Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-16 / 270. szám

1992. november 16., hétfő SPORT Keiet-Magvarország 15 Búcsú a kupától Juhász első szakítása sikeres volt, végül a lökés döntött Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Mán). Vasárnap délelőttig bírta a do­bogó. A mázsás terhek annyira megviselték, hogy az utolsó felvonásra egy újabb küzdőte­ret kellett összevarázsolni a rendezőknek az ifjúsági súly­emelő bajnokságon. Szeren­csére a szervezők régi moto­rosok a szakmában, így mind­össze fél óra csúszást okozott az átépítés. A bujtosi csarnok kétnapos találkozóján két nyíregyházi fiúért izgulhatott a pár néző. Pámer László a 67,5 kilósok között a csalódást jelentő nyolcadik helyen végzett. Ser­dülő Európa-bajnokunktól, Ju­hász Istvántól titkon mindenki győzelmet várt. A 90 kilós srác meghálálta a bizalmat, és a kisújszállási Tyukodi elleni hatalmas küzdelemben végül nyert, pedig riválisa is Európa- bajnoki érmes. A szakításban még semmi sem dőlt el, hiszen mindketten 125 kilóig jutottak. Ez Tyuko- dinak jelentett előnyt, hiszen a mérlegelés neki kedvezett, ő volt a könnyebb. Lökésben fej-fej melett haladtak egészen az utolsó kísérletekig. Ekkor 160 kiló volt a rúdon. A nyír­egyházi versenyző ragyogó technikával teljesítette a kísér­letet. Ellenfele nem bírta az idegek harcát, és nem tudta fe­je fölé lökni a súlyzót. így nem ért semmit a könnyebb test­súlya, mert Juhász két és fél kilóval többet teljesítve meg­érdemelten kaphatta nyaká­ba a bajnoki aranyérmet. A találkozó részletes eredmé­nyét keddi számunkban közöl­jük. Himberg (Bodnár Tibor)— Vérmesnek aligha nevezhető reménnyel, de bizakodással várták az NYVSC férfiröplab- dázói a szombati CEV Kupa visszavágóját. A nyíregyházi mérkőzésen 3-2-re nyertek, így soványka előnnyel várhat­ták a szombati visszavágót. MÖMA Wien-NYVSC 3-0 (8, 6, 5). Himberg, száz néző, V.: Szavankov (ukrán), Roms- dorfer (osztrák). MÖMA: Var­ga, Holzmüller, T. Schrof- fenegger, Skumov, Ömer, Potyka. Csere: Zentko. Edző: Rudolf Matejka. NYVSC: Za- jácz, Nagypál, Szilágyi I., Drotár, Lukács, Nyúl. Csere: Vass, Király. Edző: Jan Ka- pera. Nem indult rosszul a talál­kozó, hiszen 5—3-ig még lé­pést tudott tartani a nyírségi gárda a hazaiakkal. Ezt köve­tően viszont 8-3- ra és 10-5- re húztak el a bécsiek. A játsz­mát végül 15-6-ra nyerték, és mint később kiderült ez döntő volt, mert a mieink szinte tel­jesen feladták a küzdelmet. Pedig az osztrákok nem csi­náltak semmi különöset, csak pontosan játszva egyre na­gyobb előnyre tettek szert, és továbbjutottak. Szomorú, hogy a visszavágó 61 percéből egyetlen minutumig sem volt esélye az NYVSC-nek. Kikaptak a kosarasok a listavezető otthonában Siófok (Molnár Béla) — A Balaton partján vendégszerepeit a Tanárképző NB I-es férfi ko­sárlabdacsapata — kevés si­kerrel. Siófok Azulev KKE-TK 92-75 (40-37) Jk: Fejes 7/3, Taraszov 14, Skurin 20, Zom- borszki 10, Mészáros 11. Cse­re: Cservék 11/6, Verebélyi, Garai I., Sitku 2. Edző: Elek Tamás és Sallai József. Az eredmény alakulása: 5. perc 9-10, 11. perc 22-18, 16. percben 29-33, 