Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-15 / 193. szám
8 A %e,[et-Mafliiarorszáfl fiétvéfli melléklete 1992. augusztus IS. Jótékony garabonciások Húszéves az olvasótábori mozgalom Vasy Géza ét évtized nem olyan nagy idő, nem egy nemzet, legfeljebb az ember életében számottevő igazán — gondolom én is sokakkal együtt, de rögtön elbizonytalanodom, hiszen ki gondolta volna húsz éve, hogy manapság ilyen lesz a világ. Nem képzelőerőnkkel volt és van a baj sohasem, hanem azzal, hogy ez a képzelet ritkán képes eltalálni a valóságos változásokat. Húsz éve sokan hitték, hogy egy kommunista Kánaán felé közeledünk gyors léptekkel, még többen remélték, hogy megteremthetik a maguk külön, kerítéssel elzárt kis magánparadicsomát. Voltak természetesen olyanok is, akik a létező rendet kívánták megdönteni, de ezt maguk is távoli célnak látták. S voltak olyanok is, akik a létezőn belül, akár azzal együttműködve szerették volna a meglévő rosz- szat csökkenteni, s világnézettől, politikai nézetektől függetlenül jobbítani az embert s a közösségeket is. E cél hozta létre az olvasótáborokat is. Az 1968-ban zászlót bontó Olvasó Népért Mozgalom azt szerette volna elemi — ma már tudjuk, hogy utópisztikus ábrádként—, hogy váljon mindenki olvasó emberré. E mozgalom életre hívója az írószövetség volt, s innen, a fiatalok köréből és aktivitásából bontakozott ki az olvasótábori mozgalom is. Természetesen nem az írás és olvasás elemeire kívánták megtanítani a diákokat, hanem az értelmes olvasásra, a gondolkodásra. Feltűnő volt ugyanis, hogy terjedőben van a második analfabetizmus, amin azt kell érteni, hogy a kisdiákok ugyan megtanulnak olvasni, ám a képességükkel nem élnek, s így az elsorvad, nem tart lépést az életkorral együtt növekvő szellemi képességekkel, s így e képességek sem bontakozhatnak ki. S ez nem csupán a szép- irodalmi szövegek befogadását gátolja, hanem bármiféle ismeret írott formáját nehezen emészthetővé teszi. A második analfabetizmus csökkentése, kialakulásának megakadályozása csak egyik célja volt a táboroknak. A másik talán még fontosabb volt: az értelmiségi létre alkalmas fiatalokban elmélyíteni és tudatossá tenni mind ezt az alkalmasságot, mind az értelmiségi lét elemi követelményeit. Hangsúlyozom, hogy nem szakmákra, hanem gondolkodásmódra való felkészítésről volt és van szó, s hogy ennek leggyakoribb eszközévé az irodalom vált a mozgalom kezdeti szakaszában, annak nemcsak az volt az oka, hogy irodalmárok hozták létre az első táborokat, hanem az is, hogy a kor szellemi élete még döntően irodalomközpontú volt, a társadalom lényeges kérdései valamiképpen mind megjelentek az irodalomban. Hatvani és Hatvan környéki 12—14 éves diákok voltak 1972 júliusában az első olvasótábor lakói Felsőtár- kányban. A tábort Kocsis István könyvtáros szervezte és vezette (ő mind a mai napig végzi e munkát), a kiscsoportok vezetői pedig Kovács István, Mózsi Ferenc, Ratkó József, Varga Csaba és e sorok írója voltak. A foglalkozásk zöme 10 fős kiscsoportokban zajlott, s a vezető által irányított beszélgetések nemcsak abban különböztek az iskolai tanóráktól, hogy bátran el lehetett térni a kijelölt témától, hanem abban is, hogy nem volt tanár-diák viszony, a diák sokkal felnőttebbnek érezhette magát. Eleve varázsa volt a tábornak, hogy nem volt benne semmi ,, úttörő"-jelleg, nem volt fegyelmezés, zászlófelvonás, napiparancs és egyebek, hogy az írók és egyéb meghívott művészvendégek, tudósok a maguk szakmájával és személyiségével az iskolai keretekhez képest lényegesen mást tudtak nyújtani. Már akkoriban megfigyelhető volt, hogy bár szükséges az iskolákban az ismeretek tantárgyakra osztása, a hagyományos szemlélettel nehezen teremthető meg a felosztott világ ismételt egységbe foglalása. Az olvasótáborok rövid, ám intenzív foglalkozásaikkal sokat segíthettek abban, hogy ez az egész világot, minden ismeretet átölelő szemlélet kialakulhasson. S az így gondolkodó embernek nagyobbak a cselekvési lehetőségei és igényei is: felnőttként és demokráciában szeretné leélni az életét. így nézve hivalkodás nélkül állítható, hogy az olvasótáboroknak is volt némi része abban, hogy