik tőlük. Fizetnének ők, mondja, hogyne fizetnének, csak hát a jelenlegi nehéz helyzet, a gazdasági környezet... A főkönyvelő mindent tud ugyan, de mégsem adhat felvilágosítást, mondván, a társadalombiztosítással a főnöke tárgyalt, ő hivatott nyilatkozni is... Mikor beszélhetnék akkor vele? — tettem fel a kérdést naivan, mire jött is a válasz: sajnos, most sürgős tárgyalása van, tudni se lehet, mikor lesz vége. Eddig még szokványos a dolog, nem is találtam benne semmi kivetnivalót. Gondolkodóba csak akkor estem, amikor a telefonban suttogó hangot hallottam. Amíg én mondtam a magamét, próbáltam időt egyeztetni, addig valahonnan a „rettentően" elfoglalt főnök is előkerült. Ott állhatott az asztal mellett, s hallgatta a beszélgetést. A kagylóba ugyanis ezek a szavak hallatszottak tisztán, világosan: ,Főnök, egy újságírónő keres, a TB-tatozásokról akar kérdezni. Azt mondtam neki, hogy tárgyalsz, keressen később..." A főnök bizonyára egyetértett a frappáns megoldással, mert nem vette át a kagylót, s nem mondta, hogy itt vagyok asszonyom, állok rendelkezésére, mert közben megkerültem... Ezekután talán érthető, ha a TB-tartozásokkal kapcsolatos érveiket se nagyon tudom elhinni nekik... 0
