Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-31 / 180. szám
Róma A Nyugat-európai Unió (WEU) kilenc országból érkezett védelmi és külügy- minisztériumi szakértők kezdtek tanácskozást csütörtökön Rómában, azzal a céllal, hogy terveket dolgozzanak ki a volt Jugoszlávia területére küldendő csapatkontingensekre vonatkozóan. Ezen egységek feladata a segélyszállítmányok védelme lenne. Berlin MTI — FOTO Honeckert rabként ábrázoló plakátot tartanak a magasba a július 29-i tüntetés résztvevői. Az egykori NDK volt vezetője ezen a napon érkezett a moszkvai chilei nagykövetségről Berlinbe, ahol azonnal börtönbe szállították. (További részletek a 4. oldalon.) New York A Horvátországban állomásozó kéksisakosok mandátumának kiszélesítését, további kilencszáz ENSZ- alkalmazott kiküldését kérte a Biztonsági Tanács elé terjesztett jelentésében Butrosz Gáli főtitkár, hogy megállítsák a menekültek beáramlását az ENSZ által ellenőrzött területekre. Az ENSZ támogatja azt az elképzelést, hogy két szakértői csoport utazzon a valamikori Jugoszláviába, kivizsgálni milyen módon lehetne a legtöbbet tenni a több száz ezer ember sorsának megkönnyítésére. Jeruzsálem»^—! Hatalmas robbanás történt csütörtökön az izraeli hadsereg egyik katonai üzemében, Tel-Aviv közelében. A robabnásnak valószínűleg több tucat áldozata van. Szemtanúk elmondták, hogy a detonáció következtében több kilométeres körzetben betörtek az ablaküvegek. A robbanás színhelye fölött 2,5 kilométer magas füstoszlop keletkezett. Peking A világ legkisebb Koránját megvételre kínálják fel egy nemzetközi árverésen, amelyet októberben rendeznek Pekingben. A könyv 2,7 milliméter hosz- szú, 1,9 milliméter széles és a súlya 5,3 gramm. Találkozó m./.« . Antall József miniszter- elnök július 30-án — kérésére — informális találkozón fogadta a Budapesten átutazó Milan Panicsot, akit a közelmúltban a Szerb és Crna Gora-i Államszövetség kormányfőjévé választottak. A miniszterelnök kifejtette, a Magyar Köztársaság következetesen megtartja az ENSZ BT határozatait, ezzel együtt a BT előírásait meg nem sértve, lehetővé teszi a humanitárius segítségnyújtást. Segőlyekmmm—m Az amerikai kormányzat a magyarországi demokratikus fordulat óta 98 millió dollár értékű támogatást folyósított a politikai és a gazdasági rendszer átalakítására, az életkörülmények javítására. Az amerikai támogatásnak — bár számszerűen viszonylag nem nagy — fontos szerepe volt abban, hogy az amerikai magántőke ilyen nagy érdeklődéssel fordul Magyarország felé és ott vezető szerepe van a nyugati beruházásokban — mondotta. Tízezer Augusztus 1-jétől a külföldre utazó magyar állampolgárok az eddigi 2 ezer forint helyett 10 ezer forintot vihetnek magukkal a határokon túlra. Az új intézkedéssel kapcsolatban a Pénzügyminisztériumban elmondották: mivel szintén augusztus 1-jétől jelentősen szigorodnak a vámszabályok, ezért a deviza- jogszabályokat is változtatni kellett. Privatizáció^* A kihirdetésüket követó 30. napon, vagyis augusztus 28-án hatályba lépnek a privatizációs törvények. A Magyar Közlöny — július 28-án megjelent — 81. száma tartalmazza a privatizációs törvénycsomagot: azaz a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról, az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről, valamint az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó törvényekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló törvényeket. Vizsgálati Nem igazolódtak azok a vélemények, miszerint a Magyar Rádió gazdálkodásálban súlyos visszaélések fordulnak elő. Á korábban nyilvánosságra hozott fel- tételezéseket az Állami Számvevőszék részletesen megvizsgálta, az állításokat igazoló dokumentumok nem kerültek elő, kirívó visszaélésre utaló jeleket az ellenőrzés nem talált — jelentette ki Hagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke. Hm árt az ívatassái Fagylaltellenőrzés a megyében Amitől télen lesz melegünk Olcsóbban vehetünk szenet nyáron Nyíregyháza (KM — Tóth Kornélia) — Bár évek óta nem fordult elő a megyében fagylaltmérgezés, a szakemberek korántsem látják eny- nyire kifogástalannak a közkedvelt nyári csemege előállítását és forgalmazását. Dr. Gilányi Ibolya megyei tisztiorvos adott tájékoztatást arról a közös ellenőrzésről, amelyet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséggel közösen végzett. A fagylalt népszerűbb, mint valaha, nem véletlenül szaporodnak az elárusítóhelyek. A megyében már ötszáz helyen forgalmaznak fagylaltot. Gyakorta látták, hogy a fagylalt árusításához csak a tárgyi feltételeket szerezték be a vállalkozók, a higiénés szemlélet azonban hiányzott. Fagylaltot most hat helyen főznek (ebből három korszerűtlen technológiával), de hiába a legmodernebb gépesítés, ha az edény piszkos. Az egyik nagy forgalmú presszóban lepődtek meg az ellenőrök a látottakon, összesen 240 fagylaltmintát vizsgáltak meg és 30 százalék bakteriológiai tisztaságát kifogásolták. A kémiai vizsgálat, amely a minőségre, a toxikológiára és a színezőanyagokra is kiterjed, 40 százalékban nem felelt meg a szigorú követelményeknek. Azt talán különösebben indokolni sem szükséges, hogy a megfelelő ivóvíz és a tiszta edény is kevés, ha egész nap szobahőmérsékleten tárolják az elkészült fagylaltot és az alapanyag egy részét. Szinte hihetelen, de találtak *olyan elárusítóhelyet, ahol a frissen vágott csirkét a fagylaltkeverék mellett tárolták. Felfüggesztették a fagylaltárusítást és kötelezték a tulajdonost a hiányosságok megszüntetésére. Ez egyébként is hatásosabb, mint a pénzbüntetés. Hosszú évek tapasztalata, hogy a bírság nem tart vissza az újabb szabálytalanságtól. A közös vizsgálat során a minőség ellen vétőket a fogyasztóvédelmi felügyelőség, a bakteriológiai és higiénés hibákért a tisztiorvosi szolgálat szabott ki komoly bírságokat. A megyei tiszti főorvos pedig arról határozott, hogy a közegészségügyi előírásokat durván megszegő és így a lakosság egészségét veszélyeztető vállalkozók nevét szeretnék majd nyilvánosságra hozni. jelentenek. Ugyanis a szénárak 400 forint körül kezdődnek, a magas fűtőértékű 800-as feketeszénen keresztül az 1000 forintos kokszig terjednek. Most indult a nyíregyházi telepen (és csak ott!) egy másik újabb akció, ami augusztus 31-ig tart. A lényege, a 450,20 forintos be- rentei dúsított dió, és a 430,20 forintos mosott aknaszén mázsáját egységesen 290 forintért adják. Hangsúlyozta a vezető: a leértékelés nem minőségi problémák miatt történt! Qk a beérkező termékeket (külföldit is) bevizsgáltatják, ellenőrzik, s olyan nem kerülhet forgalomba, ami nem felel meg a kívánalmaknak. Az akcióban részt vesznek a 2400 forintos nyugdíjas és a 3000-es dolgozói utalványok is. Ez azért is érdekes, mert az utalványforgalomban volt egy kis megtorpanás. Nem lesz súlykorlátozás sem, egyaránt vásárolhatnak közületek, magánemberek. A bánya vezetői ígérik: a szállításban nem lesz fennakadás, átmenetileg, egy-két napra lehet gond, ha nagy az érdeklődés. Érdemes tehát most beszerezni a télire- valót, hogy elkerüljük az idegeskedést, a tumultust. újabb birkózónk állhatott a dobogó legfelső fokára, Farkas Péter a sportág második, a magyar csapat hatodik barcelonai aranyérmét szerezte. (További részletek a 8. oldalon.) mti-tel)efotO Nyíregyháza (KM — Bojté) — A pénzügyminiszter és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere új rendeletet adott ki a vámeljárásról, melynek szabályai augusztus 1-jétől érvényesek. Ezért az állampolgárok és külkereskedelemmel foglalkozó gazdálkodószervek holnaptól a határokon a most bevezetett jogszabályok gyakorlati megvalósításával találkozhatnak, melynek lényege a következő: a behozott cikk a vám megfizetése vagy biztosítása előtt nem adható ki. Mindenkinek azonnal ki kell fizetni az árukra kiszabott vámot. Csak rendkívüli kivételes esetekben adnak halasztást. Ha valaki köte- iezettségének nem tesz eleget a törvényes zálogjog alapján a vámhivatal az árut visszatartja, majd meghatározott módon értékesíti, melynek összegéből levonják a vámtartozást. Nyíregyháza (KM — D. M.) i — Széles választék és megfelelő mennyiség várja a vásárlókat, — mondta Űri Béla, a KELET-TÜZÉP Rt. Tüzelőanyag-kereskedelmi Iroda vezetője, amikor a tüzelőanyag-kínálatról érdeklődtünk. A hazai szénbányászat termelésének visszaesése miatt importtal tették zökkenőmentessé az ellátást. LenSzénhegy. gyelországból, Cseh és Szlovákiából, a volt Szovjetunió területéről ma is folyamatosan hoznak be szenet, ami nemcsak a hiányt pótolja, de egyfajta versenytársa is a magyar termékeknek. A vállalat különböző kedvezményes akciókat vezetett be. Már júliustól, a megye SZEKERES TIBOR FELVÉTELE TÜZÉP-ein, mázsánként olcsóbban kínálják 53,90 forinttal az oroszlányi dúsított darát, 40-nel a mecseki brikettet, 111,50-nel a gyöngy- brikettet, 50-nel a dorogi szenet, 111,50-nel a tatai tojásbrikettet, és 113,50-nel a konix brikettet. Ezek az engedmények 10—18 százalékot XLIX. évfolyam, 180. szám ARA: 9,M FORINT 1992. július 31., péntek 1 Jf * / m . Y y TP ~k gijt-. ... ; v.; Vámfizetés helyben Auiisztas 1-tól _______________________4. oldal Hamis ezresek