Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-01 / 154. szám

OLVASÓINK LEVELEIBŐL 1992. július 1., szerda Kclet-Magyarország 1 1 Üdítő látvány Borbányán ez a nádtetős, tornácos parasztház. A tető alatt kukoricacsövek lógnak, az oszlopon paprlkafüzér. A nemzetietlen, mert idegen építészeti kultúrákat feltétel nélkül másoló villák között egy darabka magyar múlt, nyírségi hangulat. Sajnos, ehhez hasonló ház csak mutatóban maradt Nyíregyháza környékén Napóleon-víz Hajdúszoboszlón jártam, és ez év január 16-án a H-B. me­gyei EKV 183. sz. ABC-bolt- jában két kedves ismerősöm­nek családi ünnepségükre ajándékkosarai állíttattam össze. A két ajándékkosár értéke együtt 3100 forint volt, és többek között egy-egy Na- ipóleon-konyakot is tartalma­zott. Ismerőseim kétszer kö­szönték meg az ajándékot, először szívélyesen, amikor átadtam, majd komoran, ami­kor legközelebb találkoztunk. A köszönömhöz hozzátették, hogy ez bizony rossz vicc, mi­vel a konyakosüvegekben tisz­ta víz volt. Az már természetes, hogy ezt követően 170 kilométert autózva — Hajdúszoboszlóra utaztam panaszt tenni, és tisztázni a számomra igen kínossá vált vásárlást. A bolt­ban emlékeztek a vásárlásra, majd a bolt vezetőjének el­mondtam a panaszomat. Itt ért a második meglepetés, mert meglehetősen ingerülten re­agált, kétségbe vonta szavai­mat, és panaszommal a szál­lító vállalathoz utasított. Kér­tem a panaszkönyvet, amit so­káig nem találtak. Beleírtam az ügyet, majd körülnéztem, és a boltban még három üveg Na­póleon-konyakot láttam. Kér­tem a bolt vezetőjét, hogy bontsuk fel, kifizetem, de nem volt hajlandó megnézni a tartalmát, hanem az üveget bevitte a raktárba. Nem hagy­tam annyibafv a dolgot, el­mentem a polgármesteri hiva­talba, de az illetékesek házon kívül voltak. Viszont megkap­tam az egyik kereskedelmi ellenőr címét, felkerestem, el­mentem vele együtt a boltba, itt az ő kérésére a behozott há­rom üveg konyakot és a raktár­ban talált még egy üveget fel­nyitották. Ezen -nem lehettem jelen, kiküldtek $ helyiségből. Az ablakon irfet láttam, hogy kóstolgatják áztüveg tartalmát, hívatlanul én is beálltam közé­jük. Kiderült, hogy mind a négy üvegben tiszta víz volt. Az jutott eszembe, vajon hány üveg Napóleon-vizet vá­sároltak ebben a boltban olya­nok, akik messzire vitték és ezért nem érte meg vissza­menni reklamálni. Rossz arra gondolni, hogy az Európa hírű gyógyfürdő városban esetleg külföldiek is vásároltak a „márkás” italból, mert ebben az esetben nemcsak a 183. sz. ABC-bolt, de az ország jó hírét is megalapozták. Feltételezhe­tően nem én voltam az egyet­len reklamáló, ezért jogosan kérdezem: miért lehetett mégis forgalomban a három üveg, látszatra Napóleon-konyak? Ki téríti meg az utazási költ­ségeimet, és megtéríthető-e az erkölcsi kár, amely ismerő­seim előtt ért, és nekik az a megdöbbentő pillanat, amikor vendégeik rájöttek, hogy ko­nyak helyett vízzel kínálták őket?! Bán Imre Penészlek, Táncsics u. 46. sz. (A szerk. megj.: Olvasónk panaszával megkerestük Haj- dú-Bihar Megyei Fogyasztó- védelmi Felügyelőséget, és il­letékes állásfoglalást kértünk.) Pad nélkül Valaha a nyíregyházi Csaló közi nyugdíjasház előtt négy pad volt, azon pihenhettünk, mert idős, beteg emberek lévén már szükségünk van a szabadban való pihenésre. A négy pádból, sajnos, kettőt el­loptak, talán valamelyik ma­gánkertbe került, a másik ket­tőt úgy tönkretették, hogy nem lehet ráülni. A házat hetven-, nyolcvan-, kilencvenéves, munkában megfáradt nyug­Harasztosi Pál felvétele díjasok lakják, akik elől így az öregekkel nem törődő isme­retlenek annak a lehetőségét is elvették, hogy friss levegőt szívjanak. Varga Andrásné Nyíregyháza, nyugdíjasház A jótett büntetése Már igazán megtanulhattam volna, hogy nem érdemes önzetlenül segíteni. Ami most történt, az megerősített ebben. Ugyanis május 5-én Nyíregy­házán a 8-as autóbusszal utaztam a vasútállomáshoz, kezemben az érvényes