Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27 / 151. szám
1992. június 27. ft ‘Kefe t-iMagyarország Hétvégi mellékjéé te j 11 PATYOD EROS GYÖKEREI Kállai János átyod. kicsit P beszorulva Porcsalma és ■ Csenger közé, a román határ felé vezető országút nyomvonalán helyezkedik el. Nem nagy település. Község. Bár ahhoz elegendő néhány mondatot váltani a helybeliekkel, hogy megtudja az arra tévedő: a határon túlról érkezőknek ez az első meg- pihenési hely, ahol vásárolhatnak, haraphatnak-kortyint- hatnak egyet továbbindulás előtt. És ebben a földrajzi pozícióban még nagy lehetőségek vannak, melyek a jövő szempontjából korántsem közömbösek. Járjuk a nyárelő hűvösében az arculatában semmi meghökkentőt nem hordozó falut. A környező táj, a határ több szépséget kínál a szemnek, mint mondjuk az igencsak lerobbant, nemrég iskolaként funkcionáló Rácz- kastély (most használaton kívül) vagy a végső széthullás állapotában is értékesnek tűnő Madarassy-kúria. Környezetükben kontrasztosan rendezett a tipp-topp küllemű önkormányzati épület. Utunk első célja. 1991-ben, január elsejével váltunk el Porosaimétól. Önállóak lettünk — mondja egyáltalán nem büszkélkedve Pethő András polgármester. Önálló tehát a hivatal. Belépvén ott a teljes stáb: a jegyző, a két előadó, egy alkalmazott és a „főnök”. Slussz. Eddig még el tudott végezni mindent a mini apparátus, de mostanában sokasodtak a teendők. A lakosság ügyesbajos dolgainak intézése lehet, hogy főállású polgármes tért igényelne. Mert, ezt egybehangzóan mondják: mindennel a hivatalt keresik meg, ami — és ez jó! — a bizalom jele. A 60-as években még 1000 fölött volt falu lélekszá- ma, 1990-ig viszont fokozatosan csökkent. Sokan mentek el a téeszesítés idején. Pedig Pátyod történelme a messzi múltban datálható. Az 1600- as térképeken már szerepel a település. Az idők során a nevük is megkurtult: az egykori Csengerjánosi vagy Pá- tyodjánosiból alakult ki a lerövidült forma. Előtornácos házak idézik a múltat, elég sok van még belőlük, no, meg a családnevek utalnak a XVII. századi tót betelepítésre. Ez a magyarázata, hogy az egyébként reformátuslakta vidéken itt a görög katolikusok vannak döntő többségben. A két templom közül az éppen most renová- ció alatt levő „görögöt” látogatja buzgón a lakosság mintegy 60 %-a. A társközségi együttélést nem jegyzik históriájuk legfényesebb lapjain a pátyodiak. Sokminden „elment" akkor, ami jelenleg hiányzik. Most inkább csak jelképesen van pl. általános iskolájuk. A takaros épület, mindjárt a hivatal mellett, az öregek napközi otthonán kívül az első és másodikosok szükségtantermeinek ad helyet. Egy tanulócsoport, két nevelővel. Pethő András tervekről, a szerinte sok szempontból „kiürített” falu visszanépesítéséről beszél. Iskolát akarnak építeni, négy tantermes, tornatermes komplexumot, ami befogadná az óvodásokat is. Mert a nekik helyet adó objektumot bérelik a görög katolikus egyháztól, miután a ház tulajdonjogilag hozzájuk került vissza. Az alsós évfolyamok visszahozásáról van szó, a felsősök maradnának Porosaimén, ami nem fényévnyi távolság, de azért a kicsiknek jobb lesz helyben tanulni, mint naponta buszozni. No, meg az önálló iskola Pátyod rangját emelné. A folyamatos visszaállás az önállóságra megmutatkozik más dolgokban. A főúton haladva egymást érik az új házak, méreteikben generációk együttélésére engednek következtetni. Az egyik legnagyobb épület panzió lesz. Tulajdonosa vélhetően a falusi turizmus élénkülésére, és még nagyobb átmenő forgalomra számít. Megtudjuk: sok a visszatelepülő lakos, megállt a korábbi csökkenés. Másfél év alatt negyvenkét állampolgárral növekedett a község népessége. És jönnek a fiatalok is. Az éppen ügyeletes óvónő szintén létszámgyarapodásról beszél. A mostani 7 helyett pedig ősztől már tizenhárom elsős nebuló kezdi meg a tanévet. Persze az élet — akárkit kérdezünk — ezen a szép, nyugalmas tájon sem köny- nyebbedik. A munkanélküliek száma elérte a százat, a hazatérők sok jóra nem számíthatnak. Legalábbis: egyelőre. Az ősidők óta a mező- gazdaságból élő község határában jó termőföldek terülnek el. Minden megterem, kukorica, gabonafélék, takarmány. Mostanában álltak rá a zöldségfélékre. Iparba pedig eljárnak