Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
1992. július 25. összebújva Budapest (MTI-Press) — Éppen húsz éve, hogy Nyíregyházán minden második esztendőben országos néprajzi kiállítással állnak a népművészek a közönség elé. Éppen húsz éve, hogy az amatőr kézművesmozgalom — a táncházak, a népzenei, népművészeti stúdiók, alkotóházak létrejötte után — megérett arra, hogy országos bemutatkozásra vállalkozzon. A tizedik országos népművészeti kiállításnak — az esemény jelentőségét hangsúlyozandó — Budapesten a Néprajzi Múzeum ad helyet. Az augusztus végéig látogatható Élő népművészet című tárlat az előző évekről is számot ad, bemutatva a korábban díjazott munkákat. Mellettük az idei díjazottak — 91 -en vannak — hímzései, textiljei, fazekas munkái, bőrből, csontból, nádból, vesszőből, fából készült tárgyai sorakoznak. Ezerötszáz tárgyat ítélt kiállításra alkalmasnak a szigorú zsűri, részletesen indokolva a döntését. Megjegyezve, hogy reneszánszát éli a szövés (a fiatalok műfaja) és a fazekasság, de öregedőben, veszélyben van a textilhímzés. S ha nem lesz hamarosan iskolai lehetőség a művelésére, tíz éven belül elhal az oly jellegzetes magyar hímzőművészet. E kiállítás is tanúsítja, a mai népművészet nem azonos a hagyományos archaikus paraszti kultúrával. Csak a hagyomány köti össze, a közös eredet, a közös motívumkincs és formavilág. S közös az is, hogy e tárgyakat — csakúgy, mint a klasszikus népművészeti munkákat — nem mint műtárgyakat hozták létre. Ezek is, azok is használati értékük miatt születtek. A jelenkori népművészet természetesen az elődök alkotásaiból merít. A hetvenes évek elejétől tudatosan felhasználják elsősorban a vároMost lenne 64 éves Pál Gyula nyíregyházi festőművész, aki korai halála után gazdag képzőművészeti értékeket hagyott az utókorra. ARCHÍV FELVÉTEL si fiatalok által újra felfedezett archaikus, egyszerűbb nép- művészeti hagyományokat. Mozgásban, dallamban, tárgyalkotó formában. Válasz volt ez a háború után eltűnt, értékét vesztett népművészetet „leíróknak”. Időközben a kornak megfelelően új műfajok is születtek, miközben tovább éltek az évszázados régiek. A faragás, a szövés-hímzés, a korongozás, a hagyományok újjáéledését jelzi. A gyerekjátékok, a fa játszóterek viszont a mai kor termékei. Ma is használnak száz „népi" játszóteret — faluban, városban. Es új a népi szobrászat is, mint önálló művészet. Miként az eddigi kiállításokon, most is az ország minden területéről érkeztek kiállítási tárgyak. Ezúttal különösen Vas- és Békés-megye népművészei jeleskedtek, de vannak határainkon túlról — Zobor vidéke, Felvidék, Erdély — is új népművészek. feltűnnek, amelyeknek eddig még a nevüket sem hallották. Aztán a gyűrűre terelődött a szó. — Tudnod kell, hogy ami nálad van, az az Egy Gyűrű, vagyis a mindfelett uralkodó! — közölte a mágus, Sajnos Szauron a Sötét Úr ismét visszatért. A Homály most új alakot ölt — s valamire készül! Senki sem örül, hogy ilyen időket kell megélnie. Dehát nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk! Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk. Az ellenségnek még hiányzik valami, amiből tudást meríthet, elsöpörheti a védelem utolsó sáncait, s homályba boríthat minden földet. Az Egy Gyűrű még nem az övéi De már tudja, hogy valaki megtalálta! Itt van az ő nagy reménysége — és a mi nagy veszedelmünk! Szürke Gan- dalf töpörödött öregember volt, de most míg ezt elmondta, megnőtt. Hatalmas lett, komor és parancsoló. Egyetlen lehetőségünk van — közölte: Megkeresni a Tűzhe- gyet, amelynek mélyén ott van a Végzet katlana. Abba kell belevetnünk a Gyűrűt, csakis ott semmisíthető meg! Neki kell vágnunk — pedig az a hely az ellenség területén van... Körülbelül ekkor kezdtem felfogni, hogy ennek a fele sem tréfa? Éjszakákon át követtem nyomon a gyűrűhordozókat. Akinél a veszedelmes jószág volt, még egyszer végigjárta a kedves szobákat, elnézte, amint a falakon lassanként kihuny az alkonyat fénye és árnyék kúszik elő a sarkokból. Egyszer-kétszer már megállapítottam magamban — morfondírozott —, hogy honfitársaim kimondhatatlanul ostobák, s hogy olykor nem ártana nekik egy sárkányhad a nyakukba. De most... most nem így gondolom! Most úgy érzem, hogy míg ez a föld megvan valahol a hátam mögött békében és biztonságban, addig jobban el bírom viselni a vándorlást, mert tudni fogom, hogy valahol megvan a szilárd talaj, még akkor is, ha én többé nem tehetem rá a lábam! Sok mindent éltem át ezen az úton a veszélyes portékát cipelőkkel, mintha csak közéjük tartoztam volna. Egyre beljebb keveredtünk a gonosz és fullasztó Öregerdő törzsei közé, melyek nyálkásak és szakállasak voltak a moháktól és a kúszónövényektől. Minél beljebb jutottunk a különös, névtelen fák közé, azok annál sötétebbnek és magasabbnak tűntek, az volt az érzésünk, hogy figyelnek minket. ..Es mesélhetnék még sok „mindent hogyan és mikor következett be a Nagy Homály és hogyan tört ki a Gyűrű háborúja? Hogyan ostromolták meg a Sötét Tornyot, és hogyan nevezték el a győzelem után a Sötét Bakacsinerdőt Zöld lombok erdejének? Ezernyi lenyűgöző dolgokról számolhatnék be, de ezt most nem tehetem meg, csak any- nyit szeretnék megosztani az olvasóval: soha nem éreztem még át intenzívebben, hogy a soknyelvű, de néha egyszívű emberiség egyszer olyan puha, mint a vaj, máskor pedig az évszázados fagyökereknél is szívósabb. Aki ama pokoli estéken, nyolc évvel korábban, még öntudatlanul a lehető legvé- dettebb állapotban létezett e világon, most itt van mellettem a maga csodálatos valóságában: Nőfa lányom. Esti felosonásai a dolgozószobámba, rendszeresek. Imádok itt lenni a barlangodban! — nyilatkoztatja ki minden alkalommal. Együtt szoktunk küzdeni a gonosz homállyal, miután szenvedélyesen az ölembe furakszik es kiadja a vezényszót: nyisd az albumot! Ez a csodálatos album két amerikai festő Brian Froud és Alan Lee műveit tartalmazza, akik a kelta folklórt festik, megszállottan, és zseniálisan. Együtt hatolunk be a vad és alattomos varázs sűrűjébe, amelyet fantasztikus emberfeletti és - alatti lények népesítenek be. zomorú faunokat látunk sípon játszani, szépséges boszorkányokat és sel- lőket lapulni és lebegni, gondterhelt és korlátolt bányamanókat munkálkodni, lenge bű- bájt és maró gonoszságot, álomszerű kecsességet, sertésfejű gnómokat és ezernyi fantasztikumot. Közben mesélünk egymásnak, merészen kapcsoljuk és kombináljuk össze ezt a sok-sok mindent, vigasztaló és bátorító történeteket csempészünk e sűrű világba, amely megnyílt előttünk. így küzdünk a gonosz homállyal összebújva. S amikor kint meghalljuk a varjak kórusát Nóra ramnéz, a szemei csészealj méretűek és azt mondja: most olvassuk azt a verset az öregasszonyról, akiből varjú lett! Nagy István Attila A Kende-kúria ma gyermekotthon A SZERZŐ FELVÉTELEI Nyíregyháza (KM) — A nyár és a fülledt levegő csendet parancsol. A hatalmas park fái is mozdulatlanul várják az esőt. De az napok óta késik. Lehet, hogy az óriási