Kelet-Magyarország, 1992. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-26 / 228. szám
SPORT Lelátó Fúziók G. Dézsi Mária Nehéz időket élünk. Szakosztályok, egyesületek szűnnek meg, sőt számtalan esetben a legmagasabb bajnokságba feljutó csapatok — anyagiak miatt — visszalépnek az indulástól. Ma már a kiharcolt jogot sem érdemes áruba bocsátani, mert nem kapkodnak érte az együttesek. így most egy új mentőakcióba kezdtek a sportágak: élvonalbeli gárdák fuzionálnak. Ezzel a szenzációval nyitott az első osztályú férfikosárlabda-bajnok- ságban a Tungsram és a Honvéd — akik most a Budapesti Sólymok „pótnevet” is felvették —, a példát lemásolva a röplabdásoknál is megtörtént az első csapategyesítés a Tungsram és az UTE jóvoltából. Az ötlet nem rossz, részben megmenekülnek a csőd szélén álló csapatok a végső felszámolástól. Ám az amúgy is gyenge, nemzetközi viszonylatban nem jegyzett labdajátékok számára ez nem megoldás. Nem tesz jót a bajnokság színvonalának, hisz lesz egy „kimagaslóan” jó csapat, a többi a középmezőny szintjére szürkül. Előre lefutott mérkőzések várhatóak, a közönség pedig nem szívesen fizeti ki a belépőjegyet egy ötvenpon- tos vagy egy tíz-tizenöt gólos vereségért. Viszont, ha már a nézőket sem érdekli a meccs... Dicséretes az elszánt küzdelem a létért, a fennmaradásért. Valóban meg kell tenni mindent a nagy múltú, patinás szakosztályok, klubok megmentéséért. Csak félő, hogy ezekkel a fúziókkal a szurkolók, a sportbarátok veszítenek a legtöbbet. Hétvégi műsor SZOMBAT KÉZILABDA. NB I/B, férfiak: Nyfrbátor-Törökszentmiklós, nyírbátori sportcsarnok, 17. NB II, férfiak: Máté- szalka-Pásztó, 11. Nők: Nyh. Tanárképző-Füzesabony, Tanárképző-pálya, 10.30. KOSÁRLABDA. NB I, férfiak: Tanárképző Főiskola- Testnevelési Egyetem, városi stadion játékcsamoka, 18. Előtte az ifjúságiak mérkőzése, 16. LABDARÚGÁS. NB I, tartalékbajnokság: NYVSCBVSC, városi stadion, 13.30. Dékány István pénzdíjas kispályás labdarúgó kupa, Tisza vasvári úti pályák, 8. TÁJFUTÁS. Városi csapat- bajnokság, Nagyszállás, 9.00. VASÁRNAP KÉZILABDA. NB I, nők: Kisvárda-Békéscsaba, 5. sz. ált. isk., 11. NB II, nők: Fehér- gyarmat-Novaj, 12. Megyei bajnokság, férfiak: Csenger- MG Főiskola, 11; Ópályi- Hodász, 10.30; Demecser- Olcsva, 10; Fehérgyarmat- Baktalórántháza, 10.15. Nők: Záhony-Kállósemlyén, 10; Ópályi-Fehérgyarmat, 9.00. KOSÁRLABDA. Nemzetközi mérkőzés: Tanárképző Garabáék is nyerni akarnak Labdarúgás szombaton és vasárnap Főiskola-Harkov, városi stadion játékcsarnoka, 11.00. RÁDIÓ IRÁNYMÉRÉS. Rádió iránymérő kenuverseny, rajt a tokaji Unió Kft. vízitelepéről, 8. SALAKMOTOR. Nemzetek közötti idényzáró verseny Nyíregyháza Város Nagy- díjáért, Zalka Máté u., 10.30. LABDARÚGÁS. Megyei I. osztály (kezdés: 14.30): Le- velek-Újfehértó v.: Kerezsi (Adóiján, Nagy S. L), Csen- ger-Baktalórántháza v.: Varga F. (Szegedi, Varga Z. II.), Fe- hérgyarmat-Kisléta v.: Mónus (Kelemen, Dudás Lajos), Tar- pa-Nyírtelek v.: Franyó (Tas- sy, Németh M.), Ibrány- Vásárosnamény v.: Nagy