Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-08 / 238. szám
1992, október 8,, csütörtök EGYRŐL TÖBBET Kelet-Magprorsxág •cák „Nem tartom szerencsésnek...” Emlékezés Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Kelet-Magyarország június 13-i számában lehetőségem volt megemlékezni dr. Vi- etorisz Józsefről, mint a Sóstó kedvelőjéről. Ez az újságcikk dr. Mar góc sy Józsefen keresztül elkerült Budapestre dr. Vietorisz József még élő, 90. évét taposó lányához özv. dr. Szesztay Andrásnéhöz és' Unokáihoz dr. Szesztay Andráshoz és Sziávik Ferenchez- Ők címemre küldött . levelükben köszönetét piondanak a meleg hangú megemlékezésért. Gimnáziumi éveim alatt egy padban ültem Szesztay Andrással, dr. Vietorisz József unokájával. Az ő társaságában jártam a nagyapja Kis téri lakásában is. Ezt a teret ma Mártírok térének rieveZik. A házat is lebontották. Hélyére épült a Kelet Áruház. Felmerült bennem a gondolat, nem lehetne-e ennek falára emléktáblát állítani dr. Vietorisz József emlékére, hogy többen ismerkedjenek meg munkásságával. Dr. Vietorisz József is Nyíregyházán született, tanult és ide tért vissza tanítani. Nevelési elvéit a Kossuth gimnázium alapításának 75. évfordulóján 1936-ban a következőkben fejtette ki: „A tudomány fejlesztése érdekében szükséges együttműködés elvének szolgálatára példát kell mutatnunk: lelkiismereti szabadságunk megőrzése mellett távol tartjuk magunkat a békebontásra hajlamos felekezeti elfogultságtól... Nemzeti nagyjaink szellemében igyekszünk hazaszeretettől lángoló, tettre kész ifjúságot adni munkánkat megbecsülő társadalmunknak... Nem buktatni, hanem oktatni, nem leverni, hanem nevelni óhajtjuk atyai szeretettel gondozott fiainkat.” Tisztelt Főszerkesztő Úr! Ismételten köszönetét mon- •dok a megemlékezés lehetőségéért és a Vietorisz család tagjainak, leányának és unokáinak köszönetét tolmácsolom. Egyben reménykedem, hogy mindig lesznek olyan utódok, akik szeretettel emlékeznek meg az elődök munkájáról. Köszönettel: Dr. Reményi Mihály Nyíregyháza Áldott légkörben együtt Az elmúlt vasárnap — szeptember 27-én — e nagyon kedves, remélhetőleg hasznos, de mindenképpen példaértékű találkozón vettem részt — több száz embertársammal együtt. Az alkalmat Botos Kálmán református lelkész ’ készítette elő: vasárnap délutánra istentiszteletet hirdetett meg Baktalőfántházára, az egyik cigányok által sűrűn la- ‘ kott részén, lévő utcára. Az első meglepetés az volt, hogy a másik (cigány) „telep- • ről” is jöttek emberek. (Áz ,,alvég”-„felvég” probléma nem „magyar” specialitás!) Másik meglepetés az volt, hogy sokan vettünk részt az al-1 kaimon. A legnagyobb meglepetés az, hogy a résztvevők mintegy harmada nem cigány („magyar”) volt. Az igazi öröm: a békés, testvéri, szeretetteljes — hadd fogalmazzam paposán — áldott légkör, amely meghatározta az egész délutánt. Az istentisztelet rendje ugyan a hagyományos volt, de érdemes a különbségekre is a figyelmet felhívni. A szolgáló lelkész (e sorok írója) a David kraj — Dávid király kétnyelvű (roma-magyar) képes Bibliából olvasta prédikációja alapigéjét. Az éneklést a sokak által ismert Széltoló együttes kísérte, vezette. A gyülekezet — a Erdélyben jártam Mátyás király szülőföldjén. Igen! Erdélyben jártam. Tudom, ez nem újság, nap mint nap indulnak különböző autóbuszok a kishatárforgalom- ban, sajnos nem egészen olyan céllal, mint amilyennel kellene. Az én utam más volt. Nem üzletelni mentem, nem hoztam és nem vittem semmit, ami az anyagiakkal kapcsolatos. Viszont annál többet hoztam magammal, éspedig olyat, amit tőlem senki el nem vehet. Lelki és