23. perc 47-43, 30. perc 59-54, 37. perc 83-64, 39. perc 92-68. Nagyon óvatos játékkal in­dult a mérkőzés, felváltva es­tek a kosarak. Zomborszki és Taraszov a két legponterősebb hazai játékost fogta. A hazaiak főleg befutásokból és közép­távoli helyzetekből szerezték pontjaikat. A 10. percben Fe­jes és Skurin eredményessége következtében tartotta a ven­dégcsapat az eredményt, de Szafranovval nem bírtak a Tk- sok. Mészáros eredményes do­básaival egy időre a vezetést is átvette a főiskolás együttes, de a félidő két villámgyors siófo­ki kosárral zárult. A második játékrészben a feljavult hazai­ak alig hibáztak a támadások­ban, s fokozatosan elhúztak. A vendégeknek néha még a leg­biztosabb dobások sem sike­rültek. Cservék hárompontos kosarai felcsillantották a re­ményt, ám a siófokiak bizto­san vezettek. A játékrész vé­gén szándékos és technikai hi­bát is ítéltek a vendégek ellen a játékvezetők, s az utolsó két percben dobott hat vendég­pont már nem változtatott az eredményen. Elek Tamás: — Fiatal csapa­tunknak túl erős volt a siófoki együttes, sokat kell még dol­gozni a jövőben. ‘U Nyíregyháza (Horá- nyi) — Két hét szü- "V net után játszott ismét a Tanárképző férfi röplabda­csapata. Ellenfelük a Szent­endre volt. A hazaiaknál to­vább növekedett a sérültek száma. Horváth és Mezei után Izsai is beteglistára került. Nyíregyházi Tanárképző— Szentendre 3:1 (-13, 12, 13, 8). Stadion játékcsamoka, 100 néző, v.: Csemák, Szabó. Ta­nárképző: Mondi, Járosi, Bu­gyi, Hengsperger, Bamucz, Jaross. Csere: KusZkó. Edző: Járosi János. Az első játsz­mában lelkesebben játszottak a vendé­gek, nem ismertek elveszett labdát (9 -14), majd Bugyi és Jaross leütése­ivel felzárkóztak a főiskolások (13 -14), de az ötödik játszmalabdát érté­kesítették a szent­endreiek. A máso­dik szettben már a tanárképző­sök irányították a játékot (11-4), az ellenfél többet fog­lalkozott a bíró ítéleteivel, mint saját játékukkal. Fordula­tos, izgalmas játékot hozott a harmadik játékrész. Egyszer egyik, másszor másik csapat vezetett. Szép labdamenetek alakultak ki, de pont nehezen született. Volt, mikor tíz nyi­tásra volt szükség egy pont megszerzéséhez. Összességé­ben a nagyobb ütőerővel ját­szó hazaiak biztosan és megér­demelten nyertek. Volt gól hőven Labdarúgó megyei I. osztály Ihrány-Nyírkarász 2-1 (1-0). íbrány, 200 néző, v.: Labancz. Íbrány: Vattai - Korpái, Móré, Herman, Kar- dellás. Bíró. Szentesi (Szilá­gyi), Herman L., Kató, Mik- hárdi, Papp. Edző: Hermán László. Nyírkárász: Tóth - Ju­hász, Pogorilják, Kántor, Ka- pin, Czető, Badar (Nagy), Gu- bányi, Kontra (Tóth J.), Fecs- ku, Végső. Edző: Komáromi György. A lelkes vendégek ellen megérdemelt hazai győ­zelem. Gól: Papp 2, illetve Czető. Csenger-Nyírbátor 1-1 (1-1). Csenger, 800 néző, v.: Márta. Csenger: Mándi - Ju­hász P., Petrich, Szilágyi M., Juhász J„ Juhász Zs. (Szabó), Szilágyi T., Eszenyi, Herczeg, Barcsai, Fehér. Edző: Szilágyi Tibor. Nyírbátor: Kormos - Lukács, Szilágyi, Erdősi, Herczku, Szegedi, Szabolcsi, Krasznai, Szabó, Kertész, Si­mái (Drágán). Edző: Tóth Já­nos. Rangadóhoz méltó, szín­vonalas