Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-29 / 204. szám
1992. augusztus 29., szombat HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 A piac nem érzelmeken alapul Nyírmeggyesen ipartelep születik Nyírmeggyes (KM — Réti János) — Hitelt érdemlő történészünk, Glatz Ferenc írja egy tanulmányában: „A technikai fejlődés, a termelési, kereskedelmi kapcsolatok internacionalizálódása egészen más típusú gazdasági, regionális egymásrautaltságokat hívnak életre, mint amilyeneket az évszázados államhatárok rögzítenek.” A lassan kétségbevonhatatlan igazság ránk vonatkozó, és szerencsére egyre inkább napi gyakorlattá váló része ebből az, hogy a megye gazdasága mindenekelőtt határainktól keletre, főleg Ukrajnában és Oroszországban találhat piacot, együttműködésre hajlamos partnereket jövőbeni kiteljesedéséhez. Rendszerváltás I nélkül Nyírmeggyesen nem volt szükség a rendszerváltással érvényre jutó gazdasági törvényszerűségek kijózanító hatására, mert Ertsey Péter, az 1990-ben megválasztott polgármester eleve tisztában volt a lehetőségekkel és a korlátokkal egyaránt. Következik ez abból, hog világéletében vállalkozó típusú ember volt, ráadásul a sikeres fajtából, aki megválasztása óta azon van, hogy képességeit, tapasztalatait, kapcsolatait szülőfaluja javára kamatoztassa. Mindjárt működése kezdetén például az orosz, magyar érdekeltségű vegyes vállalat, a MASZOVKER létrejöttének szorgalmazásával. — Orosz támogatással 65 millióért vettük meg a tsz-kon- zervgyárat, hogy a munkalehetőséget megtartsuk Nyírmeggyesnek. Moszkvában sikerült kijárnom, hogy beszálljanak ezzel a pénzzel, amit azért tartottam különöFeldolgozando alapanyagot var a gépsor A SZERZŐ FELVÉTELE sen fontosnak, mert meggyőződésem, hogy a szövetkezet csődeljárás, vagy felszámolás során még talán tizenhat milliót sem kapott volna az üzemért. Azt akartam elérni, hogy itt ne huzigáljanak szét semmit abból, amit eddig felépítettünk és megfelelő finanszírozási alapunk legyen menedzselni a község boldogulását. Mert hiába akarok én jó polgármester lenni, hiába építtetek utat, gázvezetéket, ha gazdasági hátteret, a fizetőképes kereslet kialakulásának feltételét nem teremtem meg a faluban. Hozzám ne segélyért járjon a lakosság, mert abból egyenesen következik, hogy én is segélyekért folyamodok a kormányzathoz ahelyett, hogy az emberek, a családok megélhetési esélyeit növelném amennyire tudom. Mint ezzel a vegyes vállalattal is. — így elmondva egyszerűnek, magától értetődőnek tűnik ez a falupolitika, de gondolom, nem ment minden símán a vegyes vállalat létrehozása körül... Piacépítés — Háromévi utánjárással sikerült az orosz piacot kiépíteni es a vallalat jövőjét megalapozni. Nem egyszerű velük a kapcsolattartás, mivel Moszkvában elég sűrűn váltogatják a főnököket. Olykor heteket töltünk kinn az ügyek intézésével. Azt mindenesetre elértük, hogy benne van a pénzük ebben a vállalatban, aminek nyilván egyenes következménye, hogy a mi termékünket fogják elvinni és nem a németet, vagy a másikat. — Mit mutatnak a számok ma, és hogy képzelik a cég jövőjét? — Tavaly ősztől idén tavaszig 600 milliós forgalmat bonyolítottunk, erre a szezonra pedig 700 milliót irányoztunk elő. A telep jelenleg 150—160 főt foglalkoztat, de már elkészült a kétéves fejlesztési program, aminek végcélja, hogy kialakuljon Nyírmeggyes ipartelepe körülbelül 300— 350 milliós beruházással. Természetesen pályázati támogatásokkal, hitelekkel, de 100 milliós saját erőt már letettünk hozzá. Persze már most is feldolgozunk mindenféle gyümölcsöt és zöldségfélét, ami a környékben megterem. Ez folyamatos munkát jelent a dolgozóknak és biztonságérzetet ad a termelőknek. Menedzserszemlélet — Milyenek a részesedési arányok a vállalat hasznából? — A szerződés szerint 50— 50 százalékos, amihez az alakulásnál ők hitelezték meg a mi részünket is. Hogy az egyensúly minél előbb helyreálljon, év végén a várható nyereségből visszafizetjük a kölcsönt és attól kezdve már a fele-fele elosztás lép érvénybe. — A polgármester által képviselt gazdaságpolitikai koncepció, nevezetesen az orosz piac és együttműködési lehetőségeinek minél jobb kihasználása nyilván a korábban is sikeres üzletember tapasztalataira, meggyőződésre épül. — A volt szovjet piacot politikai, még inkább érzelmi alapokról indulva nekünk magyaroknak nem lett volna szabad felrúgni. Ez gazdásági katasztrófát jelent különösen a mi vidékünkön. Itt nincs olyan technika, nincs olyan in- frastuktúra, ami felbátoríthatna bennünket jelentősebb nyitásra nyugat felé. Egy lehetőség van: az orosz és ukrán piacot megtartani a meglévő feltételeinkkel, a kapcsolat hasznából pedig később fokozatosan fejleszteni üzemeinket nyugat-európai színvonalra, a nyugat-európai igényeknek megfelelően. Mint polgár- mester, mint vállalkozó és mint magánember egyaránt azt szeretném, ha ez a folyamat a lehető leggyorsabban végbemenne. Ehhez azonban nagyobb, vagy több szellemi tőke szükséges mint amennyi jelenleg mutatkozik és ezért szerintem a jövőben sok mindent másképp kellene csinálni mint eddig. Tárca Rengő Angyal Sándor A mostanihoz hasonló hőség gyermekkorom egyik nyarából leng vissza: annyi délibábot azóta sem láttam. Akkor is hét ágról sütött a Nap, átgázolhattunk az egyébként sem széles Krasznán, sőt, néhol már repedezett a megszikkadt meder. Mint a hűsölő kis malackák, olyanok lehettünk a fekete klott- nadrágban (akkoriban ez szolgált fürdőnadrág gyanánt), mert úgy frissültünk, ahogy tudtunk: a tenyérnyi pocsolyában. Felejteni nem lehet, hogy mire kiértem a korsóval a közeli határban dolgozó szüléimhez, szabályosan felmelegedett benne a víz. Porzott az út, de még mennyire! Esténként a gé- meskútból húzott vízzel fellocsoltuk a ház elejét, meg a tornácot, hogy hozzájussunk némi fuvallathoz. Arra is tisztán emlékszem, a sötétítő függöny helyére az ágytakarót akasztották az ablakra, hogy útját állja a forrósító napsugaraknak. r.e v; A legjobban azért a rengő, a mi gyermekkorunk Pepsi- Colája maradt meg emlékezetemben. Mi így neveztük a sóska ujjnyi vastagra hízott szárát, amiből szinte aratni lehetett a Kraszna-töltésen. Letördeltünk egy ölnyit, aztán a temetőárok hűvösébe húzódva rágtuk, rágtuk, szívtuk belőle a savanyú ízű folyadékot, ami, mint manapság a citromital, enyhítette szomjunkat, felfrissültünk tőle, hogy majd csöppnyi pihenés után csapatostól újra a rongylabda után vessük magunkat, s ha már szakadt rólunk a veríték, megmártózzunk a leapadt Kraszna pocsolyájában. így volt, igaz volt, s mai szemmel, a feszített víztükrű medencék korszakában ' szörnyűlködünk fölötte. Nekünk mégis gyönyörű volt. Autóbuszra várakozás Tiszacsécsén ELEK EMIL FELVÉTELE Néző(pon^ Ingó cégek Máthé Csaba E gyedül a húsipari vállalatra sújtottak le, a gabonaforgalmi és a Zöldért haladékot kapott, a konzervgyár pedig az angol vevőben bízik. Megyénk élelmiszeriparának reprezentánsai ekkora gondban még sose voltak, rengeteg állami, magáncég és vállalkozó próbál'belőlük pénzt kipréselni. Adósok lettek, az adósság nagyságát ahhoz a szinthez lehetne hasonlítani, amilyen nagyok voltak néhány évvel ezelőtt. Szinte hihetetlen, hogy ennyire összeomlott volna megyénk élelmiszeripara, csak a kicsik maradtak meg, illetve azok a vállalkozók, akik a mamutcégek egy-egy egységét átvették. A keleti piac befuccsolt, a nyugati piacra az átállás nehézkes, a csatornákat keserves munka árán lehet felkutatni. Mindezt tetézte, hogy a bankok szinte versenyeztek azért, hogy melyik cégnek mennyi hitelt adjanak. Négy- ven-negyvennégy százalékért öröm volt kihelyezni a pénzt, ekkora hitelkamat extraprofitot