a magyar társadalom elindult 1989 felé, hogy egyre kevesebb ember hitt el mindent, amit leírtak, vagy tett úgy, mintha elhinné. A demokrácia alapiskolái voltak e táborok is. z első tábort a következő évben már 10, majd évi 50—60 _______ követte. A sikert társadalmi szervezetek védnöksége és anyagi segítsége biztosította, de egyúttal mindez intézményesítette is a mozgalmat, talán azzal a titkos elképzeléssel is, hogy kivegyék a renitenskedésre hajlamos írók kezéből. Győzni senki se győzött: voltak konvencionális táborok is, de olyanok is, amelyek vagy a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásában, vagy az elitképzésben értek el komoly eredményeket. 1989 őszén megalakult a Magyar Garabonciás Szövetség, amely polgári szervezetként azóta is szervezi és lehetőségei szerint szakmailag és anyagilag is támo gatja az olvasótáborokat. A mozgalom elszánt vitézei jelentik a garanciát: e tevékenység nem fog szünetelni, hiszen munka, azaz pallérozandó emberfő akad bőven. Berták László: Ölel és szétfeszít a kép Akárha rejtvényt fejtenék veszíteni is nyereség vízszintes és függőleges olyan tiszta a végleges apró kockákra hull az ég szóra a szó kékre a kék és hirtelen értelme lesz még akármi lehet a vers ragyog a tüdőben a szesz dobog a semmiben a perc áll a sorok között a szék ö/e, és szétfeszft a kép augusztus hosszú vége ez csillagokon jár aki lép Beugrott egy Latyi-szerepbe Agárdy Gábor duplán jubiláns Gyorsfénykép Agárdy Gáborról Budapest (MTI — Press) — Bármennyire hihetetlen, Agárdy Gábor 70 éve látta meg a napvilágot, és 55 esztendeje all a reflektorfényben. Nemrég azt mondta: mindig alig várta, hogy öreg lehessen. De minden jel arra mutat, hogy amennyire korán érett — tizenöt evesen már a Szegedi Nemzeti Színház deszkáin téblábolt — éppoly későn-öregedő típus. A repertoár felsorolhatatla- nul gazdag, csak kapásból néhány selma, csavaros eszű, fifikás, betyár figura: Bicska Maxi Brecht Koldusoperájában, Katz tábori lelkész Hasek Svejkjében, a Tersánszky megálmodta Kakukk Marci, nem szólva az egészen más jellemű alakok soráról, a tömérdek film- és tévéalakításról. Hányatott színészsors, akart es kényszerű vándorlások, a hatalomtúltengés-dik- tálta,,színházpolitika” új-meg- új terelőutai évtizedekig földönfutássá degradálták a szí- nészpáiyafutást. A Szegedi Nemzeti Színházban tanult morált, kötelességtudatot, hivatásszere tetet, de amikor elhurcolták az intézményt fémjelző Sziklay Jenő igazgatót (az időskorában újra felfedezett Patkós Irma férjét), az a színház már nem volt ugyanaz a színház. Vándorevek következtek, a már felnőttkorú Agárdy más városban, más darabban hódított meg mindig más közönséget. Az ő számára ez az időszak bármily fáradságos is, érdekes, romantikus és tanulságos volt. Az ötvenes évek elején szerződtette a Miskolci Nemzeti Színház. S mert ez időben vidékre száműzték az osztályidegennek bélyegzett, remek fővárosi színészeket, Agárdy életre szóló példaképpel ismerkedett, barátkozott. Es játszott. A váltogatott albérletek, ágybérletek sora után következett az óriási fordulat: szerződtette a Fővárosi Operett Színház, majd a Petőfi Színház. Dajka Margit, Peti Sándor, és a remek, kulturált színész-rendező, Apáthy Imre egyazon társulatban: önmagában is ihlető erő. Következtek Agárdy első átütő sikerei, Katz tábori lelkész a Svejk- ben, Molnár Ferenc Üvegcipőjének főszerepe, főszerep az első magyar musicalban, Vas István—Hubay—Ránki: Egy szerelem három éjszakájában. Pompás szerepek, elismerő fogadtatás. Aztán Apáthyt mindennünen kitúrták, a Petőfi Színházat, a ,,burzsoá szellem melegágyát” megszüntették. 1964-ben szerződtette a budapesti Nemzeti Színház. Amelyet csakhamar felrobbantottak, a társulatot átmenetileg átterelték a volt Magyar Színház Hevesi Sándor téri épületébe. (Két év múlva lesz ennek az ideiglenességnek a harmincadik évfordulója.) Agárdyt személyében sosem üldözték; elismerés, kitüntetések sora jelzi a tehetsége hivatalos elismerését. De a színháznál eltöltött több mint fél évszázad alatt szüntelen hozzá nem értő, okve- tetlenkedő, hátramozdító mozzanatok ellenében játszott. Játszott klasszikusokat, kabarét, operettet, musicalt, színházban, filmen, képernyőn maradandó élményt nyújtva. Ha volna, aki nem ismeri, ennyi dicsérő jelző alapján döngő léptű legendahős-alkat- nak vélné. Dehogy ilyen, inkább törékeny, derűs, minden nagyképűséget, patetikumot nélkülöző alkat. Miskolcról ismeretlenként került Pestre (akkoriban még tévéközvetítésből sem tudtak a vidéki színészekről). Igazgatója egy délután felhívta: este ugorjon be egy Latyi-szerepbe. Órák alatt beugrani a frenetikus, népszerű Latabár Kálmán helyett, öngyilkosság! És sikerült. Beugrás volt az első Katz-alakítása is. A szerepet a közkedvelt, kitűnő Benedek Tiborra osztották, de megbetegedett, hát Agárdyra testálták. Ő pedig egy meghökkentően újszerű, ellenállhatatlan figurát teremtett a részeges tábori lelkész alakjából. Tomboló siker. A Halleluja című Korniss-darabban Páger nem vállalta a 92 éves zsidó szerepét — Agárdy eljátszotta, zseniálisan. A darabot betiltották. Ilyen pályafutás, ilyen akadályverseny közepette, sokMTI — FELVÉTEL szoros fizikai-lelki igénybevételt követel. És Agárdy mindeközben megőrizte a tehetségét, természetét: volt és maradt remek karakterszínész, és karakter a színfalak mögött, a privát életben is. A jelen színházi zűrzavarai, csődjei és kétes igyekezetei között ezt mondta: — Csalódás? Ahhoz remény is kéne? De teljes erőbedobással dolgozik. Ezen a nyáron a Budai Várban ismét ő lesz a francia király Kacsóh Pongrác—Heltai Jenő János vitézé ben, ősszel ugyanezt folytatja a Nemzetiben, ahol a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című Móricz Zsig- mond-darabban alakítja Lajos bácsit (mint régen). Túl egy ki- lencnapos erdélyi és egy rövid aacheni vendégszereplésen, ismét rendezni is akar. Mellesleg megfestett egy csodálatos ikonkollekciót, dicséretére válna egy múzeumnak is. Bizonyára nagyon sokak nevében kívánom, hogy a szó szerinti öregség — amire ifjúkorától vágyott — még várasson magára egy-két évtizedig. Barkóczi Vera: Anyaság II GÉGECSŐ Géczi János romos pálinkafőz- de körül rozsdával behúzott bádoghordók, pattant abroncsok a nyúlszarszárazra összetöp- pedt szőlőszemek. A cefres- zagú délutánt egy szódásszi- fonját elhagyta műanyag cső uralja, arasznyi hosszú, savó- feher, s egyik végén napmelegtől kérgessé változott gumikorong. Ott fekszik a diópá- cos asztalon, kecskedarazsak kilátóhelye. Pontosan követhető a tüllszárnyak röptette testek mozgása, érzékelhetőbben, mint a Balaton-parti tömeglüktetés, a lassú vitorlák, a jegenyék hajladozása. A püspöki jószágkormányzóság hajdani birtokának közepén áll a felvidék legnagyobb présháza-pincéje: hátulról ráfut, elfedi a hegy, előtte azonban kiterjedt teraszos udvar, szélfogóval, meszelt madáritatóval, fává nőtt jázminnal, három-négy évenként elfagyó fügefával, amely azonban tavaszról tavaszra megújul, levendulával, tárkonnyal. A rozmaring hiányzik. Pedig anélkül egyetlen felvidéki szőlősgazda sem élhet meg. Az nem lehet, hogy itt, amíg a papi birtok növényei tenyésztek, ne lett volna néhány dézsás rozmaring, csak letörték, ellopták, tövét kiszárították. Mondom a tulajdonosnak, hozok rozmaringhatjást, és nézem, mint törnek szilánkokra a fénysugarak a mozgékony darázsszárnyakon. A pincébe beállhattak a szőlőhordó társzekerek: most vagy ötven személyes körasztal a helyén, a faltőben gönci hordók, prések, dugózó gép, vincellérszerszámok. S régi megmaradt eszközei, tárgyai. Ami még föllelhető volt a környéken. De ezeket nem használhatták a Cholnoky testvérek, az apjuk, a városi duhaj notabilitás nem ilyenekhez szoktatta őket. Sívó nyarakon ezt a házat bérelte népeg családjának a főjegyző úr. O Veszprémben, a fiai itt és az arácsi kocsmában ittak, s promenádon és kokettériákban udvaroltak a gyógyhely mellbeteg, láztól izzó kisasszonyainak. Akkor már élt e fügefa: félig puhult termését a másnapos gyomor megnyugtatására használta László, meg arra, hogy a természettudós báty ülepe alá csúsztassa a kiadós estebédnél. Az arácsi szabad strandra nem lehet kutyát vinni. Itt sosem szerették a kutyákat. Már a három testvér is elverte maga mellől a kóbor, fürdőzni vágyó ebeket. Hajnóczy sem szerette, aki cellaszobája pol-