mérkőzés, a hazai csa­pat fölényét nem tudta érvé­nyesíteni. Gól: Fehér, illetve Szabó. KislétaSényő 3-2 (1-1). Kisléta, 300 néző, v.: Varga. Kisléta: Babicz/ - Borza, Are- zanou, Szőke, Újfalusi, Hercz­ku, Bihari, Szabó, Vránszki, Rézműves, Tanyi. Edző: Pata­ki László. Sényő: Mudri - Szobonya, Torda, Novák, Zsi­ga, Rubóczki, Mónus (Ványi), Magyar, Valér, Knoblok, Bun- kóczi (Illák). Edző: Hajdú Jó­zsef. Sártengerben, emberfe­letti küzdelemben a második félidő alapján megérdemelten nyert a hazai csapat. Gól: Herczku, Borza, Vránszki, il­letve Mónus, és Vránszki ön­gól. Fehérgyarmat-Levelek 3-0 (1-0). Fehérgyarmat, 300 né­ző, v.: Mónus. Fehérgyarmat: Varga Z. - Cserepes E. (Pi­ros), Nagy, Kosán, Juhász (Varga S.), Cserepes O., Gyü- re, Kondor (Szabó), Lőrincz, Urr, Hadadi. Edző: Tapasztó Ferenc. Levelek: Szabó - Svelta A., Sitku M„ Svelta Z., Takács, Bagoly, Molnár, Hor­váth, Zurinka, Oláh, Nagy (Sitku J.,) Edző: Majláth Já­nos. Nehéz talajú pályán jó já­tékkal szép búcsú a hazai kö­zönségtől. Gól: Urr, Hadadi, Lőrincz. Tarpa-Záhony 2-4 (2-0). Tarpa, 100 néző, v.: Tassi. Tarpa Molnár - Csapó (Sza­bó), Ferkó, Guti, Simon, Tóth (Siti), Varga, Tivadar, Szécsi, Holt, Szűcs (Varga M.). Edző: Nagy Elek. Záhony: Rácz - Onder, Hegedűs, Galgóczi, Hegedűs I., Balázsi, Lipcsei, Vass (Cservenyák), Győri, Márton, Pokol (Szabó). Edző: Gerliczki János. Korrekt játék- vezetés mellett a szerencsé­sebb vendégcsapat győzött a sok gólhelyzetet elhibázó ha­zaiak ellen. Gól: Holt 2, illetve Pokol 2, Győri és Onder. Baktalórántháza-Újfehértó 3-1 (1-1). Baktalórántháza, 300 néző, v.: Tamaskovics. Baktalórántháza: Virtás I. - Tóth, Benkő, Koskovics, Du­dás, Kozma, Kapin, Maries (Bamucz), Gdovin. Virtás II. (Nagy), Horváth. Edző: Jávor Pál. Újfehértó: Cziotka - Po- lonkai, Dubóczki, Katona, Lácza J., Urr (Hajdú), Kukk, Bagoly, Lácza Gy. (Lácza S.), Szalóki, Iványi (Barna). Edző: Szilvási István. Jó játék, ma­gabiztos hazai győzelem. Kiállítva: Kukk. Gól: Maries, Kapin, Gdovin, illetve Iványi. Nyírtelek-Tiszalök 2-3 (l-Ó). Nyírtelek, 100 néző, v.: Naményi. Nyírtelek: Fábián - Bódi, Muri, Krajnyák, Setét, Szlovenszki (Mészáros), Mo- kánszki, Farkas, Bertli, Varga, Vanzák. Edző: Varga János. Tiszátok: Szőllősi - Erős, Gál, Vass, Aszalós, Nagy, Csatlós, Zsoldos, Újfalusi, Péntek, Lo- sonczi. Edző: Csáki Miklós. A bizonyítani akaró hazaiak a mérkőzés hajrájában bekapott két potyagól miatt veszítettek. Gól: Mokánszki, Varga, illet­ve Péntek, Újfalusi, Zsoldos. Vásárosnamény-Na gy ha­lász 3-2 (1-1). Vásárosna- mény, 100 néző, v.: Nagy S. Vásárosnamény: Papp - Ud­varhelyi, Varga, Suhajda, Súg­ta, Ilasik (Jeremcsuk), Orosz A. (Orosz L.), Berettyán, Szpodnyi, Balogh, Kolozsi. Edző: Tóth József. Nagyha­lász: Kormány - Kovács, He­gyes, Nagy B., Kaponyás, Föl­di, Ballai, Budaházi, Türk (Kovács), Ónodi, Nagy A. Edző: Korpái Ferenc. Irreális talajon megérdemelt hazai győzelem. Gól: Berettyán 2, Szpodnyi, illetve Ónodi, Nagy A bajnokság állása: 1. Nvírbártorl4 9 4 1 38-8 22 2. Csenger 14 9 3 2 26-12 21 3. Bl.háza 14 8 3 3 32-17 19 4. Újfehértó 14 8 