Kelet-Magyarország, 1992. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-05 / 210. szám
A KM hétvégi melléklete Aktuális kérdések Válságban az agrárpiac Galambos Béla Újfehértó (KM) — A múlt heti újfehértói almatermesz- tés-technikai tanácskozáson és a nyíregyházi regionális agrárfórumon egyaránt a Földművelésügyi Minisztérium Agrárrendtartási Főosztályának vezetője, Botos Károly volt az, aki ismertette a mezőgazdákkal a szabályozott agrárpiac szükségességét, s működésének feltételeit. Az egyébként tarpai születésű szakember Újfehértón válaszolt lapunk kérdéseire. — Eles viták kereszttüzében áll a hamarosan a Parlament elé kerülő agrár- rendtartási törvény. Tulajdonképpen mely kérdésekben ütköznek leginkább a nézetek? — A legnagyobb félreértés a törvénnyel kapcsolatban, hogy sokan egy csomó olyat várnak tőle, amire ez a törvény nem alkalmas. Nem tudja fölvállalni azt a sok egyéb közgazdasági feltétel- rendszert és azt az átalakulással járó problémakört, ami ma a magyar mezőgazdaságban, egy korszakos jelentőségű rendszerváltás részeként végbemegy. Mire gondolok? Kelet-Európábán piacvesztés, Nyugat-Európában agrárprotekcionizmus. Belföldön beszűkülő kereslet, átalakuló mezőgazdaság, infláció. Privatizáció nehézségekkel, mert nem jön a külföldi tőke úgy, ahogy szeretnénk. Hazai forrásaink nincsenek a kívánt mennyiségben, s a kamatlábak is magasak. Az állam persze nem vonulhat ki a mezőgazdaságból. hisz ez az ágazat tele van olyan termelési, piaci sajátossággal, amiben az államnak igenis egy stabilitást kell vinnie a jelenlétével. A törvény működőképességéhez persze szükség van egy intézményrendszerre is a terméktanácsoktól lefelé a termelői szövetségeken keresztül le egészen a településekig, termelő egységekig. — Milyen eszközrendszert kap kézhez a kormányzat az agrárrendtartási törvény révén? — Tulajdonképpen törvényes garanciákat és alapot kapunk "ahhoz, hogy elkezdjünk kidolgozni egy olyan szabályrendszert, amely egy-egy ágazatnak a rendtartási részszabályait tartalmazza. Másfelől bírjuk azt az ígérvényt is, hogy az előbb vázolt hatalmas problématömeget képesek leszünk kezelni. Én azt várom, hogy letisztuljanak a folyamatok, s rendelkezésünkre álljon egy nagyságrendileg nagyobb intervenciós kassza, valamint legyen egy meghatározott export szubvenciós kassza. Ezek pedig normatív, azaz mindenki számára kiszámítható módon és szektorsemlegesen legyenek hozzáférhetők. El szeretném érni, hogy folyamatos tartalékolás mellett export engedélyezésre se legyen szükség. Védje más a piacát. Nekem az a dolgom, hogy a magyar mezőgazdasági • termékeket minél jobban eladjuk. A koordinált külpiaci fellépéshez kellenek a terméktanácsok és a különböző termelői szövetségek. Sokkal jobb ugyanis, ha maguk a termelők érzik meg, hogy számukra gazdasági kár például referenciaár alatt szállítani a Közös Piacra (mint mostanában a szilvát), mintha én azt mondom: „nem adok kiviteli engedélyt, mert nem tartod be a közöspiaci normákat!”. — Az importszabályozás is a piaci rendtartás része. Az utóbbi időszak egyik „bombája” volt a hazai tejtermelők tiltakozása a külföldi tejtermékek behozatala miatt. Követelték, hogy állítsa le a kormányzat az importot. — Ez megtörtént. Olyany- nyira, hogy az a kft., amelyik behozta azt a néhány — a két és fél milliárd literes hazai tejtermeléshez képest elhanyagolható mennyiségű, mindössze 350 ezer liternyi — tejterméket, amelynek ráadásul a zöme a magyar tejiparnak csak részben konkurenciát jelentő, főként drága árfekvésű, ízesített joghurtokból