Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-16 / 167. szám

'1992. július 16., csütörtök Kelet-Magyarország 3 Hazafias mézesmadzag Perlekedik a mihálydi önkormányzat A tornatermet augusztus 20-án adják át, a hiányzó kétmil­liót kigazdálkodta a község Máthé Csaba Nyírmihálydi (KM) — A május végi dátum letelt, csak az ígérgetések marad­tak, így a nyírmihálydi ön­kormányzat bíróság előtt perelte be a Magyarok Haza­fias Világszövetsége ma­gyarországi elnökét, Albert Jánost, követelve a tavaly kölcsönként átutalt kétmil­lió forint és kamatainak visszafizetését. Februárban kétrészes cikk­ben számoltunk be a kegyes félreértésekről és a sorozato­san elhúzódó visszafizetési halasztásokról. Ajánlat van, pénz nincs Csak röviden emlékezte­tőül: Albert János kétmillió forint egy hónapos kamat­mentes kölcsönt kért a nyírmi­hálydi önkormányzattól es fel­ajánlotta, hogy az MHV a visz- szafizetés után még plusz egymillió forintot utal át a mi- halydi tornaterem belső be­rendezésének kialakításához. A pénzt az önkormányzat át is utalta, de hogy azt mire és ki költötte el, azt már nem lehe­tett követni. Ezért a debreceni rendőr-főkapitányságon is fel­jelentést tett a mihálydi önkormányzat. A vajúdás hosszú napjai kezdődtek, hi­szen egy ilyen bírósági ügy még egy jó darabig elhú­zódhat. Szabó András helyi vállalkozó szerint, aki egyko­ron a faluba invitálta Albert Jánost, nem adták kölcsön a pénzt, hanem egyszeri segít­ségnyújtás volt, amit soha nem lehet visszaszerezni. A faiparral foglalkozó vállalkozó egykoron megfogadta, visz- szaszerzi a pénzt, még meg­bízást is kapott a polgármes­teri hivataltól, de ezt később visszavonták. Most annak el­lenére, hogy nem szíveli a pol­gármestert, együtt vettek részt a bírósági tárgyaláson, hiszen Albert János Szabó Andrást életveszélyes fenye­getés, rágalmazás, nagy nyil­vánosság előtti hitelrontás, míg Kremniczky Károlyt be­csületsértés, rágalmazás és hitelrontás miatt perelte be. Mindketten ellenkeresetet nyújtottak be. Ez egy manipuláció — Ez egy óriási manipuláció — fejtette ki véleményét a bí­rósági tárgyalás után Szabó András. — A kétmillió*forintot Albert János magánszemély tervének, a Föld Nemzetek Háza megépítéséhez adta az önkormányzat, arra a számlá­ra utalta, és ez a pénz már elveszett. Ebben pedig hatha­tós segítséget nyújtott Krem­A SZERZŐ FELVÉTELE niczky Károly, aki a falu pol­gármestere. Én nem ebben a tisztében, hanem mint ma­gánszemély támadom. Aki mint polgármester saját ma­gának, mint vállalkozónak ad munkát, aki a járdaépítéshez a gépkocsijaival hordja a só­dert, azt le kellene váltani. — Falugyűlést tartottunk a kultúrházban, ahol ismertet­tem a kétmillió forint sorsát és azt, hogy bírósági pert kezde­ményeztünk — mondja Kremniczky Károly polgár- mester —, erre Szabó András aláírásgyűjtést rendezett, hogy váltsanak le. Az az igaz­ság, ő az a vállalkozó a falu­ban, aki nemhogy előrelendí­tené az itteni ügyeket, inkább hátramozdítja. Korábban megszokta, hogy valamennyi faipari munkát o kapta a falu­ban, de most már vége a bar- kácsmunkáknak, minden munkára versenytárgyalást hirdetünk meg. Például nekem van földfúró gépem, az ilyen jellegű munkát rám bízzák a faluban, vagy ha a járdaépí­téshez 4 kocsi sódert hozok, mellé egyet ingyen leöntök. A focistáknak a saját polgármes­teri fizetésemből veszek fel­szerelést, mindez közel 100 ezer forint. Ránk sütötték, hogy a polgármester és a kép­viselők kapták meg a kétmil­liót, mert Szabó úr azt híresz- telte. Közben a Debreceni Vá­rosi Bíróság megítélte nekünk ji kétmilliót 44 százalékos ké­sedelmi kamattal együtt. Al­bert János elismerte, hogy a megállapodás szerint vissza kell fizetnie az összeget, de hozzátette, a hamburgi köz­ponttal van vitás ügyük ezt rendezni kell. Ügyvédje felleb­bezést nyújtott be a Legfel­sőbb Bírósághoz, mert szerin­te a kamatok nem illetik meg az önkormányzatot. Már kigazdálkodták A tornaterem közben lassan felépül, augusztus 20-án ad­ják át. Az építmény költségve­téséből lecsípett kétmillió fo­rintot a falu kigazdálkodta, így ha visszafizetik, az pluszpénzt jelent. A polgármester és Szabó András lassan kibékít­hetetlen ellentétének okát a polgármesteri választások idejére vezetik vissza, amikor Szabó úr több ellenjelöltet is állított, sikertelenül, illetve arra, hogy a hivatal 800 ezer forintot fizettetett ki a vállalko­zóval egy falubeli telekért, va­lamint jócskán megbírságolta, mert engedély nélkül építke­zett. A pereskedés aktáit las­san kilókban lehet mérni, ugyanakkor a falu csinosodik, épül, jön a gáz- és a telefon- vezeték, a határban pedig 16 hektár nyárerdőt és 600 gyü­mölcsfát telepítettek. Csak az a fránya kétmillió már a szám­lán lenne! Dada Szava Tiszadada (KM — K. D.) — Összevont (május—júniusi) számmal jelentkezett leg­utóbb a község helyi közéleti havilapja, a DADA SZAVA. A tizenkét oldalas kiadványban a helyi információk mellett környékbeli rendezvényekről, eseményekről olvashatnak az érdeklődők. Egyebek között a Csíksomlyón tett látogatásról, az óvodások vadasparki ki­rándulásáról, hangversenyről és az ÁFÉSZ-nél történt tiszt­újításról. A lap közli a közép­fokú tanintézetekbe felvett he­lyi diákok névsorát, köszönti a labdarúgó bajnokcsapatot, és cikket közöl a bolti szarkákról is. A megyében felgyorsuló közműfejlesztés hatására megnövekedett az igény a különféle beton aknaelemek iránt. Képünk a betonelemek gyártásában hagyományokkal rendelkező Kemév KÉSZ Kft.-jének nyíregyházi gyártelepén készült. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE Tárca Kállai János E gy éve kerülgetjük, kb. azóta, amióta tudato­sult bennünk: ismét kinőttük (röhej, hiszen mind­össze 57 négyzetméter, mi van ezen kinőhető?) a laká­sunkat és vele együtt háztar­tási eszközeinket is. Egyikük még ott áll a panel — terve­zett, mikromeretű (nem fel­szereltségül) konyha neki szánt rekeszében, és végzi a dolgát. Kissé roggyantan, ütő- dötten, el-elfáradva a folya­matos, immár majd két évtize­des, jegelésben-fagyasztás- ban. Csak akkor szokott za­vartan viselkedni, amikor a nyári kánikula 30-35-öt pro­dukál. Ilyenkor feladja. Meg- avasodik benne a vaj, sava­nyú