menet­jegyemmel. Egyszer csak orosz szót hallottam, pgy hölgy kérdezgette kétségbeesve: — Mondja kérem, az állomás felé megy ez a busz? — Orosz szakos tanár létemre köte­lességemnek éreztem, hogy válaszoljak neki. Aztán két autóbuszellenőr jött. Az orosz hölgy rémülten nézett rám, hogy nincs jegye, mivel min­denét ellopták, épp a rend­őrségről jön, és Debrecenbe Torzsalkodó társasház Nyíregyhaza (KM — TMI) — A torzsalkodás török átok — tartja a közmondás. Ez az átok üli meg Nyíregyházán az egyik társasházat. Négy család lakja csak, mégis civa­kodnak egymással. Szép, nagy kert öleli körbe az emeletes házat, selymes füvén, az árnyat adó fák alatt idilli nyu­galmat lelhetnének munka után. De nrm. Mindegyik család a másik portája előtt seper, kive- sézik a másik magánéletét. Ám legtöbbször azon ugranak ösz- sze, hogy ki, hány liter vizet használt el, mert közös a vízóra. Azaz, egy magányos asszony­nak Van almérője. Fölöslege­sen, hiszen figyelembe se veszik... Egy vállalaté volt az épület, aztán a szolgálati lakásokat megvették a lakók. Ha van tár­sasházi szerződés, valaki fél­tékenyen őrzi a fiókja mélyén. A közös életet ebben kellett (vol­na?) szabályozni; leírni a jo­gokat, kötelességeket. Össze­szaladtak sokszor kiabálni, vi­tatkozni, de egyszer sem ültek le, hogy megbeszéljék, amit kell. — Soha nem volt lakógyűlés — mondja az őszülő hajú asz- szony. — Mindig nagy vesze­kedéssel, cirkusszal osztottuk szét a vízdíjat. Mi egy összeg­ben kifizettük, aztán azzal jöttek, hogy ők nem ennyit használtak. A férjem akkor azt mondta, nincs más megoldás, ment a SZAVICSAV-hoz, ott azt a tanácsot kapta, hogy szereltes­sünk be almérőt. Mondták, hogy beszéljünk a szomszédokkal, de egyik nap beleegyeztek, a másik nap visszavonták. Mégis felszereltettük a lakásba a mé­rőt, remélve, hogy megoldódik a gond. Mi bizonyítjuk, hogy eny- nyit használtunk el, ne marakod­janak velünk... Az asszony tavaly eltemette a férjét. A súlyosan beteg ember utolsó hónapjait megkeserítette az örökös vita. Ha a szomszé­dok egymásnak ugrottak, a lakásokban élők száma szerint osztották szét a vízdíjat, ha jóba lettek, akkor négyfelé. Hol így, hol úgy. Az idős ember nem akart gondot hagyni a fele­ségére! elment a bíróságra, hogy döntsön végre valaki. A tárgyalás előtt pár nappal hunyt el. Özvegyének nem volt elég lelkiereje ahhoz, hogy vállalja a pert. Három személyre fizeti a vízdíjat, mint oly sokszor férje életében. Szúrós szemmel néz­nek rá a lakótársak, így kérik tőle, merthogy hajdanán ezt vál­lalta a pár. Különben is, az öz­vegynek kutyája van az ud­varon, és néha jönnek hozzá az unokák. Az már mellékes, hogy hetekig nincs otthon. Ilyen az ember, mindig a másikat nézi. Holott két család népes, az egyik disznókat nevel eladás­kell sietnie a konzulátusra. Egy percig sem gondolkodtam, ad­tam neki egy tartalék jegyet, lyukasztani is akartam, pech- emre az első lehúzásra még nem látszott semmi a jegyen, csak a másodikra. Odaadtam a kezelt jegyet a hölgynek, be­futottunk az állomásra, és hoz­zánk léptek az ellenőrök. Elkezdődött a lecke. Variá­ció 1.: fizessen a hölgy 600 forintot, mivel nem volt időben kezelve a jegye. Hiába fordí­tottam le, hogy kirabolták a szerencsétlent és a rendőrség igazolásán kívül semmije sincs. Variáció 2.: fizessek én helyette... (de miért? Azért, mert most láttam életemben először, vagy mert segítettem rajta? Esetleg azért, mert önként vállaltam az alkalmi tolmács szerepét stb.) Variáció 3.: fizessük ki közösen a 600 forintot. Variáció 4.: fizessünk fejenként 600 forintot, mert az ellenőrök szerint egyikünk je­gye sem volt időben lekezelve. A hölgynek odaadott jegyet tényleg csak másodszori pró­bálkozásra tudtam kilyukasz­tani, de az enyémet akkor, amikor f elszálltam! Sajnos ezt nem tudtuk elfo­gadni. A busz az indulási oldal­ra kanyarodott az állomás elől, de nem engedtek minket le- szállni, hanem „buszfogságra” ítélve