3 3 25-13 19 5. Sénvő 14 7 5 2 24-14 19 6. Záhony 14 8 2 4 21-9 18 7. Ibránv 14 3 9 2 21-13 15 8. V.naményl4 6 3 5 24-17 15 9. F.gvarmatl4 6 3 5 21-16 15 10. Kisléta 14 7 1 6 19-26 15 11. Ny.karászl4 3 6 5 23-24 12 12. Levelek 14 5 1 8 17-32 11 13. N.halász 14 2 5 7 19-26 9 14. Tiszalök 14 3 3 8 14-32 9 15. Tarpa 14 1 211 12-31 4 16. Nv.telek 14 - 113 16-61 1 i------------------------------n ■ ,4 MIKULÁS SZERENCSET . HOZHAT ÖNNEK” Minden 500 Ft értékű totó-, lottószelvény, valamint sorsjegy vásárlás esetén 1 db tombolajegyet adunk. Az akció FŐDÍJA: 1 db Peugeot típusú személygépkocsi További nyeremények 3 millió Ft értékben! ASZE'R&XCSL WVÁCSSi^ j Atlétikai ifi EB Nyíregyházán? A döntés az önkormányzat kezében is Budapest-Nyíregy- háza (KM) — Nem mindennapi sport- esemény gazdája lehet a megyeszékhely, ha áldását adja rá az önkormányzat képviselő-testülete, s az Eu­rópai Atlétikai Szövetség: 1995-ben Nyíregyháza ad­hatna otthont az ifjúsági at­létikai Európa-bajnokság- nak. Nyerges Mihályt, a Ma­gyar Atlétikai Szövetség al- elnökét kérdeztük az esé­lyekről, aki az Európai Atlé­tikai Szövetség Tanácsának tagja. — Nagyon szeretném, ha ez az elképzelés valósággá válna — jelentette ki a sportvezető —, hiszen egy-egy nemzetkö­zi verseny megrendezése biz­nisz is. Előre ugyan nem lehet biztosra venni a sikert, de a kapcsolatokat felhasználva mindent megteszünk. Komoly előkészületek szükségesek, hogy a várhatóan több jelent­kező közül Nyíregyháza kapja a rendezés jogát, de nem esélytelen a város. Remek a szakembergárdája, tudomá­som szerint sportszeretők a képviselők is. Szép a városi stadion, a meglévő problémák pedig megoldhatóak. Gondo­lok itt a rekortánpályára, mely ugyan most versenyzésre, fő­leg kivitelezési hibák miatt, nem nagyon alkalmas, de a per eredményt kell hozzon. Gon­dot jelenthet a 600 sportoló és sportvezető, s ezen felül az új­ságírók elszállásolása, a főis­kola kollégiumának rendbeté­telével ez megoldható lenne. A nyugatról érkezők utaztatá­sában a repülőtér, a helyközi repülőjáratok játszhatnak sze­repet. Úgy gondolom, hogy helyi, hazai és nemzetközi összefogásból meg lehet te­remteni a kitűnő lebonyolítás feltételeit, így a megyeszék­hely, a megyei atlétika, s a sportág egésze is jól járna. —Meddig kell dönteni? — December 15-ig kell a tízoldalas kandidációt beadni, mely többek között a város, az OTSH és a MASZ garanciáit tartalmazza, április végén dönt majd az atlétikai tanács arról, ki kapja a rendezés jogát, a lebonyolításhoz anyagi támo­gatást is nyújtva. (Ekkor több más nemzetközi verseny hely­színéről is határoznak.) Úgy gondolom, méltó helyszín le­het Nyíregyháza, ha úgy dön­tenek a képviselők, hogy vál­lalják az EB lebonyolítását. Mi minden támogatást meg­adunk hozzá. Biztos vagyok benne, hogy a megyeszékhely a rendezés előnyeit más terüle­teken is kamatoztathatná. Rek­lám szempontjából az sem megvetendő, hogy az Euro- sport mindig közvetíteni szo­kott e versenysorozatról. Az átütőerő győzelme Jaross támad a kéttagú vendég­sánc ellen _ , . Balazs Attila felvetele

Next

/
Thumbnails
Contents