Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-31 / 257. szám
A KM hétvégi melléklete A TARTALOMBÓL: _________ • A gyepűvédő székelyek földjén • A nyilvánosság szolgálata • Emlékezés az elhurcoltakra • Szín lap mm kérdések Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Milyen szerep hárul ma a jegyzőre a két éve működő ön- kormányzati testületekben? Milyen a munkamegosztás a polgármester, a képviselő- testület és a jegyző között? Mit érzékel mindebből a lakosság? Ez csak egy része annak a kérdéscsokornak, amelynek a megválaszolását várták a közigazgatási nagygyűlés résztvevői a napokban dr. Kara Páltól, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkár-helyettesétől. □ A rendszerváltás óta nem csillapodtak a kedélyek a megye, mint intézmény, léte körül Ön szerint szükséges-e a középszint? — Közismert, hogy politikai kompromisszum eredményeként maradtak meg a megyék Magyarországon, ám a működésükkel sokan nincsenek megelégedve. A régió, mint fogalom és a köztársasági megbízotti hivatal, mint intézmény sok esetben a korábbi megyei szerepeket gyakorolja. Éppen ezért a megyei önkormányzatok sorsa, jövője nem pontosan tisztázott. Szerintem egy jól működó, kellő hatáskörű, közvetlenül választott megyei önkormányzatra hazánkban még sokáig szükség van. □ A polgármestert határozott időre választják, a jegyzőt határozatlan időre kinevezik. Mi ebben a játszmában a jegyző szerepe? — A jegyző a törvényesség őre a testületben és az apparátus vezetője a hivatalban. Sajnos, erőteljes kontraszelekció érvényesül körükben is, mivel a jogismeretből jobban fizető állást is vállalhat, elég, Út a civil társadalomhoz ha az ügyvédi munkára utalok. Az államigazgatási főiskolát végzettek, az igazgatás- szervezők konvertálható tudás birtokában pályázták meg és látják el a jegyzői tisztet. □ A szabadság eufóriájaként jellemezte Ön az előadásában az önállósulást óhajtó települések kiválását. Miért nem jó az, ha egy falu a saját lábára áll? — Nem az önállósággal van baj, hanem összességében szomorú tendencia az, ha még pr ^ara egy 61 lelket számláló település is önálló önkormányzatot, és a működtetéshez szükséges hivatalokat akar felállítani. Hazánkban 3200 önkormányzatot jegyeznek, csak az összehasonlítás kedvéért mondom, Finnországban 280-at. Úgy tapasztalom, nálunk alapvetően a bizalom hiányzik, mert a társközségek működése, sokszor elmérgesedő viszonya inkább az önállóságra törekvést erősíti a falvakban. Márpedig egy sor gonddal kell azonnal szembenézniük a deklarált önállóság kimondása után: jegyző nincs, és még sok más szakember sem vállal állást egy picurka településen, az intézményeket, ha vannak egyáltalán, fenn kell tartani és a gyakorlatlanság, a szakemberek hiánya rövid és hosszú távú konfliktust okoz. Éppen ezért amellett vagyok, hogy erősíteni kell a társulási kedvet, mégpedig anyagi érdekeltséggel és nem pusztán rábeszéléssel. A különböző célokra szövetkező települések Pál Harasztosi Pál felvétele együtt erősebbek, ezt hiba lenne nem fölismerni. □ Lehet-e igazságot tenni a központi alapok felporciózá- sában ? — A normatív támogatással sikerült annyira kizárni a szubjektivitást, a ,kijárást”, hogy különbségtételre sem ad módot ez a pénzvisszajuttatás. A céltámogatásoknál mi is azon a nézeten vagyunk, hogy a parlament 3 évente fogalmazza meg a társadalmilag fontos célokat, és a pályázatokra adja ehhez a pénzt, ne kelljen évente elővenni egy hosszabb ideig tartó beruházás finanszírozását. □ A szakmáról beszélgetett Ön Nyíregyházán a szakma képviselőivel. Hogyan értékeli ezt a párbeszédet? — Nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a települési közigazgatásban kulcsszerepet játsszanak a jegyzők. Bár utaltam a jog más területeiről jelentkező elszívó hatásra, a jnagyar jegyzői kar nemcsak a két világháború között dolgozott európai, sőt világszínvonalon, hanem ma is megállja a helyét. A kerettörvényként értelmezhető önkormányzati törvényből az állampolgárokra, a helyi lakosságra vonatkozó jogszabály-dzsungelból meg kell találniuk azokat, amelyek a települések életét egyszerűbbé, áttekinthetőbbé, szabadabbá tehetik. Végsősoron a civil társadalom irányába szeretnénk haladni, amelyben a fontos kérdéseket helyben döntik el a . választott képviselők, s ebben a jegyzők mind a törvényesség, mind az állampolgár érdekében fejthetik ki tevékenységüket. □ A tanácstagok soraiban annak idején ott ültek a település gazdasági életének befolyásos tagjai. Ma, amikor a kijárások, a jogtalan^,előnyök teljes megszüntetését várja mindenki, létezik-e lobbyzás a képviselő-testületekben? — Hajó ügy érdekében lobbyzik egy képviselő, bizonyára nem tesz érte senki szemrehányást. Szabolcs-Szatmár- Beregben például igen nehéz sorsról