állt, azóta már sajnos valószínűleg tönkre is ment. A fogyasztási cikkek behozatali mennyiségeinek meghatározásakor egyébként az FM kizárólag hazai termelői érdeket képvisel. Mindig feszesen kitart, hogy ezen cikkek behozatala egy bizonyos elviselhető mennyiséget semmiképp sem haladjanak meg. — Érintőlegesen szó volt az állami intervenció szükségességéről. A megyénkben élőket bizonyár érdekli, hogy a zöldség-gyümölcs termékeknél szóba jöhet-e a gabonáéhoz hasonló központi felvásárlás? — Erre igen kevés az esély és a lehetőség is. Ugyanis ezen áruféleségek jórésze nem igazán tárolható. A feldolgozáshoz feldolgozó üzemekre van szükség és ezek áruellátása csak üzleti alapon szervezhető. Az egy másik gond, hogy ma az élelmiszerfeldolgozó iparunk, hasonlóan az egész magyar gazdasághoz, borzasztó rossz helyzetben van a tőke szerkezetét tekintve. Nincs forgótőke ahhoz sem, hogy megvegye például a DEKO vagy a Nyírség az alapanyagot. Az pedig nyilvánvalóan nem megy, hogy a mezőgazdasági termelő hitelezi, aztán majd több év múlva kapja, ha. kapja egyáltalán a termelvénye ellenértékét. A termelői-feldolgozói kapcsolatoknak ez a szétziláltsága megint csak nem kezelhető az agrárpiaci rendtartás nélkül. — Hogyan látja ön, várha- tó-e abraktakarmány-hiány az aszály következtében? — A legfrissebb adatok még általam nem ismertek. Azonban úgy valószínűsítem, hogy a kalászos gabonák termése, valamint az a kukorica, ami az aszály ellenére megterem, egy, sajnos csökkenő állatállomány ellátására elegendő lesz. Ami Szabolcsot érinti, sajnos a rozs egyelőre nem adható el exportpiacokon, szükség esetén belföldön esetleg bevonható az is a takarmányellátásba, bizonyos receptúramódosításokkal. — Most amikor az országosnak kétharmadát kitevő, 450—470 ezer tonnára becsült, szabolcsi almatermés szüretelése előtt állunk, hogyan látszanak az értékesítés lehetőségei? — Attól függ, hogy ki, hogyan áll hozzá. Ezt az almát mindenképpen el lehet adni, amennyiben nem lesznek olyan illúzióik a termelőknek, hogy a léalmát tizenhárom forintért fogják értékesíteni. Főként belföldre persze, mert egy ilyen viszonylag alacsony termés ismeretében dőreség lenne az alacsony külpiaci árak és a magas szállítási költségek mellett kiszállítanunk nyugatra a léalmát. Bár nem lesz akkora mint tavaly, de meglehetősen magas árakat prognosztizálnak a sűrítménypiacon. így jobban értékesülhet az almánk, ha itthon dolgozzuk föl sűrítménnyé, mit ha léalmaként kivisszük az országból. Az biztos, hogy jobban jár az, aki megpróbálja a számára még elfogadható áron elhelyezni idén az almáját. x t agybányáról, a képzőművészek városából te- /V lepiilt át Nyíregyházára 1988-ban Krupiczer ______Antal faszobrász. A művész sajátos nonfiguratív alkotásokat készít, megyénkben már több intézményben is megtalálhatók művei. Románia és Magyarország több városa mellett Németországban, Franciaországban és Finnországban is volt már kiállítása. Most Olaszországban látható 30 műve, Rovi- góban. Az ottani tárlatáról mutatunk be mellékletünkben néhány alkotását. Szőke Judit 14* együk például a teY kinteteket. Először egy gyerekét. Mondjuk egy háromévesét. Ahogy térdére könyökölve, némi töprengés és leplezetlen tetőtől talpig tanulmányozás után a kereknél is kerekebb szemekkel belekérdez a vadidegen arcába: te már nagyon öreg vagy ? Van ebben a kérdésben valami megértés és vigasztalás is persze, meg komoly ünnepélyesség, mert a lényeget érinti. De az biztos, ahogy egy gyerek tud hangot adni olyan gondolatnak, aminek egyébként nem szokás, úgy még a költő sem képes. Helyesebben szólva nem azzal van baj, hogy a szavakat, a hangsúlyokat nem ismeri, a dramaturgiát nem érti, hanem ő felnőtt és kész. Mert a felnőttségünkkel mindent el is rontunk. Nincs az a kész ember, akinek szájából ugyanez a mondat ilyen stilizálatlanul csengene. Ahogy öregszünk, úgy leszünk rabjai a megkövesedett viselkedési szabályoknak. Ahogy Hölderlin írja, „isteni lény az ember, amíg meg nem merült az ember kaméleonszínében.’’ Milyen jót tennénk magunkkal és embertársainkkal, ha néha ellátogatnánk a gyerekvilágba, ahol a terek nyitottak és szabadok, ahol csak egyféle szavak vannak használatban, az őszinték. De ahol a szókimondás a belépő, ott a felnőttnek nincs keresnivalója. Rögtönzött deszkapallók ma az emberi kapcsolatok. Kapaszkodókat képmutatásból építünk. A tettetett örömök, a színlelt érzelmek eltorzítják még az arcvonásokat is. Mint Gullivert a törpék, hasonlóképp kötöznek agyon minket az álnokságok. Nem tombol a társadalmi érintkezésben az őszinteség, sőt álruhában járunk, arcunkon maskaramosoly vagy éppen merevség, ami nem árulkodik semmiről, főleg arról nem, mit is gondolunk valójában. Kapjuk, s adjuk tovább a túlélés stratégiáját: leplezd, amit érzel, különben kiadod magad, ott támadnak majd, ahol kiderül, sebezhető vagy. Vannak az életnek olyan területei, ahol hivatásszerűen művelik — mintegy kitermelődött — az őszintétlenséget, a nyílt és elhallgatásos hazugság változatos formáit. A diplomácia szó egyik jelentésmeghatározója a körültekintő ravaszság, furfang. Volt a burzsoá diplomáciában egy félelmetesen ravasz figura, akinek ténykedése óta ott szinte kötelező a rókaész és a kígyószív, a félrevezetés. Szerinte a beszéd arra való, hogy elrejtsük vele gondolatainkat. S mi más is maga a történelem, mint álságok, hazugságok, ármányok, tőrbe csalások históriája. Az őszinteség hiánya jellemezte a hosszú feudális és polgári századokat. Olvashatunk róla bőven Shakespeare királydrámáiban, vagy gondoljunk csak Tartuffe-re. És milyen érdekes, ha műalkotásról van szó, minden jóakaratú ember a nyílt szívűnek, az igaznak szurkol. Így vágyjuk vissza gyermekkori tisztaságunk? Nem lehetünk saját elhatározásunkból őszinték, csak emberi természetünknél fogva. Azért azon a Jókai-gondolaton el lehet tűnődni, miszerint a hazugság a gyöngék fegyvere. Hányszor győzött és diadalmaskodik manapság is a hazugság és hányszor a gyengeség? Életrajzot többször és többfélét írunk életünkben, ahogy ez a közelmúltban is kiderült. Ha az érdekünk úgy kívánja — hisz vonzóbbnak, megbíz- hatóbbnak kell tetszenünk-, hamut hintenünk a fejünkre, ha másképp várják el, szep- lőtlenítünk itt-ott, elfeledünk egy-két botlást. Semmi mást nem teszünk ilyenkor, mint megfelelünk a társadalmi játékszabályoknak. Nem úgy, mint az ügyetlen balekok. Baleknak lenni annyit jelent, mint nyílt kártyákkal játszani és rögtön veszíteni. Ma az boldogul, jut előre, érvényesül, aki megjátssza magát, aki nem mond ellent. Azaz, aki nem őszinte. Nem az az iskolában, a főnök előtt, az üzleti életben, a politikában. Nem merünk rálépni a deszkapallóra, amit a másik ember felé félve kiépítettünk. Minden társadalmi megrázkódtatás kapcsolatokat rendít meg, barátságokat bomlaszt, hát miért is épp mostanság ne gyanakodnánk! A félelemnek és a bizalmatlanságnak olyan társadalmi gyökerei vannak, melyek minden éltetőt elszívnak a lélek feltárulkozásának egyetlen indítéka, az őszinteség elől. Likurics A TARTALOMBÓL: • Elvarázsol a történelem • Örült Stone n • Őszi lankán Rókaész és kígyószív