Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-07 / 237. szám

1992. október 7., szerda HATTER Keíet-Magyarország 3 Tímáron a nagy útépítésre várnak Amerikai technológiával, osztrák téliével létesült az aszfaltgyár Tímár (KM - GB) — Eu­rópában eddig egyedülálló korszerű technológiát képvi­sel, és a remélhetőleg hamaro­san jelentkező hatalmas regi­onális igényeket is ki tudja majd elégíteni az az amerikai aszfaltkeverő berendezés, amelyet beépítettek a Debre­ceni Magas-, Mély-, és Út­építő Részvénytársaság (DEB- MUT Rt.) hétfőn, Tímáron fel­avatott aszfaltgyárában. — A helyi termelőszövetke­zettől bérelt kéthektáros terü­leten ez év áprilisában kezdőd­tek a munkálatok — tudtuk meg Bereckey Gábor területi főmérnöktől —, s a beruházó, a közel két esztendeje állami vállalatból jelentős osztrák tőkerésszel létrejött DEBMUT Rt. 150 millió forintot fektetett az öt hónap alatt elkészült be­ruházásba. Mivel az új üzem hetvenöt embernek teremt munkalehetőséget a környé­ken, az állam 26 millió forint munkahelyteremtő célú támo­gatást is nyújtott. Az rt.-ben többségi részvényes Hamber- ger cég döntött úgy, hogy Amerika legnagyobb ilyen profilú cégének a berendezé­sét vásárolja meg. Az 1,3 millió dolláros Gen- cor aszfaltkeverő, amellett hogy programvezérléssel órán­ként 150 tonna minőségi asz­falt előállítására képes, porki­Európa legmodernebb aszfaltkeverő üzeme Timáron Harasztosi Pál felvétele bocsátását tekintve rendkívül környezetkímélő is. Az ünnepélyes megnyitó előtt újságírói kérdésekre vá­laszolva Hans Roth, az osztrák Hamberger cég vezérigazgató­ja a beruházás céljával kapcso­latban a következőket nyilat­kozta. — Üzleti vállalkozásunk szándéka, hogy idővel ellátva az egyes térségeket, Magyar- országon szorgalmazzuk az útépítést. Meg vagyok győ­ződve, lesz rá elegendő pénz is, hisz a magyar gazdaság hamarosan erőteljes fejlődés­nek indul, amihez viszont alapvető szüksége van az inf­rastruktúra fejlesztésére. Ily módon valamennyi fejlődő de­mokráciában jövője van az építőiparnak. Az átadási ünnepségen fel­szólalt a közlekedési tárca ne­vében Regős Szilveszter mi­nisztériumi főosztályvezető is. Többek között elmondta: az ország legkorszerűbb aszfalt­üzeme nem véletlenül létesült ezen a helyen. Hamarosan in­dul ugyanis Dombrád-Cigánd között a Tisza-híd építése, s még ebben a hónapban kon­cessziós pályázaton meghirde­tett 3-as autópálya munkálatai. E jelentős beruházások az egész térség fejlődését jelentik majd. A nagyhalakra vadásznak Ami a vagyonnyilatkozat előtt és mögött van Nyíregyháza (KM - Ga­lambos Béla) — Szabadul­junk meg hagyományos el­lenérzéseinktől, s ne berzen­kedjünk a novemberben ese­dékessé váló első általános vagyönbevallástól — mond­ják az adóhivatal szakem­berei. Vallják, hogy ezzel nem többet, csupán egy újabb eszközt kapnak a ke­zükbe ahhoz, hogy az adó­zásról „megfeledkező” na­gyobb halakat meg tudják fogni. A szükséges nyomtatvá­nyokat novemberben postán kapják meg az érintettek. Ingatlan és ingóság Azokat kitöltve a hónap utolsó napján éjfélig kell térítésmentesen visszaküldeni. Aki november közepéig nem kapná meg a nyomtatványt és bevallásra kötelezett (1988-tól---------------Tárca — zeretem ezt a várost. X Egy fiatal — magát látva kJ inkább középkorút mon­dana — próbálja eltalálni a fehér csíkokat. Az ötös nagyot dudál, sötét gondolatai tá­madnak, valami már megint rossz fényt vet rá. Legyint, válaszra nem számít, de a busz farában összecsődült lányok azért nagyot vihog­nak. Szeretem ezt a várost. Belváros. Ismerősének pesti ismerőse jut eszébe, amint azt mondja:- olyan Nyíregyháza, mint egy amerikai külváros. Fiatalok rissz-rossz, de egyre jobb verdákkal vonulnak ki este az utcákra. Valamit nagyon keresnek, leginkább lányokat vagy egy jó bulit. Mindenki­I nek tetszik, különösen azok­' . ________ jövedelemadó-köteles bevéte­le van), személyesen kérje az APEH hét megyei kirendelt­ségének valamelyikétől. Azzal kapcsolatban, hogy a személyi adatlap mellett ingat­lan és ingóság táblából álló űr­lapokon miket és mi módon szerepeltessünk, a következő­ket tanácsolták az adófelügye­letnél. A készpénzt is Először is, a kitöltéskori va­gyoni helyzetet tükrözze a nyi­latkozat. Nem kötelező szere­peltetni a takarékbetét és a de­vizaszámla összegét. Házas­társaknak és kiskorú gyerme­keiknek csak egyet szükséges beadni az állandó lakóhely szerinti megyei igazgatóságra. Ha valaki nem küldi be, úgy tekintik, hogy nulláról indult, azaz mintha minden vagyona ezután keletkezett volna. Kötelező feltüntetni az in­gatlan tulajdont, a vagyoni ér­tékű jogokat — mint például a tartós földhasználat —, s a la­kásbérleti jogot. Ugyanígy a nagyobb — százezer forintot meghaladó — egyedi értékű ingóságot, gépjárműveket, vé­dett gyűjteményeket, műtár­gyakat. Továbbá a 200 ezer forintot meghaladó követelést, vagy tartozást. A legalább ek­kora mennyiségű készpénzt, az értékpapírokat (köztük a kárpótlási jegyet is) és a va­gyon értékű társasági jogot, mint amilyen a kft.-üzletrész is. Az ingóságok, így a kész­pénz (ennek minősül a lakos­sági átutalási számlán lévő összeg is) személyenként ér­tendő, ezért egy négytagú csa­ládnak csak a 800 ezer forintot meghaladó összeget kell be­vallania. Bár az adószakem­berek hozzátették, adott eset­ben célszerű lehet az előírtnál kisebb összegekről és a 100 nak a lányoknak, akik már anyósülésben érezhetik ma­gukat. Szeretem ezt a várost. A mai este. érzi nem az méterrel arrébb fürdőző Három grácia mellett szól. Biztos a fürdővíz csobogása. A meleg fürdővízről csupa kellemes dolog jut az eszébe, övé, a Női-férfi divatáru meg­bolydult kirakatából három nő figyeli. Bár lassan itt ősz. nem lepi meg, hogy mindhár­man meztelenek, de az egyikőjük derekán tátongó ujjnyi rés gondolkodóba ejti. Rossz a világítás, az üveg is koszos, ráadásul már be is párásodon. Nem zavarja, de valami mégis az alig öt hisz megélt ő már jobb napokat is. Már éppen kiül­nének érzései arcára, mikor megérinti a kellemes hangon szóló vízoszlopot. Vagy mégsem a fürdővíz? A neon­tól bordélyvörösen ugráló víztükör az, ami idecsalta. Idegesíti a sok, magában feloldódó körgyűrű. Szeretem ezt a várost. Vegyes érzelmekkel telve a Három grácia mérlegre kerül. Idő van, minta nem­különben, a mérleg másik serpenyőjébe darabokban ke­rülnek volt szeretői. A felfe­dezett hasonlóságok újabb részleteket kívánnak, de egy cinikusan elejtett megjegyzés kizökkenti.-rjrét lány állt meg a ki- rakati bábuk előtt, -*■ feltűnés nélkül tettek néhány félfordulatot, kicsit megtúrták hajukat, jelezve, hogy ők igenis hús-vér nők, és hogy megvan mindenük. Szép egy kakas ez is — veri fel fel­háborodásában is bizako­dóan egy női csattogás —, és az éjszaka végre beindul. Nézőpont Vetés, gondokkal Nyéki Zsolt A Z idén a határt járva a szakembereknek sze­met szúrt a különböző kalá­szos növényfajok keveredése egy-egy táblán belül. Pedig a megye legnagyobb vető­mag-forgalmazójánál fajta- keveredéses reklamációk nem voltak. Egyéni szakmai baklövésekben is túl egy­szerű lenne a magyarázatot keresni. Az okok sokkal távolabb­ra nyúlnak. A nemesített, fémzárolt vetőmag iránt óri­ási a kereslet, csak éppen a fizetőképességgel van baj manapság. A