testi megújulást, élményeket, emlékeket. Erdély tájainak varázsát, lakóinak szomorú — talán évszázadokra is visszanyúló — keserves sorsát. Ennek ellenére összetartásukat, szere- tetüket, hitüket az égiekben, és a földiekben is. Csíksomlyón jártam a „Catholica 2000” Magyar Katolikus Utazási Iroda szerve-' zésében. Budapestről indultunk, s miután nemcsak csík- somlyói zarándokút volt ez az utazás, hanem egybekötve erdélyi nevezetességekkel, tájakkal, rászántam magam és a kis nyugdíjamból megtakarított pénzemet. Nem bántam meg. _ Szeretném felhívni a figyelmét minden pedagógusnak: szervezzenek ilyen kirándulásokat először talán saját részükre, hiszen azt a történelmet, amit eddig tanítaniuk kellett, azt tanulták ők maguk is. Tudom, nagyon nehéz anyagi körülmények között élünk — ezt én mint nyugdíjas őszintén át is érzem —, de úgy gondolom, ha kikerül a pénz az Adidas cipőre, a sok külföldi farmernadrágra, videóra, akkor a felelősségteljes szülők ki fogják gazdálkodni arra is a szűkösen mért anyagi javakat, hogy gyermekeik megismerjék azt a földet, ahol olyan emberek születtek, mint Mátyás király, Dózsa György, Wesselényi, Teleki Sándor, Tamási Áron, Nyíró József, Sütő András, Reményik Sándor. Csodálják meg azt a tájat: a Maros menti fenyveserdőket, a Békás-szorost, Gyimest, Kalota- szeget, az utánozhatatlan székely népművészetet; városokat: Nagyváradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyet, Csíkszeredát. az egész Székely-földet. Ha csak egyszer ott járnak, soha többet nem fogják mondani az erdélyi menekültekre, hogy .románok” és eleszik előlünk a kenyeret. Szabó Jánosné Nyíregyháza, Arany János u. 20. szép számmal megjelent roma gyerekek is — figyelmesen, példamutató rendben hallgatta az igehirdetést. Istentisztelet után a Széltoló együttes adott elő vallásos énekeket — a gyülekezet nagy örömére. Megható volt a köszönetmondások, -nyilvánítások (vendéglátás!) mennyisége és módja is. Akkor, amikor előítéletek erősödése, pogromok, rablások, gyilkosságok hírei szomorítanak bennünket, jó átélni, megtapasztalni a testvériséget. az összetartozást. Ilyen jó érzést, ilyen tapasztalatokat kívánok mindenkinek! Dr. Hadházy Antal református lelkész Zárva az uszoda Tisztelt Szerkesztőség! Egy régóta húzódó és egyelőre semmilyen megoldással nem biztató probléma megoldásában szeretnénk a segítségüket kérni. Záhonyban tanuló diákok vagyunk, és az egyik fő gondunkat az okozza, hogy a város és környéke egyik valamikori fő büszkesége, az uszoda már hónapok óta zárva tart, annak ellenére, hogy már egy éve határozón ígéret hangzott el a megnyitásra. Igény igencsak lenne a működtetésre, mert nemcsak a helyi lakosok, az általános és középiskolai tanulók látogatták szívesen, hanem a környékbeli községekből is sok tanulót hoztak kütönbuszOk- kal úszóoktatásra, sőt az átmenő tranzitforgalom is éreztette hatását. Valamikor büszkék voltunk az uszodára, most meg csak az ígéretekben tudunk úszni... Tisztelettel: A közlekedési szakközépiskola tanulói A hit talaja — a másik oldalról Tisztelt Kiss Gábor! Ha Éva nincs, Madách tragédiájának Luciferje ön- gyilkosságba kergeti Ádámot a kilátástalan jövő sorozatos festegetésével, a kétely mag- vának örökös hintegetésével. „Rések a jövő hídján” (KM, szeptember 19.) című írásával Ön pontosan ezt a Lucifer-sze- repet vállalja, hisz minden sorában ott lapít a sanda szándék: megtorpedózni az emberek jövőbe vetett maradék hitét. Mondja, Uram! Mi sarkallta Önt ennek a szerepnek a vállalására, és mit remél a szerep eljátszásától? Ön szerint van-e valami jót hozó értelme annak, hogy a még el