Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-20 / 274. szám

1992. november 20., péntek HATTER Kelet-Magyarország 3 Szakterülete a terepmunka Elégedett a látottakkal az amerikai tanácsadó Nyíregyháza (KM - Kováts Dénes) — Magánemberként tért vissza Magyarországra, s Nyíregyházára Philadel­phiából Margaret Yeaker, aki negyedszer jár hazánk­ban, és tanácsaival .segíti a szociálismunkás-képzést, melynek beindításában is te­vékeny részt vállalt kol­légájával, Steinman profesz- szorral együtt. — Korábbi látogatásaim alkalmával Magyarországon sok városban megfordultam, tanítások és konzultációk ré­vén igyekezve minél több ta­pasztalatot átadni a szociális munkások képzéséhez — mondta a ma is aktívan tevé­kenykedő asszony, aki már több mint egy évtizede nyug­díjba vonult. Napi problémák — Szakterületem a terep­munka, azaz a gyakorlati ok­tatás. Itt dől el igazán, alkal­mas-e valaki erre a hivatásra, amikor a szociális otthonok­ban, intézetekben, a család- segítő központokban dolgoz­va, az önkormányzatok szoci­álpolitikai ügyeit intézve szembesül a valósággal, a napi problémákkal, melyek megol­dásában nagy a szerepe. E ta­lálkozókon orvosok, ápoló­nők, pedagógusok, pszicholó­gusok és szociológusok egy­aránt részt vettek, hiszen tevé­kenységük közel áll a szociális munkásokéhoz. — Hogyan vélekedik a Nyíregyházán folyó képzés­ről? Jó úton járnak az itte­niek? — Úgy vélem, Steinman professzor büszke lehet rájuk, Elkel a segítség kitűnő munkát végeznek, a ta­nárok, tereptanárok fel tudták építeni elképzeléseiket. Nagy hatással volt rám, hogy jó ötleteiket sikerült megvalósí­taniuk, ki-ki a maga területén hozzájárult a képzési program kiépítéséhez. Magyarország a nagy változások korát éli, szá­mos probléma adódik az egyé­nek és közösségek életében, a negatív hatások tömege éri az embereket. Több lehetőség Tapasztalataim szerint a főiskola nyitott: „kitárták az ablakokat”. Egyet azonban továbbra is szem előtt kell tar­tani mindenkinek: tapasz­talatainkat meg tudjuk osztani, de az igazi, e társadalomra vonatkozó szociális munkás szemléletet csak a magyarok teremthetik, s valósíthatják meg, hiszen ők élnek itt. Az­zal, hogy a külföldi tanul­mányutakra egyre több a le­hetőség, megismerkedhetnek más országbeli modellekkel. Azt azonban, hogy mit lehet ezekből felhasználni a hazai viszonyok között, nekik kell eldönteni. Én nagyon lelke­sedek azért, amit itt, Nyíregy­házán tapasztaltam, jó úton haladnak. A diákok lelkesek, látszik: akarnak tanulni. Bár fiatalok és tapasztalatlanok, nem félnek beszélni gondola­taikról, véleményük van, ez örvendetes. A tanárok és diá­kok jó munkájának, akaratá­nak eredménye lehet az, hogy szakmailag jól felkészült em­berek kezdik gyakorolni hi­vatásukat jövőre, a diploma megszerzése után. — Többen azt hangsú­lyozták: a képzés során a legfontosabb a gyakorlat, azaz a terepmunka. Hiszen ez a cselekvéssel tanulást je­lenti, miként a gyakorló Balázs Attila felvétele tanítás a tanárképzésben. Egyetért ezzel? — Azzal igen, hogy a terep­munka nagyon fontos, hozzá­téve: még több, ugyanilyen je­lentőségű része van a szociális munkások képzésének. Mert az elméleti alapok nélkül kevésbé hatékony a gyakorlati munka, el kell sajátítani tehát a történelmi, szociálpolitikai, munkajogi, egészségügyi és más ismereteket. Önálló döntés Mindezeket hasznosítva lehet igazán eredményesen dolgozni. Tudni kell azt is: hol, mikor használják fel a ta­nultakat, de azt is: mikor kell figyelmen kívül hagyni. Mert nem áll majd minden hallgató mellett tereptanár: önálló dön­tésekre kényszerülnek mun­kájuk során. Középiskolások kapcsolata külfölddel Nyíregyháza (KM - M. M. L.) — Nemzetközi találkozót rendezett a közelmúltban Prágában az Európai Ifjúsá­gi Szövetség, amelyen felvet­te tagjai sorába a Nyíregyhá­zi Középiskolások Körét is. A NYIKK a tagfelvétel révén gazdag információbázishoz és újabb cserelehetőségek­hez jutott. A tavaly Szófiában megala­kult nemzetközi szövetség je­lenleg 14 ország 