Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-03 / 156. szám

XLIX. évfolyam, 156. szám ARA: 9,90 FORINT 1992. július 3., péntek Irány Dombrád, a Tisza-part. Akár kisvonattal is. Párizs Egyes helyeken már ellátá­si zavarokat okoz a francia kamionosok blokádja. Lyon és Saint-Étienne városá­ban például több benzin­kútnál elfogyott az üzem­anyag, mivel a kőolajfel­dolgozókból nem tudnak el­jutni a szállítógépkocsik a kutakhoz. Lyonban csak többórás kereséssel és vá­rakozással lehetett szerdán délután üzemanyaghoz jut­ni. Jó néhány városban hi­ánycikk lett a friss zöldáru, a húsfeldolgozó üzemekből el sem indítják távolabbi célok felé a hűtőkocsikat, mert azok úgysem érnének célba. * London mh Kereken 1500 francia, ukrán és egyiptomi katonát vezényeltek Szarajevóba, hogy felváltsák majd a je­lenleg odaérkező kanadai egységeket — jelentette be csütörtök délután Lodon- ban az ENSZ főtitkára. Butrosz Gáli szerda este érkezett a brit fővárosba, hogy a londoni vezetőkkel, valamint az Európai Kö­zösség képviselőivel a jugo­szláv válság leküzdésének lehetőségéről tárgyaljon. Zágráb r m—mm— A belgrádi sajtó csütör­töki jelentései szerint Ben- kovácan, Knin mellett jú­nius 29-én merényletet kö­vették el Milan Babic, a horvátországi szerb kisebb­ség területének, Krajiná- nak a vezetője ellen. A szerb politikus életveszé­lyesen megsebesült. A me­rénylet hátterében állító­lag a Babic és szerb ellen­lábasai között hónapok óta dúló hatalmi harc áll. Prágám—am—mm Csütörtök délután a prá­gai Várban Václav Havel államfő előtt leteszi a hi­vatali esküt a Jan Strasky vezette új csehszlovák szö­vetségi kormány. A kijelölt miniszterelnök — szerda esti nyilatkozatában — úgy fogalmazott, hogy „a kor­mány feladata, tevékenysé­gének első három hónapjá­ban a föderáció megőrzése lesz”. Ez a sajátos kijelen­tés is arról tanúskodik, hogy a csehszlovák állam életképessége felettébb bi­zonytalan. Varsó Az évszázad aszálya pusztít Lengyelországban, vannák területek, ahol két hónapja egy csepp eső sem esett. A közeli napokra jel­zett esőzések a burgonyát és a cukorrépát még meg­menthetik, de a kalászoso­kon, különösen a búzán már nem segíthetnek. A legsú­lyosabb a helyzet az aszály­tól leginkább sújtott északi és nyugati terüléteken. Olcsóbb a gázolaj Literenként 1 forint 50 fillérrel árusítják olcsóbban a gázolajat az Áfor-telepe- ken és töltőállomásokon jú­lius 4-én 0 órától azoknak, akik készpénzzel vagy 8 napon belül átutalással fi­zetnek. Az Áfor vállalja, hogy ügyfeleinek házhoz szállítja a megrendelt ter­mékeket. Új lap Magyar Újság — Szülő­földünk címmel új lapot indít júliustól az Euro- news Alapítvány, a Ma­gyar Rádió Szülőföldünk szerkesztősége és a Magyar Rádió Vállalkozási Igazga­tósága. A havonta megjele­nő közéleti, kulturális és üzleti újság a Svájcban 1956 óta terjesz;ett Magyar Újság és a Magyar Rádió „Szülőföldünk” című műso­rának „házasságából” szü­letett és a határainkon túl élő magyarságot igyekszik tájékoztatni a magyarorszá­gi eseményekről. Segély mama—mm Svéd kórházak és klini­kák legalább 20 kamionnyi orvosi felszerelést, műszert, közte többmilliós értékű orvosi lézerkészüléket aján­lottak fel magyarországi egészségügyi intézmények­nek, azonban a berendezé­sek mindaddig svédországi raktárakban vesztegelnek, amíg nem sikerül elég pénzt vagy szállítókat szereznie az alapítványnak. KonZUltáciÓ­Aradon csütörtökön ma­gyar—román konzultációk kezdődtek. A megbeszélé­sek fő témái a Jugoszlávia elleni BT-embargónák a két országot érintő követkézmé- nyei enyhítése, valamint az átmenő forgalom javítása a két ország között új határ- átkelőhelyek nyitásával és a meglévők korszerűsítésé­vel. A román tárgyalókül­döttséget Theodor Melesca- nu államtitkár vezeti, a ma­gyar küldöttség élén Mar- tonyi János külügyminisz- tériumi államtitkár áll. Csempészelr Százmillió forint érték­ben foglalt le tiszta szeszt a Vám- és Pénzügyőrség a napokban. A hivatal tájé­koztatása szerint egy buda­pesti székhelyű kft. hamis vámokmányokkal 1992. má­jus 14. és június 10. között nyolc kamionnal összesen 100 ezer üveg tiszta szeszt csempészett az országba, _s ezzel 74 millió forint bevé­teltől fosztotta meg a költ­ségvetést. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán azt is elmondták, hogy jú­nius 30-án Röszkénél belé­pett török kamionban 28 kjló heroint találtak. Kánikulai strandkörkép ELEK EMIL FELVÉTELE Nyíregyháza (KM — Cser- venyák Katalin) — Itt a nyár! Legalábbis egyelőre, a meteorológia ugyanis a hét végére lehűlést ígér. Aki te­heti, most a vízparton sütké­rezik, nemigen törődve az­zal, éppen mekkora az ózon­lyuk. Mert környezeti ártal­mak ide vagy oda, a barná­ra sült test látványnak sem utolsó, az úszás, fürdőzés egészséges voltát pedig eddig még — szerencsére — egyet­len tudománynak sem sike­rült cáfolnia. Megyénk néhány strandján annak néztünk utána, mek­kora a forgalom, hogyan alakulnak az árak. A belépődíjakat sehol nem emelték, vagyis 50 forint a felnőtt, 35 a diák-, nyugdí­jasjegy. Szinte mindenütt le­het váltani heti bérletet, ebben annyi a kedvezmény, hogy a hetedik látogatás in­gyenes. Akkor van persze gond, ha egész héten zuhog az eső. Nyíregyházán, a sóstói strandokon naponta 3—4,5 ezer ember fordul meg, a parkfürdőben újdonság vár­ja főként a gyerekeket, fel­állítottak egy hatalmas sza­marat, ahol „kidühönghetik* magukat. Kedvezményt is nyújtanak itt, a szünidőre hatszáz forintos bérleteket válthatnak a diákok — álta­lános iskolástól egyetemis­táig, illetve ugyanezt megve­hetik a szülők az ovis kor­osztálynak is. A volt SZA- VICSAV-üdülőt kereskedel­Sóstói hangulat. mi szálláshellyé alakították, egy éjszaka 700 forintba ke­rül, de ingyenes a strandbe­lépő, ráadásul a kerítés ka­puja pont a strandra nyílik. A Malom utcai Júliában új­donság, hogy végre hétvégén sem kell többet fizetniük a diákoknak és a nyugdíjasok­nak, egész héten 35 forintba kerül a jegyük, a felnőtteké viszont 60. Mátészalkán a tavalyihoz hasonló a forgalom, az idő­járástól függően 200—1500 vendég jön ide naponta. A régi medencét felújították erre az évre. Kisvárdán csak a sátortábor belépődíjai emelkedtek, 80 forintról 120- ra. Nagyszerű kezdeményezés (dicséret érte az önkormány­zatnak), hogy bevezették a délutáni jegyeiket, így aki csak munka után tud ki­menni pár órára, délután háromtól a felnőtt jegyért 30, a diákért 20 forintot fizet. Egyébként naponta 1000— 1500 vendége van a kisvár- dai strandnak. Pedáns tisztaságáról ismert a vásárosnaményi termálfür­dő. Különös a helyzete, hi­szen vetélkednie kell a Ti­szával, viszont nagy előnye, ha hűvösebb van az ugor- nyai parton, az ott nyaralók megrohamozhatják. Az eddi­gi csúcs 1377 látogató volt idén június 21-én, egyébként általában 4—500-an vannak itt, egyelőre kevesebben, mint tavaly. A megyében egyedüli, hogy ez a strand már tavaly óta magánvállal­kozásban üzemel, s tudni kell róla azt is, kempingeseket is fogad a területén, változatlan áron. Vélemények Göncz döntéséről Mint ismeretes, Göncz ! Árpád köztársasági elnök levélben tájékoztatta An­tall József miniszterelnö- I köt, hogy nem menti fel 1 tisztéből a Magyar Rádió és a Magyar Televízió el- i nőkét. A politikai döntés- j ről megoszlanak a véle- ! mények, a koalíció pártjai I általában elfogadhatatlan­nak, érthetetlennek talál­nák, az ellenzéki pártok I többnyire a rádió és a té- ! vé függetlenségének meg- ' őrzését vélik e döntés I következményének. Rövid : összeállításunkban négy párt véleményét adjuk ! közre. " MDF: „Nemcsak tör­í vény-, hanem alkotmány- I ellenes is.” SZDSZ: „A Magyar Köztársaság elnöke alkot­mányjogilag megalapo­zottan, az egyetlen lehet­séges lépést választotta döntése meghozatalakor.” KDNP: „Etikus lenne, j ha lemondana a két mé- I ; dia elnöke.” MSZP: „Félő, hogy az elnök személye elleni tá- ’ madások megerősödnek.” (Bővebben a lap 4. ol­dalán fejtik ki vélemé­nyüket a pártok képvise­I lői). Forog az idegen Nyírbátori zeiei napok Hangversenyek egész nyáron Nyíregyháza (KM) — Me­gyei Idegenforgalmi Szakmai Napot szervezett július 3-ára, péntekre a PRIMOM Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapít­vány. A rendezvény színhe­lye pénteken 13 órától a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei önkormányzat díszterme. Az idegenforgalmi szakmai nap célja, hogy a szakmát, valamint az e területeken ér­dekelt vállalkozókat találko­zóra invitálja, s hogy meg­rajzolja egy létrehozandó szakmai szövetség, kamara körvonalait. Mindezt az te­szi szükségessé, hogy jelen­leg csak szakági szövetségek működnek, ám ahhoz, hogy megyénk idegenforgalmát felsőbb fórumokon is kellő­képpen reprezentálni tud­juk, egy erőteljesebb szövet­ség megléte szükséges. A rendezvényen — melyre ötle­tekkel, jó tanácsokkal szíve­sen látják az érdeklődőket — az elképzelések szerint részt vesz a világkiállítási fórum főtitkára. Nyírbátor (KM) — Ma már némiképpen homályba vész, hogyan született meg évti­zedekkel ezelőtt a zenei na­pok gondolata. Mindeneset­re tény, hogy az idén 26. al­kalommal várja a zene sze­relmeseit Nyírbátor. A kezdeti évek óta sokat változott a rendezvény tar­talma. Nem mintha keve­sebb lett volna a zene, sőt! Inkább arról van szó, hogy kiegészült más kulturális eseményekkel: kiállítási meg­nyitókkal, s immár tizenhat esztendeje a nemzetközi ifjú­sági zenei táborral. A mai gondok között a legfontosabb a fesztivállá nőtt zenei napok anyagi fedeze­tépek az előteremtése. Sze­rencsére a város új gazdái sem gondoltak arra, hogy a költségvetés helyzetét a zenei napok megszüntetésével ja­vítják. Jól tudják, hogy Nyír­bátor nevét, hírét a világban elsősorban ennek a zenei ün­nepnek köszönheti. Az idei hangversenysoro­zat, amelynek rendezvényei — a hagyományoknak meg­felelően — nem csupán Nyír­bátorban lesznek, július 12- én fél nyolckor a nyírbátori római katolikus templomban kezdődik. Itt a melbourni Academy kórus ad hang­versenyt. Egy hét múlva a református templomban Webber Requimje csendül fel. Közreműködnek: a Sza­bolcsi Szimfonikus Zene­kar, a Nyíregyházi Vegyes Kar, a Cantemus Kórus, Fü- löp Attila. Vezényel: Murgu Dorel. A későbbiekben hang­versenyekre kerül sor a Báthori István Múzeumban, a nagykállói református templomban, a máriapócsi gö­rög katolikus bazilikában, a csarodai református temp­lomban, a nyírmihálydi re­formátus templomban, a nyírbélteki görög katolikus templomban, a vállaji kato­likus templomban. A gazdag kínálatból bi­zonyára mindenki tud majd választani. Emlékezetes kon­certnek ígérkezik augusztus elsején, a nyírbátori reformá­tus templomban megrende­zendő, ahol Webber, Mozart és Kodály művei csendülnek fel. Itt lép fel a Nemzetkö­zi Ifjúsági Zenei Tábor zene­kara is, amely minden év­ben jelentős szerepet vállal a hangversenyeken. Két kiállításra is sor ke­rül. Lakatos Aranka szob­rászművészé július 19-én, Berényi Nagy Péteré július 21-én nyílik. Érdemes tehát a nyári prog­ramok közé beiktatni az idén is Nyírbátort, amely nem­csak történelmi levegőjével nyújt maradandó élményt, hanem a felhangzó zenével is. Munkára várva A nyugati gyártóktól mind több traktor és munkagép áll a termelők rendelkezésére. Képünkön a nyíregy­házi Agroker Vállalat géptelepén az MTZ-traktorok mellett a vásárló már az új Steyr-erőgépekkel is ta­lálkozhat. BALÁZS ATTILA FELVÉTELEI

Next

/
Thumbnails
Contents