rostókoltunk, megalázot- tan a felszállók pillantásainak tüzében. Miközben tudtam, hogy három perc múlva indul a vonatom Miskolcra. (No igen. Indulnánk mi magyarok is Eu­rópa felé, de hogyan is juthat­nánk el odáig?!) Egy-két rendíthetetlen ellenőr a 8-as buszon és én — történetesen — máris Nyíregyházán ragad­tam. így nem hogy Európáig, de Miskolcig is rögös az út... Végül leengedtek a buszról, mert indulnia kellett. Az 5. vari­áció szerint az orosz hölgy hadd menjen, én viszont ad­jam oda a személyimet, és kapok egy 667 forintos csek­ket. Hál istennek, meg is kap­tam... ez lett a végső variáció. Az igazolványomat csupán azért adtam oda, mert más­ként nem volt hajlandó el­engedni, és nekem alig egy percem volt a vonat indulá­sáig. A lecke befejeződött. Nem is tudom, okyltam-e. A jó szóra, az emberségre még itt a huszadik század végén is szükség lenne. Sajnos van­nak, akik nemcsak pénzében, de hitében is megrövidítik az embert. Például a nyíregyházi autóbusz-ellenőrök május 5- én engem. Sándor Mária Miskolc Az oldalt összeállította: Toth M. Ildikó ra... Az asszony nyugdíja nyolc­ezer forint, ebből havonta nyolc­százai fizet a vízért. Az al- rnefő szerint kétszázöt­ven-háromszáz forintot kellene, de hát a lakók nem egyeznek bele. Miért is tegyék? Ehhez jóindulatú megértésre, igazság­érzetre volna szükség. Az asszony magára maradt. Kisebbségi érdekeit úgy érvé­nyesítheti, ha bírósághoz fordul, hogy az kötelezze a lakótár­sakat a lakásonkénti vízórák fel­szerelésére Persze, a közös vízfogyasztást azután is el kell osztaniuk Per nélkül nem le­hetne? Eszembe jut Arany Já­nos verse a szomszéd Péter és Pál pőréről, A fülemile: „...Milyen szép dolog, hogy már ma/Nem történik ilyes lárma, / Össze a szomszéd se zord ül, /... Fele­barát / Mind jóbarát: / Semmi­ségért megpörölni, / Vagy megenni, vagy megölni / Egy­mást korántsem akarja...’’ Válaszol az illetékes Átlagkereset szerint Milyen kereset alapján álla­pítják meg a munkanélküli­járadékot olyan dolgozónak, aki a felmondás előtt gyesen volt? — fordult lapunkhoz egy újfehértói fiatalasszony. — Ha a gyest veszik figyelembe, a járadék nagyon kevés lesz, mennék szívesen dolgozni, de nincs munka sehol — írta leve­lében. Közérdeklődésre is szá­mot tartó észrevételére a megyei munkaügyi központ adott választ. A munkanélküli-járadékra való jogosultság feltételeit, a járadék összegét és folyósítá­sának időtartamát a módosí­tott 1991. évi IV. törvény 25-27. paragrafusa szabá­lyozza. A munkanélküli-já­radék összegét a munkanél­külivé válást megelőző négy naptári negyedévben elért át­lagkereset alapján kell kiszá­mítani. Ha az említett időszakban a munkanélkülieknek nem volt, vagy nem állapítható meg az átlagkeresete, a törvény úgy rendelkezik, hogy az átlagke­resetet a munkanélkülivé vá­lást megelőzően betöltött mun­kakörben, illetőleg az ahhoz hasonló munkakörben elért kereset országos átlaga alap­ján kell megállapítani. Levél­írónk esetében tehát — mivel hosszabb ideje van gyermek­gondozási segélyen — az utóbbi szabály szerint kell eljárni. Támogatás Kisvárdán Kisvárdán egy társasházból vásárolt magának lakást a közeli községben lakó, de a városban dolgozó levélírónk és férje. Szerették volna, ha az önkormányzat segíti őket a százötvenezer forintos vissza nem térítendő támogatással, de kérelmüket visszautasítot­ták azzal, hogy már tavaly sem adtak vissza nem térítendő kölcsönt az első lakáshoz ju­tóknak. Viszont százezer forin­tos, tízéves lejáratú kamat­mentes kölcsönt ajánlottak fel nekik. Olvasónk arra volt kí­váncsi, hogy Kisvárdán miért nem adják a jogos igénylőknek a százötvenezer forintos visz- sza nem térítendő kölcsönt. Mártonná dr. Csimbók Ildikó, a Kisvárdai Polgármes­teri Hivatal jegyzője tájékoztat­ta a fiatal párt. Eszerint a lakáscélú támogatásokról a 106/1988. (XII. 26.) MT sz. rendelet szól, és ennek alapján biztosított az állami költségvetés a pénzintézetek útján százötvenezer forint vissza nem térítendő támoga­tást az első lakáshoz jutó fiatal házasoknak. 