Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-10 / 265. szám

SPORT Lelátó ___________________________ Négy másodperc G. Dézsi Mária zen a mérkőzésen nem tudtam hivatalos szem­lélő, a munkáját végző új­ságíró maradni. Mert eddig önmegtartóztatással igye­keztem csak a meccsre kon­centrálni. Szombat este nem sikerült. Sőt, ami eddig iga­zán nem fordult elő, hangos véleménynyilvánítás nélkül sem bírtam ki a kétszer húsz percet. A Tanárképző NB I-es fér­fi kosárlabdacsapatának minden hazai találkozóján a jegyzőkönyvvezetői asztal­nál van szerencsém ülni, most is ott kaptam helyet. Az összecsapás a második féli­dő* hajrájáig technikailag rendben folyt. Jobb volt a Salgótarján, ezt senki sem vitatta, de a főiskolások min­dent elkövettek, hogy meg­fordítsák az eredményt. Es akkor, talán a legkritikusabb pillanatban, amikor már csak három pont volt a kü­lönbség a nógrádiak javára, a hazai játékos megszerezte a labdát. Ilyenkor újra in- dul(na) a 30 másodperces támadási idő. Am at, az idő­mérő figyelmetlensége miatt — vagy mert ő is nagyon iz­gult — nem indult újra, ha­nem az ellenfél ideje futott tovább. Igen, csakhogy a ha­zai játékos elfutása — mivel a ziccer kimaradt, illetve már a dobást sem tudta elvé­gezni — alig vett igénybe öt másodpercet, és a labda az ellenfélről ment ki az alap- *, vonalon túlra. Ekkor a játék­vezetői ellenőr — aki már aktív sípmester korában sem tűrt beleszólást döntéseibe —nemhogy korrigálta volna az időmérő tévedését, in­kább helyt adott neki és meg- másíthatatlanul közölte: — Négy másodpercet támadhat a hazai csapat, mert ennyit mutatott az óra. — Többen vitába szálltak vele, ő azon­ban hajthatatlan maradt. A játékvezetők sem bírálták fe-' lül a döntését, pedig megte­hették volna. A szabályzat szerint a JT- ellenőr csak a bírók és a jegyzőkönyvvezető asztal kö­zötti munkakapcsolatot felü­gyeli, döntési jogkörrel nem bír. Itt azonban a Budapest­ről küldött úr mindent elkö­vetett, hogy a figyelem és a mérkőzés középpontja le­gyen. Ez sikerült is neki, csak az a baj, hogy ezzel minden valószínűség szerint egy nagyon fontos találkozó végkimenetelét befolyásolta. Mert ez az a sportág, ahol három másodperc alatt for­dult a kocka egy olimpiai döntőben. Kötelező győzelmek Önbizalomnövelő kosársikerek Nyíregyháza (KM) — A re­mélt melldöngetős eredmé­nyek helyett hat mérkőzésből mindössze egy győzelemmel térhetett haza a Nagykőrös két NB II-es női kosárlabda­csapata. A középiskolásokból álló DSK mindhárom nyír­egyházi együttesnél elvérzett. A rutinos, volt NB I-es játékosokból álló „nagycsa­pat” csak a Kereskedelmi DSK felett tudott diadalmas­kodni, ugyanis a Tanárképző két ponttal verte őket, a Mező- gazdasági Főiskola együttese pedig 24 ponttal „lemosta” a kissé nagyképűen pályára lépő vendégeket, és ezzel visszavá­gott a Nagykőrös otthonában elszenvedett 103 pont különb­ségű vereségért. A Mezőgaz­dasági férfigárdája és a Tanárképző ificsapata kötele­ző győzelmet