Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04 / 157. szám
Ä %elet-lMaßyarorsz0ß hétvégi melléklete 1 Máéképpen lesz végre? Körbelopkodás Tapolcai Zoltán L opnának nekem egy kerékpárt nyolc rongyos ezresért. Olyan hiperszupert, itt váltóst, ott vastagkerekest. Egy moun- tainbike-ot. Nekem, aki él-hal a drótszamárokért. Nekem, akinek csorog a nyála, ha a ráesni finom pö- työgésével elsuhan egy szép darab. Nekem, akitől már rövid életem alatt négyet loptak el (az egyiket éjszakára a ház előtt hagytam, megérdemeltem, a másodikat két kezemmel pakoltam össze, sajnáltam, a harmadik vadonás újjal háromszor voltam az utcán, le-lelakatoltam, hiába, a negyedikről el se tudtam képzelni, hogy valakinek kell). Nekem, akinek nem akad le a felhőkből kerékpárra huszonhatezer. Mégis azt mondtam, hogy nem kell. Mire nagyrabe- csült közvetlen környezetem kijelentette, hogy hülye vagyok és élhetetlen. Az utóbbi esett nagyon rosszul. Élhetetlen vagyok. Mert nem használom ki a lehetőséget, nem spórolok a családi kasszának tizennyolcezret, pedig megtehetném. Amúgy is mindenki így szerez magának bringát, sőt bandák alakultak a kerékpárok lopására, átfestésére, értékesítésére. S nem is érnek többet ezek a gépek, meg tőlem már úgyis elloptak négyet (a moto- romát még nem is említettem), ergo: egy már nekem is jár. Tiszta sor, áment kaptam a lopásra. Lelkem nyugodhat, nem rója fel senki tettem.(?) Apáink hazahordták az állami vagyont, mert az ő keservükből duzzadt. Mi visszalopjuk azt, amit a ku- pecvilág kicsal a zsebünkből. A nagy valami szipo- lyoz bennünket, ezért jogot érzünk arra, hogy belenyúljunk a nagy valamibe és visszaszerezzük, ami nekünk jár. Nem attól, aki bennünket rövidített meg, de ez a körbelopkodás egyszer hátha igazságot tesz. A képlet egyszerű. Mivel a többség ezt teszi, ez a helyes. Aki ebbe nem tud beleilleszkedni, az nem erre a világra való. Pontosítok. Nem a többség által teremtett világra való. Szóval élhetetlen. S hozhatnék számtalan apróbb, a földhöz és a kerékpárhoz közelibb példát igazolásul arra, hogy menynyire nem szentség a többség akaraté,, cf,év i Hitler feltüzelt egy népet, s felégette Európát. A többség akarata döntött. Az ellenző kisebbség élhetetlen volt. Aztán halott. De nem ilyen magasztos erkölcsi érvek mondatták velem a nemet. Egyéves a kislányom. Ma még csak gagyog, de holnap kérdez. S akkor vagy hazudnom kell neki, vagy bevallani, hogy magam is lopok, topátok. A szentek kivonulása A titkárnő hangja kedves volt, segítőkész, de észrevehetően meg-megremegett. Pedig csak annyit kérdeztem, hogy főnökét hol találom. Erre a legátlátszóbb, s a leghihetetlenebb választ adta, ,,nem tudom”. Most már azért is firtattam a dolgot, hisz volt némi információm, csak a pontos hely hiányzott belőle. Ugyanis a góré havonta egyszer, pénteken nem a vállalata felé veszi az irányt, hanem valamelyik Tisza- parti üdülőnek. Megy vele az egész vezérkar, hat láda sör, kettő tömény, négy horgászbot, két „kisegítő”. Hogy meghányják-vessék a világ és a vállalat dolgait. Ami, bármilyen furcsán hangzik, a világ legtermészetesebb dolga. Mármint a kivonulás, vagy ahogy katonáék mondják, az összekovácsolás. Távol a mindennapok nyűgeitől, teendőitől, összezárva időben és térben lehet ugyanarról gondolkodni, beszélni, egymás fejében gerjeszteni az ötleteket, egy kicsit közelebb kerülni egymáshoz, a hivatali feszélyezettséget levetkőzni. De ha mindez az úri pasz- szió gőgjével párosul, akkor... Fontoskodás, titokzatoskodás, a rendíthetetlenség, makulátlanság mítoszának feltétlen ápolása, beidomított titkárnővel, aki egy profi kőművessel vetekedve falaz. A bársonyszéket fenntartó tízeket, százakat, ezreket annyira sem