sem csitult jobboldali idegborzolás után, most Ön baloldalról csurkázza meg az amúgy sem nyugodt közhangulatot? Megértem én azt, hogy aki majd’ félszázadon át hitt a kommunizmus üdvösséget ígérő jövőjében, az mára nagyot csalódott, és hitehagyott lett. De abban a majdnem félszázadban többen voltak olyanok, akik a kommunizmus bukásában hittek. Ezek nem csalódtak ebbéli hitükben, nem lettek hitehagyottak, hanem maradék hitükkel egy biztatóbb jövőbe akarják át- küzdeni magukat. Hogy felhozott érveinek nyomatékot adjon, régi szokásához híven, nem átall a Bibliára hivatkozni, mintha a jövőbe vetett hit az istenhit köréhez tartozna, s megcitálja kedvenc figuráját, a Saulusból Paulussá lett Pál apostolt. Én nem leszek ennyire ájtatos, így az apostoli szavak mellé csupán a legilletékesebb költő szavait idézem: „Emb^r, küzdj és bízva bízzál!” Ezt idézem, mert ebben látom az emberi élet értelmét: kitartóan küzdeni a jövőért, és rendületlenül hinni a küzdelem sikerében. Ha nincs hit, lanyhul a küzdelem, fokozódik a kétségbeesés, közeledik a pusztulás. Aki tehát a jövőbe vetett hiten próbál csorbát ejteni, rosszakarója az embernek. Tisztelt Kiss Gábor! Cikkével bennem nem rendítette meg a jövőbe vetett hitet — remélem másokban sem —, de a kétely magvát egy területen csak elhintette: kételkedve fogadom írása adatainak a hitelét. Egy ilyen súlyos témát feszegető írásban lehetőséget kellene adni az adatok ellenőrizhetőségére is, hogy az olvasó meggyőződhessék azok hitelességéről, valódiságáról. Van-e az Ön cikkében egyetlen forrásjelzet? Ugye, nincs! így pedig adatai, szerintem, nem hitelesek. s éppen ezért hiteltelen a rájuk épített gondolat, eszme- futtatás is. Befejezésül csak megismétlem a már egyszer feltett kérdést: milyen céllal írta meg Ön ezt a cikket? Segítségként és a példaadás okán, én elmondom, miért fogalmaztam meg jelen írásomat. íme: felhívni az olvasók figyelmét, hogy hittel és küzdelemmel reményünk lehet egy biztatóbb jövőre, és ezért ne higgyünk az olyan Lucifer-köpenybe öltözött kísértüknek, akik meg akarnak ingatni ebbéli hitünkben! Balogh László Rohod Tisztelt dr. Takács Péter! Örömmel olvastam, hogy nyíregyházi egyéni választó- kerület képviselőjeként Ön — aki pártállását tekintve MDF- es, azaz kormánypárti képviselő — felelősséget érezvén Baktalórántháza ügyei iránt, hosszú cikkben foglalkozik a település gondjaival. Ezek szerint az Ön egyéni választó- kerületében Nyíregyházán minden a legnagyobb rendben van, bár azt hiszem, ha így van, akkor az a nyíregyházi önkormányzatnak is köszönhető. Kérdés az. hogy az ötös számú baktalórántházi választókerületben —- egyébként szintén MDF-es országgyűlési képviselő — miért nem hallatja, hallatta a hangját ebben az ügyben, persze lehet, hogy ő a nyíregyházi ügyekben kíván inkább megszólalni valami sajátos MDF-es képviselői munkamegosztás miatt, amihez én egyszerű választó nem érthetek. Sajnos, ami a cikk tartalmát és stílusát, valamint a cikk személyemet érintő állításait illeti, felháborodásomnak kell hogy hangot adjak. .Télhivatalos értesülésekre” hivatkozva állít a tényekkel szemben dolgokat, vádaskodik, ezért néhány pontban indokolt kiigazítanom információit. L Politikai pártnak nem voltam és nem vagyok tagja, így pártpolitikai érdekek nem vezéreltek és nem vezérelnek. 2. Ön országgyűlési képviselőként bizonyára jól tájékozott az ország ügyes-bajos dolgait, az állampolgárok terheit, adóit, •;- jövedelmeit illetően, hiszen ezen kérdésekben döntési pozícióban van. Meg kell azonban jegyeznem, a jövedelmem csekély töredéke az ön által feltételezettnek, mint ahogy abban is bizonyos vagyok, hogy meg sem közelíti az Önét, de én ezt a kérdést inkább nem firtatnám (tudniillik ez jobb helyekén nem szokás, mert nem illik). 