Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-11 / 163. szám

mm kérdések Nyíregyháza (KM) — Meg­lódult a Vállalkozók Pártjá­nak szekere, főleg mióta az ismert gyáriparos, Zwack Péter elfogadta az elnöki posztra szóló megbízatást. Bár a párt vezetői mindig is hangsúlyozták, szerveződé­sük lehetőleg politikamen­tes, de azért azt elismerik, készülnek a következő vá­lasztásokra. A párt megyei elnöke Kovács Károly bú- torasztalos, egykoron kis­iparos, ma természetesen vállalkozó. Vele készült in­terjúnk a sokat emlegetett vállalkozásellenes intézke­désekről, illetve a lehetsé­ges vállalkozásbarát módo­zatokról. Szerkesztőségün­ket Máthé Csaba képviselte. K. M.: — Meglepő kezde­ményezésbe fogott a Vál­lalkozók Pártja. Aláíráso­kat gyűjtenek a magas tár­sadalombiztosítási járulék csökkentése miatt. Úgy gondolják, ezzel a mód­szerrel rá lehet kényszerí­teni a kormányt a módosí­tásra? K. K.: — Sajnos belátom, a kormány azt csinál, amit akar, figyelembe se veszi a kívülről jövő véleményeket. Ennek el­lenére úgy döntöttünk, ezt az akciót megszervezzük, a ja­vaslatunkat, ötletünket leírjuk, hátha hasznosítanak belőle valamit. Hasonlítgatjuk ma­gunkat a Nyugathoz, ez a mérce, de ha példaként hoz­zuk fel, hogy Nyugaton 25 százalék az elvonás, és ha ezt befizeti az ottani vállalkozó békén hagyják, akkor rögtön azt a feleletet kapjuk, ne a fej­lett országokkal példálózzunk. Idehaza az 53 százalék járu­lékfizetés mellett még sorol­hatnánk az elvonásokat, de ezeket összesíteni már senki nem meri. Hányszor kijelen­tették kormányzati szinten, az országot a vállalkozók húzzák ki a bajból, de nem ilyen elvo­nás, kamatterhek mellett. K. M.: — Úgymond nagy neveket — Zwack, Petren­ko — nyertek meg az ügy­nek, mellettük nagyon sok a szimpatizáns, de ők tar­Nem politizáló vállalkozók tózkodnak attól, hogy be­lépjenek a Vállalkozók Partjába. Korainak tartják? K. K.: — Manapság - minL denki tartózkodik attól, hogy valamilyen partba bélépjén, elkötelezze magát , teljes mellszélességgél. Has'dnlö a helyzet a vállalkozók Partja1 val. Annak ellenére, hogy sze­retnénk . megnyerni két. éven belül a vállalkozók nagy több­ségét, tudjuk, tömegesen nem fognak belépni a tagjaink közé. Eddig is inkább egykori kisiparosok kérték meg a tagsági könyvüket, kevesen vannak olyanok, akik az el­múlt két-három évben lettek vállalkozók és csatlakoztak volna hozzánk. Pedig a követ­kező választásokon őket is képviselni kívánjuk. K. M.: — Már annyiszor hallottuk, a kormány gaz­daságpolitikája vállalko­zásellenes. Ön is hasonló­képen ítéli meg? K. K.: — Az az igazság a privatizáció nagyon lassan ha­lad, ebben nem tudunk komo­lyan előrelépni, elhúzódnak a versenytárgyalások, sokszor komolytalan, árakon kelnek el vállaratok. És ami minket leg­inkább irritál, hogy ezeken a versenytárgyalásokon min­denki a külföldit hajszolja, mint valami messiást. Ok sokkal kedvezőbb helyzetben van­nak, hiszen könnyedebben vesznek fel hitelt, ráadásul 8—10 százalékos kamatra. Száz forint bevételből ha kifi­zetek 8 forintot kamatra, szin­te meg sem érzem, de ha 32—35 forintot, akkor már azon kell gondolkodnom, ér­demes-e egyáltalán belekez­deni a vállalkozásba. Nálunk is vannak kvalifikált, jól felké­szült szakemberek, manage- rek, vannak olyan jók, mint a nyugatiak, ennek ellenére az a sokat emlegetett előrelépés még várat magára. K. M.: — Meglepetést keltett, hogy Önök visz- szautasítottak néhány tag- belépőt. A pártok sokkal inkább toboroznak, mint elzárkóznak a tagbelépők elől. Önök miért határoz­tak így? K. K.: — A kisiparos, a vál­lalkozó azzal szerezhet magá­nak becsületet, ha a rábízott munkát tisztességgel elvégzi. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE Aki csak lejárat bennünket, arra nincs szükségünk. Az az igazság, korábban az IPOSZ- nál is nagyon sokan voltak, akik befizették a tagdíjat, az­tán semmilyen rendezvényre, összejövetelre nem jöttek el. A legújabb vállalkozói korosz­tály pedig a jelek szerint ran­gon alulinak tartja, hogy be­lépjen a Vállalkozók Partjába, őket nem érdeklik a mi cél­jaink. Sajnos szinte ugyan­azokat az arcokat látom a rendezvényeinken, mint 20 éve. Az iparosszakma retten­tően felhígult. A kényszer is magával hozta, hiszen a ren­geteg munkanélküli ha volt egy kis pénze, belevágott va­lamilyen üzletbe, boltot, mű­helyt nyitott. K. M.: — A programjuk­ban főbb pontokban a TB- járulék csökkentése mel­lett munkaszervezési iro­da, jogi tanácsadás meg­szervezése, nagyobb álla­mi támogatás elérése, a tanulóképzés felélesztése szerepel, valamint a vá­lasztásokon azt tervezik, hogy bejutnak a parla­mentbe. Melyiket emelné ki ezek közül? K. K.: — A választásokon olyan eredményt szeretnénk elérni, hogy 10—12 képviselőt tudjunk bejuttatni a parla­mentbe. Az országos központ támogatásával indítjuk a mun­kaszervezési irodát. Az IPOSZ-székházban kaptunk irodát az ipartestületek me­gyei szövetségétől, ott nyúj­tunk tanácsadást, ebben a IPOSZ szakértői is segítenek. Tulajdonképpen nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy az IPOSZ és az Vállalkozók Párt­ja párhuzamosan működik. A hiteleknél valami könnyebbsé­get jelent a kamatcsökkentés, de a módosítás kevés, a bankok el fogják érni, hogy nem lesz, aki igénybe vegye a hiteleiket, * egyrészt a magas kamatok', Frtásrészt az irreális fedezet miatt. Sokszor el­hangzott kérdésként, miért nem lehet egyszerűbben, ru­galmasabban hozzájutni a külföldi hitelekhez, amelyek nagy része úgymond bent­ragad, képtelenség akár egy dollárt is felvenni. A tanuló- képzés is megoldatlan feladat, látszik, alig gondol valaki a jö­vőre, mindenki csak a mai napot, vagy a holnapot látja. A tanműhelyeket visszafejlesz­tették, kisiparosokhoz, vállal­kozókhoz adják a tanulókat gyakorlatra, akik ugyan ha­vonta tanulóként ezer forintot leírhatnak az adóalapjukból, de ez az összeg nevetsége­sen alacsony. Munkaruíía, anyagpocséklás mind a mes­tert terheli, nem beszélve az időről, amit a tanulóval kell foglalkozni. Mire egy kicsit segíteni tudna, akkorra már el is megy. Ehhez kellene állami támogatás, hogy a leendő szakemberek a megfelelő mestereknél tanulják meg a szakmát. K. M.: — Bár nincs kimu­tatás, a becslések szerint a megye lakosainak közel fele valamilyen vállalko­zásból él, hiszen ebbe a gyűjtőfogalomba tartozik az oktatástól kezdve a zöldségtermesztés. Vala­mennyiük gondját, baját el tudják vállalni? K. K.: — A legfőbb gondo­kat igen, ezért bombázzuk kü­lönböző akciókkal a kormányt, vegyék figyelembe a vállalko­zók véleményét, igényét. Mi azt kérjük, a vállalkozókat érintő kérdésekbe kapjunk be­leszólást, ugyanakkor kinyi- latkozzuk, nem politizálunk. Régi igazság, mindenki azt csinálja, amihez ért. Ezt ha­zánkban kevesen tartják be. K. M.: — Köszönöm az interjút. A TARTALOMBÓL: • Ö is áldozat volt • Egy boldog ember • Nemcsak a Szomszédok • A büszke rádi torony (jádor 'Emii festőművész Dankó Mihály z a bizonyos nagyka­lap már régen kiürült, vagy legalábbis kö­nyökig kell ahhoz belenyúlni, hogy néhány morzsát találjon benne az ember. Korábban, ha egy vidéki településen el­készült valamilyen beruházás, az ott élőknek jócskán hozzá kellett járulni anyagiakkal, tár­sadalmi munkával egyaránt. Az út, a víz, a gáz, a szenny­víz, a telefon természetesen járt a városlakónak, sokszor ingyen, de legfeljebb néhány ezer forintért, addig a rakama- zi vagy szabolcsbákai — említhetném a megye bárme­lyik községét —, családoknak társulatot kellett létrehozni, és lakossági önerőből megépíte­ni szinte mindent. Ha nem volt rá saját pénze, az OTP,.segí­tett". Később viszont kiderült, a kamatemelések nem tettek ki­vételt, s nehéz helyzetbe hozták a kölcsönigénylőt. Félre ne értessék, nem saj­nálom én a városlakótól a sokkal jobb infrastruktúrát — bár ismerve az akkori elkép­zeléseket —, valahogy ők A mindig könnyebb helyzetben voltak. S most, amikor szinte már nincs lyuk az ország nad­rágszíján, hogy még összébb lehetne húzni, hiába a kér­vény. Meg kell próbálni saját lábra állni, és ez pénzbe, na­gyon sok pénzbe kerül. Az viszont tény, egyetlen te­lepülés sem szeretne megállni a félúton, pont amikor az em­berek nagy része inkább sa­játjának érzi a lakóhelyét, mint korábban, tudva: a fejlődés egyenlő a léttel. Persze, az sem tagadható, ahol lehet, az állam is partner, s pályázatok útján próbál bizonyos össze­geket eljuttatni a vállalkozó kedvű önkormányzatoknak. Csakhogy ebből származ­nak a bonyodalmak: amint híre megy a faluban, a képvi­selő-testület tervez valamit, sokan azonnal lázadozni kez­denek: Minek az a gáz vagy szennyvíz, miért akarják az amúgy is,,padlón” lévő embe­reket még újabb adósságba hajszolni?! — hangzik el érv­ként, . S talán a helyzetet ismerve, néha nem is alaptalan a féle­lem. Az eredmény; rendsze­rint két táborra szakad a köz­ség. A támogatók és az ellen­zők között megkezdődik a harc. Főhet a vezetők feje, kinek van igaza. Kellene az új, a korszerű, de a választóik akarata ellenére...! Ismerek olyan települést, ahol nem bíbelődnek sok új dologgal, azt az életfilozófiát vallva: aki nem csinál semmit, az hibát sem vét. Van-e eh­hez joguk? Van! Csakhogy, nem lehet mindig saját ma­gunkra gondolni. Lépni kell a gyermekeinkért, az unokáink­ért, a jövőért. S mennyire nem nagy szavak ezek, gondoljunk vissza apáinkra, nagyapáink­ra, rizikó nélkül nincs haladás. Az is tény, a kisebb települé­sek elöregedtek. Ismert okok miatt a fiatalok elköltöztek, s bizony, nehezebb meggyőzni az idősebbeket, hogy kell a gáz, a szennyvíz. Hallottam, az egyik néni azt mondta: ő az úthenger alá fekszik, ha el­kezdik a kövesutat építeni. Itt volt az Expó kérdése. Sokan és sokszor elmondták véleményüket — s mint az lenni szokott —, mindig annak volt igaza, akit hallgatott az ember. Én szívem szerint mégis szurkoltam, hogy le­gyen. Legyen, mert azt remé­lem, térségünk is nyerhet raj­ta. Hátha hamarabb eljut a te­lefon, a kövesút a legeldugod- tabb helyre is. legtöbb falu évtize- A dekig tetszhalott álla- ** pótban vegetált. Társközségként lefogták a szemét és kezét. S most, ami­kor a béklyó elszakadt, lehet- e csodálkozni, hogy mindenki tenni akar? Áldozatot hozni, a szülőföld szeretete, szép; hangzatos kifejezések most valósággá válhatnak. De vajon pótolható-e né­hány év alatt az elmaradás? Behozható-e még a hátrány? Szerintem igen! Csak értelmet kell adni a cselekedeteknek. Úgy gondolom, az önkor­mányzatok ismerik választói kát, azok tűrőképességét, s ha döntenek, mérlegre kerül minden. A . Piros szegfűk ‘'Budapesten éíő, idős mester, Cjádor j yf “Emiifestőművész tárCatát a 0fyír6á-1 L tori ‘Bátfwri István ‘Múzeumban íá- % tfiattáíj az érdeffődőkj a művészetet ijedve-1 [ők,. Ä művész csodáCatos színekfeC kompo-1 náít oCajképeinek^ fő témája a táj, a tanyavi-1 [ág, a csendélet. Az ország nadrágszíj a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents