Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-15 / 193. szám

1992. augusztus 15. ______ ______________________■_ J? ‘J(eíet-CMa£yawrsza£ hétvégi meCUf&te

Almos időtlenség

Bodnár István

Mintha megállt volna az idő. Aszfaltot olvaszt az augusztusi nap, rekkenő hőség álmos időtlenség. Aki teheti, menekül a torróság elől. A kocsiban sem kellemesebb, az ablakot a huzat miatt lehúzni nemigen lehet, bent legalább ötven fok. Mintha csapdában lenne az ember. Egyébként sem igazán kellemes erre Kisvárda felé autókázni, millió kanyar, az út tele nehezen előzhető teherautókkal Némi változatosságot az út mentén húzódó kisközségek viragos portái jelentenek. Berkesz után kisvártatva egy útelágazás, itt lehet letérni Nyírtass felé; az alig 2500 lélekszámú kis településre, amelynek vasútállomása sincs, és mostanában a polgármester-választási hercehurcákkal adott hírt magáról.

Az úton egy ovasszekér néhány zsák uborkával. Az uborkafelvásárlás ideje sok cirkuszról, sőt felvásárlási háborúról hallani mostanában; követjük hát a kocsit, lássuk mi lesz az uborka sorsa. Sebők Lajos és felesége a Papp Kér. Kft. felvásárlótelepe felé. a helyi konzervgyárba viszi eladni a termést, igy legalább mi is szétnézünk ott. A bejáratnál tájékoztató, a hat—kilenc centis uborkák ára ma 17 forint, a kilenc—tizenkét centis uborkák ára pedig 8 forint kilónként. Bizony ez nem nagy pénz, ráadásul az ennél nagyobb uborkát ma át sem veszik. Sebőkék kénytelen-kelletlen leadják az uborkát, a méreten felülit pedig visszarakják a kocsira. Mi lesz vele? — kérdezem. Majd megeszi a ló vagy a disznó, mi mást tehetnénk — mondja az öreg. A ló mintha hallaná, hogy róla van szó, nem túl nagy kedvvel mustrálja a zöld eledelt. De a

Lobbit legalább nem kell messzebbre vinni, igy volt ez u meggyei is. 30 forint körüli áron vették at.

Egy másik termelővel Jakab Zoltánnal is szót váltunk, aki 25 mázsa uborkát adott át, 9 forintos átlagárral. O is kesereg:

— Tavaly 25 forint körüli áron vették át, most kilenc forintért. Az ember a költségeit sem kapja vissza, pedig mennyi mindennek az ára emelkedett tavaly óta. Gondolja csak meg, egy köbméter víz ára negyven forint. Ebben a nagy szárazságban pedig mennyi kellett belőle. De hát mit csináljunk vele? Már a jószág is hasmenést kap az uborkától.

A ermelők joggal elégedetlené*. De itt legalább átveszik a terményt. Be is nézünk a konzervgyárba, ahol fehér köpenyt kapunk; hiába, nagy az elővigyázatosság, a fegyelem A kft. kibérelte ugyanis a Dózsa Tsz-től a konzervgyárat. s néhány hónap alatt sok minden megváltozott. Mint hallom, nagyobb a munkafegyelem, igaz elfogadható jó

pénzt is fizetnek a konzerváló asszonyoknak, akik ilyenkor három műszakban is dolgoznak. Uborka mindenfelé. Valóban szédítő a tempó, óránként tíz-tizenkétezer üveg, ízesen elrakott uborka kerül le a gépekről, hogy aztán a német piac felé vegye az útját. Kérdezem, másfélék-e az ízek, más-e a német ízlés, mint a magyar. Bizony más. Másfajta fűszerek kerülnek az üvegekbe, speciális fűszerkeverékek, amelyek mibenléte titok. Talán édesebbek is a konzervek. Mint hallom, a termelés hatvan százaléka megy egy német áruházi lánc üzleteibe, tetszetős német címkékkel, amiből egy egész sorozatot mutatnak.

Zagata Ferenc, konzervgyári igazgató szerint itt többnyire európai csúcsminőséget állítanak elő, s ennek érdekében mintegy 35 millió forintos technikát, ruháztak be az üzembe. Épp a napokban érkezett meg a címkézőgép és egy másik, amely a kapacitás bővítését teszi lehetővé.

Mindenesetre a nyírtassiak- nak jól jött ez a vállalkozás.

Mint hallom, a tavalyi 120 fő helyett most 300 embert foglalkoztatnak, és nem csak szezonmunkára. A szezon a málna, köszméte feldolgozásával kezdődött, amit a meggy követett, az uborka után pedig az almafeldolgozás következik. A márciusi, áprilisi holt szezont is áthidalják majd, kézi munkát igénylő különböző termékekkel, s akkor rakott savanyúság és más dolgok kerülnek majd le a gépekről.

A konzervgyár után egy másféle termelőhöz visz el az utam, aki már évek óta szakszerűen kertészkedik. Varga László, a falu gyógyszerésze nyolc évvel ezelőtt vett meg egy régi kúriát a körülötte lévő földdel, hogy ott gazdálkodjon. fóliás termesztéssel foglalkozzon. A kúria ugyan még változatlanul romos. Mint kiderül, a gazda némileg feladta a szándékát, nemigen fogja már lakhatóvá alakítani. Kicsit megkeseredett, nyugdíj után nem akar Nyírtasson maradni. Szerinte nem fejlődött semmit a falu, minden ugyanolyan mint régen, s a környékbeli települések Ajak és Gyulaháza mellett is lemarad. Semmit sem változott, a megyében talán ide érkezett meg legutoljá ra a vezetékes víz, a gazprogramba is be kellett volna mar régen lépni. Meghatározó az ember Komfortérzete, mondja, s itt szerinte ez hiányzik. A többi község előre haladt, Nyírtass pedig mögöttük kullog.

Varga László mindemellett talán mégis boldog ember A szó szoros értelmében valóságos kis paradicsomot hozott létre a földjén, ahol a legkiválóbb holland paprika, paradicsom, sőt egy hosszú sorban padlizsán is terem. Hatalmas, folytontermő paprikatövek, paradicsomok ékesítik a kertjét mindenfelé, amit saját víztárolójából öntöz- get. Bár mint mondja, az intenzív fóliatermesztés neki csak hobbi, szabad időben a szabad levegőn végzett testmozgás a fontos, mert nincs ennél jobb dolog. A nagy anyagi befektetést és sok munkát igénylő kert azért némi pénzt is hoz magával.

A gazdálkodó gyógyszerész után a polgármesteri hivatalba megyek. Szemán Miklós polgármestert keressük fel, hogy megkérdezzük, szerinte hogy- áll a faiu ejlődése. Erre minden bizonnyal jó választ tud adni, hisz korábban tanácselnök volt, : iassan már tíz éve ő Nyírtass első számú vezetője.

Gyanítom, a polgármester nem örül túlzottan az újságírónak, hisz a nem kis vihart kavaró választásokról a Kelet- Magyarország többször is beszámolt, ás nem jó dolog, ha ország-világ előtt a testület és a polgármester közötti ellentétekről, lemondásról, majd újraválasztásról hallani. Megértem. ha annak sem örül igazán, hogy tiszteletdíjas vezető lett belőle. Ám a falu sorsa mégiscsak előbbre való.

Meghökken, amikor tolmácsolom a Nyírtasson hallott véleményeket, hogy nem sokat fejlődött, mi több, elmaradt a község a környező települések mögött. A vízvezetéket, a ravatalozót említi, az utak korszerűsítését, majd a pénzügyi lehetőségekről beszél. Új dolog az is, hogy lassan elkezdik a tornaterem építését, ami kétségkívül nagy öröm lesz az itt tanuló nebulóknak. A polgármester szerint a képviselő- testületekkel való viszony olyan, hogy az idei feladatokat el tudják végezni.

Megkérdezem Béres János- né testületi tagot is, aki épp a hivatalban vei és a tornaterem létrehozásán tevékenykedik.

— Nézze én nem akarok már a múltban vájkálni. Az tény, hogy sok pénz elúszott. Több dolgot is felmutathatott volna Nyírtass. Ha ügyesek vagyunk, több állami támogatást is lehetett volna szerezni. Az illetékeseknek csak ki kellett volna nyújtaniuk a kezüket. Ha itt egy életrevaló tanácselnök lett volna, most előbbre járnánk. Béres János- né a faluban létező egyetlen pártnak, a Kereszténydemokrata Pártnak a helyi vezetője, amely 24 tagot számlál. Csendes a működésük, szeretnének valamiféle öregek otthonát szervezni, s a betegekről gondoskodni. Szerinte Nyírtasson még mindig félnek az emberek, felnek, hogy mi lesz,, ha visszaváltozik a rendszer.

Rekkenő hőség, álmos időtlenség. Fülleszto meleg van. A bágyadtságban nehezen mozdulnak az emberek, pedig lépni kellene. A konzervgyárban talán már átléptek egy másféle időzónába.

Egyszemélyes csatáink:

Tóth Kornélia

vándor mindaddig nyugodtan poroszkál, mígnem válaszúihoz érkezik. Törheti a fejét, merre haladjon. Nem tudja a helyes megoldást, amely az ó életében a legoptimálisabb lenne. Annyi biztos: dönteni kell mindenáron...

Mi, az életutak vándorai hányszor és hányszor kényszerülünk döntés ele?! Nincs olyan nap, hogy kisebb vagy nagyobb események ne hoznának bennünket döntési helyzetbe. Amíg a szülő féltve óvja csemetéjét, egyúttal megkíméli a döntéshozás felelősségétől. Mert nem elég igent vagy nemet mondani, annak összes ódiumát magunkra vállaljuk. Akár akarjuk, akár nem. Társadalmi érésünk egyik legbiztosabb mutatója, hogy képesek vagyunk egyedül meghozni hosszú távra szóló döntéseinket is. Azzal a meggyőződéssel, hogy nem hibáztatunk senkit, ha nem sikerül. Elszámolni is ,,csak” a legkíméletlenebb bíró, a saját lelkiismeretünk előtt kell.

Döntéseink konfliktusok közepette születnek. Ideig-óráig halogathatjuk a nyílt kiállást, ám a legritkább esetben kerülhetjük meg az életünk útját elzáró konfliktust. Mint egy sorompót, fel kell emelnünk és átmegyünk rajta. Rendre egyedül, mert mint Margócsy József becsempészte az irodalomtörténeti előadásaira a tapasztalat szülte bölcsességet: az élet nagy pillanataiban az ember egyedül van. Születni, meghalni, élethelyzeteken úrrá lenni — egyszemélyes feladat. Társat hívhatunk segítségül, de azért, hogy mit, miért és hogyan teszünk, mai magunk vagyunk a felelősek.

Segélykiáltás a levelek jó része, amelyet nap mint nap kézbesít a postás a szerkesztőségbe. ,,Szép család körében élek, de máig is az a szerelem villanyoz fel, amit régi barátom iránt, viszonzatlanul érzek.” — így a nő. A másik fél is ír, a családot becsüli, de megismerkedett egy asszonnyal, akinek a kedvéért odahagy feleséget, gyereket, házat, hazát. Azt várja tőlünk, az idegenektől, legalább lélekben

álljunk mellette. Arról az egyvalamiről hallgatnak a levélírók, hisz önmaguk sincsenek tudatában a ténynek, hogy szeretnék megkerülni a konfliktust. Dönteni kényelmetlen, az kockázatos és anyagi, erkölcsi áldozattal jár. Jobb a békesség vagy a látszat, amikor a tettek, a szavak es az érzések vad táncba kezdenek és lelkünket tiporják vég nélkül.

De egyszer eljön az igazság pillanata, mikor ki kell állni a környezetünk elé. Színt vallunk, vállalva, hogy megítéltetünk vagy elítéltetünk. Az egyén eleiében társadalomnak számító munkahelyen, közéletben, baráti társaságban konfliktusfeloldásunk alapján mondanak rólunk véleményt Amely nem egy napig hat, hanem akár életünk végéig árnyékként elkísér. S ebből előítéletet kovácsolhatnak, mind szélesebb körre kiterjesztve a megállapítás általános vo- rjpsait.

De milyen konfliktusmegoldási minták közül választunk? Örökletesen belénk plántált ön- pusztítási hajlamnak engedünk? Azért látszik a legideálisabbnak az öngyilkosság, mert apáink, nagyapáink, meg az ő elődeik is ezt választották? Tényleg öngyilkos nép a magyar, vagy csak a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán választja a könnyebb megoldást és dobja el az életét?

Vagy nyugtátoktól és serkentőktől várja, hogy napjai eufórikus érzésekkel ajándékozzák meg, amelyekhez más úton úgysem jutna el? Vagy a leggyorsabban ható alkoholhoz fordul? Egy a lényeg: hétköznapi életterünk szintjén — Jósé Silva, az Agykontroll kidolgozója szóhasználata szerint beta-szinten — csak átlagos élményekre számíthatunk.

Az ember azonban mindig többre vágyott. Keresi a megváltozott tudatállapotot ezredév óta, hogy felülemelkedjen a gyarló földi dolgokon és rendkívüli élményekkel ajándékozza meg magát. Alkohol és drog segítségével ez könnyen előidézhető. Az ókori görög és római társadalomban a Dionüszosz- és az Aszkle- piosz-ünnepeken a megváltozott tudatállapotot bor, tánc és pszichodélikus drogok segítségével érték el. Michael Ben-Menachem: Lazíts az életedért című könyvében olvashatjuk,

hogy Svédországban a hering és a pálinka, az angol csapszékekben és a bajor sörcsarnokokban a sör ugyanolyan megszokott, mint Franciaországban a bor az asztalon vagy a szakéceremónia Japánban. Indiában a bétel- rágás, a régi Kínában az ópiumszívás, az arab országokban a vízipipa és a hasis évezredeken at a megváltozott tudatállapot előidézői voltak.

A vallás áhítat percei, a csendes meditáció, a befelé fordulás, a gondolattakarítás olyan lelki élményt jelentenek, amelyekre információtól zsúfolt világunkban elengedhetetlen szükségünk van. Dr. Petrika Erzsébet sportorvos, aki mozgás- és pszichoterápiát vezet Nyíregyházán, naponta látja azt, hogy a kötelezettségei közt vergődő ember egy idő után képtelen megfelelni a környezet által. vele szemben támasztott elvárásoknak. Megpróbálja álcázni a gyengeségét, gyógyszerrel erősítgeti magát, esténként lehajt egy pohár italt, pedig sokkal hatásosabb és eredményesebb segítség is rendelkezésre állna.

Még csak divatos tanfolyamokon vagy a szép számmal megjelenő könyvekben hallhatunk, olvashatunk a meditáció hasznáról. Mindannyian tudunk időt szakítani egy kis csendes elmélyedésre, amikor a külvilágot kizárhatjuk az életünkből. Egy gondolatra összpontosítjuk figyelmünket. Lazán pihenjünk, hogy izmaink görcsös szorítása megszűnjön. Tanuljuk meg a testünk feletti uralmat, mert ezzel lelkünket is semmi mással nem helyettesíthető élménnyel gazdagítjuk. Ez az állapot, túl azon, hogy kellemes, frissít, felüdít, jótékonyan hat azokra az úgynevezett pszichoszomatikus betegségekre, amelyekben lelki eredetű okok a felelősek valamely fontos szerv működési zavaráért.

Az áhítatos templomi csönd testet, lelket nyugtató hatását bizonyára nemcsak azok a hívók érzékelik, akik a szertartásokra járnak, hanem a hely szelleme nem hagyja érintetlenül a látogatókat sem. A csendes meditáció, a megbékélés, a konfliktusok békés rendezésére való törekvés a papokat nyugodtabb, derűsebb lelkiállapottal ajándékozza meg. Bizonyára ez is szerepet játszik abban, hogy Isten szolgálói hosszabb életnek örvendenek ezen a földön, mint hajszolt életmódot folytató társaink. A vallások tartalmi, filozófiai, erkölcsi értékei mellett bizonyára a megnyugtató szerepük miatt is népszerűek napjainkban.

A minap látogatott el hazánkba a dalai láma, a buddhista vallás főpapja. Túl azon, hogy a világbéke érdekében kifejtett tevékenysége és a más vallásokkal szembeni toleranciája miatt nemcsak mint szerzetes, mint államférfi is nagy népszerűségnek örvend, nézetei termékeny talajban fogantak meg a kétezer éves keresztény Európában. A buddhizmus néhány fő irányzata közül a jelenleg hivatalt betöltő XIV. dalai láma az úgynevezett középső utat hirdeti. Röviden ez azt jelenti, hogy a csak a test örömeinek hódoló, illetve a teljes testi-lelki aszkézist hirdetők közt meg kell találni a helyes, a középső utat. A szélsőségektől óvó, a szeretetteljes és könyörületes magatartást propagáló főpap a belső erőt, a toleranciát, az együttérzést, a szellemi út bejárását, az elmélyülést tartja erénynek. S ha elvonatkoztatunk a buddhizmus vallásfilozófiai oldalától, és csak az egyénre gyakorolt hatást vizsgáljuk, rá kell jönnünk: a test és a lélek egészségének, harmonikus működésének az alapja a környezetünkkel és önmagunkkal kialakított egyensúlyállapót.

ogy döntéseinket milyen belső vívódások előzik meg, vagy hirtelen kötelezzük el magunkat valami mellett, a társadalmi és a földrajzi környezettől, személyiségünktől, hagyományainktól, ismereteinktől és attól is függ: hogyan tudjuk feldolgozni magunkban konfliktusainkat, milyen mintákat találunk a megoldásra. Emberi értékünket azon is lemérheti környezetünk, hogy a szükségszerűen bekövetkező negatív élethelyzetekre képesek vagyunk-e pozitív választ adni. Életünk csatáit — noha ezen a harcmezőn egyedül küzdünk (küszködünk?) — megnyerhetjük.

A kastélyból lett iskola

A SZERZŐ FELVÉTELE