42 ifjúsági szervezetét fogja össze. Az október végén Prágában meg­tartott tanácskozáson értékel­ték az eddigi tevékenységet, illetve megvitatták a jövő évi feladatokat is. — A magyar küldöttség volt a tanácskozás középpontjában — mondta Bódi Mária, a Nyíregyházi Középiskolások Körének ügyvivője. — Nem­csak azért, mert a legtöbben voltunk, hanem mert sok kez­deményezéssel is jelentkez­tünk. Nagy sikert aratott az a magyar informatikai bemuta­tó, amely lehetővé teszi a tag- szervezetek kapcsolattartását összekapcsolt telefon és szá­mítógép segítségével. Kezde­ményeztük, hogy az ifjúsági szövetségnek legyen diákel­nöksége, valamint felvetettük egy almanach létrehozásának az ötletét is. Ebben a kiad­Tárca y~izt is megértem, fordult Hj hozzám idős üdülőtársam, Imre bácsi. Lekommunistá- zott a szobatársunk, mert ki­nyitottam a szám, hogy éjjel aludni szeretnék. Hiába kér­tem, ne csapkodja az ajtót, ne járkáljon óránként, nem tu­dom hová, ne kezdje el éjnek éjjelén a csomagolásait, ne égesse reggelig a villanyt... Hiába minden, mintha a fal­nak mondtam volna. Egyszer aztán nem bírtam tovább, rá­kiabáltam, most már hagyjon aludni, mert szólok a gond­noknak. Ekkor ez az alak, aki korban a fiam lehetne, azt mondta, piszkos kommunista, hallgasson, az ilyeneknek lógni kellene, mint maga... Az idős ember monológja eddig tartana, van folytatása is. Jómagam is abban az üdü­lőben laktam két hétig, ahol ők ketten civakodtak. Azóta is bánt a lelkiismeret, hogy nem én szóltam a nyugalmunkat zavaró üdülőtársunknak. Csendesen mondtam én, hogy szüntesse meg az éjszakai mű­sorait, de semmi sem válto­zott. Veszekedni meg semmi értelme nem lett volna. Ha­v; j . / . mar rájöttem a viselkedésé­ből, hogy egy kis zavar van a fejében, nem fogja fel, hogy tönkre teszi az éjszakai pihe­nésünket. Az üdülővezetőnek szóvá tettem, próbálják átten­ni egy másik szobába, ahol egyedül lehetné, és nem za­varna senkit, de megnyugta­tott, már csak két napig ma­rad a vendég, haza fog utazni. Egyébként legyünk egy kis tü­relemmel, mert úgy tudják, valamilyen baleset érte, talán nem is egészen be­számítható. Ezt már én is sejtettem. Igyekeztem megértetni Imre bácsival, de ő csak nem bírta az éjszakai randalírozást. Tu­dod, fiam, mi a sors különös fintora? — súgta a fülembe kissé megnyugodva másnap Imre bácsi, aki addig keveset, jóformán semmit sem beszélt magáról. Annyit tudtam róla az ele­jtett szavakból, hogy a gumi-, majdpedig a csőszerelő szak­mában dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Három diplomás gyermeke van, akik a Kádár­rendszerben szereztek egyete­mi végzettséget, s négy un­okáját és egy dédunokáját is emlegetett. A társaság ked­vencévé előlépett Imre bácsi­nak mindig volt egy-egy kedves szava mindenkihez, anélkül, hogy tolakodó lett volna. Sokan irigyelték az életkedvét, a derűs, mindig az élet szebbik oldalát kereső mentalitását. Pedig már jóval túl van a nyolcadik ikszen... Mindig az életkedvem men­tett meg, avatott be az életé­be. így volt ez a háború alatt, így volt, amikor bejött egy bi­zottság '46-ban az üzemembe és azt mondták, maradhatok, mint dolgozó, de a vegyi gyá­ramat államosítják. Akár hi­szed, fiam, akár nem, egy per­cig nem szomorkodtam. A sorssal úgyse szállhatok szembe. Beletörődtem, beáll­tam munkásnak, felnőtt fejjel szakmunkás-bizonyítványt szereztem. Később átmentem a csőszerelőkhöz és végig dolgoztam a fél országot. Ne­kem az ország minden pont­ján vannak barátaim, ismerő­seim. Eddig csendesen, nyu­godtam éltem a megérdemelt nyugdíjamból, csak ne szo­rongatna a nagy drágaság. Azért, amikor csak tudok, el- járogatok üdülni is, mert mió­ta meghalt a feleségem, na­gyon rossz egyedül... Mi hát a sors fintora? — kérdezett vissza. Az, hogy én, a volt tőkés, ennek az izgága alaknak a szemében egy pisz­kos kommunista lettem, aki­nek lógni kellene... Hát feje tetejére állt a világ? Nézőpont Diplomás utcaseprő Baraksó Erzsébet a jézőpont kérdése, ki ho- iV gyan ítéli meg, milyen lehet diplomával utcaseprő­nek lenni. A DPA hírügy­nökség tudósításából min­denesetre az derül ki, hogy vonzó ez az állás a diplomá­sok körében is, ugyanis Pa- duában, az észak-olasz egyetemi városban a meg­hirdetett egyetlen utcasep­rői állásra ezerháromszáz fiatal pályázott, negyven százalékban nők, a legtöb­ben főiskolai végzettséggel. Amint a hírben olvashat­juk, hasonló nehézségekkel találják szemben magukat a fiatalok az ország más terü­letein is, hiszen a közszol­gálati hivatalokat csak pá­lyázat útján lehet elnyerni, és a kétmillió-hétszázezer munkanélkülinek több mint hetven százaléka harminc éven aluli. A római központi statisztikai hivatal adatai szerint a munkanélküli fia­talok negyvennégy százalé­ka főiskolát végzett. Minden harmadik már több mint két éve keres munkát. Különö­sen súlyos a helyzet délen, ahol a munkanélküliek ará­nya megközelíti a 20 száza­lékot. Mindez nagyon szomorú és eszünkbe juttatja a hazai munkanélküliséget, a tanul­mányait befejező fiatalok ezreinek egyelőre reményte­lennek látszó helyzetét. Meg azt is, hogy a két háború közötti időszakban hazánk­ban is voltak diplomások, akiket utcaseprőként alkal­maztak. Elkeserítő az analó­gia, kivált ha arra gondo­lunk, hogy az olaszok a hí­rek szerint azért hozzánk ké­pest úgy általánosságban jobban élnek. És mégis ci­pelniük kell ezt a problémát, amely, úgy látszik, a kapita­lizmusban már gyakorlott államokban is jelen van. Nem vigasztal azonban bennünket, ha másutt is van­nak bajok. Igaz, nekünk 'egyelőre nincs annyi diplo­másunk, mint a fejlettebb országoknak, mégis jó lenne elérni — ha a veszteségesen termelő üzemek dolgozóit nem is szabadna tovább fog­lalkoztatni, muszáj elbocsá­tani —, hogy az a szellemi vagyon, amit a friss diplo­mások felhalmozhatnak, nem kényszerül külföldre, hanem itt marad, és a haza javára a saját szakmájában mielőbb felhasználható. ványban minden tagszervezet bemutatkozhatna, ismertethet­né működését, tevékenységét. A találkozón a tagfelvétel­kor is be kellett mutatkozni. A NYIKK képviselői nemcsak az ifjúsági szervezet feladatai­ról szóltak, hanem bemutatták a várost, Nyíregyházát is. Már a rendezvényen nagy volt az érdeklődés a szervezet, illetve a megyeszékhely iránt. Új üzletközpont nyílt a napokban Nyíregyházán, a Szent István utca elején. Az épületben lakásokat is kialakítottak Elek Emil felvétele Kommentár Kiegyezés ’92 Cselényi György a jyugdíj és hócipő címmel IV a közelmúltban jegyze­tet írtam arról, hogy a nyug­díjasok szervezetei a meg­élhetési nehézségeik növe­kedése, valamint az infláció nyugdíjukat meghaladó mértékű emelkedése miatt egyre jobban hallatják hangjukat. Sőt, valaki a té­ma nyomán a rádióban egy nemzetközi fórumon való panasztevéssel (netán fel­jelentéssel? ) fenyegette meg a kormányt. A további mon­danivalóm lényege a türe­lemre intés volt: gondolja­nak a fiatalokra, akik több­ségének (a nyugdíjasokkal ellentétben) még nincs hitel­mentes lakása, bútora, ele­gendő mennyiségű ruhája, a gyerekeiket fel kell nevelni. Sőt, az ifjabb korosztály nagy részének a fizetése nem éri el számos nyugdíjas já­randóságát, ami akkor is szomorú, ha figyelembe ve­szem a kétségtelen tényt: az idősek a nyugdíjukért meg­dolgoztak, vagyis az nem könyöradomány. Tudtam, érzékeny témát érintek, s a nyugdíjasok he­ves ellenvetéseire számítot­tam. Igaz, az írásra többen reagáltak, de nagy meglepe­tésemre, nem „osztottak ki”, sőt sokan egyetértettek ve­lem. S mit gondolnak kik? Érdekes módon többnyire azok, akiknek nyugdíja jóval kevesebb, mint tízezer forint. Egy nagyon kedves hölgy például azt mondta, neki ha­vonta 7800 forintot visz a postás, mégis elégedett, hi­szen már megvan mindene. Természetesen érkeztek hoz­zám ellen-, továbbá köztes vélemények is. Ez utóbbit egy magas nyugdíjú férfi az utcán személyesen tolmá­csolta: az lenne jó, ha az idősek és a fiatalok is több pénzt kaphatnának. Azt hi­szem, ezzel kiegyezhetünk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents