Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-23 / 276. szám

SPORT Ä hajrában fordult a kocka ív Nyíregyháza (KM - Mán László) — Három edző is fi­gyelte a csapatot szombaton késő délután Bartha Dénes a legkellemet lenebb helyről, a kispadról Volt társa, Rácz Sándor a le látóról, az esetleges új tré ner, Szőke István pedig a pá lya széléről. Történt mindez a nyíregyházi első osztályú kézilabda-együttes legutóbbi mérkőzésén, amelyen az újonc dunántúli lámpagyári csapat volt az ellenfél. NYKC-Nagykanizsa 22-21 (9-9) Bujtosi csarnok, 700 néző, V.: Nyári, Veszter. NYKC: Szabó - Tóth 2, Bácsi 1, Kere­kes 2, Jankovics 3, Krasznij 8/8, Kun 3. Csere: Boczák (kapus), Medve, Déváid 1, Berényi 1, Hellinger 1. Edző: Bartha Dénes. N. Tungsram: Mészáros - Radovics 1, Kovesnyikov, Becskei 4, Kirchenbaum 8/3, Kuzmicsov 6, Pánczél. Csere: Kálóczi (kapus), Rodek, Ku- rusta 2, Őjtó. Edző: Jéki Zol­tán. Kiállítások: 6, illetve 12 perc. Hétméteresek: 10/8, il­letve 3/3. Ravasz ez a nyíregyházi csapat! A hajráig főként csak idegesíti a publikumot, majd pár perc alatt hozza a meccset úgy, hogy a vendégeknek nem hagy időt a pontszerzésre. Az első játékrészben még nem dőlt el semmi, de a hazaiak jelzést adtak arról, hogy nem lesz sima meccs. Jó tíz perc után ugyanis 4-2-es vezetést Sényőn tizenöt a módi, Kardeliás bírót ütött Az a bizonyos időntúli szabaddobás, amellyel nem sikerült egyenlíteniük a vendégeknek Szekeres Tibor felvétele követően zsinórban ötször is maga mögé nyúlt Szabó ka­pus, ezzel a dunántúliak fordí­tottak. Igaz, elhúzni nem tud­tak, mert a házigazda végig az ellenfél sarkában volt. Szünet után a nem éppen hórihorgas Kirchenbaum ve­zérelte Tungsram lépést vál­tott, és megugrott. Az idő ment, előnyük meggyőzőnek bizonyult {11-14, 14-17, 17- 20), egészen a 26. percig. Mert ekkor valami váratlan csoda történt, a nyíregyháziak meg­rázták magukat, és egy gólra (19-20) csökkentették a hát­rányt. Majd jött egy hétméte­res, plusz emberelőny, és át­vették a vezetést. Sőt újabb büntető, ismét kiállítás a má­sik oldalon, és már kétgólos A nagy fordítások és az idegek mérkőzése Nyíregyháza (Ho- BaE rányi Zsuzsa) — |1 Idegenben is hazai------pályán játszott a Tatabánya két röplabdása. Varga és Bertók egykoron az NYVSC-t erősítették, most el­lenfélként jöttek Nyíregyházá­ra. Talán nekik is köszönhető, hogy valamivel több néző volt kíváncsi a Tanárképző mérkő­zésére, mint eddig. Nyíregyházi TK-Tatabánya 3-1 (-10,8,10,11) Stadion játékcsamoka, 150 néző, v.: Semler, Vasák. Ta­nárképző: Járosi, Bugyi, Hengsperger, Bamucz, Jaross, Mondi. Csere: Győrffy, Izsai. Két hasonló képességű csa­pat küzdött egymással. Hol egyik, hol másik csapatnak előny. Még maradt izgulni va­ló, mert negyven másodperc­cel a vége előtt ismét gólt sze­reztek a kanizsaiak. Húsz má­sodperc volt hátra, amikor Jankovics ziccert hibázott, a vendégeknek megvolt az esé­lyük az egyenlítésre. Szeren­csére a hazaiak ekkor már ösz- szeszorított fogakkal tartották azt a bizonyos sajtot, a Tungs- ramnak időntúli szabaddobás­sal sem sikerült a korábban