3. Nem tiltakozók és nem tiltakoztam a közműfejlesztés ellen. Valamennyiünk ügye, tehát nemzeti ügy, hogy Bak- talórántházán és az ország valamennyi településén kiépített úthálózat, gázvezeték és szennyvízvezeték legyen. A konkrét esetben azonban az történt, hogy nem fogadtam el azt, hogy a helyi polgármesteri hivatal eg^ olyan megállapodást kényszerítsen a lakosokra és így rám is, amelynek a feltételeivel alapvetően nem értettek és magam sem értek egyet, amelyet előnytelennek tartok és amelynek a pénzügyi háttere nem kellően tisztázott. Ebben a kérdésben nem egyedül nekem voltak aggályaim. Remélem, hogy az MDF új választási programja se fogja meghirdetni az előnytelen kényszerszerződések korát. 4. Nem osztom azon optimizmusát sem, miszerint a közműkonstrukció megvalósulása esetén „a következő választások alkalmából is az MDF adhat polgármestert Baktalórántházának”. Azért nem, mert addigra fog megérni a konstrukció gyümölcse. A hitelre szoruló baktalóránt- háziak a jelzálogterhek miatt nem vehetnek fel majd újabb hiteleket, és így különösen a kispénzűek kerülnek abba a helyzetbe, hogy nem lesznek képesek kifizetni a közmű lakásukba való becsatlakozását, hacsak az MDF által támogatott polgármester és a képviselők, vagy akár Ön a saját jövedelméből ki nem fizeti helyettük. 5. A tanszersegély ügyében értetlenül állok azelőtt, hogy országgyűlési képviselőként nem látja be a képviselő-testület döntésének alkotmányos korlátáit és társadalmi következményeit. Lehet, hogy élnek olyanok az országban, akiknek a nevelési segély, vagy annak bizonyos része (50 százalék), valamint a 200 forintos tanszersegély az nem pénz, nem támogatás, de legalább ne vegyék el azoktól, akik rászorulnak. Meggyőződésem, hogy nem ilyen és ehhez hasonló eszközökkel kell ösztönözni — még a közműfejlesztés esetében sem — egy elvileg önkéntes megállapodás elfogadására embereket. 6. Nem tartom szerencsésnek, hogy kettéosztja a községet („baktaiak és lórántházi- ak”), mert egy fuzionált, még működő településen a hagyományosan meglévő ellentétek felélesztése olyan veszélyekkel fenyeget, amelyekkel nem érdemes játszani, és amelyekre nem építhet a település működését szem előtt tartó felelős politikus. Végezetül arra szeretném kérni Önt, az MDF nyíregyházi képviselőjét, jáijon el annak érdekében, hogy a választó- kerület szintén MDF-es képviselője az Önénél lehetőleg valamivel nagyobb tájékozottságra tegyen szert ebben a kérdésben, és nyilvános fórumon ossza meg véleményét a bak- talórántháziakkal. Maradok tisztelettel szorgos olvasója: Melczer János, az Ön által SZDSZ-esnek titulált virágkereskedő Horogkeresztek Tisztelt Felbermann Úr! Az utóbbi napokban sokat rovom szülővárosom, Nyíregyháza utcáit. Álhit látok itt- ott, példádul a Kálvin téren (egy trafóház oldalán), különösen irritálóan hat rám. Idézem: „Heil Hitler!” (Horogkereszttel.) A Zrínyi Ilona utcán a sávház jobb oldali bejáratánál óriási méretű horogkereszt látható. A Széchenyi utca jobb oldalán a vasútról hazafelé baktatva olvasható a skeanhaed, gyengébbek kedvéért: ők a bőrfejűek. * Tisztelettel kérem Önt, Alpolgármester Úr, legyen olyan kedves az illetékes vállalattal lemázoltatni ezeket a szörnyűséges emlékeket idéző feliratokat. Szívélyesen üdvözli: Özv. Raduczinerné Garami Ágnes Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 8-10. ni/7. A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egy et. Jó lapot kívánunk!