tisztelve, hogy a feltétlen szükséges kereteken belül folyjon az összekovácsolás. Értve ezen a reprezentációs és az emberi kereteket is. Mert a közelkerülés alapvetően fontos a közös gondolkodáshoz, de bizonyos közelkerülések közben az ember nem szokott gondolkodni. Mondjuk csak a sárga földet említve. Adja Isten, bebecsúszik egy ilyen görbe hétvége. De amikor a másfajtának nincs esélye a becsúszásra? Amikor, ha a bársonyszék lábának magasságából felcincog egy hang, hogy ejnye-bejnye, akkor csak úgy domborodik az önérzet? Egy csoportvezetői poszt felér egy fél vodkával, egy vezérigazgatói jó pár üveggel. Részegít. Folyóssá teszi a rendbe szedett gondolatokat. Az ember lebeg, szinte nem is ezen a földön létezik, képes magát kívülről látni, ki- és föléemelni mindennek és mindenkinek. Aztán már csak a nagy sötétség jön és a másnap nyúzott, émelygős lézengése. Mindezek közben a bársonyszékekben ülve jó lenne elgondolkodni: igaz, hogy a régi is vadászott — ezért sikerült kilőni, a pozíciót hazavinni —, de illős-e aztán enni, inni, élni ugyanúgy? Hídfőállás a nemzetközi kapcsolatokban Kerekasztal-beszélgetés az olasz—magyar együttműködésről Nyíregyháza (KM) Még az olasz tanszék nyitása nem is okozott meglepetést, hiszen egy nyelvszakokkal megtűzdelt főiskola életében nem jelent rendkívüli eseményt a profilbővítés, ám az, hogy diplomataképzés lesz Nyíregyházán, annál inkább. Amikor februárban egy olaszországi út után beszámoltunk az ezzel kapcsolatos megállapodásról, a Népszabadság kételkedve közölte a hírt egy olyan megjegyzéssel, hogy a Külügyminisztérium nem tud semmit az ügyről. Pedig az egész képzés egyik szülőatyja, dr. Misur György, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, korábban hazánk római nagykövete, a másik Maria Paola Pagnini, a trieszti egyetem goriziai karának dékánasszonya volt. Velük és dr. Mihalovics Árpád kandidátussal, a tanárképző főiskola tanszék- vezető tanárával készült ez a beszélgetés. — Mi tulajdonképpen az olasz—magyar megállapodás lényege? Mihalovics Árpád: Jelentőségét tekintve a diplomata- képzés került az első helyre, hiszen a privatizáció eredmé-B nyeként sok olyan szakemberre lesz szükség Magyar- országon, aki a nemzetközi kapcsolatok, üzletkötések szövevényében eligazodik. Közösen hirdeti meg a Trieszti Egyetem Goriziai Nemzetközi Tudományok Fakultása és a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola. A szakmai tárgyakat olasz tanárok tanítják. A kétéves posztgraduális képzésre bármilyen diplomával lehet jelentkezni, de angol vagy francia nyelvtudás szükséges. A diplomát a trieszti egyetem goriziai kara fogja kiállítani. A felvételi időpontjáról rövidesen közlemény jelenik meg. Az olasz tanszék is a goriziai kar segítségével indul szeptemberben. — Hogyan is esett a választás Nyíregyházára? Paola Pagnini: Egy nagy. követ, egy püspök és egy dékánasszony elhatározta, hogy itt lehet létrehozni. A ,,fő bűnös” a nagykövet úr volt — mutat dr. Misur Györgyre —. Volt egy másik oka is. Gorizia határváros és nekünk is megvannak a problémáink a határ közelségéből adódóan. Etnikai kisebbségek élnek, és ez olyan problémákat szül, amelyek az ország belsejében ismeretlenek. Nagyon kellemes a kisebbségről beszélni és ülni az irodában Rómában, Moszkvában vagy másutt, ahonnan távol a határ, és más dolog a helyszíni tapasztalat. Goriziában nagy toleranciát tanúsítanak az ilyen problémák iránt. — Visszatérve az eredeti kérdéshez: amikor Magyar- országon egy olyan pontot kerestünk, ahol hasonló a helyzet, mint nálunk, Nyíregyházára esett a választás. Egyébként amikor felvetettük, hogy Goriziában kellene bevezetni a diplomataképzést, ott is többen kifogásolták, hogy miért nem Firenzében