Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-29 / 255. szám

4 Kelet-Magyarország TÚL A MEGYEN 1992. október 29., csütörtök a csatlakozás Egészségügyi törvény helyett feltételei Országgyűlés szociális bizottságának ülése London (MTI) — Az EK és a visegrádi csoport első csúcstalálkozóján London­ban a résztvevők megálla­podtak, hogy a kormányok és az EK-szervek minden szint­jén intézményesítik, rendsze­ressé teszik és erősítik a poli­tikai párbeszédet a nemzet­közi kérdésekről. Megállapodtak abban is, hogy az ÉK Bizottsága már a közösség decemberi edinburg­hi csúcsértekezletéig elkezdi kidolgozni a visegrádi orszá­gok közös piaci csatlakozásá­nak feltételeit és kritériumait. Egyetértettek abban is, hogy a tavaly decemberben kötött tár­sulási szerződések a belépés alapkövének tekintendők, de javításra szorulnak. Az EK-visegrádi csúcs a //. Erzsébet királynőnél tett tisz­telgő látogatás után közös saj­tóértekezlettel fejeződött be az egyik londoni konferencia központban, a Lancaster Ho­use-ban. John Major brit mi­niszterelnök, az EK soros el­nöke Jacques Delors-nak, az EK brüsszeli bizottsága elnö­kének a nevében is ismertette a megállapodásokat. Hozzá­tette, hogy az EK belső életé­nek viharos szakaszán megy át, de bizakodását fejezte ki a közös jövő iránt, Az MTI kérdésére, hogy Edinburghra lesz-e már vala­miféle belépési menetrend, Major így felelt: — Most a fel­mérés időszaka következik. Megbíztuk az EK Bizottságát a kritériumok kidolgozásával, és erről Edinburghban is szó lesz. Egyáltalán nem biztos, hogy időrenddel tudunk majd előállni. Mindesetre akkor már többet fogunk tudni, mivel Ed- inburghig folyamatosan fog­lalkozunk a feltételek kérdé­sével. De fontos megjegyezni, hogy nemcsak nekünk nehéz időrendet adni, hanem a viseg­rádi országok is nehezen tud­nának ilyesmivel előhozakod­ni. Budapest (MTI) — Az egészségüggyel, illetve a szo­ciálpolitikával összefüggő, a Parlament elé beterjesztett, illetve még készülőfélben levő jogszabály-tervezetekről adott tájékoztatást szerda délután a honatyáknak Sur­ján László népjóléti minisz­ter az Országgyűlés Szociális, Egészségügyi és Családvédel­mi Bizottságának ülésén. Surján László elöljáróban elmondta: mind a társadalom, mind a szakma részéről jogos az igény egy átfogó egészség- ügyi törvény kidolgozására. A társadalom, a gazdaság és az egészségügy mai helyzetében azonban — vélekedett — egy ilyen hosszú távra szóló, az egészségügy jövőjét alapvető­en meghatározó komplex jog­szabály megalkotása elképzel­hetetlen. Ezért' a tárca azt a megoldást választotta, hogy folyamatosan, részelemek so­rából alkotja meg azokat a jog­szabályokat, amelyek később egységes egészként kodifikál­va, egy új egészségügyi tör­vényt alkothatnak. Ezen részelemek közül a miniszter többre is kitért. A gyógyszerészeti rendszer áta­lakításával összefüggésben például — mint mondta — ha­marosan tárcaközi egyeztetés­re kerül a gyógyszertárak fel­állításáról és működésük egyes szabályairól szóló tör­vénytervezet. Ez — azzal, hogy kimondja: patikát csak személyi jogon lehet mű­ködtetni — visszaállítja az ál­lamosítással szétzilált gyógy­szertári rendszert, amely alap­vetően a magánpatikára épít. A minap tárcaközi egyezte­tésre bocsátott orvoskamarai törvényjavaslathoz hasonlóan, azzal harmonizálva törvény készül a gyógyszerészi ka­maráról is — mondta a mi­niszter. A minisztérium az említette­ken kívül számos más jogsza­bály elkészítésén is dolgozik, így törvény készül a Magyar Vöröskeresztről, a gyermek- és ifjúságvédelemről, de vár­hatóan jogszabály rendelkezik majd a természetgyógyászat­ról és a betegszállításról is. Rendőrök a gyermekekért Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Tiszavasvári, Városháza tér 4. Telefon: 72-755. Asztalos 2 Tiszalök 14-17 ezer Ft Gépi varró 15 Tiszalök 13-14 ezer Ft Gépi varró 15 Tiszadob 8-9 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Csenger, Petőfi tér 1. Telefon: (44) 41-587. Szakács 1 Csenger megegyezés szerint Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Baktalórántháza, Zrínyi Ilona u. 1/b. Telefon: 52-235. Általános isk. tanár (testnevelés-bármely szak) a fogl. időtartama: 1992. XI. 15.-1995. XI. 01-ig. A szolgálati férőhely megoldott 1 Petneháza 18 500 Ft Cipőfelsőrész-készítő 10 Ramocsaháza 8-12 ezer Ft Gépi varró 10 Ramocsaháza 9-12 ezer Ft Műszaki rajzoló 1 Vaja Kereset megegyezés szerint Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nagyecsed, Munká­csy u. 24. Telefon: (44) 45-347. Cipőfelsőrész-készítő (női betanított munkás) 50 Mérk 8—15 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Ibrány, Hősök tere 1. Telefon: (42) 15-241. Varrónő 10 Nyíregyháza 9-15 ezer Ft Cipőfelsőrész-készítő (szakmunkás, vagy betanított munkás, vagy segédmunkás is lehet) 10 Gávavencsellő 8-13 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nyíregyháza, Sza­badság tér 2. Telefon: 12-255. Központifűtés-szerelő 2 Nyíregyháza 14-16 ezer Ft Kőműves 3 Nyíregyháza 22-24 ezer Ft ívhegesztő 20 Nyíregyháza 8-20 ezer Ft Ápolónő 15 Nyíregyháza 8-16 ezer Ft Takarítónő 10 Nyíregyháza 8-12 ezer Ft Varrónő (betanított is) 5 Nyíregyháza 10-11 ezer Ft Kárpitos (betanított is) 10 Nyíregyháza 9-12 ezer Ft Cukrász (betanított is) 4 Nyíregyháza 8-12 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Fehérgyarmat, Pető­fi u, 16. Telefon: 127. Diaetetikus nővér 1 Fehérgyarmat 15-18 ezer Ft Ügynök 1 Fehérgyarmat 25 ezer Ft A szlovákok a buldózeresek markában A Duna Kör nem gondol tüntetésekre Budapest (ISB - D. Á.) — A es szerződést is megsérti, mel Duna Kör szerint a demonst­ráció olyan rendkívüli módsz­er, amelyhez akkor kell nyúl­ni, ha a demokrácia normális eszközei csődöt mondtak. A Duna elterelése ügyében — mint Vargha János ügyvivő elmondta — Magyarországon nincs szükség tüntetésre. Leg­feljebb abban az esetben kerülhetne erre sor, ha a ma­gyar parlamentet rákénysze- rítenék a korábbi álláspont módosítására, azaz egy újabb „Stadinger-féle szavazási ko­média” kezdődne. A Duna Kör támogatta az utóbbi idők ökológiai de­monstrációit, így a Lipták-féle megmozdulásokat is, de a szervezésben nem vett részt. Ami az esetleges szlovákiai tüntetéseket illeti, a Duna Kör nem kezdeményez olyan akci­ókat, melyekkel magyar ál­lampolgárok testi épségét ve­szélyezteti. A jelenlegi helyzetet érté­kelve Vargha leszögezte: a szlovák lépés súlyosan sérti a nemzetközi jogot. Nem követ­kezhetett volna be ez az em­ber- és természetellenes ag­resszió, ha komolyan vették volna azokat a szabályokat, amelyek a nemzetközi jogban az alvízi országok érdekeit védik. A szlovák, sőt a szövet­ségi kormányt is egy buldóze­rekkel harcoló gárda a marká­ban tartja. A szlovák fél a ’77­szerint az üzemeltetés előtt < összes szennyvízforrást me kellene szüntetni. Ez egyálti Ián nem történt meg, s ha ho: zá is fognának, a szennyvize vezetés költségei olyan nagi ságrendűek, amit jelen körű mények között nem tudna megvalósítani. A jelenlegi helyzetért — íg Vargha János — a magy: kormány is felelős, mivel nemzetközi intézmények™ késve és nem kellő határ« zottsággal lépett fel. Elgondc lkodtató, hogy állami pénze ma is vannak Magyarországo olyan érdekcsoportok, amt lyek a parlament döntése eile dolgoznak. A Duna Kör Re jkai Zsolt államtitkárt is ebbe csoportba sorolta, és szerintü az egyik legnagyobb felelői ség Keresztes K. Sándor kö nyezetvédelmi minisztert tei heli, aki műszaki kompre misszumot emlegetett. A kompromisszum szóv: kapcsolatban Vargha világo; sá tette, hogy két lehetőség 1< tezik. Az egyik, hogy a léte sítményt soha nem üzeme tetik. Ä másik pedig, hogy fe adják az ökológiai szempoi tokát, hiszen a legcsekélyeb engedmény, bármilyen közte megoldás előbb vagy utóbb a eredeti tervek megvalósítás irányába való elmozdulást j< lent, azaz a táj maximális k zsigerelését. A Pető Intézetnek a Birminghami Egyetemen létesített tagozata számára pénzt gyűjtő brit rendőrökből és taxisokból álló csoport érkezett hazánkba. A sziget* országbeli szponzorok által támogatott csapat október 28-án Budapesten meg* látogatta a nemzetközi Pető Intézetet. A vendégek megtekintik az Intézet egyik gyermekfoglaftozását Mll-TEIEFOTÓ Szenzációs játék indult a Magyar Narancsban október 22-étól! A nyeremények 3x2 db repülőjegy New Yorkba! SwwMs kmiemmy«MM» KEZDJE AZ ÚJ ÉVET AMERIKÁBAN! '17358/2HW20* Elhunyt dr. Csiszár Gusztáv Hetvenéves korában el­hunyt dr. Csiszár Gusz­táv, a mátészalkai II. Rá­kóczi Ferenc Kórház volt igazgató főorvosa. Nyíregyházán, az Erzsé­bet Megyei Kórházban kezdte gyógyító tevékenysé­gét. Innen 1954. május 1- jén Mátészalkára érkezett, mint belgyógyász szakor­vos. Négy év múlva a kór­ház vezetésével bízták meg, melyet 1984. december 30- ig — nyugdíjazásáig — lá­tott el. Több szakmai kitün­tetéssel ismerték el tevé­kenységét. A kórház saját halottjának tekinti, temetése 1992. november 3-án 13 órakor lesz a mátészalkai temetőben. II. Rákóczi Ferenc Kórház igazgatósága \ Álláskeresőknek flfflopqifacnto^ imisgjffcSroOaQxBOD j Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Kisvárda, Szent György tér 4. Telefon: 611. Szakma/állás fő hol kereseti lehetőség Betanított munkás (konzervipari) 10 Nyírtass 10-12 ezer Ft Élelmiszeripari gépész 3 Nyírtass 10-15 ezer Ft Betanított munkás 10 Pálroha 8-12 ezer Ft Gyümölcstermesztő 10 Pátroha 10-13 ezer Ft Üzletkötő 3 Kisvárda 8-50 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Mátészalka, Szabad­ság tér 17. Telefon: (44) 10-742. Üzletkötő 2 Mátészalka jutalék szabályzat szerint Tanár (magyar-történelem, magyar-ének) 1 Rohod 12-15 ezer Ft Autófényező 1 Nyírmeggyes 12-20 ezer Ft Kirendeltségvezető 1 Mátészalka 22-24 ezer Ft Épület-vagy szerkezeüakatos 5 Mátészalka 13-20 ezer Ft Faipari üzemmérnök 2 Mátészalka 22-23 ezer Ft Titkárnő (gyors-gépírás, számítógépes ismeret) 1 Mátészalka 10-16 ezer Ft Nehézgép-kezelő (E - E, D kategória) 1 Mátészalka 12-15 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nagykálló, Somogyi Béla u. 5-7. Telefon: 63-236. Cipőfelsőrész-készítő (szakmunkás) 6 Nagykálló 10-14 ezer Ft Cipőfelsőrész-készítő (szakmunkás vagy betanított munkás) 15 Nagykálló 6-9 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nyírbátor, Kossuth u. 52. Telefon: (43) 11-712. Szakács (szakképzett) 3 Nyírbátor 15 ezer Ft Szabó-varró (betanított is lehet) 10 Nyírbátor 8-12 ezer Ft Cipőfelsőrész-készítő 10 Nyírvasvári 10-14 ezer Ft

Next

/
Thumbnails
Contents