Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-18 / 169. szám

Ä %elet-Maflijarorszáfi hétvégi melléklete } 7

1992. július 18.

Szorongósdi

'*)?éti János

m ikor tetszettek utoljá- |W| ra valahol valaminek a főnökét keresni? Intézmény, vállalat, iroda telep, üzlet stb. vezetőjét ilyen vagy olyan okból, de ismeretlenül. Ha nemrégiben, akkor emlékezhetnek rá, hogy az adott helyen általában megállt — ahogy mondani szokták — a hátizsák a levegőben és alig leírható kifejezés ült, ha csak néhány pillanatra is a beosztottak ábrázatára. Mert ilyenkor kíváncsiság, szorongás, kétség, bizonytalanság egyszerre tükröződik az arcokról, olvasható ki a tekintetekből, holott senki nem tud, mert előre nem is tudhat semmit. így van ez, ha az érkezőnek panasza van, de akkor is ha dicsérni jött és nem temetni — hogy visszájára fordítsuk Antonius szavait a felülmúlhatatlan Shakespeare-mo- nológból. Aztán, amikor előadja mi járatban van, enyhül a feszültség és szinte hallani a megkönnyebbülés sóhaját: na, hála Istennek, nem rólam, mégcsak nem is az én munkaterületemről van szó, aki jött, nem miattam, vagy miattunk jött.

Őszintén remélem, hogy ezek az alig néhány másodpercig mutatkozó, mégis jellemző társadalmi tünetek nem a kenyérféltés új, hanem inkább a szocialista keresztapák mindenhatóságától való szorongás régi reflexei, amelyek sajnos egyszerre utalnak az önbizalom és bizalom hiányára egyaránt. Mert mi mást jelezhet, mint össztársadalmi önbizalomhiányt, ha azt elképzelni sem tudjuk, hogy a feladatot, amit ránk bíztak, olyan szinten látjuk el, ami kiáll bármilyen megmérettetést, vagyis nyugodtan jöhet minden szintű főnökünkhöz, aki jönni akar. És mi az ha nem generális bizalmatlanság, ha a messziről jött idegenben eleve rosszindulatú reklamálót, ellenséges szándékot gyanítunk. Olyat, ami létbiztonságunk elleni támadásnak tekinthető.

Régi reflexek továbbélését vélem a feszültség ilyen apró felizzásai mögött. Azt, hogy belénk idegződött: ha valamiért valakinek nem tetszik, amit csináltunk, akkor egy sor hátráltató következményre számíthatunk. Igaz, a munkakönyvünket nem adták ki, kellemetlenségünk viszont épp elég adódhatott. Abból, hogy az ellenlábasunknak ilyen meg olyan funkcionárius rokona, ismerőse, barátja volt a városnál, megyénél, aki úgy keresztbe tehet nekünk, hogy arról koldulunk. Kivétel, ha a mi ismerősünk, rokonunk, barátunk volt az erősebbik... káder.

Letűnt korszak lassan tűnő beidegződései ezek, amit új idők új félelmei váltanak fel. Vajon jön-e valaha ,,jobb kor”, aminek nem embernek ember által való sakkban tartása lesz a lényege.

Dimenziók

E

gy ideje — nyilván valamilyen pályafelújítási, vagy karbantartási munkálatok miatt — késnek a Nyíregyháza felé közlekedő vonatok, amit vasutasnap okán nem lenne ildomos felemlegetni, de ez a jegyzet most arról szól, hogy a legtöbb embernek legalább két személyisége van.

Szóval késnek a vonatok. A hangosbemondókon át ezért végig a szakaszon rendre az utazók megértését és türelmét kérik, és mi utas mivoltunkban megértők, türelmesek vagyunk. Mi mást tehetnénk? Ügyfélként, az élet számtalan intéznivalója közepette bizony nem sok a választásunk. Elfogadjuk a helyzetet, amibe belekényszerülünk. Hogy késni fog a vonat, hogy nem hozzák időben a járandóságot, hogy az általunk választott étel már elfogyott, hogy ilyen-olyan szolgáltatás ezért, vagy azért szünetel, hogy a bolt szabadság miatt zárva, hogy a hiba a közvetítő vonalban van. És a többi, és a többi... Türelmünket és megértésünket kérik, mi több meg is köszönik előre, hiszen tudják, hogy mindkettőből kifogyhatatlan a készletünk.

