Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-18 / 169. szám
Varga Imre: Portrétanulmány gy festőművész — llrbán fyörgy —, egy kritikus — Menyhárt László — és egy színművész — '-Hegedűs 'D. Qéza — szer- ■úezőkészségének- és együttműködésének- eredményeként létesülhetett vidéki galériáink, egyik, legérdeke- séhbike, az ihrányi művelődési ház képtára. Äz ötlet valójában az Urbán (jyörgyé volt, aki egy, a településsel kapcsolatos rádióbeszélgetést hallgatva figyelt fel az ibrányi emberekre, a táj szépségeire. Persze, mindez kevés lett volna, ha a nagyközség lakói nem támogatják-fogadókészségükkel a galériaalapítás ötletét. “És a felkérésre az ország művészei adományoztak- He lepődjön meg hát senki, ha %ass János, Schöner Mihály vagy Varga Imre műveivel találkozik_a talán sokak, számára eddig teljesen ismeretlen képtárban. A TARTALOMBÓL: • A csodabogár • Arrébb ment a határ? • Fecsegő csecsebecsék • Szorongósdi Az üzlet színe és fonákja SZEKERES TIBOR FELVÉTELE költségek miatt igen nehéz piacképes termékeket gyártani. S hogy készüljön akkor egy termék exportra? Mert például ha egy konténer ára a világpiacon 2700 dollár, akkor hiába állítunk elő gyönyörűt, kiváló minőségben háromezerért: eladhatatlan. Arról nem beszélve, hogy a privatizációs és a Start hitelhez ötéves üzleti tervet kérnek, melyben többek között meg kell határozni, három, vagy akár öt év múlva mennyi nyereséget termelünk maja. Ha nem sikerül, van mit az orrunk alá dugni. Kell, hát csinálunk egy szimpatikus tervet, de ki számíthatja ki előre, milyen lesz az évek során a bankrendszer, a vámok, az adók, a törvények, mikor lesz konvertibilis a forint, és még sorolhatnám. A társadalombiztosítás rendszere érthetetlen, a járulék tulajdonképpen adóként funkcionál, hiszen nem kapunk érte semmit cserében. A minap olvastam egy kimutatást, mely szerint minden száz forintból nyolp (!) marad a vállalkozónak. Érdemes így vállalkozni? Én azt várom, hogy ne csak szólamokban, de konkrét intézkedésekkel is támogassa a kormány és a parlament a vállalkozókat, s akkor kialakulna egy erős középosztály, melyet aztán lehetne adóztatni. Hiszen a tehenet csak akkor lehet fejni, ha enni is adunk neki... • Megállapításainak valóság- tartalmával nem nagyon lehet vitatkozni. Ugyanakkor — s éppen a vállalkozói szférában — igen sok embert ismerünk, akik palotákban élnek, szuperautókon furikáznak. Nem kevesen azt mondják, ez a szélhámosok Eldorádója, mert sok közöttük a nem tisztességes úton meggazdagodó... — Sosem az általános megítélésből kell kiindulni, bár ezt az időszakot talán valóban nevezhetjük a szerencselovagok világának, mert van belőlük jó néhány. De nem mindenki az! S ha valaki sikeres üzletet akar tető alá hozni, akadályok is felmerülhetnek, s a kényszer is szülhet például korrupciót. Mert ha nem fizetsz, elúszott az üzlet... Van olyan nézet, mely szerint ha valaki megköt egy üzletet, melyen haszna van, akkor jó vállalkozó. Ha a másik kárára, akkor a másik nem jó üzletember. S ha a törvények, jogszabályok sűrűjében akadnak kiskapuk, az azt kihasználó nem becsületes? Világszerte sok üzletemberrel tárgyaltam, s bátran állíthatom, nem igaz, hogy akkor állnak csak szóba valakivel, ha az ránézésre gazdag ember. Mert ez csupán külcsín, s rögtön jön a baj, ha kiderül: a zsebe (s esetleg a feje is) üres. Ha az illető felkészült üzletember, akkor el tudja adni magát, azaz termékeit. Ha nem, lehet akár tucatnyi aranylánc is a karján... • Kevés tehát a külcsín, tudás is kell. De hogyan lesz valakiből jó menedzser? Szerintem iskolapadban nem lehet igazán menedzsereket képezni. Az ember egyéniségéből fakad, hogy jó lesz-e, vagy sem. Hiába vizsgázik kitűnőre, ha nincs benne érzék. Beszedik a nagy pénzt a tanfolyamokon, de hogy mi lesz a végzettekkel, arra senki sem figyel. Első lépésként alkalmassági vizsgát kellene tenni, csak utána jöhetne a képzés maga. S végül a gyakorlat mutatja meg, alkalmas-e valaki. • Hogyan mérhető le napjainkban egy üzletember, egy vállalkozás sikere? Hiszen abban egyetértettünk: a külsőségekből ez nem feltétlen derül ki. Attól függ talán, mennyi nyereséget termel? Vagy attól, mennyi vezetőjének a vagyona? — Szerintem hosszabb időnek kell eltelnie, míg azt mondhatjuk egy cégről: sikeres. Bár hogy valóban az-e, csupán a megtermelt nyereség alapján nem lehet biztosan megállapítani. S miként a munka, úgy a siker is közös, nem csupán a vezető érdeme. Amikor például a Mező- trade-nél voltak gondjaink, én 350 emberért harcoltam, s általuk 350 család létbiztonságáért, ez pluszerőt adott a munkában. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy a dolgozók megélhetését biztosítsuk, mert ha egy időszakban a vállalkozás nem is hoz nagy nyereséget, de a munkatársak létbiztonságát biztosítjuk, akkor a vállalkozás már sikeresnek mondható. A talpon maradásért sokat kell küzdeni. Mi elkezdtük a konténergyártást, és munkánk során eljutottunk odáig, hogy sok tárgyalás, minőségi munka, a határidő pontos betartása révén bekerülhettünk a nemzetközi konténergyártó kartellbe, elfogadtak bennünket. De nagyon oda kell figyelni, mert egy rossz termék többet árt a vállalkozásnak, mint amennyit ezer jó használ. A jó az természetes, a rossz hír gyorsan szárnyal. Fontosnak tartom a több lábon állást, az egyik üzletág időleges sikertelenségét ellensúlyozhatja a másik eredményessége. A konténergyártás mellett faipari tevékenységet folytatunk, mezőgazdasági termékeket értékesítünk, jelentős és sokrétű az autós üzletág, hogy csak néhányat említsek. A napokban például angol vevő járt nálunk, Amerikába és Venezuelába vinne konténereket. Nagy sikernek tartom, hogy a vevő házhoz jön. Mutatva azt: elismernek bennünket a szakmában. Persze megállni sosem lehet, mindig keresni kell az újat, különben elkényelmesedik, lelassul az ember, s hamar átlépnek rajta, lekerül az üzleti élet palettájáról. Nem véletlenül van nagy szerepe a marketingmunkának, mely bár pénzigényes, de el kell ismerni, szükséges. De jobb törvényekre, szabályzókra van szükség, s elkelne egy, a nyugati országokban használatos üzleti etikai kódex is. Miheztartás végett. Alkalmatlannak ítélve M. Magyar László Erre a szombatra nekem jutott a megtiszteltetés, hogy gondolataimmal megtölthetem ezt a rovatot. De hogy én magánvéleményt írjak? Na nem! Hogy azután a főszerkesztőm majd azt mondhassa, alkalmatlan vagyok erre a posztra?! Napjainkban ugyanis ez lett kis hazánkban a legnépszerűbb s egyben a legveszélyesebb kifejezés. A képlet egyébként roppant egyszerű: ha valakinek eltérő véleménye van, vagy esetleg valamely politikai erő útjában áll, csak a fejére kell olvasni: alkalmatlan. S erre a gyakorlatra az elmúlt két esztendőben jócskán találhatunk példákat. A rendszerváltás után új nagykövetet neveztek ki az Egyesült Államokba. A döntés mindenkit meglepett, mivel az Unicum likőrkülönlegességhez közel álló, vállalkozásokkal foglalkozó személy kapta ezt az oly fontos megbízatást. Bár jól tudta mindenki, hogy távol áll a diplomáciától, azonban az Amerikában eltöltött évek, a kiterjedt kapcsolatok, az üzleti életben betöltött szerepek mind a javára billentették a mérleg nyelvét. Soha nem állította magáról, hogy kiváló diplomata, ennek ellenére mégis benne látták hazánk vezetői azt az embert, aki teljes mértékben képviselni tudja az egyik nagyhatalomban a Magyar Köztársaságot. S néhány hónap eltelte után már arról olvashattunk, hallhattunk, hogy alkalmatlan a nagyköveti tisztségre, sőt az is elhangzott, hogy „dilettáns” ehhez a munkához. Ami korábban előny volt, azt most hátrányként vetették a szemére. Tavaly a Magyar Rádió és a Magyar Televízió elnökének azért neveztek ki egy-egy jeles személyiséget, mert