hozott. Ehhez sorjázott az amortizáció, a működési költség, a tb-járulék, az APEH-nek az adóelőleg. Ezek a mamutcégek ha nem csináltak semmit több száz milliót fizettek ki hitelkamatért és működési költségként. Szép lassan sodródtak a szakadék irányába. Mentőöv nincs, mindenki gazdálkodja ki a veszteséget, hallották. Magukra maradtak, csak a csőd bejelentése maradt számukra. Ennyit érnének? Nem kell nekünk a konzerv, a gabona, a hús? Mennyivel jobb nekünk ha megyénk vagy országhatáron kívüli tulajdonosok veszik kézbe az élelmiszeriparunk reprezentá- sait? Lehet, hogy ezt át se gondoltuk... Kommentár Feszülő ellentétek Balogh József N em is tudom jó do- log-e, hogy évente többször is sajtótájékoztatót tartanak az Adóellenőrzési és Pénzügyi Hivatalban. Arra gondolok, hogy talán nem is érdemes nyilvánosságra hozni: ki mennyit fizet, ki mennyit nem fizet, mert lehet, hogy épp az ellenkező hatás érhető el vele, mint amit akar az APEH. Igaz, most arról szólt a legfrissebb információ, hogy 72 ezer ellenőrzést tartottak, de arról is, hogy a bevallást készítők 33 milliárd forinttal kevesebb kötelezettséget számítottak ki a valósnál, s ebből 18 már a tényleges adóhiány. Hogy érthető legyen, amit mondani akarok, lefordítom a magam észjárása szerint. Én például, mint akinek minden forintjáról tud az adóhivatal, nem vagyok boldog emiatt, hogy sokan kibújnak az adófizetés alól, de ha olyan munkám lenne, ahol nekem kellene beváltanom keresetemet, elképzelhető, hogy lehangolna, ha a hasonló szakmában dolgozók nem váltanának. Illetve vallanának, csak nem az igazat. Elhiszi-e a nyolc-tíz ezret kereső gyári munkás, aki biciklivel, busz- szal, legfeljebb Trabanttal jár a munkahelyére, hogy a Toyotával, Mitsubisivel, Re- naulttal járó butikos akkor keres, ha zárva van? Hogy a Volvóval, BMW-vel járó sebészorvos nem kap hálapénzt, hogy az autószerelő havonta 10 ezer forintot, a taxis 12—13 ezret keres? Hogy a benzinkutas, a pincér, az újságárus nem kap borravalót? Egy ismerősöm helyettesítette a nyári szabadságán egy jó helyen lévő újságárust. Három hétig dolgozott, igaz nem nyolc órát ült a kis, levegőtlen fülkében, ám a három hét alatt — rös- telkedve mondta — hatvanezret keresett. Nem tudom fizet-e, s ha igen, mennyi adót az eredeti újságeladó, ám ha ismerősöm példájából indulok ki, hihetetlen, hogy az APEH-től nyert tájékoztatás szerint 53 újságárus, 19 nővér, 1 műtős, 14 ruhatáros munkáját honorálták csupán borravalóval, a hálapénzt bevalló orvosok száma 12 ezerről 2900-ra, a fodrászok, kozmetikusok száma ugyancsak 2900-ra esett vissza, 9400 pincér helyett 1900, 2000 benzinkutas helyett ötszáz kapott borravalót. És ez országos adat. Tudom magamról, nem szívesen ad ki pénzt az ember olyan dologra, aminek nem érzékelhető közvetlenül a haszna. Nyilván ezért maradnak el a bevallások, bár a másutt is megcsappant jövedelmek, a felélt tartalékok miatt néhány szakmában hihető a csökkenő forgalom, hihető a kisebb érdeklődés. Véleményem szerint itt egészen másról van szól. A morálról, a tisztességünkről. Nem tudom mikor jutunk el odáig, ahol például az amerikaiak állnak. Mondják, Amerikában sokkal olcsóbb az ital, a cigaretta, a benzin, mint Kanadában, ezért tilos, illetve vám alá esik, ha valaki ilyesmit visz, vinne át a jószerint nem is látszó határon. De nem viszik át. Nem a vámostól félnek, mert az szinte nincs, hanem tisztelik saját törvényeiket, meg azért, mert tudják, hogy az országok közötti kereskedelem vámbevételei részei a költségvetésnek, s azt nem szabad egyetlen tisztességes állampolgárnak sem kijátszani. Persze tudom, a mi jövedelmünk nem amerikai, a mi életkörülményeink most olyanok, mint amikor Kolom- busz Kristóf az Újvilág földjére lépett. De addig nem is remélhetünk jót, jobbat, mást, amíg mi magunk is nem változunk.