lesz a tej, szagot kap a szalámi és a hús. Mi pedig újra és újra fogadkozunk: ki­dobjuk, úgysem jó már sem­mire! (Ami, mellesleg, sze- menszedett hazugság.) Ha senki sem veszi meg, mert ugyan kinek kellhet, levisszük a kukás tárolóba. Otthagyjuk. Hordják szét a kóbor gyere­kek, bontókedvű felnőttek, hugyozzanak bele a macskák, rakják tele szeméttel. Nem érdekel, végei Kiszolgált, ele­günk volt belőle. De aztán... Aztán újra és újból megszánjuk a Lehel 60- ast (mert róla van szó), és marad. Szolgál tovább meg­bízhatóan, zajtalanul, szeré­nyen gurgulázva a csak csön­des éjjelen hallható hűtőfolya­dékkortyokat, Csak hát a méretei, azok nem növekedtek egy köbcen­tinyit sem a menyasszonyko- rúság eléréséig•. így aztán az idén, a hőgutás napok kezde­tén betett a pohár, akarom mondái a fagyasztórekesz — vízzel (!), mert már ismét nem bírta a kábítóan meleg, stra­pás napokat. Kiszemeltük az utódot. Ő is Lehel, de dalla­mos, olaszos névvel kiegé­szülve. És magas, és ele­gáns, és öblösen nagy. Velünk született naivitással bizakodtunk abban, hogy mégiscsak átveszi hűséges, velünk öregedett, hűtőkutyán­kat valaki, akármilyen célra, de azért továbbműködtetésre. Mondtuk, kínáltuk fűnek-fá- nak: a válasz mindegyre nem, nem és nem. Ismét időt ka­pott, és mintha csak megérez­te volna lecserélő szándékun­kat, iszonyatosan elkezdett fagyasztani. Úgy, mint aho­gyan újkorában tette. Kőke­ménnyé dermesztve a tejes­zacskót, jéghártyásra díszítve a sajtot, lemerevítve a virsli­ket, parizereket. Mi pedig, kis­sé visszavonulva nagy vehe­menciánkból, fogalmazgattuk magunkban: úgy jártunk ve­led, Lehelke, mint az egyszeri indián a megunt bumerángjá­val: megvette az újat, a regit pedig képtelen volt végleg el­hajítani, mert az mindig visz- szarepült hozzá. És ebbe az örökös eltaszító-visszatérülő próbálkozásba, ebbe a szakí­tani és mégis megtartani aka­rásba az egyszeri törzsfőnök beleőrült. Bizony ám! Mélyhű­tött bumerángunk, kedves szolgálónk, tán csak nem va­lami ilyesfélét készülsz tenni velünk te is? Az utolsó Lehel-let Átkelés Balogh Géza E gy öregember ballag Nyíregyházán, a Dózsa György utcá­ban. Fényesre pucolt, ro- gyós szárú csizma, fehér ing, fekete lajbi, kalap. Vál­lán görbe bot, azon átvetve egy füles kosár... Annyira szokatlan, különös látvány a sok harsogó, rikító nadrág, póló, szoknya között, hogy önkéntelenül is utána fordul az ember. Persze nem mindenki. A legtöbben ügyet sem vetnek rá, igaz, ő sem rájuk. Más­sal van most elfoglalva. A Béke mozi táján tart, s azon töpreng, miképp tudna átjut­ni a túlsó oldalra, végre, Va­lamit csökken a forgalom, s leléphet a járdáról. A legkö­zelebbi kocsi is jó száz mé­terre járhat, úgy tűnik hát, hogy szép kényelmesen átérhet a túlpartra. Igen ám, de nem az ő öreges tempójával. Ráadá­sul itt nem is azok az ócska, kivénhedt Trabantok, Moszkvicsok pöfögnek mint otthon, a kis mellékutcában, hanem böhöm nagy Merce­desek, Fiatok, Toyoták. Alig lép párat az öreg, máris ott lihegnek a nyakán. S fékez­nek veszettül. Néhányan megelégednek a dühös dudálással, a fény­kürttel, de van, aki kihajol az ablakon, s ordináré módon melegebb éghajlatokra küldi a megszeppent öreget. For­duljon már vissza, hisz mindjárt megeszik! — üzen­ném neki, ha hallaná... Ha szüksége lenne az én taná­csomra. De nincs, bénultsá­ga csupán néhány pillanat. Mert ekkor lekapja hátáról a görbe botot, s azt előretart­va, mint a vakok, elindul. A túlpartnak. A hosszabb, a nehezebb útnak. Az iménti, nagy szájú, gyilkos tekintetű autósok is — akik pedig sok mindent láttak, kipróbáltak már — tátják a szájukat, álmélkod- va pislognak a nagy hőség­ben. Az imént még én is a ro- gyós szárú csizmán, a fehér ingen csodálkoztam, s csak később jöttem rá, ennek a képnek, eseménysorozat­nak sokkal mélyebb az értel­me. Azt sugallta: a legfor­róbb, legreménytelenebb helyzetekben sem muszáj lemondanunk az eredeti cé­lunkról. Ha át akarunk kelni a túlsó partra, akkor ne for­duljunk vissza félútról. Bár­mennyire is szidnak, pocs­kondiáznak bennünket. Csak egyre vigyázzunk: ne tapossanak el minket. Ez akár a vállalkozók, politiku­sok, menedzserek kátéja is lehet. Persze a „kisembere­ké" is... Új formák a nyíregyházi Vasgyár utcán BALÁZS ATTILA FELVÉTELE / „Éhes voltam és ennem adtatok” Németh Géza lelkipásztor írja Budapestről m z Erdélyi Gyülekezet £\ megnyitotta a Re- ménység Szigetén az erdélyi betegek és kísé­rőik részére betegszállását. A volt katonai tábor a sze­retet kikötőjévé változott. Csíkszeredáról súlyos be­teg kislány érkezik — ölben hozzák be szülei. Remény­kedve kérdik: ugye itt ma­radhatunk, amíg leányunk sorsa eldől? A kislányt tegnap operál­ták — nyolcórás műtéttel. A szülőknek legalább há­rom hétig itt kell maradni — ám most már boldogan csil­log a szemük: a magyar or­vosok megmentették lányuk életét. Kemény munkásembert támogat be munkatársa Kovásznáról: — Cukorbeteg a társam, s múlt héten hirtelen elvesz­tette a szeme világát. Siet­tem vele idáig, hátha segíte­nek rajta. A vizsgálat már másnap megkezdődik, a kí­sérő itt marad pár napig, hátha hazaviheti egészsé­gesen a barátját. Ahogy telnek a napok, úgy fogy el a pénzük s az otthonról hozott élelem. Ezért fontos, hogy leg­alább naponta egyszer me­leg ételt adjunk a betegeink­nek és kísérőiknek. Arra kérjük az embersé­ges, jóindulatú honfitársain­kat, hogy tartós élelmiszer­rel (zsírral, liszttel, cukorral, szalonnával, tésztával, lek­várral, vágni való eleven háziállattal) segítsék a telep élelmezését. Gondnokaink azt mondják, hogy 10—15 juhot is gondozni tudnának a négyhektáros területen. Hogyan? Pénzadományt, vagy nem romló élelmiszert csomagban Erdélyi Gyüle­kezet címére: 1146 Buda­pest, Thököly u. 44. küldhe­tünk. Ha egy-egy szomszéd­ság, rokonok összefognak, gépkocsival közvetlenül a telepre küldhetik adomá­nyunkat. (Az Örs; Vezér tér­ről Kőbánya—Éles sarok felé haladva, az Áfor benzin­kút után balra az első úton, mintegy 800 méter után megtalálják a Reménység Szigetét.) Többgyermekes gondnokaink egész héten állandó szolgálatban, bármi­kor fogadják az adományo­zó látogatókat. Nézó'(pon^ HÁTTÉR

Next

/
Thumbnails
Contents