hitelkonstruk­ciók hiánya, késedelme vagy életképtelensége miatt a me­zőgazdászok kénytelenek el­vetni a saját, rosszul tisztí­tott magjaikat. Az eredmény kétszeresen is visszaüt: egy­részt a vetés kevert, csök­kent termőképességű lesz, míg a jó minőségű hibrid ve­tőmag a raktárban marad. A veszteség pedig tovább gyű­rűzhet, mert a vetőmag for­galmazója az esetleges vesz­teségeit ráterheli a követ­kező készleteire, míg a ter­mesztő egyre jobban fizetés- képtelenné válik. A központi beavatkozás szükségszerű és egyben lét­kérdés. Elsősorban a Föld­művelésügyi Minisztérium­nak kell időben kidolgoznia és életbe léptetnie a támo­gatási intézkedéseit. Jó len­ne,. ha a bankok szakítaná­nak az eddigi rövid távú hi­telpolitikájukkal, s alapul véve a növénytermesztés ciklusos jellegét legalább 8-9 havi lejáratú kölcsönö­ket nyújtanának. Talán egy külső szem­lélőnek ez csak egy ügy a sok között. Nem így ván. Nem, mert ez mindenkit, úgy is lehetne mondani, tízmillió embert érint, s mindenki a saját bőrén tapasztalhatja ezt. Már mos* odafigyelve a problémára, talán a jövő évi, tavaszi vetés zavarta­lanabb lehetne. ezer forint alatti vagyontár­gyakról is nyilatkozni. A lé­nyeg az, hogy mindenki a tényleges vagyonát tüntesse fel nyilatkozatában, annál is inkább, mert az adóhivatal a most bevallott vagyon eredetét nem kívánja vizsgálni. Nem kell félni Nem kell tehát félni az adót tisztességesen fizető népes derékhadnak, hisz pontosan ők voltak azok eddig is, akiknek a legkevésbé állt módjukban a füllentés, taktikázás, és akiket a legkönnyebben lehetett elle­nőrizni. Az államnak sokkal inkább célja a vagyonnyilat­kozattal, hogy azokat kénysze­rítse a jövedelmükkel arányo­sabb adó fizetésére, akik látvá­nyos anyagi gyarapodásuk el­lenére papíron egy óvónő szintjén keresnek. Falikép ajándékba. Rakamazon az Ady Endre utcai új általános iskola aulájában tizenkét négyzetmé­teres faliképet készített Csorna József rajzszakos tanár, a művelődési ház vezetője. Az ajándékba készített alkotás mesefigurát elevenít meg Elek Emil felvétele Kommentár (Ext)rem látomás Balogh József 17 gy össznépi fejtörőjá- S—j ték rajtjaként is szá­mon tarthatjuk ezentúl a va­gyonadó bevezetéséről szóló híradás napját. Annyi kér­dés, ellenvélemény és ag­gály látott napvilágot azóta, hogy ha kitalálóinak annyi ötlete lett volna, mint amennyi velőrózsát a kis­kapu megtalálása megmoz­gatott, tökéletes és kijátsz- hatatlan jogszabály szület­hetett volna. Most nem a legkülönbö­zőbb furfangokat akarom közreadni, biztosan mások is hallottak már néhányat, hanem egy alvászavarban szenvedő ember extrém lá­tomását, amelyet valamelyik hajnalban a rádióban me­sélt el. Mi (esz akkor, ha mondjuk mindenki megteszi tisztessé­gesen a vagyonnyilatkoza­tát, aztán néhány hét lefor­gása alatt a maffia kirámol­ja a legértékesebb vagyono­kat, kincseket, értékeket rej­tő házakat? — tette fel a kér­dést saját magának is a férfi, mert tegyük fel: valaki, aki az adóhivatalban ismerheti a vagyonnyilatkozatokat, jó pénzért eladja az informá­ciót? Aztán legjobb esetben a rendőrség megtalálja a titoksértő dolgozót, a bíró­ság szigorúan megbünteti, kétszer körül kell neki sza­ladni a törvényház épületét, az adóhivatal vezetője is önkritikát gyakorol, de a vagyon már nem található meg. Bevallom, nekem ez nem jutott volna eszembe, noha így, utólag nem tartom telje­sen lehetetlennek az egészet. Azt viszont annak tartanám, ha semmilyen módszer nem születne az adó alól kibúvók megfékezésére. Balázs Attila Buja éjszaka ......... rfc ... k a . ..........:'

Next

/
Thumbnails
Contents