Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-04 / 157. szám

1992. júíius 4

Ä %det-9Aagyarország hétvégi me [Cégété j 1 1

Bodnár István

Perzselően hevít a júniusi nyár, s hiába van lehúzva a kocsi ablaka, bent is füllesztően meleg a levegő. Ennek ellenére az országutat övező határ mégis üde, a bőséges júniusi esők zölddé, termővé varázsoltak mindent, a megkésett áldás igyekezett jóvátenni a májusi aszályt. Hangulatos, változatos az ország északkeleti csücskébe vezető út, némi empátiával már meg- érez valamit az ember a közeli hegyvidékből, s az Alföldétől eltérő klímából. A baktai erdő zöldje még a nyár közepén is frissítőén hat, s az azt követő fenyőligetek, platánok sem gazán jellemzők az Alföldre.

Csábító útirány Vásárosna- mény. A folyók szinte csalogatják a nyári utast arrafelé egy kis fürdőzésre. Ám mi most mégsem a megszokott ugornyai utat választjuk, áthaladunk Namény zsúfolt főutcáján, és egy váratlan kanyarral Gyüre felé vesszük az irányt. Bereg fővárosa körül úgy sorakoznak a kisebb községek, mint az apródok a fejedelem körül. Szinte egybeérnek a falvak, Kisvarsány, Nagyvarsány, és észre sem venni, Gyüre következik. Az a község, amelyik nemrégen az önállósulás útjára lépett, jó egy éve különvált Nagyvar- sánytól, nem kis vihart kavarva ezzel a társközségben.

Érdemes volt-e különválni — fogalmazódik meg a kérdés. Meg is állítjuk az utcán kerékpározó Végh Istvánnét, az ÁFÉSZ boltvezetőjét, aki az üzletében sok ember véleményét hallja.

— Kisebb így a község, de sokkal inkább a miénk. Valahogy mindig kisebbségben éreztem magam, talán idegennek is, amikor átmentem Varsányba, a közös iskolába, a gyermekeink szülői értekezletére. A község régen is Gyű-, re volt, maradjon a jövőben is az — mondja el egyszuszra a

Gyüre élni akar

fiatalasszony. — Majd némi gondolkodás után hozzáteszi, ha régebben az egyesülés előtt meg tudott állni a falu a maga lábán, akkor bizonyára most is tud majd. De nézzen be az iskolába is — javasolja —, annyi minden változott ott egy év alatt.

Közel az iskola, irány tehát az oktatási intézmény. Sikerült még néhány tanárt és gyereket is ott találni. Az iskolaigazgató, Kulcsár János pontosan egy éve került ide. Büszkén magyarázgatja, mi történt azóta. Bevezetésképpen hallom, hogy a nagyvarsányi iskola volt az anyaiskola, s mellette hátrányos helyzetbe került a gyürei intézmény. Hogy mást ne mondjunk, afféle falusi kis iskolára jellemző, olajos padlók voltak mindenfelé. Egy év alatt viszont sok minden megváltozott. Központi fűtés, felújított tantermek, új padlózat, higiénikus mosdó. Valóban szép iskolában tanulhatnak a gyerekek. Egyelőre még nem mindenki. Á korábbi gyakorlat szerint többnyire a kisebbek tanultak itt, a felsősök átjárnak Varsányba — ami még többé-kevésbé él. A hetedikesek és nyolcadikosok még a szomszédban tanultak, de az új tanévben már a hetedikesek is itt maradnak, s ők már itt fejezik be általános iskolai tanulmányaikat is. De mit szólnak mindehhez a gyerekek. Meg is kérdezünk néhányat. Gál Róbert és Ádám István szinte kapásból válaszolja: — Meglehet, hogy szebb és modernebb volt a másik suli, de azért az jóval messzebb volt. így nem kell szélben, fagyban várni a buszra, persze, hogy jobb az itteni.

A legfontosabb azonban a tanulás, az oktatás minősége. A gyerekek megnyugtatnak,-a tanulmányi eredményük javult, kis létszámú osztályokban jobban megy a tanulás is. Az igazgató hozzáteszi, sikerült megfelelő pedagógusokat is idecsalogatni, s nagyon törekednek arra, hogy a gyerekek megkapjanak itt is mindent. így például a nyelvtanulást már az óvodai nagycsoportban el lehet kezdeni. Számítástechnikai bázis is létesül, sőt zenét is lehet tanulni, mivel sikerült a kisvárdai zeneiskolából vendégórákra tanárokat áthívni. Ennek egyik szép eredménye az ünnepségen adott műsor. A gyürei gyerekek között is népszerű a zenetanulás. Még valamit az iskoláról, amit Zsoldos Ferenc- től, az új polgármestertől tudok meg. Sikerült céltámogatást szerezni, 8 millió forintot, amiből két újabb tanterem épülhet és tornaterem. (A bővítéshez természetesen a község is hozzájárul több mint 10 millióval.) Ez már jövőre elkészül.

