Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-24 / 251. szám
8 & Xiüjt-Mamarorszáa hétvégi mettékkte 1392. október 24. Mária Terézia óta Papírvarázs a fővárosban Nincsenek megváltó iskolaszervezési elvek Kuknyé János Közgondolkodásunkban kétféle iskolaszervezési elv: a centralizáló és decentralizáló oktatáspolitika előnyei és hátrányai mérlegelődnek. A tudatalattinkban azonban szinte mindnyájan a centralizációs logika fogságában vergődünk, döntően azért, mert Mária Terézia óta a magyar oktatás így működik, kemény tantervekkel és ellenőrző apparátusokkal (felügyelőkkel) szabályozottan, melyet az utóbbi negyven évben még keményebbé tett a makarenkói szovjet is- kolamodell átvétele. Zavarodottságunkat azonban csak fokozza, hogy a világban szélsőségesen centralizált és ellenőrzött iskolák is lehetnek sikeresek. Nem is kell messze mennünk, elég csak a francia iskolákra utalni, ahol a tantervi szabályozás és felügyeleti ellenőrzés a miénknél sokkal kevésbé megengedő, ahol a tanárt „mint a kisdiákot” osztályozza a szak- felügyelő, az iskolai életet pedig oly aprólékosan szabályozzák, mint a hadseregben az újonc kiképzését. Gondoskodás és közszellem Ezzel szemben ott vannak a szélsőségesen liberalizált angolszász vagy az észak-európai iskolák, amelyek a maguk módján ugyancsak sikeresek. Pedig ott aztán nincs sem tanterv, sem rendtartás, sem egységes követelményrendszer, sem felügyelet. Az iskola mégis működik. Sőt: jól működik! Mindezek azt jelzik, hogy egy iskola az életét többféle logika szerint szervezheti. Ám a jó vagy rossz működésben nem a választott oktatásszervezési filozófia a determináns, hanem valami más. Ez a más pedig a gyerekeket körülvevő Szőke Judit Ahogy benyitok a galériába, ugyanaz a hányaveti nyugalom fog el, mint amikor könyvtárba, múzeumba, templomba lépek. Nemcsak a belső tér, a zavartalan pasztellszínek, a tompa spotlámpafények, a süppe- dős padlószőnyeg, a száda- függöny, hanem a képek, az alkotások megkönnyebbülést adnak, valami ilyesmi lehet gyónás után. Pedig H. Németh Katalinnál nem a bűnök bújnak meg a tollrajz-vallomások mögött, hanem a minden-szeretet szégyellőssége. Nem azok a szereplők, akik, amik a képen vannak, nem az ufó, nem a madár, nem a kecskeól, hanem a művész. Aki csupán ürügyet, alkalmat keres, hogy mindennél érzékenyebb radarjával rátaláljon egyre-egyre. A külső világ csak elindít valamit (nincs az a lélektan, EEG, röntgen, mellyel tetten lehetne érni a művészetnek nevezett bonyolult, intenzív lelki folyamatot), mely mozdítja a kezet, a kézben a ceruzát, a ceruzát a papíron, hogy az fusson, szaladjon erre-arra, rögzítsen, lélekkel telt lírával, légiességtársadalmi gondoskodásban, közszellemben fogalmazható meg. Mely gondoskodás és közszellem kifejezhető a társadalmi ráfordításban éppen úgy, mint a pedagógus státusában, a szülői ház pedagógiai kulturáltságában, az utca, a közélet normarendjében, stb. Iskolaszék Nincsenek megváltó iskolaszervezési elvek. Innen nézve az iskolapolitika mai vitái — ha úgy vesszük — kicsit „álviták”, megtévesztő és félrevezető hadműveletek. Mert a magyar iskola lehet sikeres, mondjuk központilag szabályozott iskolaszerkezet, nemzeti alaptanterv, ROK (Regionális Oktatási Központ) vizsgarendszer, szakfelügyelet stb. nélkül éppen úgy, mint velük együtt. De nem lehet sikeres magasan kvalifikált pedagógusok nélkül, felszerelt- ségi hiányosságokkal, az iskolán belüli és iskolán kívüli fejlesztési műhelyek, szolgáltatások és nem utolsósorban a már említett társadalmi támogatottság nélkül. Mi most mind a törvényalkotásban, mind a napi pedagógiai praxisban egy új iskolai modell megteremtéséről álmodunk. Az előzőben, úgy tűnik, egy nagy kompromisszum készül, amikor is a centralizált és liberalizált iskola egyes elemeit összegyúrva kialakul egy sajátos magyar oktatáspolitika. Ebben ugyanúgy lesz tanterv, általános- és szakfelügyelő, mint a francia iskolában, de benne fog működni a szélsőségesen liberalizált angol iskolától átvett vizsga- rendszer is, sőt az amerikaiaknál jól bevált iskolaszékek iskolaszervező munkájával is számolnak a törvénytervezet alkotói. Vagyis a mi törvényünk — mint ahogyan Dobos Krisztina az oktatási kormányzat államtitkár helyettese fogalmazott a megyei