aratott gyengébb képességű ellenfeleivel szem­ben. Eredmények: NB n, férfiak: MG Főisko­la-Miskolci Földes gimnázi­um 108-83 (66-28). Legjobb dobók: Páll 32, Máthé 20, Hegyi 18. A főiskolások biz­tos győzelmet arattak. Nők: Tanárképző-Nagykő- rösi KK 70-68 (32-39). Ld.: Takács Á. 23, Csoó 23/6, Si­mon 18. Az eddig veretlen Nagykőröst jó játékkal győzte le a főiskolás együttes. Tanár­képző-Nagykörös DSK 77-39 (34-21). Ld.: Dudás 25, Csoba 11, Takács Sz. 8. A középis­kolás csapat ellen biztos győ­zelem. Kereskedelmi DSK - Nagykőrös DSK 72-45 (41-22). Ld.: Juhász K. 13, Király, Németh 12-12, Faze­kas A., Fazekas K., Juhász Sz. 10-10. Jó támadójáték ered­ménye a győzelem. Kereske­delmi DSK-Nagykőrösi KK 53-89 (16-54). Ld.: Király 17, Fazekas A. 14. A második já­tékrészben találta meg a letá­madás ellenszerét a hazai csapat és akkor dobta pontjai jelentős részét. Mezőgazdasá­gi Főiskola-Nagykőrös DSK 70-30 (34-14). Ld.: Jeszensz- ki 22, Dézsi 20. Magassági fölényüket kihasználva gyors indításokkal nyertek a főisko­lások. Mg Főiskola-Nagykő- rösi KK 74-50 (43-24). Ld.: Dézsi 31, Szerdahelyiné 13, Teschmayer 8. A főiskolások nem várt, önbizalomnövelő győzelmet arattak, melyben a jó védekezés döntőnek bizo­nyult. NB I, ifjúságiak: Tanárkép- ző-Salgótarján 153-48 (68- 19). Nyíregyháza, 200 néző. Tanárképző: Hutás 14, Garay I. 39/9, Garay L. 36/9, Gulyás, Oroszvári 28. Csere: Radván- szki 2, Gerda 16, Király 8, Jászai 4, Szmolinka 6. Edző: Kovács Tibor. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Détári nélkül Szalonikiben Döntetlennél rosszabbat senki sem vár a megkérdezettek közül Budapest-Nyír- egyháza (MTI - KM) — A terve­zettnél jóval ké­sőbbre, hétfő kora délutánra halasztódott a magyar lab­darúgó-válogatottak Görög­országba indulása. Az ok: be kellett várni a Fe­rihegy II. repülőtéren Petryt, Disztlt, Lőrinczet, Urbánt, Mészárost és Kovácsot. Erede­tileg úgy volt, hogy ők hatan vasárnap este érkeznek Buda­pestre, ám a brüsszeli repülő­téren a MALÉV-gép egy tar­goncával ütközött össze. Emi­att a Brüsszel felől érkezők csak hétfőn indulhattak el Bu­dapest felé. Természetesen nemcsak ez okozott gondot és letörtséget a Budapest (MTI) — A Sze­rencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 45. fogadási he­tének nyereményei a követke­zők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 volt, nyereménye 3 530 635 forint. 13 találatos szelvény 14 darab, nyeremé­nyük egyenként 359 406 fo­rint. 12 találatos szelvény 741 darab, nyereményük egyen­ként 4850 forint. 11 találatos szelvény 10 255 darab, nyere­ményük egyenként 350 forint. 