platánon a csapadék se segítene. Ha így megy tovább megfullad, mert a hatalmas lombozat minden levelét vastagon borítják a levéltetvek. Hiába birkózott annyi évtizedeken át az elemekkel, a viharral és a faggyal, most mindenki szeme láttára kell elpusztulnia? kormányrendelet 403 műemléket államilag védetté nyilvánított. Ennek értelmében ezek „kiemelkedő történeti, kulturális, műemléki értéküknél fogva az állam tulajdonából ki nem adható műemlékek.” Közéjük tartozik a cégénydányá- di Kende-kúria és -park is. Ez bizony nagyon szép, de ezzel még semmi sem oldódott meg, mert az intézménynek egy forintja sincs a kúria és a park ,.állagának" a megőrzésére. Az intézmény kezelői joga a megyei önkormányzaté, az biztosítja a működés költségeit, de a költség- vetésnek nincsen olyan része, amelyik az épületegyüttes megóvását segítené. — Megteszünk mindent, amit tudunk — mondja az igazgatónő —, de az nagyon kevés. A védettség önmagában nem ér semmit, ha hiányoznak hozzá az anyagi eszközök. De van itt más gubanc is. Az otthonhoz az épület és'a park elülső része tartozik. A A százados platán Kanyó Lajosnéval, a cé- génydányádi gyermek- és ifjúsági otthon igazgatónőjével az esélyeket latolgatjuk. Abban egyetértünk, hogy meg kell menteni, de minden olyan lassan történik. Ezt a fát csak helikopterről lehet lepermetezni. Lesz-e erre pénz? Ki tudja. Egy közelmúltban született jelképes határ néhány méterrel a híres és most fuldokló platán mögött húzódik. Igen ám, de ez a park kisebb része! A külső park a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozik! Ok pedig úgyszólván semmit sem tesznek azért, hogy ne romoljon tovább ennek a csodálatos parknak az állapota. Az öreg fák lassan kipusztulnak, újakat senki sem telepít, pedig, hát egy park gondozása nem abból áll csupán, hogy olykor-olykor lekaszálják a füvet. Egy pádon fiatalok üldögélnek. Szól a magnó, gitárral kísérik az énekesnőt, igyekeznek túlszárnyalni a hangját. Amikor meglátnak bennünket, hangosan köszönnek, majd folytatódik az éneklés. Elzarándokolunk a Kölcsey- és a Kende-család sírboltjához, hiszen a kúriát 1830 körül Kende Zsigmond, Szatmár vármegye alispánja, Kölcsey barátja építtette. A közelmúltban ellátogatott ide Kende Gábor báró, és nagyon jólesett neki, hogy a sírt gondozott állapotban találta. Az volt a véleménye, hogy meg kellene szüntetni azt a felemás helyzetet, amelyik a parkot kétfelé osztja. Jóleső érzéssel járta be a kúria szobáit, hiszen az épület belső elrendezése nem változott, megrohanták a gyermekkori emlékek. A kúria mai lakóiból valószínűleg sohasem lesznek bárók, hiszen — mint az igazgatónő mondja — főképpen olyan gyerekek, fiatalok (fiúk, lányok vegyesen) élnek itt, akiket a többi intézmény kivetett magából. Sokan közülük megnyugszanak, nagyon ritkán fordul elő szökés. A munkába persze nem nagyon lehet bevonni őket. A múltkor kapálni kellett volna. Kapáljon maga, tiltakozott egy tizenhatéves kamasz. — Ennek a parknak állandó őrzésre lenne szüksége — mondja sétánk közben az igazgatónő —, mert különben mindent széthordanak: a száraz ágakat, a kis fákat. Nagyobb törődést igényelne, meg kellene nyitni a nagyközönség előtt, s a bevételeket visszafordítani a gondozásra. Azt mondják, hogy ez a megye legszebb parkja, én ezt készséggel elhiszem. Jó lenne, ha száz .év múlva is ugyanezt lehetne mondani róla. A FULDOKLÓ PLATAN Elhal-e a hímzőművészet? Néprajzi jubileum ______A ‘KeCet-fyCaflijarorszáfl hétvégi mettéfcCete] 9