Csengerbe, Tyúkodra, ha van hová-mire. A közös szövetkezet, a Porcsalmán székelő Szatmár Mgtsz, ottjártunkkor éppen „lebomlóban”, a vagyonnevesítés kinek kedvező, kinek áldatlan napjait éli. A pátyodiak, szinte egyöntetűen, az utóbbiak közé sorolják magukat. Már csak 9 falubeli alkalmazottja van a „Szatmár”- nak. Hát miből éljünk meg, mi maradt nekünk — fakad ki Soltész Györgyné tejboltvezető. Kihez menjünk orvosol- tatni a bajainkat? Mert eladtak itt mindent, a gépeket, az állatokat, épületeket bontottak le. Soltészné önkormányzati képviselő, és ebben minőségében többszörös felelősséget érez a lassan elszegényedő családokért. Ez a vagyonnevesítés nem a mi szánk íze szerint zajlik — teszi hozzá —, azért fordultunk a cégbírósághoz, hogy mi, az alapító tagok a bevitt vagyonunk után részesedjünk, beszámítva az évek során mégiscsak termelődő növekményt. Másképp nem tudunk kiválni, önálló szövetkezetét alakítani, egészíti ki a polgármester az indulatos szóáradatot. Az egyesülés idején a pátyodiak negyven- három millióval szálltak be, a mostani „nevesítés” eredményeként harmincat kapnának vissza. Ebben nem akarnak belemenni, ezért protestálnak. De kényszerítőek a sokasodó lakossági gondok. A jó közepes életszintű községben beindult az elszegényedés. Legutóbb negyvenkét beadvánnyal fordultak a hivatalhoz — említi Gajdics Anikó előadó —, ebből 22 szociális segélykérelem volt. Az önállóság eredményei, a saját lábra állás néhány kedvező tapasztalata azért a nyűgökkel együtt is reményt adó. Az önkormányzat működése első évében már tudott megtakarítani. Egy olyan gazdasági bázist akarnak kialakítani Pátyodon, ami biztos megélhetést garantál. Pályázati pénzzel és saját erőből most fejezik be gázprogramjukat. A lakások 80 %-ába rövidesen bemegy a „könnyű energia”. Vezetékes víz, villany van mindenütt, működik a crossbar-telefon. Az üres telkekre szintén kérik a közművesítést, ami letelepedési szándékokat sejtet. Séta közben látjuk: új bisztró nyílt, van mini ABC, ezenkívül négy bolt és egy kocsma szolgálja az ellátást. Körzeti orvos, védőnő, posta, vasút, könyvtár van. A „kiürítettsé- get”, mindezt látva, nyilvánvalóan másként kell érteni. A megmaradásra a múlt kötelez. Emlékeit őrző, az elődöket tisztelő nép lakik errefelé. A görög katolikus templom előtti kereszt egyben különös szépségű, II. világháborús emlékmű. Az országban ötödikként emeltük — mondja Szimicsku Ferenc lelkész, aki mellesleg nagy sportbarát, a falu nem lebecsülendő futballsikereinek kovácsa, az összetartás istápolója —, jóval a tömeges me- mentóállítások előtt. Erősek a gyökerek, vallásosak a pá- tyodi emberek, jórészt érzelmi alapon. De ebben hatalmas erő rejlik! És a szegényedés ellenére kilencven család háromszázhatvanezer forinttal járult hozzá a százéves templom renoválásához. Betérünk oda is. A belső térben folynak a munkálatok, de a faragott ikonosztáz teljes, rusztikus szépségében pompázik. A nagyközönség előtt ismeretlen értéke ez a kisközségnek, amit ugyanúgy megér felfedezni, mint a megye elsőként alapított keresztény könyvesboltját. Szíves invitálásra bemegyünk a parókia hátsó traktusában meghúzódó boltocskába. Meghökkentően, városiasán elegáns az elénk táruló kép! Hárommilliós árukészlet — bizománybán — tájékoztat a lelkész felesége, aki egyben „üzletvezető”, és a forgalomra sem lehet panaszkodni. Látva a példás rendben — felekeze- tenként szortírozva — sorakozó könyveke., kegytárgyakat, sőt, a világi műveltséghordozókat, az éves szinten másfél milliós keresleten már nem csodálkozom. könyvek, az A okos szó, a mindenkire tartozó dolgok türelmes és őszinte megvitatása nagyon kell ennek a községnek — alakul ki valamiféle summá- zata egész napos együttlé- tünk, hiszem, hogy nem tartalmatlan gondolatcseréjének. Még egyszer rágyújtunk, mielőtt kocsiba szánnánk, és míg nézelődünk a jócskán beborult égbolt fel- hőgomoly-magasába, a görög katolikus lelkész egyik mondatán meditálok: Bizony, a fejek rendszerváltása Pátyodon sem megy könnyen, egyik napról a másikra, de lemondani a most talán utoljára kínálkozó, egy igazi, felmenő ágra vivő kitörési- váltási lehetőségről hiba, mi több: az itteni dolgos, becsületes, élni akaró nép elleni vétek lenne.
