Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
1992. július 25. A Jtekt-Maqijarorszáq hétvégi mCUíjlete ] 11 A SZERZŐ FELVÉTELE. Balogh Géza / it gondolnak, M Törökországban vajon hány település neve magyar eredetű? Én nem tudok egyről sem. Ha viszont a törökös nevű magyar falvakat kéne felsorolnom...! Itt van például mindjárt Szabolcs-Szatmár kellős közepén Nyíribrony, mely az Ibrahim származéka. Hogy aztán ki volt az az Ibrahim? Szultán, vagy csupán valami egyszerű WteJe- gény? Mit csetekütftWMR-ez a mi Ibrahimunk, bogy amt egy nyakas, kálvinista falu viseli a nevét...!? Legszívesebben persze ő magát kérdezné meg az ember. Dehát nemhogy törököt, még magyart sem látni. Pedig egy nagy, hatalmas domb tetején állok, az autó is alig bírt felkapaszkodni a csúcsra. Jobbra is, balra is öreg akácerdő takarja a kilátást, de délnek, s északnak szaladhat a tekintet. Délnek Levelek, északnak pedig Ib- > rony. Nemrég még földút kö- tötte össze a két falut, jó év® viszont aszfaltcsík kanyarog köztük. Előbb sík, fekete főj-, dek között halad, majd felhág egy nagy hegyre, hogy áztáh újból laposra érjen. E pár száz méter híven tükrözi az ibronyi határt. Egy kis homok, egy kis zsombék, egy kis rét, egy kis fekete föld. Itt dohány, ott rozs, ott búza, amott pedig káposzta, szőlő. Mindenből egy kicsi. Ha az egyik nem sikerül, pótolja a másik. Talán ez az okos számítás volt a titka a kis ibronyi termelőszövetkezetnek is mindig. Mely ugyan a környék legkisebb téesze volt, de sosemfczárt veszteséggel. Egészen a legutóbbi esztendeig, de akkor aztán becsületes hiányt gazdálkodott össze. így most teljes a bizonytalanság a faluban, senki sem tudja, hogyan tovább... Főhet a község vezetőinek a feje, hisz már így is majd kétszázan vannak a munkanélküliek az alig több mint ezer lelket számláló faluban. Az idegen azonban ebből semmit sem érzékel. Tisztes jólétről árulkodnak a porták, megszámlálhatatlanul sök a nemrég épült, palotáik is beillő lakás. Ám -tHAftünk kell a .-jegyzőnek, Bagoly Dánielnek — nem tévesztendő össze a Magyar Távirati Iroda szabolcsi tudósítójával! — aki született ibronyi, s lassan harminc éve szolgálja a faluját, s mindent megélt már, amit csak egy közszolgálatban álló ember megélhet. A községházán beszélgetünk, s elsőként azt kérdezem tőle, egy ilyen kis falu, mint Ibrony, miképp tudta elkerülni az erőszakolt körzete- sítési hullámokat. ‘ - — Volt egy óriási szeren- -1 csánk—mondja. — Bennün- ' Jréffiem -érintettek forgalmas /főutak/; így aztán békén r" hagyták; minket. Egyetlen /erőttéfrpróbálkozásról tudok, amikor a téeszt akarták Apagyhoz kényszeríteni; De aztán hamar letettek róla, igaz, az ibronyiak is kitátották a szájukat... Bizony, nagy szerencse az, ha az embert elkerülik a nagyurak, morfondírozunk most, kilencvenkettő nyarán. De nagy szerencsétlenség is egyben. Mert magára hagyatott. Ám az ibronyiakat nem olyan anyagból gyúrták, hogy hagyták volna magukat. Megragadva üstöküket, saját maguk evickéltek partra. S ma elmondhatják, nem sok szabolcsi településsel cserélnének. Van egy szép, nyolctantermes általános iskolájuk, óvodájuk, nemrég adták át a crossbar-rendszerű telefon- hálózatot, s most épül egy olyan gyönyörű körzeti, fogorvosi rendelőjük, hogy az bármelyik város büszkeségévé válna. Csak egy dolog miatt bánkódnak nagyon. A kevés gyermek miatt. Valóban szomorú az a kép, amit az iskola igazgatója, Müller Károly fest az intézményéről: — Jelenleg száztizenkilenc gyermekünk van, sajnos egyre kevesebben születnek. Hatvannégyben, mikor idekerültem, még kétszáznyolcvan iskolásunk volt. Az idén még tizennyolc végzősünk volt, de kilencvenötben például már csak tíz nyolcadikosunk lesz... S ez minden jó érzésű magyart el kell hogy keserítsen. Van azért, ami vidítja is az igazgató urat. Többek között az, hogy az elmúlt évben átlagosan egy teljes egésszel javult a lurkók tanulmányi átlaga. A szülőket ugyanis sikerült meggyőzni a napközi előnyeiről, ahol a gyermek a délutáni biciklizés helyett könyvet kénytelen lapozni. Ráadásul háromszor is kap enni, természetesen az ön- kormányzat anyagi hozzájárulásával. Álmos, párás, inkább augusztusi, mint júliusi csend ül a falun, elvétve találkozni emberrel az utcán. Nem csoda, hiszen dologidő van. Kapálni kell a dohányt, a káposztát, szedni a meggyet, az uborkát, s hát persze permetezni a szőlőt. Zámbori Istvánhoz is ha negyedórával korábban érek, csukva találom a kaput. Mert hol töltötte volna másutt a délelőttöt, ha nem a szőlőben? Ötödször vagy hatodszor permetez már az idén, s ahogy elnézzük ezt a fülledt, kövér meleget, jó néhányszor hátára kell még vennie szüretig az öreg permetezőt. Igaz, megháláják azok a vén, még a nagyapjától rámaradt tőkék a törődést. Becsülettel fizettek tavaly is. Van még a hordóban, így aztán gondtalanul kortyolgathatjuk a piros óbort az öregúr portáján, egy terebélyes szilvafa alatt. A máról már hallottam, a múltról tereferélünk hát. Keresve sem találtam volna jobb emlékezetű, gazdagabb életű ibronyit István bátyámnál. Dolgos, becsületes középparaszti család fia, ő maga is tizenkét holdon gazdálkodott, mikor jött a téesz. De hol vagyunk még attól... mi mindenen átment ő addig! Hogy mást ne mondjunk: nyolc év katonaidő, négy év hadifogság! — No, egészségére...! — emeli koccintásra a vékony, áttetsző poharát. — Beszélni sem jó azokról az időkről. — Melyik volt a nehezebb? — töröm meg később a csendet. — Kutya világ volt az, nem kívánom a halálos ellenségemnek se. Gondoljon csak bele! Mikor hazajöttem a fogságból, a fiam már negyedik éves volt. S én addig nem is láttam... Mindjárt a Zámbori portával szemben magasodik az ibronyiak híres, református temploma, két emlékoszlop áll előtte. A jobb oldalin az első, a bal oldalin a második világháború áldozatainak neveivel. Az egyiken harminc- három, a másikon negyvenkilenc férfi neve szerepel. Egy ezerlelkes falunak iszonyatos ekkora veszteség. Óhatatlanul Ady híres sorai jutnak az ember eszébe: „...szaladj János!” Mert ha veszélyben a haza, kikre számíthat, ha nem a Jánosokra, a Mihályokra, az Istvánokra!? Házigazdánknak szerencséje volt. Ha át is lépte a pokol tornácát, mégis visszatért onnan. — Negyvenötben, húsvét nagypéntekjén estem fogságba, s néhány hónap múlva a Fekete-tenger túlsó partján, egy Novorosszijszk nevű városban találtam magam. Egy iszonyatosan lebombázott városban. Rettenetesen rosszul éltünk, de az oroszok se különbül. Nem csak mi, ők is éheztek. De Zámbori István legalább hazajöhetett. Igaz, az addig virágzó kisgazdasága romokban hevert. A Zámbo- riak híresek voltak a jó lovaikról, el is vitték mindet a németek, majd az oroszok. Mikor ő hazatért, csak egy nagy, szürke kancát talált otthon. Született aztán később annak egy gyönyörű csikaja, egy szép deres mén. Madár volt a neve, negyvenkilencben Budapesten országos kiállítást nyert az a ló! Hogy most hány ló van a faluban? Meg fognak lepődni, tíznél is több csak a kistermelők kezén! Jöhettek ugyanis bármilyen idők, az ibronyi gazdák mindig ragaszkodtak a jószághoz. Szinte hihetetlen, a faluban ma is két csordát tartanak számon. Ebben a csepp faluban talán több tejet fejnek ma is, mint a régi baktai járásban együttvéve. A község egyébként a múltban is inkább a jószágtartásból, mint a földművelésből élt. Aminek igen egyszerű a magyarázata, a falu határának jó kétharmada a nagyobb birtokos családok tulajdona volt. A Jármyaké, a Komorniczkyeké, a Jakóké, a Horváthoké, a Friedeké. Akinek Ibronyban nyolc-tíz holdja volt, már a tekintélyesebb gazdák közé tartozott. A Zámboriak is. Melynek egykori, közös gyökerű fája háromfelé ágazott, s gallyainak, vagyis fiainak a nevét ott találjuk bőséggel a két, templom előtti oszlopon, a falu hősi halottai között. It van mások mellett Zámbori Mihály huszár neve is, aki nem más, mint István bátyánknak az édestestvére. Negyvenhárom január ötödikén még itthon volt szabadságon, s rá tíz napra eltűnt a fronton, valahol a Don-kanyarban. Özvegye ma is él, egyedül nevelte fel a gyermekeket. Az ősi Zámbori portán, Zámbori Istvá- nékkal egy fedél alatt. Ma is feketében jár, lassan ötven esztendeje. Nincs egyedül. Negyvenkilenc ibronyi családban ma is eleven a gyász... FOGYÓ GYERMEKÁLDÁS IBRONYBAN • , • 1 'A-- ií • j rí' (i v _ ,"t’*V# ' ’’ ™ ■ '* ‘ , ' j> i. ’ ■ * * ♦ " » ■. *,* ^ "«v** ■ ■■■ .
