Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
malii kérdések Hagyomány-e az adomány? Az alapítványokról általában azok tudnak többet, akik vagy „teszik” őket (adományozzák az anyagiakat), vagy akik részesülnek a belőlük származó pénzekből. Mindenesetre a nyugati országokban széles körben elterjedt, és a maga természetességében elfogadott segítési formát nálunk még elég sok homályos, félreértés vagy félremagyarázás veszi körül, jóllehet egyre több intézmény, vállalat, szervezet és magánszemély él a különböző célt szolgáló feltételek ily módon történő előteremtésével. I/áss Lajosáé dr., akit nemrég választottak meg a Magyar Oktatási, Tudományos és Kulturális Alapítványok Egyesülete (MOTKA) országos elnöksége tagjává, már három éve — nyugdíjasként, társadalmi megbízatást teljesítve — foglalkozik megyei alapítványaink dolgaival, kifejezetten a nem profittermelő ágazatokban: a művelődés, az oktatás és a tudományok területén.-M Hogyan látja megyénk alapítványi ügyeit, egyáltalán: mennyire mozdult meg a társadalom mifelénk a kezdeményezésnek, a segítő energiáknak ebben a mind fontosabbá váló szférájában? — Köztudott, hogy országszerte gombamód szaporodnak az alapítványok. Számuk kb. 7000, de vannak, akik tízezres nagyságrendet emlegetnek. Funkciójuk, hasznuk megítéléséről igencsak megoszlanak a vélemények. Nem egyszer a gyanakvás, gyakrabban a tájékozatlanság a motiváló a sommás ítélkezésben. Úgy vélik: csupán pénz- bújtatási manőverről van szó. Persze, aki „testközelbe” kerül ezekkel a pénzforrásokkal, mindjárt másként gondolkodik. A megközelítési módokban ma még sokféle szemlélet és magatartás tükröződik. * Úgy tudom, az Ön által „vezérelt” két megyei alapítvány is még a taná- psi időszakban létesült, így — gondolom — az előbb említett észrevétel velük kapcsolatban szintén elhangzott. — Mint titkár, valóban két alapítvány működtetését segítem. Az egyik, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Tudományos, a másik a Stúdium Nyelvoktatási Alapítvány. Ezek nem magánszemélyek jóvoltából születtek, hanem 1990-ben a megyei tanács hozta létre őket, állami pénzből. Elsődlegesen azzal a céllal, hogy a helyi feladatok megoldását szolgálják. * Milyen rendszerben működnek az alapítványok? Hogyan jut el a pénz a felhasználókhoz? — Mindkettő nyilvános pályázati rendszerben működik, semmi titokzatos nincs bennük. A Tudományos Alapítvánnyal 1990 óta négy pályázati fordulót bonyolítottunk le, közel száz pályamunkával. Ezeknek több mint fele megfelelt a kiírt feltételeknek, és mintegy 3 millió forintot osztottunk szét a legjobbak között. Elsősorban a tudományos minősítési fokozatok megszerzése céljából készített dolgozatokat honoráljuk, azokat, melyeknek a témája a megyei hasznosítást éltetőén számításba jöhet. A díjnyertes munkákat saját kiadványunkban publikáljuk. Még milyen tevékenységet támogatnak? — Hozzásegítjük a kutatókat a nemzetközi konferenciákon való részvételhez, helyesebben: ha előadói, korreferensi vagy szekcióvezetői minőségben utaznak. Támogatunk arra érdemes kiadványokat. Most, többek között Frányák Sándor Erdély földrajza című, készülő könyvéhez adtunk segítséget. Segítjük a tudományos konferenciák, rendezvények szervezését, a szellemi műhelyeket. És milyen eredményeket könyvelhetnek el a Stúdium Nyelvoktatási Alapítvány számláján? — A támogatók köre örvendetesen kibővült. Tizenhat települési önkormányzat, négy oktatási intézmény, egy üzem HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE és tizennyolc magánszemély tartozik az adományozók csoportjába. Az ötmilliós alaptőkét érintetlenül hagyva, 90 óta majdnem ugyanennyi pénzt juttattunk vissza a nyelvoktatásba. Kamatmentes kölcsönt adunk feltételteremtéshez, ösztöndíjat a külföldi nyelv- gyakorlatokon való részvételhez, a nem orosz szakos pedagógusok nyugati nyelvekből való vizsgázásához. Ez utóbbit igen fontosnak tartjuk, mert így növekszik a pályán maradás esélye a kevésbé keresett szakok esetében is.-:í:- De miért kell mindezt így, alapítványi eszközökkel felkarolni? Hiszen az említett feladatok többsége állami kötelezettség. — Sem az állami, sem az önkormányzati feladatokat nem vállaljuk át. Támogatásainkkal csupán kiegészítő forrásként — bár mind nagyobb súllyal —jöhetünk számításba.-:ií Amit elmondott, teljesen áttekinthető, világos célokról, követhető, re- isztrálható eredményerői szól. Miért kellett mégis létrehozni az alapítványok országos egyesületét, a MOTKA-t? Mit akar ez a szervezet? — Az ún. nonprofit szektor (a kulturális, művelődési, tudományos területek) alapítványi dolgai jelenleg nincsenek megnyugtatóan szabályozva. Pl. nincs kimunkálva az érdekvédelmi rendszerünk. Mi nem a haszonra, hanem a hasznosságra törekszünk, azaz: nem vagyunk „nyereségorientáltak”. A MOTKA céljai tehát: megszüntetni a parttalanságot az alapítványok területén, oszlatni a megítélési zavarokat, segíteni a különböző alapítványok (nonprofit) együttműködését, megteremteni a maximális nyilvánosságot, képzést, továbbképzést szervezni alapítványi témákban, és felfedezni új, hazai és külföldi támogatási forrásokat.-*- Az országos szervezet létének jelei érezhetőek lesznek-e majd a mi megyénkben is? — Nyíregyházán, még ebben az évben elsőként akarjuk létrehozni a MOTKA megyei tagszervezetét. Ezáltal is szeretnénk elérni, hogy ezen a tájon jobban mozduljanak az állami és más eredetű pénzek alapítványi célokra, gyorsuljanak fel a szerveződési folyamatok, mert jelenleg nálunk az adománynak nincs nagy hagyománya. Mi várható a jövőben — általánosan — az alapítványok dolgában? — Várhatóan megszületik a nagyon szükséges szabályozás, de ez önmagában kevés. Sajnálatos, hogy az idén jelentősen mérséklődött az alapítványi adókedvezmény. A nonprofit szektortbelieket, éppen jellegüknél fogva, nem szabadna ugyanúgy kezelni adózás szempontjából, mint a más célrendszerü alapítványokat. Itthon is, előbb-utóbb tudatosulni kellene: az alapítványi formának a polgári önszerveződés szempontjából rendkívül fontos szerepe van (éppen az állam sok területről való kivonulása, ill. háttérbe húzódása miatt), ami az önállóság kibontakozásával, a „civil” társadalom megerősödésével egyre nagyobb lesz. És ennek felismerésében és elfogadásában sem országos, sem megyei szinten nem szabad késlekednünk. A TARTALOMBÓL: • Politikai hőmérő félidőben? • A fuldokló platán • Gonoszűző • A mérnök főtiszt • Út a csődig • Elhal-e a himzőművészet? m családi veszekedés JA oka sohasem az, amiért kirobban. Nem a kocsi, amelyik több figyelmet kap a szerető hitvesnél, nem a pénz, amely sohasem elég, nem a haverok, akik mindig rosszkor jönnek. A konyhai villongások már abban a pillanatban eleve elrendelné válnak, amikor a családi kötelékbe szédült férfi és nő valamelyike a ,,mi” helyett azt gondolja, „én”. S ezt már hamar követi az ,,érr így, te úgy’) az ,,én miért, s te miért nem, •hát ■ akkor én sem!". A veszekedés, a szembenállás. Ami elkerülhető, ha a családot egyként tekintik, s nem két ember szerződéseként. Ami ,,egy", az veszekedni nem tud, ami kettő, az bármikor megteheti. Kedves ismerősöm európai nő akar lenni. Szakmai sikerekkel, társasági élettel. Mert ez neki jár. Ha ebben bárki meg akarja akadályozni, az vétkezik személyisége ellen. Itt bújt ki a szög a zsákból. A nagy lelkesedésben fájó tüske, hogy a férje meg merte jegyezni, hogy neki, és a gyereknek is szüksége van ra. Ez a konfliktus már feloldhatatlan. Bármelyikőjüknek kell engednie, a régi béke nem tér már vissza. S csak azért, mert a hölgy elfelejtkezett arról, hogy míg ő európai nővé válik, addig a férjének egy európai nő férjévé, családjának egy európai nő családjává kell válnia, megteremtésében neki is feladatai vannak. Tudom, a lehetetlent kérem. A kettősség fizikai adottság, az egység sohasem sikerülhet tökéletesen. De azért még meg lehet próbálni. Nem csak lehet, kell. Hisz aki lemond róla, a következő pillanatban már a különállást tartja természetesnek. S arra vár, hogy ezekből a különállásokból, csak úgy magától, létrejön egy rend, egy harmónia. Mintha a világ öntörvényei a rend felé vinnének. Ha vannak egyáltalán ilyen törvényei. Ha vannak törvényei. Az egységre való törekvés rendkívüli odafigyelést jelent, s cserébe csak az elérhetetlen célt kapjuk. De mást is. Olyan konfliktusok elkerülését, amelyek csak akkor fogalmazódnak meg, ha a különállásunkat szentsegesítjük. De nem tudjuk a világot egységében szemlélni, nem tudunk egységben élni, mert emberi voltunk korlátozott. Európában születtünk, az Esz mindenhatóságának kellős közepébe, amely szétdarabolja a körülöttünk lévőt a maga alkotta részekre, s azokkal akar megmagyarázni mindent. Bár bizonyítani nem tudja, hogy miért akként bontja fel a világot, ahogy. Európában élünk, ahol a különböző gondolkodás mindig szembenállást jelentett, ahol inkább intézményesítették a külön gondolkozást ahelyett, hogy az egységre törekedtek volna. Pártok alakulnak, kettő, öt, tíz, száz nézetre darabolva egy-egy nemzetet, s a darabok beszélgetnek, vitáznak egymással, ahelyett, hogy a nemzetről beszélnének. Szavaikban a nemzetről szólnak, avagy ahogy nálunk szokás a „népről”, pedig nem tehetik, hisz csak egy hangos darabjai a nagy egésznek. Az egyik vezető párt tagja szólt, hogy sajtótájékoztatót tartanak majd egy mindenkit érintő kérdésben. Jómagam — aki ellensége vagyok az egymásnak felelgető, egymás mellett szajkózott pártnyilatkozatoknak — kissé arrogánsán visszakérdeztem, hogy az kit érdekel? Miért nem akkor szólnak, amikor mind a hat pártot, azaz a város életéért — még két évig és nem tovább — felelős képviselőket összehívják, s együtt tesznek nyilatkozatot. Elkerülve az olyan kijelentéseket, ígéreteket, amelyeket a másik ott helyben meg tud vétózni. S nem hallgathatják el így azokat az információkat sem, amelyek esetleg a pártérdeket sérthetik, de a — népnek jó lenne tudni róla. Hiszen-mi, a város, áz ország polgárai nem vágyónk abban a helyzetben, hogy döntsünk. Azért bíztuk másokra a Város, az Ország vezetését, hogy helyettünk tegyék meg azt, amire mi nem vagyunk képesek. Nem az egyik, nem a másik pártra — még ha a választási rendszerünkből így is tűnik, hanem — rájuk, úgy ahogy vannak hat- pártian, együtt. T udom, lehetetlen egységet teremteni egy százféleképp gondolkodó világban. De ha le is mondunk róla, egyúttal nem teszünk eleget annak a feladatnak, amelyet mások bizalma terhelt ránk. Hogy a Városról, az Országról, a Családról gondoskodjunk. S ne pártunkról, magunkról. Csak. Kállai János 1 Té‘ I ^ „ mátészalkai Szatmár ‘Múzeumban nemrég nyi- || Vj tották meg a város közismert amatőr festőjénekM f| a kiállítását. Ä tárlat ötvenhárom alkotása — II f| többségükben akparellek, néhány pasztell- és o[ajkép — Iff megismerteti az érdeklődő Látogatót Tarr János művészeté- ||| §5 nek. íényegéveL ÍAz élete delén már túljutott festő a táj & f| szerelmese, amint ezt most bemutatott képei félreérthetet- ft| f| lenül sugallják, harmonikus színvilág, a kompozíciós fit !§ rend, a tematika monotóniája ellenére is igazi esztétikai lm || élményekkel ajándékozza meg a szemlélődőt. L»__J Különállásból harmóniát