De hát a csudába is az iskolával, végül is szünet van, hadd élvezzék a megérdemelt vakációt a gyerekek, hála

A SZERZŐ FELVÉTELE

istennek, messze még a szeptember. Akár irigylésre méltó is lehet a gyürei gyerekek élete ilyenkor, amikor errefelé vadvízországgá válik a táj. Nem csupán a hűs Tisza kínál örömöket, hanem a határban lévő hatalmas holt-Ti- sza-ág is, ami a vidék egyi.< horgászparadicsomává válhat.

A polgármester szívesen el is kalauzol oda, s parcellázásról, üdülőtelepről beszél, amely néhány éven belül meg is valósulhat. Bízó nyára kapós lesz a víz melletti telek, különösen azoknak, akik nyugalmat, csöndes pihenést szeretné nek, s nem az ugornyai zsúfoltságot.

De addig van még tennivaló, a zsilipek megnyitásával fel kellene frissíteni a vizet. Sok az erdő errefelé, ez is vonzó lehet ebben a romló környezetű világunkban.

Gyürének jövője van — hallom. S újra már az elhangzottak: a község háttérbe szorult Varsány mellett, pedig valaha központ volt. Ennek szerencsére meg is vannak a nyomai: orvosi rendelő, egészségház, gyógyszertár. Ezt talán csak azok tudják igazán értékelni, akinek ez hiányzik, és baj esetén a városba kell utazni emiatt.

Betérünk a polgármesterrel a szép jegyzői házból kialakított hivatalba, s kérem, meséljen arról, mit hozott még az iskolán kívül az önállósulás.

— Legnagyobb változás talán a gázvezeték lesz, amit „kijárt" magának a falu. Megkapták ők is a támogatást, így egy időben valósulhat meg az áldásos energia Varsányban és Gyürében is. Ez már tagadhatatlan az új vezetés eredménye. Szépülnek a falu útjai is. Aszfaltot kap a Szabadság és a Béke utca, valamint a Dobó utca is tovább csinosodik. Ha kicsi is az

egészségház, mégis mostanában egyre több hasznát veszik az itteniek, tanácsadással és többféle szolgáltatással is a helybeliek rendelkezésére áll. Ravatalozó is épül.

Aprócska dolognak tűnhet ugyan az idegenek szemében, de az itteniek számára fontos, hogy sportegyesület alakult a faluban, ősztől szeretnének a bajnokságban is részt venni. Hamarosan polgárőrség is szerveződik. íme egy önállósodó falu első lépései..

Érdeklődöm arról is, hogyan alakul a gyüreiek élete, élnek-e a változás lehetőségeivel? Munka- nélküli itt is akad bőven, az önkormányzat közhasznú munkával igyekszik rajtuk segíteni. Akad azért vállalkozó is, hét új bolt nyílt az utóbbi időben, ki így, ki úgy igyekszik magán segíteni. Talán a legügyesebbek Babikék, akik a falu egyik legszebb házában laknak. De nem is ez a csodálni való, hanem az a fólialabirintus, amely a kertjükben van. Üvegház és két hatvan méteres fólia alatt itt már áprilisban, májusban gyönyörű paprika, paradicsom, uborka terem. Igaz, Babikék reggel fél 5-kor kelnek és januárban már kertészkednek. Kiderül az is, hogy igyekeznek a legmodernebb kertészet ismereteit is elsajátítani, fajtabemutatókra járnak, szakkönyveket böngésznek. Állni kell a versenyt az ország déli részén tevékenykedő termelőkkel.

Még egy séta a virágos főúton, s azon gondolkodom, Gyürének valóban jót tett a különválás. Nem panaszkodó, hanem tenni akaró emberekkel találkoztam többnyire. Segíts magadon, az Isten is megsegít — vélik. És igyekeznek! Amint a polgármester megfogalmazta, nem szeretnék, ha a kihalt Gyűrűfű sorsára jutna a falu.