vagy Rómában képezik a jövendő diplomatáit. Remélem 50 vagy 100 év múlva belátják majd a kétkedők is, hogy jó helyre került a képzés, es ugyanezt fogják majd mondani az itteni kétkedők Nyíregyházáról is. — Hogyan került ebbe dr. Misur György, a Külügyminisztérium főosztályvezetője? — A véletlenen múlt. Azon, hogy egy időben voltunk Rómában Keresztes Szilárd püspök úrral. Ő a római magyar intézet vezetője, én római nagykövet, és jó barátságban voltunk, kölcsönösen tiszteltük egymást. Sokat beA beszélgetés résztvevői: Dr. Misur György, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, Maria Paola Pagnini, a goriziai egyetem dékánja, dr. Mihalovics Árpád, a nyíregyházi tanárképző tanszékvezető tanára és Balogh József újságíró. szélgettünk az országról, az ország jpvőjéről, és amikor »óba Került ez a gondolat, írottá, ha ilyen kiváló faiskolája van Nyíregyházá- próbáljuk meg oda vinni a diplomataképzést. Ezután már céltudatosan azért dolgoztunk, hogy a képzés helye Nyíregyháza legyen. — Akik Nyíregyházán szereznek majd diplomát attasék, nagykövetek lesznek? M. Gy.: A nemzetközi viszonyok tartalmában olyan mérhetetlen változások mennek végbe, hogy a diplomata fogalomtartalma megváltozott. Azelőtt a diplomata az volt, aki az állam ügyeit képviselte, tárgyalt, elemezte más államok helyzetét, de az Európában végbemenő folyamatok miatt a jövő Európája, amely felé Magyarország is törekszik, más lesz. A most körülbelül 40—50 állam mellett rövid időn belül körülbelül 100— 150 régiót fogunk ismerni. Nem mondom, hogy az államok eltűnnek, az államok mellett párhuzamosan meg fognak jelenni a regionális kapcsolatok, amelyekben tartományok, kereskedelmi kamarák. nemzetközi bankok vesznek részt, amelyek korábban nem tartottak nemzetközi kapcsolatokat, ezért hatalmas igény lesz olyanokra, akik a nemzetközi kapcsolatokban otthonosak, akik nyelveket ismernek, de a kultúra közös nyelvén is tudnak érintkezni egymással, és akik képesek azt a szakmunkát ellátni, ami a nemzetközi kapcsolatokkal jár. Tehát szükség lesz minél több olyan jól képzett fiatalra, aki ezeket a kapcsolatokat profi szinten, időveszteség nélkül, precízen intézi. — A professzorasszony nyíregyházi látogatása ezúttal rövidre sikeredett, mert közben ellátogatott Eperjesre és Ungvárra is. Mit jelent ez a „kitekintés”? P. P.: A nyíregyházi főiskolának volt már kapcsolata az eperjesi és az ungvári egyetemmel, mi csak elkísértük a nyíregyháziakat erre a látogatásra. Nem titok, hogy érdeklődünk a Magyarországgal szomszédos országok, az ottani képzés iránt is. Most azonban a legsürgősebb teendő, a kiindulópont az lesz, hogy megkeressük a tanárokat és azokat a fiatalokat, akik ebben a diplomataképzésben részt szeretnének venni. Ennek része, hogy itt Nyíregyházán találkozom a nagybányai egyetem rektorával is. Szeretnénk megvalósítani, alkalmazni azt a középkori modellt, hogy tanítva tanulunk, tehát egyszerre szeretnénk szakembereket képezni és igazán elsajátítani a képzés tudományát az itteni körülményekhez igazodva — Korábbi tapasztalataim alapján is mondom, hogy az olaszok sokat akarnak segíteni rajtunk. Mitől van ez a szimpátia, és miért éppen bennünket, magyarokat választottak? P. P.: Mert Magyarország közel esik Goriziahoz. De nemcsak Magyarországot, hanem másokat is segíteni szeretnénk, akik új utakra léptek, és ehhez nagyon fontosnak tartjuk a személyi kapcsolatokat is. Itt Nyíregyházán találtunk olyanokat, akikkel együtt tudunk működni. — A mi megyénk olyan, mint Olaszországnak Szicília. Felzárkóztatására nemrég egy kormány- program készült, s az erre juttatott pénzből egy olasz tanszék létrehozása is szerepel. Mit jelent ez a tanszék a két ország kapcsolatának szélesítésében? P. P.: Nagyon fontos része lesz ez a tanszék szervezése, a két kultúra közelítése egymáshoz, és nagyon fontos, hogy a trieszti egyetem több nyíregyházi tanárnak, biokémikusnak nyújt lehetőséget, ad ösztöndíjat kutatómunkájának folytatására Olaszországban. Mihalovics tanár úr, aki az olasz tanszék létrehozására megbízást kapott, Goriziában taníthat az ősszel, de mások is kaptak meghívást különböző ösztöndíjakra. Ezen kívül nagyon fontosnak tartom, hogy Nyíregyháza és Gorizia októberben testvérvárosi szerződést ír alá, ami hosszabb távon garancia a jó kapcsglatokra. M. Á.: Olaszország a legnyitottabb irányunkban, és egyetlen működő olasz nyelvtanár sem volt a megyében. -Hogy nyissunk mi is, ha nincsenek olaszul beszélő szakemberek? Végre sikerült elérni, hogy a Kölcsey gimnáziumban emelt szintű olasz nyelvoktatás kezdődik 1992 szeptemberétől egy osztályban. Az oktatásban részt vesz a főiskola olasz tanszéke. Egyébként nemrég sikerült felkutatni egy Debrecenben élő olasz tanárt, aki véletlen- ségből épp a professzorasz- szony tanítványa volt. Goriziában született, ott végezte el a gimnáziumot, egyetemi tanulmányait pedig a trieszti és az udinei egyetemen folytatta. Augusztus 1 -tői főállású oktatója lesz a nyíregyházi főiskolának. Egyébként február 25- én a minisztérium jóváhagyásával megkaptam az engedélyt az olasz tanszék szervezésére, így tehát beindult valami az olasz nyelv, az olasz kultúra megismertetésére a megyében. 12—15 hallgatót szeretnénk képezni évente. A városban eddig négyen voltunk, akik beszéltük valamilyen szinten az olasz nyelvet, talán az elkövetkező években lényegesen megváltozik a helyzet. M. Gy.: Abban, hogy Olaszország ilyen aktívan van itt jelen, benne van az a külpolitikai felismerés is, hogy a volt Szovjetunióban beindult változások miatt ez a térség, és különösen ez a része Magyar- országnak stratégiai jelentőségűvé válhat mindazon országok számára, amelyek tovább akarnak menni keletebbre, mert itt még megszokottabb, európaibb viszonyokat élveznek, itt megállnak, megerősödnek és a magyarokkal együtt tovább tudnak menni. Ahhoz, hogy ez valóság legyen, arra többféle elgondolás van, például egy autópálya építése Triesztből, kiépíteni a vasutat. Ezek a tengelyek, amelyek képzeletbeli dolgok, ezek emberek mozgásirányát jelzik. Ennek a természetes kapuja ez a térség, ahol Nyíregyháza van. Ezt nem lehet csak úgy jól megszervezni, ha mindenfele tevékenységet egyszerre végzünk. Tehát a káderállományt fejlesztjük hozzá, ugyanakkor építjük a vasutat, a szokásokat, tanítjuk a nyelvet. Ez egy gondolat része, és mi hasonló felismerésre jutottunk, így jött létre a quadragonálé, a négyoldalú együttműködés. Most is egyidejűleg vannak jelen a nyelv és diplomataképzéssel kapcsolatos olasz tervekkel egyéb érdeklődések is. Épp a napokban írtunk alá Olaszországgal egy szerződést, amelyben 30 millió dollár segélyt adnak Magyarországnak különböző gazdasági fejlesztési tervek kidolgozására. A szándékunk az, hogy ennek egy részét épp azokban a hídfőállásokban költsék majd el, amelyek központjaivá lehetnek az olasz—magyar kapcsolatoknak. Az olasz vállalatok egyre-másra jelentkeznek, érdeklődnek az iránt, hogy milyen magyar cégek vannak, amelyek szeretnék, ha saját céljaik fejlesztésében, saját kitörési pontjaik meghatározásában az olaszokkal együtt tudnának működni. Listákat kérnek tőlünk. Meg is ragadom az alkalmat, hogy felhívjam erre Szabolcs-Szatmár- Bereg megye lakóit, hogy gyűjtsék össze igényeiket, és mi továbbítjuk az olaszoknak. Reméljük, ezek a kapcsolatok is hozzájárulnak országunk gazdaságának gyorsabb fejlődéséhez, a két ország kapcsolatának további javításához. 1992. július 4.