Aztán egyszerre csak fordul a kocka: munkahelyünkön mintegy varázsütésre ügyintézőkké, tisztviselőkké válunk, amikortól valósággal belénk száll a hivatal összes boldogtalansága. Ebben a dimenzióban felszólítunk és

felszámítunk, berendelünk és bekasszírozunk, kiszabunk és kivetünk, vagyis büntetünk, ahogy csak az írógépünkből kifér. Zárás előtt már nem szolgálunk ki, nyitás előtt nem engedünk be. Ebédidő alatt kérlelhetetlenek vagyunk, elvégre annyi nekünk is jár! A másik asztalon még a kétségbeesetten csörgő telefont sem vesszük fel, nehogy akaratunk ellenére keveredjünk valami intézkedésfélébe, hiszen az nem a mi asztalunk, nem ránk tartozik, nem tudjuk, meg egyébként sem érdekel. Ennyi pénzért ilyen árak mellett? Még mit nem!

Ilyenkor úgy elfeledkezünk megértésről és türelemről, mintha e két fogalom létezéséről — kiváltképp a tartalmáról — sejtelmeink is alig lennének. Rejtély, hová illan belőlünk az asztal túlsó felén egyszerre éppen az, amit helyzetünkkel visszaélve elvárnak, sőt majdhogynem megkövetelnek tőlünk, ha az innenső oldalán topogunk ügyeink- kel-bajainkkal.

Ki kellene fejleszteni magunkban egy újkeletű érzékenységet! Éz jelezné mindennapi cselekvéseink során, hogy amilyen kellemetlenséget, kényelmetlenséget, bosszúságot elszenvedni nehezünkre esik, olyannak, vagy hasonlónak okozói se legyünk! Illetve csak azt kérhetjük és várhatjuk egyfelől, amire másfelől bennünk is mutatkozik hajlandóság.

Arrébb ment a határ?

Kárpótlási húzd meg, ereszd meg Penyigén

Idézet egy levélből:

Segítséget, tanácsot szeretnék kérni. Penyigéről van szó, ahol a kárpótlási hivatal a Zöld Mező Tsz-hez 100 aranykoronát jelentett be kárpótlásra és tudomásom szerint ennél sokkal több az igény. Van olyan család, amelyiknek egyedül kevés volna ennyi föld.

Idézet egy másik levélből:

A tsz-elnök bejelentette a közgyűlésen: pótlólag megkapta a kárrendezési hivataltól, hogy még 3500 aranykoronát kell kijelölni karpótlásra, de megszavaztatta a közgyűléssel, hogy a hivatal intézkedése késés miatt jogellenes, így nem vehető figyelembe. Dönthet-e ilyen ügyben termelőszövetkezeti közgyűlés?

Balogh József

Dr. Sveda Béla, a kárrendezési hivatal vezetője:

— Február 17-ig kézbesítettük a mezőgazdasági nagyüzemek részére hogy a tulajdonukban, illetve használatukban lévő földből mennyi aranykorona értékre jelentettek be kárpótlási igényt. Pe- nyigére 172,69 AK-t jeleztünk. Egy hónapon belül több helyről is információt kaptunk, hogy ez nem lehet jó adat, ezért többször is felülvizsgáltuk az okiratokat, lekértük a központból a számítógépes adatokat és megállapítottuk, hogy a közlés téves volt. A 172 aranykorona is szerepelt, de ehhez még további 3508,85 szántót és egyéb művelési ágú, továbbá 41,66 AK erdő területével is növelni kell. Mivel a szövetkezetnek 16 275 aranykorona értékű földje van, ez bőven fedezi azt a 6283,68 AK értéket, melyet a penyigei, a mándi, a kömö- rői, tehát a szövetkezethez tartozó falvakban kárrendezésre ki kell jelölni.

* * *

Tukacs Sándor tsz-elnök épp értekezletet tart, mikor megérkezünk. Mondani sem kell miért jöttünk, hisz együtt lát Kőrössy Miklósáé polgármesterasszonnyal, akivel földügyben volt már néhányszor vitája és dr. Sveda Bélával, a megyei kárpótlási hivatal vezetőjével. Tulajdonképpen kérdés nélkül is válaszol.

— Megkaptuk a kiértesítést a hivataltól. Akkor sem tudtuk, hogy ki nyújtott be kárpótlási igényt, de úgy ítéltük meg, hogy kevés az a 172 aranykorona Penyigén. Megkérdeztem egy tsz-elnökök számára rendezett értekezleten, jó-e ez a szám, mire Sveda úr azt mondta: ez az igény, ne foglalkozzunk vele. Az egyeztető fórum is kifogásolta, kevesellte. Közgyűlésen ismertettem, a tagság megszavazta.

Dr. Sveda Béla: — Amikor az a bizonyos elnöki értekezlet volt, valóban kevesellte az elnök úr a kárpótlásra kijelölt aranykorona értékét, én pedig azt válaszoltam: ha igaz az állampolgárok bejelentése, ha igaz, hogy a kisasszony nem ütötte el a tizedesvesszőt a számítógépen, akkor a kiértesítés tökéletes. Sem nekem, sem kollégáimnak meg sem fordult a fejében, hogy pontatlan adatot ismerünk. Aztán, amikor több levelet kaptunk, telefonon érkeztek jelzések, akkor derült ki, hogy lemaradt egy 3500 aranykorona értékű szántó és 41 aranykorona értékű erdő.

— Egyeztettük a központtal és április 1-re megszületett az új határozat, amelyben kértük a termelőszövetkezetet, korrigálja tévedésünket, amiért egyébként szóban is, írásban is elnézésüket kértük. A levél végén az szerepel, hogy a korábbi 2738 aranykorona 6283- ra változik. A termelőszövetkezetnek ugyanis nemcsak Penyigén, hanem azokban a községekben is gondoskodni kell a kárpótláshoz szükséges földről, amelyek lakói a penyigei Zöld Mező Tsz-ben vannak. Nyugodtan kérhettem

ezt, ugyanis a mezőgazdasági nagyüzem tulajdonában, ha kiegészíti az új közlés szerinti 6300 aranykoronára, még akkor is tízezer aranykorona értékű föld marad.

Hátrány tehát nem éri a mezőgazdasági szövetkezetét. Elnök úr elvitte a levelet, az egyeztető fórumhoz, eljuttatta a polgármesteri hivatalhoz is, és néhány nap múlva kiderült: ennek ellenére sem változtatnak korábbi álláspontjukon, vagyis hogy csak a 172 aranykorona értéket hajlandók kárpótlásra kijelölni, ezt hagyta jóvá a közgyűlés is.

— Én amint visszajöttem, újra összehívtam a közgyűlést, s akkor sem szavazták meg a nagyobb területet. Egyébként, ha kijelölnénk a 3500 aranykoronát, nem maradna semmi a földalapban. A penyigei tagságnak át kellene járni a szomszédos községek határába. Erről hallani sem akarnak az emberek.

Ismét a kárpótlási hivatal elnöke veszi át a szót.

— A közgyűlésnek szerintem semmiféle hatásköre nincs erre. Ha lenne, egyetlen mezőgazdasági nagyüzem sem volna hajlandó kárpótlásra földet kijelölni, mindenütt összehívták volna február 17 után a közgyűlést és megszavazták volna, hogy „földet vissza nem adunk.” Erről szó sincs, a kárrendezési hivatalnak az összesített termelőszövetkezeti tulajdonban lévő termőföldre vonatkozóan kötelező érvényűnek kell lenni. Azt el tudom fogadni, hogy összeülnek az idős kárpótlásra jogosultak, a szövetkezeti részarány-tulajdonosok képviselői és megbeszélik, hogy melyik legyen a kárpótlásra

jogosultak földalapja, melyik legyen a részarány-tulajdonosoké. Emberi gyarlóság az is, hogyha kárpótlásra jogosultak kárára a részarány-tulajdonosok földje nőhet, akkor nyilvánvalóan azt megszavazzák. De vajon mit szavaznának, a kárpótlásra igényt tartók? Hát ezért nem lehet a döntést egyik csapatra sem bízni.

Mindettől függetlenül a fellebbezés megérkezett a kárpótlási hivatalhoz és továbbították azt az Országos Kár- rendezési Hivatalhoz. Előre megjósolható, hogy a fellebbezésnek nem adnak helyt, mi lesz azután?

Tukacs Sándor tsz-elnök: Közgyűlés elé vittük a témát. Nem vitattuk a kárpótlási hivatal döntését, megszavaztuk. Másodszor azért vittük közgyűlés elé, mert a részaránytulajdonosok többen vannak, úgy gondoltuk a kijelölést nekik kell jóváhagyni. Azt akartuk, hogy a közösség döntse el, hol lesz az a terület. Úgy igyekeztünk a területeket kijelölni, hogy a résztulajdonosok aranykorona átlaga is megfeleljen az érdekeiknek és a kárpótlásra jogosultaké is. Az lenne a legjobb megoldás, ha a szövetkezet földje mellett lévő állami gazdasági területből kaphatnának kárpótlást az emberek. Ott volt egyébként sok családnak korábban földje, miért kell most a tsz-éből kárpótolni mindenkit.

Kőrössy Miklósné polgár- mester szerint arra a hatezer aranykoronára sem lesz jelentkező, a visszamaradó rész így is a szövetkezeti részarány-tulajdonosoké lesz. Miért hát a makacs elhatározás? Az elnök úr ugyanis azzal zárja a beszélgetést: maradjon akkor ez az ügy a jogi úton. Néhány szót arról: mit is jelenthet ez?

Elős?qr, is közeleg a határidő az augusztus 15, amíg a kárpótlási jegyükért földet kérők igényeit be kell jelenteni, el kell végezni munkáját a földrendező bizottságnak. Penyigén azonban patthelyzet alakult ki. ha nem lesz kimérve a föld, nyilván ősszel elmarad a szántás, a vetés, és ez annyit jelent, mintha ki sem osztották volna. És ez még nem is minden. A jogi út azt jelenti, hogy hiába lesz itt másodfokú döntés, a termelőszövetkezet bíróság elé viszi majd az ügyet, ahol megint csak veszíteni fog. Ismét fellebbezés következik, ahol újból vesztes marad és közben eltelik két év, a földtulajdonosok pedig a jogerős bírósági döntésig nem juthatnak földhöz. Tehát elképzelhető, hogy Penyigén csak 1994—95-ben lesz földosztás, addig a termelőszövetkezet használja a földet.

Érdekek ütköznek tehát Penyigén. A tsz szerint 430 tag érdeke áll szemben nem tudni hány, de ennél lényegesen kevesebb kárpótlásra igényt tartó helybelivel, ezért ragaszkodna a tsz-elnök ahhoz, hogy a föld vagy legalábbis nagyobb része egyben maradjon. A törvény viszont törvény, joggal tarthat igényt volt tulajdonára minden család, aki hajlandó megdolgozni, megművelni azt, méghozzá a lehető legkorábban, amit a jogszabály lehetővé tesz. Érthető az is, hogy a tsz vezetői azt szeretnék elérni, hogy a megműveletlen állami gazdasági területből kártalanítsák a földigénylőket, de erre — míg a tsz-nek földje van — nincs lehetőség. Marad tehát a kárpótlási törvény végrehajtása, amit időben húzni, halasztani lehet, de kikerülni nem. És talán nem is érdemes, mert esetleg az elhúzott időért, az elmaradt haszonért és jövedelemért — ugyancsak bírósági úton — a tsz-től kérnek majd kárpótlást. És valakinek ezt is ki kell majd fizetni.

Dombornyomat

Kass János alkotása