Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-03 / 234. szám
1992. október 3. Elek Emil felvétele Bodnár István M intha sohasem akarna véget érni, álmosan sütkérezik a szeptemberi nyár, s a nap is ugyanúgy ontja melegét, mintha június lenne. Pedig ez már vitathatatlanul az ősz, a számadás évszaka. Az országút szegélyén integető fák jó része ugyan még zöld, de a juharfák levelein már ott pompáznak az ősz színei, a bíbor, a sárga, százféle színárnyalatai. De mégis az őszt, inkább a betakarítást idézi: a kukoricatáblák sorai között fel-felbukkanó alakok törik, szedik a kukoricát. Az almáskertekben embert ugyan nemigen látni, s nem hallani a diákok vidám segítő csapatát, mint a korábbi években, de a kirakott ládák hegyei, és a pirosán mosolygó almák jelzik, talán a hét végén már itt is szüret lesz. Van idő bámészkodni, a megye egyik legtávolibb községébe, Tiszabezdédre igyekszem. Az út hosszú, ráadásul Kisvárdáig meglehetősen kanyargós, ha az ember beszorul egy-két kamion mögé, nehezen jut ki onnét. A teherautók, a lestrapált buszok serege is figyelmeztet, ha valaki még nem tudná, ebből biztosan kiderül, hogy az ukrajnai határ felé tartunk, hisz legalább annyi az orosz rendszámú kocsi, mint a magyar. Ez a vidék a határszél, Magyarország éléskamrája — tűnődhet el az utas a hosszú úton. — Záhony előtt aztán irányváltás. Nem megyünk el a határig, most az ismeretlenek felé vesszük utunkat. Gyanítom, hozzám hasonlóan kevés turista keresi fel Tiszabezdédet, az ország csücskében lévő alig több mint kétezer lelket számláló kis falut. Pedig van itt is látnivaló, a műemlék református templom, amelynek nagyon szép a díszítése. Aztán ott a mindig és mindenütt szép Tisza, amely a község határában kanyarog, s a másik oldalán pedig már Szlovákia található. Mert mint tudjuk, megyénk három határral is ölelkezik, s ez a kis kanyar — bármely furcsa — Szlovákiával. A történelem fintora, hogy bár csónakkal is akár öt perc alatt is odaát lehetnénk, a legközelebbi átkelő mégis a távoli Sátoraljaújhely. Persze felvetődött már az ötlet, hogy itt is kishatármenti átkelőt kellene nyitni, de mint mondják, odaát valahogy nem fogadták nagy lelkesedéssel az ötletet, így tehát csak a Tisza innenső partján tűnődhetünk a múltról, és jövőről, nemzetekről és nemzetiségek sorsáról, a hidak szükségességéről. Mert a hely történelmi. Nemcsak a békeszerződések nyomán kialakult közeli határok miatt, hanem a környéken talált régészeti leletek is erre utalnak. A helyi történelemtanártól hallom, hogy itt a Tisza kanyarulatában ötezer éves női szobrocskát (jól hangzik: bezdédi Vénusz) is leltek már, no és itt a híres honfoglalás kori bezdédi tarsolylemez. Mindez azt bizonyítja, hogy a terület már évezredek óta lakott, a név tanulsága alapján alighanem szlávok is éltek errefelé. Mindenesetre az 1200-as években már írás is említi a falu nevét. De a múlt helyett tekintsünk inkább a jelenbe, jövőbe. Szőgyényi József polgármestertől először is a munkanélküliségről érdeklődöm. A válasz megnyugtató, a faluban viszonylag kevés a munkanélküli — talán nyolc- vanan lehetnek, — hála a záhonyi vasútnak, ahol nagyon sok bezdédit foglalkoztatnak. Hiába, úgy látszik a vasút által biztosított munkahely felértékelődött, akárcsak a ’30-as években. És itt egyelőre elbocsátás sem igen van. Ráadásul a vasút másban is partner; mint hallom olykor segít például útépítésben. Márpedig az utakkal nem áll hadilábon a község, a faluban futó utcák 80 százaléka szilárd burkolatú, s látni is a javítások nyomait, most épp vízlevezető csatorna építésén dolgoznak. Gond még a szennyvíz elvezetése, de ezt is szeretnénk megoldani, akárcsak a gáz bevezetését. Nagy az érdeklődés itt is a kábeltévé iránt, legalább 50-60 család máris igényelné. Ám az ittlakókat más is foglalkoztatja: most épp az alma eladása. Nem volt szerencsés ez az esztendő a gazdák számára. Sok boszszúsága volt a bezdédi termelőknek, szinte mindennel. Kezdődött ugye a meggyel, amelyért a szezon vége felé csak 18 forintot adtak, aztán most a burgonya, amely 8-10 forintot ér errefelé, a szilváért állítólag 4 forintot kínálnak, és most az alma! Hallom, az ÁFÉSZ a mai napig egy kilót sem vett át, a különböző kft.