Baraksó Erzsébet

hletetten álltunk Szabolcs vezér földjén, a 900 évvel ezelőtti országgyűlés helyén, előttünk egy darabka történelem, itt járt Szent László király, most több ezres tömeg énekelte: Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt... Képzeletben visszarepítjük magunkat, és idézzük a történelemből tanult neveket: Aba Sámuel, Vak Béla, Vászoly. Mennyi vér és áldozat, indulat, meg nem értés és harag, hatalomvágy és megtorlás, fenyegetettség és belviszály. Kegyetlen kor a Lászlóét megelőző, akinek más volt a véleménye, annak fülébe forró ólmot öntöttek, felnégyelték, kiszúrták a szemét. Olyan korban lépett trónra László király, amikor nemcsak kívülről, de belülről is veszélyben volt a haza, nagy erőre és hitre volt szükség az ország stabilizálásához.

Nemzeti Himnuszunkban is feltárul, mily sokszor támadt tenfia a hazára, kelt viszálykodás, volt bajkeverés. Ma is így van, csak most nem bárd és szekerce, buzogány, vagy kardél sújt az egymással szembenálló vitás felekre. Mélyen aktuális a lászlói eszme, amikor nem bírunk felülemelkedni napi acsarkodáso- kon, marakodásokon. Néha mintha elfelejtkeznénk legdrágább kincsünkről, a nemzet szabadságáról és függetlenségéről, arról a lehetőségünkről, amelyet — megszabadulván az idegen katonai uralomHányszor támadt tenfiad...

tói — történelmi küldetésünk tudatával véghezvihetünk.

Kérdezem: nem magunk tehetünk-e arról, ha elszokunk a reménytől és a hittől, ha elhatalmasodhat rajtunk az általános kiábrándultság és közömbösség, vagy ha megtéveszthetnek hamis, öncélú propagandával? Félő, túlságosan és könnyen megosztható a társadalom, hiszen akinek az az érdeke, hogy belviszály legyen, sajnos sok lehetősége van, hiszen súlyos örökségünk veszélyes helyzeteket teremtett számunkra. Sok példát lehetne említeni, maradjunk ezúttal a szegénység és munkanélküliség kérdéseinél.

Ha jól sejtem, az egyik legnehezebben kezelhető kérdés ma a szegények és a gazdagok felgyorsult ütemű megjelenése: e két réteg egymástól gyorsan eltávolodóban van, emiatt fennáll a társadalom szétszakadásának veszélye. Társadalmi modell lett nálunk mielőbb meggazdagodni, lehetőleg minél gyorsabban és minél kevesebb munkával, néha mások becsapásával. Vajon jó irányba halad-e az a társadalom, amelyben az állampolgárok kontrollja nem, vagy nem kellően érvényesül, és sikeres embernek minősülhet az, aki a másik emberi becsapja, átveri. Vajon a Mazdák és Toyoták hány százaléka származik tisztes vállalkozásból, értékes munkából, s vajon mennyihez jutott hozzá

a tulajdonosa nem tisztességes úton? És miért ne irritálná ez a szegény embereket?

Politikai műveltség kérdése is, hogyan tudja a társadalom a szegénység kérdését kezelni. Bizonyosan vannak, akik önhibájukból szegények, vagy lettek azzá, ám sokan vannak, akik azért csúsznak egyre lejjebb, mert nem bírják a korábbi lépést tartani az árakkal szemben, vagy elveszítik a munkahelyüket. Figyel-e vajon megfelelően a társadalom az ő helyzetükre? Ellenőrzi-e a társadalom azokat a politikai bajkeverőket, akik kihasználva az ország nehéz helyzetét, azzal uszítanak, hogy bezzeg régen jobb volt, mindenkinek volt munkája, megélhetése, mi szükségünk nekünk a rendszerváltozásra? Elhang- zanak-e elegendő alkalommal és megfelelő súllyal az ezzel szembenálló ellenérvek arról, miért élhettünk egy-két évtizeddel, ezelőtt viszonylagos jómódban?

Igaz, jobban éltünk. Fogyasztottunk, de amögött nem állt megbízható gazdaság, nem voltak jól eladható termékeink. A pénz pedig, amit elköltöttünk, nem is a mienk volt, hanem a japán bankáré, meg a nyugati tőkésé, ők adták, kölcsönbe. Ma már tudjuk, annak a pénznek csak egy része került hozzánk, a többi Moszkván keresztül elgurult azokba az országokba, ahol éppen a lenini eszmékért lelkesedtek. Nicaragua, meg a többi ország nem fogja visszafizetni azt az összeget, fű alatt ment, nincs róla számla. Odavan a pénzünk, mégis, most visszakéri a kölcsönt kamatostul a japán bankár, meg a nyugati tőke, és nem mondhatjuk, hogy nem fizetünk, mert akkor kész, vége, be lehet zárni az országot. Ezért élünk most nehezebben, egy darabig keservesen, de szabadon.

Igaz, volt munkánk is. A vas és acél országában bepaszí- rozták a nagy összegeket a kohókba, hengerművekbe, a veszteséges vállalatokba. Teljes szívemből együtt érzek az ózdi kohásszal, és mindazokkal, akik félnek a holnaptól, mert ezrek kerülhetnek még az utcára, de egyszer muszáj abbahagyni a ráfizetéses munkálatokat. Közismert, milyen állapotban van az ország gépparkja: ócska, zörgő csotrogányokon nem lehet jól eladható terméket gyártani. Könnyű azt mondani, ha nincs munka, akkor gyerünk az utcára, legyen sztrájk és tüntetés. Mégis, mielőtt bárki az utcára vezényelné a tömeget, nem kellene meggyőződni arról, valóban igényt tart-e a piac annak a gyárnak arra a termékére? Az a termék olyan minőségű-e, mint amilyennel bármely piacon meg lehet jelenni? Mert ha nem ilyet állítanak elő, akkor azt a tevékenységet nem szabad, sőt, az ország érdekében tilos tovább folytatni. Ha veszünk egy példát, mondjuk a mezőgazdasága révén virágzó Hollandiát, felvetődik a kérdés: hazánk nem valósíthatott volna meg egy holland típusú mezőgazdálkodást? Miért kellett elmennie a szabolcs-szatmár- beregi gazdának a vasművekbe rossz minőségű acélt gyártani? Nem kellene talán idáig visszavezetni, miért is alakulhatott ki mára a munkanélküliek arányát tekintve tragikus helyzet?

Ha legalább egy olyan gazdag nagybácsink lenne, mint amilyen a keletnémeteknek van! Jobban bízhatnánk és reménykedhetnénk, hogy áll mellettünk valaki, akibe belekapaszkodhatunk, ha végképp elsüllyednénk. A német nagybácsi évente száz-kétszáz milliárd márkát présel bele a keleti gazdaságba, csakhogy a csődből kihúzzák őket, mégsem megy. A nyugati szakértők általában tíz évet emlegetnek, legalább annyi időre van szükség, amíg a keleti szektor felzárkózhat. Pedig van pénz, amennyi csak kell.

Mi meg itt vagyunk üres zsebbel és egyedül, csak magunkra számíthatunk. Ösz- szetartozásupk fontosságára nem kellene jobban vigyáznunk ebben a viharos időben? Délen százak-ezrek halnak meg ártatlanul a polgárháború áldozataiként. Délkeleten izzó, nemzetellenes pogromok követik egymást, pedig

Inekik nincs egy fillér tartozásuk se, élhetnének boldogan. Keleten testvérháborúk dúlnak. Északon épp most fordul szembe egymással a két fél. Nálunk eddig béke volt és egyelőre az van, törvényes rend és viszonylagos biztonság.

Nem tudnánk jobban úrrá lenni magunkon, felhagyva a hangulatkeltéssel? Mit nem adtam volna azért, ha parlamenti képviselőink egy modern kori Szabolcsi Zsinaton kezet nyújtottak volna egymásnak, hiszen állítólag ugyanazért a célért tevékenykednek! Nem nemzetellenes- e ilyen helyzetben, amikor pattanásig feszülnek az idegek, ha egyes politikai körök ellenségeskedésre alkalmas helyzetek megteremtésén mesterkednek? Nem ország- ellenes-e össze-vissza hazu- dozni a magyar sajtóban, rágalmazni és álhírekkel tovább rontani az amúgy is rossz hangulatot?

ítélt 900 év, és nem veszített aktualitásából az akkori uralkodó elszántsága, hogy a nemzetet a művelt és keresztény Európa részeként erősítse meg. Nagy szükségünk volna most is erre a szellemre ebben a külső és belső viszályokkal terhes korban. Szent László ereje és hite kellene, hogy megtartson bennünket, hisz oly sok tragédia után ismét feltámadhat a nép, és kezébe veheti sorsának irányítását. Nagy kérdés, ezzel a lehetőséggel hogyan tudunk élni?