10 találatos szelvény 71 702 darab, nyereményük egyen­ként 75 forint. Kótaj felzárkózik Megyei II. osztály Nyíregyháza (KM) — Különö­sebb szenzációnak számító eredmény nélkül zajlott a megyei II. osz­tály tizenharmadik fordulója. Eredmények: Vaja-Nyh. Hardware 3-2, Nagyecsed- Napkor 1-1, Kálmánháza-Fé- nyeslitke 2-1, Nyh. Volán Dó- zsa-Encsencs 1-2, Kótaj-Tu- zsér 3-0, Tiszaszalka-Gyulahá- za 3-1, Ajak-Kemecse 0-1, Dombrád-Tyukod 2-2. A bajnokság állása: 1. Kemecse 13 10 3 - 25-4 23 2. Napkor 13 8 4 1 32-14 20 3. T.szalka 13 9 1 3 35-21 19 4. Vaja 13 7 2 4 22-16 16 5. Encsencs 13 7 2 4 23-19 16 6. Hardware 13 6 3 4 34-16 15 7. Nagyecsed 13 4 6 3 21-24 14 8. Nyh. Volán 13 3 6 4 13-14 12 9. Dombrádl3 4 4 5 13-18 12 10. Tuzsér 13 5 1717-2111 11. K.háza 13 4 2 7 21-25 10 12. Ajak* 13 5 1 7 13-23 9 13. F.litke 13 4 - 9 23-30 8 14. Kótaj 13 4 - 9 15-25 8 15. Tyúkod 13 2 4 7 15-30 8 16. Gyulah. 13 2 110 18-40 5 ♦két büntetőpont levonva Mai műsor Kosárlabda: Nyíregyházi Tanárképző-Szolnoki Olajbá­nyász jótékonysági férfimér­kőzés, bujtosi csarnok, 18.00. magyar futballisták táborában. Détári Lajos vasárnapi sérülé­se az igazi baj, hiszen a szerda este Szalonikiben vb-selej­tezőt játszó magyar válogatott karmesterét veszítette el. — Nincs szalagszakadásom, de még részleges sem. Meg­nyúltak a szalagjaim. Több in­jekciót is kaptam, egy nagyon erős kötéssel rögzítették a bokámat. Öt napon keresztül feküdnöm kell, így letettem arról a tervemről, hogy a sérü­lésem ellenére Szalonikibe utazzam és a lelátóról szurkol­jak társaimért. Nagyon sajná­lom, hogy így alakult — nyi­latkozta anconai lakásán Dé­tári. ••• A szerdai sorsdöntő találko­zóval kapcsolatban körkérdést intéztünk néhány, a focit job­ban vagy kevésbé kedvelő ol­vasónkhoz. Érdekes módon, döntetlennél rosszabb ered­ményt senki sem vár a selejte­zőtől. Igaz, a megkérdezettek akkor még nem tudták, hogy Détári nem lehet ott Szaloniki­ben. íme a vélemények: Erdei Árpád, a Záhonyi VSC elnöke: — Bízom abban, hogy a fiaskókat feledtetve legalább egy döntetlent elér­nek a mieink. Fontos, hogy pontot szerezzünk, különben elúszik a remény. Dr. Bölcsik István, nagy- ecsedi jegyző: — Nem vagyok túl optimista, szerintem egy döntetlen már jó eredmény lenne. Kiss Pál vásárosnaményi tu­dósítónk: — Döntetlent várok, mert ennyi még van a magyar csapatban. Kaposvári Ferenc rakamazi labdarúgóedző: — Remélem, megkapaszkodunk az utolsó szalmaszálban, és nyerünk 2-1-re. Ha most sem sikerül, akkor már semmi remény ar­ra,hogy kijussunk a vb-re. Pintér Miklós, a Zrínyi gim­názium igazgatója: — Őszinte szívből kívánom, nyerjen a csapat. A magyar focinak nagy szüksége van arra, hogy végre túl lépjen a kudarcokon. Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere: — Kincstári optimizmusom mondatja ve­lem, talán végre kijön a lépés. Szoros küzdelemben győzel­met várok, mert mitől lenné­nek különbek a görögök... Piremon-győzelem A szombati ülőröpiab- da-bajnokság nyíregy­házi nyitó fordulóján városi rangadót ját­szott a Piremon és a Start-Sportuia. Érde­kessége volt a meccs­nek, hogy az utóbbi csapat játékosai koráb­ban a Piremonban sze­repeltek illetve az, hogy mindkét csapatot játé­kos-edző dirigál Batai János és Dukál Zsolt személyében. A mérkő­zésen a második játsz­ma hozott izgalmas, jó játékot, a Start-Sportula játszmalabdáról vesz­tett, végül a Piremon 3-0-ra (6,14,9) győzött. A Piremon ezenkívül 3-0-ra nyert a Vásáros- namény és 3-2-re a Vác ellen. A Start-Sportula kétszer a Miskolc, majd a Vásárosnamény ellen diadalmaskodott 3-0- ra. Képünkön: kezek a labdán, balról a Start- Sportulából Dukát és Kekecs, a másik olda­lon Batai Balázs Attila felvétele Rácz Sándor lemondott Vérmes remények nélkül Veszprémben Szabolcs Kupa Nyíregyháza (KM) — Tol­laslabdaverseny színhelye volt a hétvégén a Bánki Donát szak- középiskola. A Szabolcs Kupa B kategóriás ranglistaversenyen 72 játékossal képviseltette ma­gát. Eredmények: Férfi egyéni: 1. Kovács Zsolt (JATE), 2. Re- bák Mihály (BEAC), 3. Pintér Csaba (NYVSC) és Aszódi At­tila (BEAC). Női egyéni: 1. Szombati Edina (JATE), 2. Nagy Enikő (JATE), 3. Nagy Anna (BEAC) és Hamala Ildikó (BEAC). Férfi páros: 1. Pin­tér-Molnár (NYVSC), 2. Vaj- da-Ambrus (BEAC), 3. Fe­hér-Rózsahegyi (JATE) és Aszódi-Bakó (BEAC). Női pá­ros: 1. Nagy E.-Szombati (JA­TE), 2. Nagy A.-Csizmadi (BE­AC), 3. Fekete-Hamala (BE­AC). Vegyes páros: 1. Fehér György (Hargita)-Szombati Edina (JATE), 2. Pécsi Lász- ló-Hamala Ildikó (BEAC), 3. Ambrus Gábor-Fekete Nóra (BEAC). Nyíregyháza (Bodnár Tibor) — „Jelenleg a csa­pattal foglalko­zom. Amint a lemondás gon­dolata felmerül bennem, az nem pletykaként, hanem tény­ként fog napvilágot látni."— Ezt a nyilatkozatot a múlt hét pénteki számunkban olvas­hatták. Aki mondta az nem más, mint Rácz Sándor, az Nyíregyházi KC első osztályú csapatának vezető edzője. Egy korábbi számunkban Fullajtár András határozottan cáfolta az akkor még pletykaként fel­bukkanó kérdést, miszerint Rácz Sándor lemond. Hétfő délelőttre kiderült, hogy nem kacsák repkedtek az NYKC gárdája körül. Az ed­zést megelőző értékelésen a csapat vezető edzője bejelen­tette felmondását. A hírrel kapcsolatban az elnökség még nem tudott állást foglalni, hi­szen hivatalosan csak a délutá­ni órákban tárgyalták az ügyet. A pénteki vereség és a vezető edző távozása után kedvezőt­len előjelekkel várja a keddi találkozót a nyírségi gárda. Ráadásul az ellenfél ezúttal a bajnokságban eddig veretlen, KEK-győztes Bramac VSE lesz. A veszprémiek Nyíregy­házán is győztek, méghozzá magabiztosan, hat góllal. Bartha Dénes, aki a keddi találkozón, mint megbízott edző foglalhat helyet a kispadon, már azt is sikerként könyvelné el, ha az itteni mérkőzés gólarányát nem tudná jelentős mértékűvé növelni a bakonyi gárda. Ami a mieink mellett szól, az talán a frissesség, hiszen a Bramac vasárnap KEK-mérkőzést ját­szott hazai pályán egy dán együttes ellen, amelyen három gólos győzelmet arattak. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sipos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiók- számok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással á Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 12,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.

Next

/
Thumbnails
Contents