-kben sem bízik mindenki, amelyek közül néhánynak a léte tiszavirág-életűnek bizonyul. Az őszi tűnődések ismét a régiek, hogyan lesz a 11 forintos alma árából 30-40 forint, mire a fogyasztóhoz ér? A polgármestertől megtudom még, hogy a faluban két párt tevékenykedik, van néhány MSZP-s és kisgazda párttag is. De semmi vihar és csatározás, sőt a kisgazdák olykor hasznos tanácsadással hívják fel magukra a figyelmet. Nincs viszont református papja a községnek — hallom. Ezért rendbe akarják hozni a paplakást, talán így sikerül majd megoldani ezt a kérdést. Egyébként megnyugtatóan rendeződik a református és a katolikus egyház néhány ingatlanának a sorsa is a község javára. A polgármesteri hivatalból sétálni indulunk, lássuk, milyen a falu. Nagyon szép a határban lévő horgászparadicsom, amely a záhonyi horgászegyesület kezelésében van. Most is üldögél itt vagy 8-10 horgász, de ma még különösebb fogás nem volt. Pedig fogtak itt már tíz kilón felüli halat is mostanában. Sajnos, nem érvényesül a falu két szép épülete, a református templom és az új iskola. A templom más épületektől körülbástyázva — de aki teheti, nyisson be ide —, az új iskola pedig rossz építészeti trükk. Áz új iskolát — nyilván gazdasági okok miatt — a régi mögé szorították be — s így jobbára csak a régi iskola látszik. Pedig modem és szép a két évvel ezelőtt átadott intézmény, aulája is van, s mindenütt zöld növényekkel tették otthonossá. Mindenesetre a két iskolaépületben 11 tanterem van, éppen annyi, ahány osztály. A szülőket — mint minden jobb helyen, tanévkezdéskor itt is némi öröm érte, az általános iskolások kétezer forintot, az ipari tanulók háromezret, a szakközepesek és főiskolások hatezer forintot kaptak taneszközök és más kiegészítő dolgok vásárlására. Sőt! Még az óvodások is megkapták első „keresetüket”, ezer forintot juttatott nekik a polgármesteri hivatal. Soha rosszabb kezdést! Ami a továbbiakat illeti, ott sincs baj, az iskolában már nincs képesítés nélküli tanár, a nyelvoktatás is megoldott. Tűnődésre ad okot, hogy a negyedikesek csak úgy mint tavaly — egyöntetűen a német nyelvet választották, s noha a határ, és a hömpölygő orosz, ukrán tömeg néhány kilométerre, az orosz nyelv iránt mégsincs érdeklődés. Az iskola egyik ambiciózus nevelője CzetőAndrás magyar-történelem szakos tanár. Személyéhez fűződik a falu történelmének kutatása, és a falukör, amelyet néhány hónapja hozott létre. Első látványos megmozdulásuk augusztus 20-án volt, és sikerült széppé tenniük az ünnepet itt az ország szögletében. Az ünnepség valóban megmozgatta a község apra- ját-nagyját. Kiállításokat szerveztek az itt élők .kincseiből” népművészeti és néprajzi tárgyaiból, az itteniektől készült fafaragásokból, kézművesek munkáiból. Még egy verses antolc giát is megjelentettek, amely az ide kötődő alkotók munkáit tartalmazzák. Szeretnék ezt a szerény füzetkét sorozattá bővíteni, amely a falu múltját, jelenét, az itt élők tehetségét is bemutatná. Maga a falukör nyitott, bárki részt vehet az itt folyó munkában, legyen az fiatal vagy idős, tanult vagy kevésbé tanult ember. Lényeg az, hogy megmutassák, itt is lehet tartalmas életet élni. Úgy látom, Czető tanár úr a régi példaképeket követi, azokét, akik lakóhelyük életéért, s azért, hogy az ezeken fölfénylő mécses ki ne aludjék, sokat tesznek. // Ő sz van, a számadás évszaka. Ti- szabezdédnek úgy tűnik, nemcsak múltja van, hanem jövője is lesz, csak múlna már el a hét szűk esztendő. A. Xekt-MMuarorszáq fUtvfqi mettétfete, II 1