igazgatói értekezletünkön, „se nem egyik, se nem másik, hanem a kettő között lesz.” Azaz gél. Még a Zsarnokban is van valami átszellemültség.A hátsó udvari elhanyagolt kecskeólban is van reménykedés, az elhagyott madárfészekben is optimizmus. Talán furcsa, de bennem a javarészt fekete-feintegratív törvényalkotással egy szelektív értékgyűjtögetésbe kezdtünk. Csakhogy a baj ott van, hogy ezek az ön- magukbani értékek ha együtt jelennek meg egy rendszerben, akkor azok ott nem feltétlenül erősítik egymást, hanem végletesen legyengíthetik a másik hatékonyságát. A praxis, amely ugyancsak változásért sóvárog, elsősorban a centralizáció fékjeitől szeretne szabadulni. Ám miközben erről álmodik, lelke mélyén egy újabb centralizált iskolamodell felépítéséről fantáziái, döntően azért, mert nem ismer mást. Ezért ma (az 1985-ös törvény óta) az iskolák többsége a tanári szabadságot magárahagyottságként, az ellenőrzés hiányát anarchiaként, a helyi társadalmi beleszólásokat dilettantizmusként, a helyi megfelelés követelményét kiszolgáltatottságként, az átmenetet elszegényedésként éli meg. Csakhogy ezek egy része a valóságban így is alakul, vagyis a napi tapasztalatok nem igen esnek egybe a deklarált távlati célokkal. Ahol ez az állapot bekövetkezik, ott az emberek szükségszerűen elbizonytalanodnak és a zavarodottság traumájába kerülnek. Modern iskolakoncepció Egy ilyen állapotból aztán, hiába minden erőfeszítésünk, napi gondolkodásunkban képtelenek leszünk egy modern iskolakoncepció konzekvenciáit felvállalni. Úgy tűnik, a kemény negyven évvel megfejelt kétszázéves centralizált iskolai közélet társadalmunk zsigereibe mélyen behatolva, mint valami „habsburg vagy szovjet átokként”, még hosz- szú ideig fogja keseríteni az oktatáspolitika liberalizálása híveinek mind sótlanabb kenyerét. hér képek fes- tőiek, sőt találkoznak a költészettel, meg a zenével, hiszen hangok vannak mögöttük, a tollpihék lélekben is lebegnek... Kizökkentő világ ez, ki a város lihegő zajából, kétségbeesett szu- szogásából, ki a kicsinyességből, ki az önző kapkodásból. Valaki szétsodorta a függönyt, a sötétedő utcán egy robusztus markoló állt, zúgott, mor- gott, szenvte- lenül dübör- gette a köveket Visszarántottam a függönyt — csak néhány percet még ebből a sóvárgott megnyugvásból! Mert a világ nem az izmusokon múlik, hanem a szívmelegségen. Óvatos tollrajz *** H. Németh Katalin: UFO a 437-es kilométerkőnél Budapest (MTI-Press) — Ezekben a napokban Budapest a papír fővárosa. Itt tartotta kongresszusát az International Association of Hand Papermakers and Paper Artists, rövidítve az IAPMA, a Papírmerítők és Papírművészek Nemzetközi Szövetsége. Itt rendezték az EUCEPA-szimpoziumot, az európai papírgyártók műszaki-tudományos tanácskozását, s egy időben négy budapesti helyszínen nyílt művészeti kiállítás a MINT Alapítvány szervezésében. A Szépművészeti Múzeum, a Magyar Képzőművészeti Főiskola, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a Budapesti Történeti Múzeum termeiben egyidejűleg a papír és a papírművészet a főszereplő a Medium: Paper összefoglaló címet viselő kiállításokon. A zsűri a világ számos országából száz művészt választott ki a 260 pályázó közül, akiknek művei most Magyarországon láthatók. (A zsűriben olyan nemzetközi szaktekintélyek vettek részt, mint a washingtoni Jane M. Farmer, aki tizenöt éve foglalkozik a papírművészettel, a Kyoko Ibe, a Japán Papír Akadémia igazgatója, a francia Patrick L Durand, az Eu- ropapier kereskedőház tulajdonos vezérigazgatója, a Galéria d’Orsay tulajdonosa, az amerikai Ray Tomasso, az IAPMA jelenlegi elnöke. A zsűri és néhány nemzetközileg ismert meghívott művész munkáiból a Budapesti Történeti Múzeumban külön kiállítást rendeztek.) Az előzmények megismeréséhez mindenekelőtt egy magyar művész, Mészáros Géza nevét és tevékenységét kell felemlegetnünk. Kyoko Ibe installációja Történt pedig, hogy Mészáros Géza 12 évvel ezelőtt egy londoni kiállításán sajátkezű- lég készített papírakvarellek- kel nagy sikert aratott. Valamennyi képét megvásárolták a kényes ízlésű angol gyűjtők. S hogy miért kellett sajátkezűleg papírt készíteni? Miért élesztette újjá a hajdani manufaktúrák kézműves szellemét? Azért, mert a boltokban nem talált olyan papírt, amilyet a képeihez keresett. Nála — és sok más művésztársánál — ugyanis a papír hagyományos információhordozó szerepe kitágul, ennek a szerepnek új dimenziói nyílnak, a papír a művészet médiumává válik. A kerámia, a textil, az üveg művészete mintájára így születik meg a papír művészete, a Paper Art. Ä művész támogatóra talált a Budafoki Papírgyárban, ahol tág teret kapott kísérletezéseihez. Itt született meg az első olyan típusú mű, amelynek sajátos technikája a későbbiek folyamán „rost-relief” néven kizárólag Mészáros Géza működéséhez kötődik. Az ő ötletére — egy svájci műgyűjtő segítségével — alakult meg a papúmerítőket és papírművészeket tömörítő nemzetközi szövetség. Kállai János Október A bban az évben szokatlanul verőfényes és meleg volt az októbervég. Valahogy nem akarta megadni magát a természet az elmúlásnak. Rövid nadrágban, egy szál ingben mentünk iskolába, és még Mikuláskor is fociztunk a bal- mazi sziken, a bikaakol melletti „nímetfalusi” pályán. A füstifecskék merészebbje is be- leszerelmesedett az aranyió ősz marasztaló hangulataiba. És mint ahogyan ők cikáztak gyors szárnyaikon a kéklő ég magasában, olyan sebesen érkeztek meg a Hortobágy széli faluba a budapesti hírek: a fővárosban kitört a forradalom. A tízéves gyerekek kandi kíváncsiságával próbáltuk kihámozni az iskolaudvaron csoportokban beszélgető tanítók szavaiból, vajon mi történt, de nem sokra mentünk a zavarosan kavargó mondatfoszlányokkal. Egyetemisták tüntetése... százezrek Pest utcáin, terein... nyugalomra intő beszédek... a Kossuth Rádióban a Himnusz, a Szózat... megalakultak az első forradalmi tanácsok... már lőnek is... aztán újabb felhívások... addig alig ismert politikusok neve... a szabadság és függetlenség sokáig visszafojtott jelszavai... a szovjet csapatokat azonnal vonják ki az országból... ávósok a lámpavason... az első gyerekáldozatok. .. Molotov-koktél... és szolnoki, debreceni, miskolci, dunántúli hírek. Pillanatonként változott mindaz, ami addig betonszilárdságúnak, megmásíthatatlannak tűnt. Forradalmas gyorsasággal átrendeződtek gyermeki mikrovilágunk hétköznapjai. Egyszeriben lekerült az iskola kapubejárata fölött díszíő vörös csillag, valaki a tetőre hajította a „kalászos" címert, és néhány nap múlva már szinte valamennyiünk kabátján-sapká- ján ott pompázott a pajzsoskeresztes „Kossuth”. Az utcai árus skandálása — „ Kossuth- címer, a magyar címer / Minden magyarnak hordani kell!" — egy életre belénk rögzült. Sutba dobtuk épphogycsak megkezdett orosz könyvünket, és nem leplezett gyanakvással vettük tudomásul, hogy a németet, amire átváltottunk, ugyanaz a tanár fogja oktatni. Aki mellesleg még vert is bennünket saját, fából készült tolltartónk kíméletlenül kemény fedelével. Hol ezért, hol azért kaptunk soron kívüli szünnapokat, ami nem is jött rosszul, mivel egyre hosszabbak lettek a „Kishangya" előtti sorok: tejért, kenyérért, zsírért, lisztért általában minket, gyerekeket küldtek. Kitelt a napunkból, és még bámészkodni-fü- lelni is lehetett, hátha többet megtudunk a kizökkent időről. A magunk szórakoztatására új játékokat eszeltünk ki, amelyek híven követték az eseményeket. Az ártatlan, nádból eszkábált nyílvesszőinket — Isten tudja, milyen meggondolásból — esemyőbordákból esztergáitokkal váltottuk fel, és egyre félelmetesebb tőrkéseket dugtunk a nadrág- korcba. A bodzapuska sem tűnt kellőképpen félelmetesnek Az üres töltényhüvely- görbe szög-gyufaméreg kombinációjú pisztoly eldurrantá- sa viszont teljesen hitelesre sikeredett minden alkalommal. Szüléink mind nagyobb aggodalommal figyelték örökös katonásdinkal, és hol ezt, hol azt koboztak el harci eszközeink közül. A leglátványosabb akciónk azonban túltett minden apaianyai elképzelésen. Valaki a „csapatunkból" úgy emlékezett, hogy az iskola padlásán akad néhány leventepuska, ottfelejtve, még valamikor a világháború idejéből. Azokat kellene megszerezni. Az már valami lenne! Tanítás után bent maradtunk néhányon az olajos padlójú teremben, ahová Gergely bácsi csak valamikor esetefelé járt be takarítani. Kilopóztunk az épület végébe. Aztán fel a létrán, a padlássötétbe. Elsőre semmit sem találtunk, de a többszöri gyufagyújtás bizonytalan világosságában végül felfedeztük az eresz aljába dobált, vastagon