tudásuk alapján és pártsemlegességük révén a pártok bennük láttak garanciát a médiák megfelelő működtetésére. Mára kiderült, hogy mind a két elnök alkalmatlan. Hosszú ideje ez tűnik a legfontosabb politikai kérdésnek, s elfelejtkezünk olyan létfontosságú gazdasági és társadalmi kérdésekről, mint a munkanélküliség, a mezőgazdaság átszervezése, a privatizáció fel- gyorsítása, a közoktatás korszerűsítése. Ha még tanítanék, a történelemórán az inkvizíciót, vagy éppen az ötvenes évek koncepciós pereit az országgyűlés kulturális bizottságának azzal az ülésével szemléltetném, amelyen meghallgatta a televízió elnökét. Természetesen a műsorok színvonaláról lehetne vitatkozni, ám azon a megbeszélésen nem ez volt a lényeg. A támadás össztüzébe az elnök személye került, aki bármit is mondhatott védelmére, az már semmit sem számított. A szabadon megválasztott képviselőink által ugyanis már jóval korábban eldöntetett: alkalmatlan a tisztségre. Ki dönt azonban vajon arról, hogy a honatyák mennyire alkalmasak vállalt feladatuk ellátására? Bárkit felmenthetnek, bárkit alkalmatlannak nyilváníthatnak, azonban őket nem lehet elmozdítani a mandátum lejártáig a Parlament párnázott székéből. Minderre már jó előre gondoltak, hiszen a megválasztásuk után néhány nappal rendkívüli gyorsasággal meghozták azt a törvényt, amely szerint a képviselőket választóik nem hívhatják vissza. Az állampolgár pedig tehetetlenül bosszankodhat, hogy akikre egykoron leadta a szavazatát, szívesebben látogatják a parlamenti büfét, mint az üléseket, úgy kell őket felszólítani, hogy legalább addig menjenek be, amíg a szavazás tart. Munkahelyem kollektív szerződése nem tartalmaz olyan pontot, amely biztosítaná 5 évre számomra a jelenlegi munkalehetőséget. S bizony ez valamennyi munkahelyre elmondható még, mindenhol bizonyítani kell napról napra az alkalmasságot. Nincs olyan védőpajzs, amely mögé úgy el lehetne bújni, ahogy tették a képviselők. Erre a szombatra nekem jutott a megtiszteltetés, hogy gondolataimmal megtölthetem ezt a rovatot. De vajon kell-e még folytatnom, hogy miért nem akarok élni e lehetőséggel?! Aktuális kérdések Kováts Dénes Bohus Pált nemcsak megyénkben ismerik, de azon, sőt, országhatárainkon túl is. A Mezőtrade Systems Rt. ügyvezető igazgatója, s aktív részese megyénk labdarúgó- és teniszsportjának. Nemegyszer tapasztalta már gazdasági életünk nehézségeit, saját bőrén érezve a megkötöttségeket, a vállalkozásgátló rendelkezéseket. Persze a siker sem ismeretlen előtte. Az üzleti élet színéről és fonákjáról, a vállalkozások gátjairól és a siker esélyeiről beszélgettünk. — Harc és ütközés minden nap, melyet megélünk, csak így lehet talpon maradni és előre lépni. Ráadásul aki valami miatt kilóg a sorból, az számolhat egyesek irigységből adódó unszimpátiájával is. Tulajdonképpen mondhatnék szépeket, adhatnék sablonnyilatkozatot, amilyet nap mint nap hallhatunk, olvashatunk, de ez nem az én világom, nem szeretem a ködösítést — kezdte beszélgetésünket. — Bár nem rossz szándékkal szólok, időnként azt érzem, ma még nem szabad őszintének lenni, nem adhatja ki magát az ember, mert akkor sebezhetővé válik. • Említette: nem szereti a ködösítést. Igaz ez napjaink gazdaságpolitikájára is? — Nem vagyok politizáló típus, talán, mint legtöbb honfitársam, passzív politikusnak nevezhetném magam. Véleményem persze van. A Parlamentben például minket képviselnek ugyan, mégsem tudom a döntések jó részét elfogadni, mert nyilatkozatai ellenére sem vállalkozásbarát politikát folytat a kormány. A privatizáció érthetetlen, nem így képzeltem el. Egy eladósodott gyárat jórészt hitelből vesznek meg, hitelre épül minden, pénzmozgás szinte nincs. Csupán képzett számokat jelölnek meg jószerivel halott gyárak értékeként, pedig a realitásokhoz kéne az árat közelíteni. A magas termelési Äz ibrányi galéria