1991. január 1- jétől a fenti jogszabály úgy módosult, hogy megszűnt a kötelezően nyújtandó százöt­venezer forintos vissza nem térítendő támogatás. Helyette a helyi önkormányzatok kap­tak lehetőséget arra, hogy önkormányzati rendeletekben kidolgozzák az illetékességi területükön érvényes lakáscé­lú támogatási rendszert. Kisvárda önkormányzata helyi rendeletében úgy döntött, hogy a már köztudatba beépült első lakáshoz jutók támogatási jogcímet meghagyja, és ilyen címen a feltételeknek megfele­lő fiatal házasok százezer fo­rint kamatmentes kölcsönben részesülhetnek, aminek a fizetését három év halasztás után kell megkezdeni. Ezentúl, rászorultság alapján, az első lakáshoz jutók feltételeinek meg nem felelő, de szociálisan rászorult családok lakásépíté­sét, illetve lakásvásárlását is támogatják százezer forint kamatmentes kölcsönnel, amelynek ugyancsak tíz év a lejárata, viszont a visszafize­tés a kölcsönfelvétel után azonnal esedékes. A két támogatási forma kizárja egymást, csak egyféle jogcí­men lehet támogatásban ré­szesülni. Az önkormányzat az állami költségvetésből kapott fejkvó­ta, illetve egyéb normatíva alapján 1991-ben hatmillió forintos keretet különített el lakáscélú támogatásokra. A múlt évi jogos igények túlnőt­tek a kereten, ezért a képvi­selő-testület év végén 500 ezer forinttal felemelte a fel­használható összeget. Jelen­leg is ez a rendeletük van érvényben, az 1992. évi fel­használható keretük hétmillió forint. Az önkormányzat nem tud felvállalni ettől kedvezőbb támogatási rendszert, mert csak a kötelezően ellátandó feladatai rovására tehetné. Olvasónk az önkormányzati rendelet alapján — mint első lakáshoz jutó — százezer forint kedvezményes törleszté­sű kamatmentes kölcsönben részesült. További támogatás­ra, kölcsönnyújtásra nincs le­hetőségük. Megfellebbezhető Egyre többen vannak azok, akiknek lejárt a munkanélküli­járadékuk, pénz nélkül marad­tak. Egy kisvárdai levélírónk 1990 januárjától 1991 január­jáig munkanélküli-segélyt ka­pott, de miutárvtovábbra sem talált munkahelyet, 1992 janu­árig átmeneti járadékban ré­szesült. Az önkormányzat ha­tározatban megállapította, hogy jogosult a 4000 forintos szociális támogatásra, ám azután kiderült, hogy nem kap­hatja meg. Miért? — kérdezte kétségbeesve. A megyei munkaügyi köz­pont válasza szerint sajnos nem illeti meg a 4000 forintos szociális támogatás. Ugyanis a 43/1992. (III. 11.) kormány­rendelet értelmében ez a szo­ciális támogatást azt a munka- nélkülit illeti meg, aki nem részesül munkanélküli-ellátás­ban, de az 1991. évi IV. tör­vény alapján munkanélküli-já­radékot kapott, annak időtarta­mát kimerítette, és már nem jogosult munkanélküli-ellátás­ra. A szociális támogatásra való jogosultság feltétele a munka­nélküli-járadék folyósításának kimerítése. Annak a munka- nélkülinek, aki munkanélküli­segélyben, vagy -járadékban részesült, nem állapítható meg a jogosultsága. Az eluta: ítást meg lehet fellebbezni a köztár­sasági megbízott rm gyei területi hivatalánál. Szerkesztői üzenetek BOZSÓ PÁL, Nyíregy­háza: A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság válasza szerint a nyugellátások, baleseti nyugellátások és egyéb ellá­tások emeléséről szóló 57/1992. (III. 25.) kormány- rendelet kimondja, hogy a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások összegét havi ötszáz forinttal kell fel­emelni. TÓTH MIHALYNÉ, Tisza- vasvári: A munkanélküli-já­radék és a végkielégítés alapja a munkajogi átlag, ji; Ennek megfelelően a kiszá­mítást megelőző négy nap­tári negyedév összkeresete az alapja. A végkielégítés azonban nem számítható be az átlagkeresetbe. KOVÁCS GÉZA, Máté­szalka: A közműfejlesztési hozzájárulás fizetéséről szó­ló jogszabály alapvetően a tulajdonos részére állapít meg fizetési kötelezettséget.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents