Kelet-Magyarország, 1992. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-12 / 216. szám
Ä'ktuaTis kérdések Örökös értékmentők Baraksó Erzsébet Nyíregyháza (KM) — Dupla jubileumukat ünnepük megyénk stúdióba és egyesületbe tömörült népművészei: húszéves a Nyíregyházi Népművészeti Stúdió, tízéves a Népművészek megyei Egyesülete. A napokban a stúdió megkapta a Kiváló Együttes örökös címet, és a Váci Mihály művelődési központban ezekben a hetekben országos népművészeti kiállítást rendeznek. Ebből az alkalomból beszélgettünk dr. Puskásné Oláh Júlia népi iparművésszel, aki a stúdió vezetője, az egyesület titkára, megyei népművészeti szakelőadó. — Ma már országszerte és a határokon túl is jegyzettek megyénk népművészei Mi van e mögött? — Több, mint húsz év stációi és örömei. A hatvanas évek végén, amikor az Ifjú Népművészek Stúdiójának a tagja voltam, munkahelyemen, a művelődési házban az volt a hivatalos álláspont, hogy az embereknek állítólag nincs szükségük a népművészetre, én viszont az ellenkezőjét tapasztaltam. így belekapaszkodtam az akkor divatos subaszőnyegkészítő mániába. Subázással kezdtünk, azután a batik technikára tértünk át, majd lassan, lépésről lépésre ástunk mind lejjebb a népművészet gyökereihez. Az én hitvallásom szerint amióta az ember a világon van, az a törekvése, hogy magából valami pluszt felmutasson. Ennek az elvnek az alapján igyekeztem felkutatni a tehetséges alkotókat. Az évek során egyre többen csatlakoztak azzal a szel-' lemiséggel, hogy a népi kultúra megmaradjon. — Vannak, akik azt gondolják, egy népművészeti körben sok asszony tűvel bökő get, ennyi a népművészet. Maguk a népművészek pedig állítják: a népművészet kifejezetten politikai kérdés... — Természetesen politikai kérdés a népművészet, mert egy nemzet csak a saját kultúráján nevelkedhet. Erre hadd idézzek Kodály Zoltántól egy gondolatot, amit ars poeticául választottam: „A nemzet létét, fennmaradásának esélyét kultúrája határozza meg.” Idetartozik a zenekultúra, vagy az irodalomkultúra is, de én ezalatt elsősorban a népi kultúrát értem, mert lehet egy országban két-három kiváló zene-’ szerző, sok jó költő, azt az országot a népe alkotja, és ha az én népem nem viszi tovább kultúráját, Európa forgótengelyében el fog pusztulni. Éppen ezért az a feladatunk és kötelességünk is, hogy a jövendő számára is mentsük, őrizzük, ápoljuk az öröklött kincseket, tovább adjuk a nemzeti múlt értékeit. — Elhangzottak olykor vádak, melyek szerint a népi iparművészeti körökben átrajzolják, sőt meghamisítják az eredeti népi motívumokat. Mit lehetett erre válaszolni? — A mi munkánk alapja a népi kultúra, és ha veszek egy példát: a keresztszemes hímzés megmaradt keresztszemesnek, az persze lehet, hogy másképpen helyezem el a motívumokat, de az ősi mintákat alkalmazom az ősi technikával. Ha megnézzük a mi műhelyeinkben készült tárgyakat, azt láthatjuk, végül is mindenki ragaszkodik a népi gyökerekhez, azokon változtatni senki sem akar. Egy kabaktök ugyanolyan most is, mint száz-kétszáz évvel ezelőtt. — Mit mutatnak ma a számok, mennyien lehetnek ma megyénkben a népművészeti alkotók? — A rendszeresen alkotó népművészek száma közel van a 300-hoz, többségük csoportokhoz tartozik, szakkörökben dolgozik, az egyéni alkotók száma 80 körül lehet. Az egyesületünknek 80—90 tagja van, és körülbelül 40-en lehetnek azok, akik majdnem főállásban ebből élnek. — Olyan színvonalat mutatott megyénkben a népművészek tevékenysége, hogy annak alapján éveken át itt rendezhettük az Országos Nép- művészeti Kiállítást. Azután elvették a várostól. Miért ? — Valóban, itt gyűlt össze kétévenként a teljes magyar nyelvterület népművészete, minden tájegységet- felvonultattunk, talán ezért is sok megye szívesen elvállalta volna egy-egy ágazat átvételét, gondozását. Nem ez történt, hanem a Néprajzi Múzeum karolta fel az ügyet és annak, hogy az Országházzal szemben, a legrangosabb Néprajzi Múzeumban legyenek ezután az Országos Népművészeti Kiállítások, fejet kellett hajtani. Azonnal kigondoltam viszont azt, mit tegyünk, hogy hatalmas tapasztalatunk ne vesszen kárba, mi Nyíregyházán hogyan folytathatjuk. — Ez a mostani program már ezt jelzi? — Igen, erre a mi jubileumunkra meghívtuk az ország valamennyi olyan népművészét, aki a korábbi kiállításokon a legmagasabb elismerést, a Gránátalma díjat kapta, ezáltal keresztmetszetét adjuk a tárgyalkotó magyar népi kultúrának. Összeállítottunk továbbá egy gyűjteményt megyei alkotóktól, ami húsz év szakmai munkájának a csúcsát nyújtja, és bemutatjuk a kovácsműves céhet, melynek alapjait itt raktuk le. — Hallani lehet továbbá egy népművészeti szakiskola kapunyitásáról is. Azzal mi a helyzet? — Végre sikerült, kimondták rá az áldást, aminek azért örülök, mert a népművészek utánpótlása a fiatalok körében nem igazán sikerült úgy, ahogyan szerettük volna. Most októberben már megkezdődik Nyíregyházán a kétéves képzés a Munkaügyi Minisztérium támogatásával, a munkaügyi központ pályázatával, alapítványi háttérrel. Az iskola szakmunkás-bizonyítványt ad szövő, faműves és fazekas szakmákban. Ebben az iskolában új lehetőséghez jutnak azok a népművészek is, akik ott oktatókká válhatnak, amellett az utánpótlással kapcsolatos elképzeléseiket is megvalósíthatják. — Vannak, akik ail mondják, Puskásné megtehetné, hogy úriasszony legyen, ehelyett menedzseli a népművészeket, még Szent Istvánkor is első a feladat: a budai Várban tart kiállítást... — Családi hagyományról van szó az én esetemben, kis tizenévesként már néprajzkutatással, később textíltervezés- sel is foglalkoztam. Úgy nőttem fel, hogy édesapámtól mindig azt hallottam: egy embernek nem azért kell élni, mert magáért él, hanem az egész nemzetben kell gondolkodni. Belenőttem egy néprajzi környezetbe, amit nem tudok elfelejteni, vagy kiiktatni az életemből. — Gratulálok, további eredményes munkásságot kívánok és köszönöm a beszélgetést. KM galéria 9\[épműz/észeti gyöngyszemei^ Vajda László: Kandallótisztrtó f-k A’épművészeti napodat rendezne£ yy^eze&en a napodban ír egy házán. A városi művelődési központban öt [[állítás tekinthető meg szeptemher 2o-ig. fiz egyik leglátványosahh, a szahaidós térhen [átható, az Országos 9{épművészeti J(iállítá- so[ gránátalma díjas alkotóinak tárlata, ff. fKjjd galéria egy [práhhan megrendezett országos tárlat néhány szalolcsi alkotójának munkáját mutatja he. Emberségből elégtelen Kovács Éva , JP lőfordul, hogy akkor kö- J-j vetünk el súlyos hibát, ha betartunk minden törvényt, jogszabályt. Amit mondtam, annak igazát konkrét példa is bizonyítja: történt, hogy az egyik repülőtér kollektívája — elégedetlen lévén helyzetével — úgy döntött, sztrájkba lép. Mindehhez nem tett mást, csak betű szerinti hűséggel betartott minden érvényes előírást. Lett is felfordulás, kapkodás. A vezetőség pedig nem tehetett mást, engedett. S hogy miért mondtam el a fentieket? Azért, mert tanulságos az eset, melyhez hasonlót ma is produkál az élet, vagy helyette inkább a hivatalnokok. Történt nemrég, hogy a szerkesztőségünkhöz forduló panaszos arról tájékoztatta lapunkat, férje rosszulléte esetén két kórházban sem akartak rajta segíteni, elküldték őket. Mondván, a kártyarendszer bevezetése óta új szabályok élnek, keressenek bajaikra másutt gyógyulást. A kínokkal küszködő embert arról is felvilágosították, enyhítenék baját, ha kifizetné az ez esetben jogszabályban rögzített 3000 forintot. A történet nem csak annak szereplőit, az olvasókat is igencsak felháborította. Az esetről a szakember véleményét is megkérdeztük, aki sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, de kénytelen volt megállapítani: a kórházakban nem vétettek a szabály ellen, az előírásoknak megfelelően jártak el. Más kérdés, hogy a kártya bemutatására az ellátás után még legalább két hete maradt volna páciensünknek. Az egészségügyi reform elején nem minden tanulság nélküli az eset. Mert a szabály az valóban szabály, s a rosszul- létek kezelése, ingyenes ellátása mindenkit a lakóhelye szerinti orvosi ügyeletén illet meg. A kórház nem elsősegély- nyújtó hely, a fekvőbetegek ellátására rendezkedett be. Hová is jutnánk, ha bárki betévedhetne az utcáról oda, és valamely osztályon keresne gyógyírt bajaira. Ez a dolog egyik fele, a másik pedig az, hogy az orvos esküjének értelmében a betegek gyógyítására, nem pedig a betegbiztosítási kártyára, a jogszabályokra esküdött, lelkiismerete csak akkor lehet nyugodt, ha fogadalmának maximálisan eleget tesz. Külön téma lehet az is, vajon életsze- rűek-e az eddigi, vagy az egészen új jogszabályok, hivatali stílusban szólva „lefedik-e" az életet. Joggal panaszkodik olykor a beteg, de talán az orvosokat is meg lehet érteni. Ha esküjüknek megfelelően a betegnek tetszőén járnak el, az új finanszírozási rendszer következményeként kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy a jogtalanul felírt gyógyszer, illetéktelennek nyújtott ellátást nekik kell megfizetniük. Nagy keletje van mostanság a »jogszabályoknak, s vannak, akik ezeknek bűvöletéből képtelenek megszabadulni. A hivatalnokok, az íróasztalok bástyája mögül lődözők mindenre találnak érvényes jogszabályt, s néhányon közülük leginkább arra büszkék, ha a törvény segítségével mindent, még annak az ellenkezőjét is meg tudják magyarázni. Mi hát a teendő? Nemcsak az egészségügyben, s nemcsak a kártyarendszer idején, hanem mindenkor, s az élet minden területén szükségesek azok a kompromisszumok, amelyeknek egészséges mértékű alkalmazása, az élet fur- fangjaihoz való igazodása jelentheti a zökkenőmentes, tisztességes munkát. M ert a papír, a paragrafus, a jogszabály soha nem fog tiltakozni, hogy őt miért nem alkalmazták, miért nem idézték eleget. Reklamálni, szót emelni kizárólag az emberek fognak, akik joggal várják el, hogy ne a paragrafusokat, hanem őket vegyék első helyre, emberszámba az illetékesek. A TARTALOMBÓL: ________________________ • Szerelem első látásra • Jönnek a lovagok • Hagyományok születőben • Hangulatok a Málika-sarokról