J. (Tamaskovics, Gombkötő), Nyírkarász-Tiszalök v.: Varga Z. I. (Zahorán, Szarka), Zá- hony-Sényő v.: Szlomoniczki (Jekő, Sebők), Nyírbátor- Nagyhalász v.: Kozsla (Nagy F., Naményi). Megyei II. osztály (kezdés: 14.30): Vaja-Tyukod (Ajler), Nagyecsed-Fényeslitke (To- masovszki), Napkor-En- csencs (Ambrus), Nyh., Hard- ware-Tuzsér (Márta), Keme- cse-Gyulaháza (Kosztyu), Ti- szaszalka-Nyh.Volán D. (Fodor S.), Ájak-Kálmánháza (Nagy S . II.), Dombrád-Kótaj (Király). NB I, szombat: N Y V S C - BVSC, 16.00, v.: Varga L. (Vad, Szilágyi). Vasutasrangadó lesz szombaton délután a nyíregyházi stadionban. A vendég az a BVSC, amely legutóbb 2:1-re verte a Videotont. Both József együttesénél az utóbbi időben sok volt a gond. A régi rutinos rókák: Garaba, Bognár, Kosa, Cseh mellé az edző bagi fiatalokat vitt, akiket most építget a csapatba. — Jó előjelekkel váijuk a mérkőzést, hiszen legutóbb megszakadt nyeretlenségi sorozatunk. Szeretnénk megállítani a nyíregyháziak nagyszerű hazai sorozatát. Valószínűleg ugyanaz a csapat lép majd pályára, amelyik a Videoton ellen nyert, eltiltás miatt nem játszhat Urbányi, valamint a sérült Csepregi és Bodnár — tudtuk meg Both Józseftől pénteken, a Nyíregyházára történő indulás előtt. Kovács János, a nyíregyháziak edzője elismerően nyilatkozott az ellenfélről, ahol véleménye szerint a rutin és a fiatalság ötvöződik. Technikailag képzettnek tartja a vendégeket, ám ennek ellenére Aranyat gyalogoltak Nyíregyháza (H. Zs.) — Nagyszerű sikert arattak az NYVSC sportolói az országos gyaloglóbajnokságon. A Gyöngyi András, Királyfalvi László, Záborszki Gergely alkotta serdülő „A” csapat aranyérmet szerzett. Az egyéni verseny során Gyöngyi András 46:49 idővel harmadik lett. Serdülőként teljesítette az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Ezzel az eredménnyel több ifjúsági válogatottat megelőzött, akik a versennyel egy időben a magyar-szlovák gyaloglógálán indultak. Az atlétautánpótlás még két nehéz erőpróba előtt áll, az ifjúsági csapatbajnokságon és a Kis- maratoni OB-n kell helyt állniuk. Krocskó győzelme Nyíregyháza (KM) — Magyar bajnokunk, a nyíregyházi színekben versenyző Krocskó József nyerte Érden, a 200 ezer forint összdíjazású teniszversenyt. A döntőben a hazai Rajót verte két játszmában 6:3, 6:2-re. Ali újabb mérkőzése a kórházban Hilton Head Island (AP) — A nehézsúlyú profi ökölvívás élő legendáját, a Cassius Clay-ként olimpiát is nyert Muhammad Alit egyre inkább maga alá gyűri a Parkinson- kór. Az ötvenéves Ali éppen olyan keményen küzd a betegséggel is, ahogy azt annak idején, a szorítóbeli ellenfelekkel szemben tette. Egészségi állapota azonban mégis rosszabbodott a tizennyolc hónappal ezelőtti utolsó kezelés óta, így a „Nagy Muhammad” ismét a Hilton Head Island-i kórház lakója. Az egykori nehézsúlyú világbajnokot igencsak elárasztották a sok utazással járó hivatalos fellépések, amelyeken az iszlám tanításait teijeszti. Muhammad Ali, aki a tizennyolc hónappal ezelőtti kéthónapos kezelést fia, Asszad születése miatt halasztotta el, most lassú, bizonytalan járással jelent meg a fotósok előtt, kezében tartva tizenhét hónapos gyermekét. nehéznek és szorosnak ígérkező mérkőzésen győzelmet vár. Szerdán Hajdúböszörményben, egy edzőpálya villany- fényavatóján hét gólt lőttek a nyíregyháziak, remélhetőleg maradt még a cipőkben, fejekben gól. Kovács edzőnek van gondja, mert több játékos is apróbb sérülésekkel bajlódik, így csak a mérkőzés előtt tud kezdőt hirdetni. Valószínűleg helyet kap ebben a tizenegyben Molnár Zoltán, a mindössze huszonegy éves szőke középpályás. Egy ígéretes pályafutás kezdetén áll, és ilyen fiatalon már az első osztályban rúghatja a bőrt. — Milyen belülről, a pályáról az NB I ? — Örülök, hogy ilyen fiatalon már itt játszhatok. Nem látok nagy különbséget az NB II és az NB I között, itt több az ismert játékos. A csapatok közül egy-kettő kiemelkedik, a mezőny zöme egyforma képességű, a meccseken a pillanatnyi forma dönt. — A fiatalság, a rutintalanság gyakran látszik játékán, a jó szerelések, megoldások után gyakran jönnek a hibák. — Igen. Sajnos, gyakran elfog a hév, és a biztos megoldás helyett a bizonytalanabbat választom. Higgadtabbnak kell lennem, és az egyszerűbb megoldásokat kell választani. Erre törekszem, remélem egyre nagyobb sikerrel. — Milyen eredménnyel lenne elégedett szombaton délután? — A legfontosabbnak azt tartom, hogy megőrizzük a hazai veretlenségünket. Természetesen egy győzelemmel. Amennyiben a találkozó elején sikerülne a hálóba találnunk, sokkal nyugodtabban játszhatnánk. Bízom benne, hogy így lesz. További mérkőzések, szombat: Békéscsaba-Veszprém, Vác-Vasas, Kispest-Pécs, Vi- deoton-MTK, Újpest-Siófok, Ferencváros-Rába ETO. Vasárnap: Csepel-Diósgyőr. NB II, vasárnap: Tiszavas- vári-Szeged, 15.00, v.: Marcsók (Nyilas, Mohácsi). Alsóházi rangadó vár a tisza- vasvári közönségre. Csapatuk a legutóbbi vereséggel a tabella utolsó helyére került. Nem sokkal áll előbbre a sok szép napot megért Tisza-parti együttes sem. A bajnokság állása: 1. Gödöllő 6 3 3 -11- 7 9 2. DVSC 6 3 2 1 9- 4 8 3. Eger 6 3 1 210- 7 7 Kiskőrös 6 3 1 210- 7 7 Szarvas 6 3 1 210- 7 7 6. Hatvan 6 2 3 1 6- 5 7 7. Kaba 6 2 3 1 5- 4 7 8. Hajdún. 6 2 2 2 7- 5 6 9. S.tarján 6 3 - 3 8-12 6 10. III. kér. 6 2 1310-95 11. Budafok 6 1 3 2 5- 8 5 12. Bag 6 1 3 2 4- 7 5 13. Szeged 6 2 1 3 6-12 5 14. K.barcika6 2 - 4 8- 9 4 15. Baja 6 2 - 4 4- 5 4 16. T.vasvári 6 1 2 3 4- 9 4 További mérkőzések, szombat: Hatvan-III. kér. TVE. Vasárnap: Kazincbarcika-Gö- döllő, Budafok-Salgótaiján, Kiskörös-Szarvas, Baja-Haj- dúnánás, Eger-Kaba. NB IB, szombat: MVSC- Mátészalka, Abaújszántó- Nagykálló, Olefin-Kisvárda. Vasárnap: HajdúszoboszlóRakamaz, Balmazújváros-B. Építők, Derecske-Sajóbá- bony, Edelény-Szerencs, Ózd-Bélapá tfalva. Nem volt könnyű szülés Kézilabda NB I Jankovics próbálja kiszabadítani magát Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Mán László) — Az elnök idegesen mászkált ide-oda. Már csak negyedóra volt a kezdésig, és Géczi még sehol. Nevezett úr nem az egykori ferencvárosi kapus, nem