megszerezhető pontokból leg­alább egyet elvinni. Ilyen az edzők sorsa. Bartha Dénes a mérkőzés nagy részé­ben csak idegeskedhetett, a végén mégis örülhetett. A má­sik oldalon Jéki Zoltán a talál­kozó zömében magabiztosan dirigált, a lefújás után viszont a lépcsőn cigarettázva perce­kig bámult maga elé. Egysze­rűen nem hitte el, hogy kikap­tak. Pedig be kell vallani férfi­asán, a mérkőzés inkább nekik állt. Holott a Tungsram nem rukkolt ki valami fergeteges játékkal, csinálták azt, amit tudnak. A másik oldalon jóval nagyobb volt a tét, hiszen nyerni kellett hazai pályán. Ráadásul a hazaik görcsösen akarták bizonyítani, hogy többre képesek, mint amit ed­dig produkáltak. Bartha edző szinte mindent kipróbált, amit lehetett, és szerencséjére a lel­kesedés, a nagy akarás végül csak eredményt hozott. Olyan játékkal, amiben volt rossz bő­ven, ám meg-megvillant a to­vábblépéshez vezető út is. sikerült pontot szereznie, vé­gül a jobban összpontosító vendégeknek sikerült előny­höz jutniuk. A második játék­részben összekapta magát a főiskolás együttes, az ellenfél is többet hibázott, így maga­biztosan nyert. A harmadik és negyedik játszmában már többször is jelentős előnnyel vezettek a vendégek, ám a nyíregyháziak mindkétszer fordítani tudtak az idegek har­cában. A Tatabánya többször volt előnyben, mégis veszített. A hazaiak játékában már vol­tak szép villanások, ami bizta­tó a jövőre nézve. Ilyen küz­delmes mérkőzésekkel, izgal­mas labdamenetekkel a néző­ket is vissza lehet csalogatni a lelátóra. Jó szelet, Nándi! Párizs (MTI) — A borús időt a startra felváltó nap­sütésben, kedvező széllel, nyugodt tengeren indult út­nak vasárnap — vagy ne­gyedmillió érdeklődő szeme láttára — a bátor magyar vi­torlázó, Fa Nándor. O és a Vendée Globe földkerülő vi­adal további 13 versenyzője a pontban két órakor eldördült, rajtot jelentő ágyúlövés után vágott neki a távnak. Mint­egy négy hónap alatt kell megkerülniük a Földet, 23 ezer tengeri mérföldet — kö­rülbelül 36 ezer kilométert — megtéve, hogy visszatérje­nek a kiindulópontra, Vendée francia megye kedvelt Atlan­ti-óceáni üdülőhelyére, Les Sables d’Olonne városhoz. Búcsú a pályától Egy nagy egyéniség búcsú­zott a röplabdától, pontosab­ban csak a versenyzéstől. Teg­nap délután a Tungsram- Bratislava női Szuper Liga mérkőzésen játszott utoljára az élvonalban Palotásné Priz- nicz Ilona, a sokszoros váloga­tott. Aki 1966-ban Takács Zoltánné kezei alatt Nyíregy­házán ismerkedett meg a sportággal. A kiváló tehetség később a Spartacusban Góczi Árpád tanítványa volt. Nem sokáig maradt titokban tudása, mert öt évvel később már a fővárosban, a jelenlegi Tungs­ram jogelődjének színeiben folytatta. Innen jutott el a vá­logatottságig, és szerzett na­gyon sok örömet a sportág kedvelőinek. Megyei I. osztály _• Nagyhalász-Ib- 3} rány félbeszakadt. Nagyhalász, 1000 néző, v.: Ficze. Nagyhalász: Kormány - Ka- ponyás, Nagy I., Hegyes, Kovács, Budaházi, Oláh, Bal- lai, Ónodi, Földi, Nagy II. Edző: Korpái Ferenc. Ibrány: Vattai - Korpái, Biró, Hermán A., Kardeliás, Hermán L., Mikházi, Szentesi, Kató, Bár­di, Papp. Edző: Hermán Lász­ló. Nagyhalász végig mezőny­fölényben játszott, a második félidő 78. percében — 1-0-ás hazai vezetésnél — az ibrányi Kardellást sorozatos szabály­talanság miatt a játékvezető kiállította, mire ő a játékveze­tőt megütötte. Ezért a játék­vezető a mérkőzést lefújta. Gól: Vattai, öngól. Levelek-Csenger 2-4 (2-2). Levelek, 100 néző, v.: Nagy János. Levelek: Szabó - Smelta, Ignácz, Sitku, Oláh, Takács, Horváth, Bagoly, Zu- rinka, Molnár, Borbély. Edző: Majlát János Csenger: Mándi- Szabó, Szilágyi, Juhász, Fe­hér, Petrik, Juhász Zs. (Ró­zsa), Szilágyi, Barcsai, Es- zenyi, Herczeg. Edző: Szilá­gyi Tibor. Megérdemelten győzött a vendégcsapat. Gól: Bagoly, Borbély, ill. Barcsai 3., Eszenyi. Nyírbátor-Baktalóránthá- za 3-0 (2-0). Nyírbátor, 1300 néző, v.: Kerezsi. Nyírbátor: Kormos - Szegedi, Erdősi, Herczku, Lukács (Erdei), Szi­lágyi, Szabó (Drágán), Sza- lontai, Simái, Krasznai, Ker­tész (Tóth). Edző: Tóth János. Baktalórántháza: Virtás — Tóth, Kozma, Koskovics (Bamucz), Hrobát, Kapin, Maries, Dudás, Gdovin, Virtás 11., Horváth. Edző: Jávor Pál. Listavezetőhöz méltó játék az utolsó fordulóban is. Gól: Koskovics öngól, Kertész, Krasznai. Tiszalök-Vásárosnamény 0-1 (0-1). Tiszalök, 200 néző, v.: Hekman. Tiszalök: Szőlősi- Erős, (Papp), Gál, Aszalós, Kiss (Suhaji), Nagy, Csatlós, Zsoldos, Ujj, Péntek, Loson­czi. Edző: Csáki Miklós. Vá- sárosnamény: Papp - Udvar­helyi, Varga, Smajda, Nagy, Illasik (Orosz L.) Súgta, Be- rettyán, Jaremcsuk, Balogh, Kolozsi (Orosz J.). Edző: Tóth József. Ha a kihagyott hely­zeteket díjaznák, a hazai csap­at már bajnok lenne. Gól: Ba­logh. Nyírkarász-Tarpa 6-1 (1-0). Nyírkárász, 250 néző, v.: Mónus. Nyírkárász: Tóth J.- Végső, Pogorilják, Kántor (Tóth), Rácz, Czető, Badar, Kubányi, Szántó (Haga), Fe- csku, Oláh (Kontra). Edző: Komáromi György. Tarpa: Molnár - Csapó, Sitti, Gutti (Koncz), Simon, Tóth, Varga, Tivadar, Szécsi (Ferkó), Szűcs (Szabó), Holp. Edző: Nagy Elek. A karászi csapat kitűnő játékkal és szebbnél szebb gó­lokkal búcsúzott az őszi idény­től. Gól: Szántó, Badar, Fe- csku, Kubányi, Czető, Oláh ill. Simon. Újfehértó-Kisléta 5-1 (3-1). Újfehértó, 500 néző, v.: Szegedi. Újfehértó: Cziotka (Krizsanovszki) - Polonkai, Dubóczki, Katona, Lácza J., Bagoly, Urr, Endrédi (Lácza Gy.), Szalóki, Iványi (Hajdú), Barna. Edző: Szilvási István. Kisléta: Babicz - Borza, Are- zanau, Kosztik (Sánta), Szőke J., Szőke I., Bihari (Vránszki), Szabó, Herczku, Rézműves, Tanyi. Edző: Pataki István. A hazaiaknak most elfogadható volt a helyzetkihasználása. Gól: Szalóki 2., Bagoly, Ivá­nyi, Lácza Gy., ill. Rézműves. Záhony-Fehárgyarmat 3-1 (2-0). Záhony, 350 néző, v.: Nagy F. Záhony: Rácz - Onder, Hegedűs I., Galgóczi, Hegedűs II., Balázsi, Lipcsei, Vas, Győri (Dudás), Márton, Pokol. Edző: Gerliczki János. Fehérgyarmat: Kárpáti (Bart­ha) - Cserepes E., Nagy, Ko­sán, Piros, Cserepes O., Laka­tos, Varga, Lőrincz, Urr, Ha- dadi (Szabó). Edző: Tapasztó Ferenc. Kitűnő játékvezetés mellett biztos hazai győzelem született. Gól: Onder, Balázsi, Lipcsei, ill. Lőrincz. Sényő-Nyírtelek 15-0 (5-0). Napkor, 500 néző, v.: Kosztyu. Sényő: Vági - Szo- bonya, Szikszai, Illák (No­vak), Zsiga, Rubóczki, Mó­nus, Magyar (Bunkóczi), Va- lerij, Kanyári (Torda), Knob­lok. Edző: Hajdú József. Nyír­telek: Tóbiás - Bódi, Muri, Kanyok, Mogyorós, Sebők, Torkos, Pálfi, Szekeres (Mo- kánszki), Varga, Szalódszki. Edző: Varga János. A Vasasba készülő Valerij vezérletével kiütéses győzelmet aratott a Sényő. Gól: Valerij 5, Ma­gyar, Knoblok 3-3, Mónus 2, Kanyári, Illák. A bajnokság állása: 1. Ny.bátor 1510 4 1 41-8 24 2. Csenger 1510 3 2 30-14 23 3. Sényő 15 8 5 2 39-14 21 4. Újf.'tó 15 9 3 3 30-14 21 5. Záhonv 15 9 2 4 24-10 20 6. Bl.háza 15 8 3 4 32-20 19 7. Vnaményl5 7 3 5 25-17 17 8. Ibrány 14 3 9 2 21-13 15 9. Fgvarm. 15 6 3 6 22-19 15 10. Kisléta 15 7 1 7 20-31 15 11. Karász 15 4 6 5 29-25 14 12. Levelek 15 5 1 9 19-36 11 13. N.halász 14 2 5 7 19-26. 9 14. Tiszalök 15 3 3 9 14-33 9 15. Tarpa 15 1 21213-37 4 16. Ny.telek 15 - 114 16-76 1 Megjegyzés: A félbeszakadt Nagyhalász-Ibrány mérkőzést nem számítottuk bele a táb­lázatba. Hosszan tartó rövidzárlatok Debrecenben Sáncolnak a hazaiak Szekeres Tibor felvétele Debrecen (M. B.) ' lak" — Szombaton |l nem sokat kellett ------—^1 utazniuk a nyír­egyházi NB I-es kosárlab­dázóknak. A bajnokság má­sodik körét Debrecenben egy szomszédvári rangadó­val kezdték. A két együttes korábbi, nyíregyházi mér­kőzését a főiskolások nyer­ték, a visszavágón a debrece­niek voltak az esélyesebbek. Debreceni SI-Nyíregyházi TK 88-60 (38-25) Debrecen, 800 néző, v.: Pá­zsitka, Szalontai. Nyíregyházi TK: Fejes (6), Szemerszki(5), Taraszov (23/3), Skurin (16), Sitku (6). Csere: Cservék (-), Verebély (-), Garay (-), Mé­száros (2), Zomborszky (2). Edző: Elek Tamás, Sallai Jó­zsef. A mérkőzés alakulása: 6. perc 10-16, 13. perc 26-19, 17. perc 32-25, 28. perc 52-33, 32. perc 69-42, 38. perc, 83-52. Az őszi összecsapáshoz képest a hazaiak egy két méte­ren felüli üzbég középjátékos­sal — Filuskinnal — erősöd­tek. Ragyogóan kezdett a ven­dégcsapat, és a 10. percig 4-6 ponttal vezettek is. Ebben az időszakban Taraszov és Sze- merszki dobtak eredménye­sen. Ezután feloldódott a hazai csapat az addigi görcsös játé­kából, és villámgyorsan tíz pontot szerzett, közben a ven­dégek egyet sem. A főiskolá­sok nem érezték a játék rit­musát, görcsösen, lassan szőt­ték támadásaikat, a hazaiak vi­szont Sirian vezetésével fel­pörgették a játékot, és lero­hanó támadásaikkal sakk-matt helyzetben sok könnyű pontot szereztek. A második félidőben sem változott sokat a játék. A ha­zaiak változatlanul szórták a pontokat a válogatott Walke vezetésével. A vendégeknél Taraszov gyűjtögette a pon­tokat, de megint bekövetkezett egy négyperces rövidzárlat, amikor az ellenfél 16 pontjára eggyel sem tudtak válaszolni a TK-sok. így a mérkőzés el­dőlt, a közönség vastapssal ünnepelte csapatát. A mérkő­zést a hazaiak agresszívebb és gyorsabb támadójátéka dön­tötte el. A vendégek akartak, hajtottak, de semmi sem sike­rült nekik. 1992 november 2Í, héífő

Next

/
Thumbnails
Contents