panaszkodnak a munkájukat elvesztett ezrek, tízezrek. Ha bármelyik képviselő — legyen az gazdasági szakember vagy más területen dolgozó — veszi a fáradságot és munkahely szervezésével segítené mind a település, mind a lakosság életének jobbítását, miért ne nyerhetne meg az ügynek képviselőtársai közül néhányat? Helytelennek akkor minősíthetjük az eljárást, ha jogtalan eszközökkel, kiskapuk nyitogatásával szeretné mások rovására befolyásolni a testület döntését. □ Köszönöm a beszélgetést. — KM galéria % Tenkfics ‘Tiborfestményei JÓL Timári Jzaőoícs 'Pkzér ÁítaCánas Műwtódési SKßzpemt auíájáőan több mint egy fiónapcm feresztüílátogathat- táé a múvészetSarátoé Tenjács Tiőor tárlatát. Az idős, 'Tokajban éíó és alkotó festő jövőre lesz nyolcvanéves/ s tervei szerint arra készül, hogy városa templom-galériájában kft részletben kiállítja rendkívül gazdag életművének mintegy háromszáz képét. A pályáját Szónyi István magániskolájában kezdő, majd a Odpzómúvészeti ^Főiskolán kjteljesitő művész posztimpresszionistajellegű kópéin, linóin és fametszetein leggyakrabban a őlegyalja és a Jjegykö* tájait, embereit örökíti meg. Megyénkben Tjyíregyházán, Ibrányban és Tímáron szerepelt már kiállítód anyaggal Harasztosi Pál felvételei Fafaragó, pipás férfi Amitől megváltoztatható az ember Szőke Judit A Z élet az esetek túlnyomó többségében nincs igazán tekintettel az esztétikai követelményekre. A tragédiák — percnyiek és ezredévnyiek — non kifejezetten dekoratívak. Dolgaink általában zavaros színűek, felfoghatatlanul bonyolultak és egyáltalán nem ünnepélyesek. Mindennek menete van. Nagy, hirtelen összeroppanások alig-alig jördul- nak elő, a váratlanul zúduló szerencsétlenségek is — ha közelebbről, kellő elfogulatlansággal vesszük szemügyre őket — régtől húzódó, araszoló bomlási folyamat végkifejletei. Mi minden van egy szívszélhűdés mögött, hány millió oka, ürügye, előidézője lehet egy öngyilkosságnak, egy sztrájknak! Valahol olvastam, hogy az ember is fokról fokra hal meg, előbb a szive áll meg, aztán a többi szerve, a haja és a körme még a sírban is tovább nő. Évtizedek lassú, csendes, társadalmi és gazdaság: erjedése idézi elő a háborúkat, nem pedig egy-egy vakmerő államférfiú vagy ügyetlen politikus. Es maga a háború? Vajon hősi tettek sorozata? Legalább annyira matematika, pénzügy, düh és ernyedés, kétségbeesés és megszokás, életösztön és állati vadság. Az elmebaj sem egyik napról a másikra tör ki egy szeretett lény elvesztése miatt. Lelki alkat, neveltetés és ezer láthatatlan, megnevezhetetlen élmény, rejtett és tudott körülmény építi fel fokról fokra a tébolyt. Az újságok első oldalas tragédiái mögött szánalmasan kisszerű, piti momentumok húzódnak meg. Színtelen, szagtalan, fantáziátlan mozzanatok, kietlen emberi kapcsolatok, amelyek persze már lépcsőfokok c megrázó dráma felé. így zajlik le a legtöbb vihar, mely bennünket ér. A nagy ügyekben kevés az esztétikai hatás, ellenben annál több a nyomasztó erő. Vannak tehát nagyszabású tettek, lélekemelő ünnepélyességek. Szükség van rájuk, persze, de szerintem az emberek közötti viszonyokban a kis dolgok a legfontosabbak. Ha két ember kapcsolatában nincsenek olyan kívülről tekintve ba- gatell, ám keltejük közt észrevétlenül elengedhetetlennek számító dolgok, minthogy szorít-e még az új cipője, vitt-e magával esernyőt, megtalálta-e a kedvenc párnáját, akkor az a kötelék nem fontos, s még csak nem is erős. A liliputi momentumokkal még az időt is ki lehet cselezni. Mert mi más az, cmikor először csak az ablakon kihajolva, majd a sarokra lesietve lessük, jön-e már, akit szeretünk, s akit várunk. Akkor, ott, számunkra lényeges, s reszketünk miatta, hogy egy töredék másodperccel hamarabb lássuk meg. Az állatok többsége mono- gám. Hallottam egyszer egy hattyúról, amely elpusztult. Ahogy a párja meglátta, nekirepült a hídnak, s a pillérhez csapódva öngyilkos lett. A gólyák is hasonlóan viselkednek. Ha a pár valamelyike megsérül, a társa lent marad mellette, s ha úgy alakul, akár meg is fagy vele együtt. De el semmiképp sem hagyná. Mi miért nem tartunk ki így egymás mellett? A hattyúk és a gólyák tusinak valamit, amit mi még nem. Ha szeretünk valakit, mellékes, hogy az illetőnek egy kicsit a kelleténél elállóbb a fiile, az átlagnál hencegőbb. Ha van valaki, aki olyannak fogadja el, amilyen, ha a fülei nem is fognak visszasimulni, de lehet, hogy kevésbé lesz hencegős, akkor levonható a következtetés: mégis van valami, amitől megváltoztatható az ember. T J Syan nem hatalmas sza- ÚV bászollóval, minta alapján, egy csapásra. Hanem úgy, hogy magunk hímezte szeretet- szőtlessel borítjuk be a mindennapjait Melynek apró motívumai adják igazi lényegét. Mint ahogy nekünk meg a kis dolgok — életünk értelmét.