is kézilabdadrukker, hanem játékvezető, így elengedhetetlenül szükség volt rá a nyíregyházi férficsapat első hazai bajnokiján. Aztán Fullajtár András megnyugodhatott, megérkezett a fekete ruhás, kezdődhetett a mérkőzés. Nyíregyházi KC-Dunaferr 25:22 (15:12). Bujtosi csarnok, 800 néző, v.: Géczi, Pál. NYKC: Boczák - Hellinger 3, Bácsi 2, Kerekes 1, Jankovics 3, Krasznij 11/3, Berényi 3. Csere: Szabó (kapus), Kun 2, Medve, Déváid. Edző: Rácz Sándor és Bartha Dénes. Dunaferr: Forgács - Sári 4/2, Haszonics 1, Kemény, Mezei 2, György 5, Szabó 3. Cs.: Pu- lay (kapus), Crivat 7, Imre, Nagy, Kuzma. Edző: Pánovics Lajos. Kiállítások: 6, illetve 12 perc. Hétméteresek: 4/3, illetve 4/2. Nagyon nehezen adta meg magát a vendégcsapat. Pedig a nyíregyháziak többször is megugrottak pár góllal (7:5, 14:10, 23:18). Aztán amikor bebiztosíthatták volna a nyugodt győzelmet, hibáztak. Eladott labdákkal, kivédekezett támadásokkal felzárkózhatott a dunaújvárosi csapat. Azonban a vendégek is gondoskodtak arról, hogy az egyébként sem nyugodt vérmérsékletű Pánovics vércukorszintje megugoijon. Szerencsére a házigazdák a lehetőségek egy részével éltek, így itthon tartották a két pontot. Ez a lényeg, ám edzőpárosunk számára lesz mit javítgatni majd az elkövetkezendő edzéseken. A hazai együttesből maradéktalanul csak Szabó kapust lehet dicsérni, aki kétszer állt be a háló elé, és mindkétszer büntetőt hárított. Krasznij sem csillogott különösebben, de legalább tizenegyszer a kapuba talált. A mérkőzés gólja a tizennegyedik hazai találat volt. A 29. percben Kun a saját térfele közepén elcsent egy átadást, majd egyből a kapura ívelt, és a labda a kétségbeesetten hátráló Forgács fölött hullott a hálóba. ▼ ♦ ▼ A szerdai forduló után ismét hazai környezetben játszik a Kisvárda NB I-es női kézilabdacsapata. Az eddig nyeretlen szabolcsiakhoz a Békéscsaba — elmúlt évben bronzérmes — gárdája látogat. A jó képességű viharsarkiak válogatott játékosokkal is rendelkeznek, Hocrajter és Salamon is a címeres mez tulajdonosa. A letámadó kézilabdát játszó csabaiak ellen most teljes csapattal veszi fel a küzdelmet a kisvárdai gárda. A vasárnapi találkozón — a hét elején visz- szatérő kézis lányokkal együtt — már Huszák Érika is helyet kap a keretben. Mindenki nagyon váija az első győzelem megszületését, de ehhez a mezőnyjátékosok mellett a kapusok kimagasló teljesítményére is szükség lesz. A kisvárdai gárda vezetői és a csapat is bízik benne, hogy a nem éppen fényes kezdés ellenére sem pártol el a közönség a gárdától, a sportágtól! Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztó-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Gáza, Sipos Bála. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görőmbőlyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Nyomtatás: Nyírségi Nyomda. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: GörbédI László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint, fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. 1992. szeptember 26., Szombat