Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-20 / 145. szám
Kényszerpályán Nem csinálnám, ha nem volna muszáj Nyíregyháza (KM) — Nehezen áll kötélnek. Azt mondja, sorsa már annyira általá- mos, hogy nem érdemes róla beszélni. Csaba 23 éves, nőtlen, egy hete vágott bele „A" vállalkozásba: a Tokaji út mentén (lakott területen belül) nyitott egy éjjel-nappali büfét. — Villamos-gépszerelőként végeztem ’86-ban. Még akkor, amikor központilag tervezték, hogy hány emberre van szükség — kezd kesernyésen életrajzába. — A 30 fős osztályunkból hárman-négyen próbálkoztak a szakmában elhelyezkedni. Ma, úgy tudom, senki sem dolgozik szerelőként. Én is eljutottam a próbaidőig. De a pénz is kevésnek bizonyult, és beilleszkedési gondjaim is voltak. Elmentem egy másik vállalathoz háztartásigép-szerelőnek. Közben leérettségiztem. Nehezen viseltem el, hogy havonta alig 8 ezer forint bruttót keresek, ügy éreztem, ezzel nem lehet nekivágni az életnek. A fantáziám, a vállalkozási kedvem alapján többre vágytam. Következő állomás egy kft., ahol önhibánkon kívül nincs munkánk. Két hónap fizetés nélküli szabadság, léggömbgyártási próbálkozás után vágtam neki a vendéglátásnak. Látok benne jövőt. S ami igazán értékes, magunk alakítottuk ki ezt az építményt, erre büszkék vagyunk. Csaba naponta több mint 12 órát dolgozik, egy barátjával felváltva éjszakáznak. A szolgálat mellett még anyag után is nekik kell járni. Szokatlan számára még a környezet, a vendégek köre és viselkedése. Nem fél, bár tudja, előbb- utóbb konfliktusba kerül valakivel, mert azt hiszik az emberek, ha már valaki éjjel-nappal nyitva van, akkor ott mindent lehet. — Sokat töprengtünk a hely kiválasztásán — mondja. — Fontos volt, hogy forgalmas út mellett legyen, se közel, se távol lakott területtől. Az egyhetes tapasztalatunk szerint jól döntöttünk. A család is nagyon furcsállotta elhatározásunkat, de ahol lehet, segítenek. S hogy miért vágott bele ebbe az embert nyúzó életbe mindenfajta szakismeret és előképzettség nélkül? Egyértelmű, a nagyobb jövedelem reményében. Nem akar csupasz fenékkel megnősülni — vallja —, családot alapítani. Szüleinek is negyven év kellett, hogy saját házuk, kocsijuk legyen. Számára ez riasztó példa. — Azt mondom, nem szabad tétlenül várni, hogy megoldódjon az ember problémája. Biztatni tudnék mindenkit, ha kockázattal is jár, próbálja ki önmagát akár egy ilyen vállalkozásban is, mert csak ez lehet a jövő — fejezi be a beszélgetést. Elköszönök. Este tíz óra. Az utcán egy teremtett lélek sincs. Tényleg van valami félelmetes ebben a csendben. Látom, Csaba virslit készít oda, hátha valaki megáll... Mai Róbert bácsik? Nyíregyháza (KM — Tóth Kornélia) — Boldog-boldogtalan kilincsel mostanában az OTP-nél, ugyanis a fontos, államilag elismert feladatokra is kevesebb jut, mint amennyit el tudnának költeni. Megnőtt a szponzorok ázsiója, es a jó szándékú mecénásoknak főhet a fejük: nehéz eldönteni, kinek, mennyit és miért adjanak. Mi haszna származik a szponzornak abból, ha támogat valakit? — erről beszélgettünk Veress László osztályvezetővel az OTP megyei igazgatóságán. Az általa vezetett hálózati osztályra futnak be a szponzorálási kérelmek. — Miért adunk pénzt valamire? — kérdez vissza. — Nem lebecsülendő az a hosszú távú, semmilyen objektív mértékkel nem mérhető haszon, amit a sportoló mint reklám- hordozó megtestesít. Trikóján ott díszeleg az emblémánk, s talán mondanom sem kell, akár hazai, akár nemzetközi versenyen nem lehet közömbös számunkra, hány helyen ismerik a nevünket. Tehát a támogatások odaítélésénél igyekszünk figyelembe venni, hogy ez esetleg hajt-e valamilyen hasznot az OTP-nek. Felsorolni is hosszú, hány és milyen eltérő érdeklődési csoportok szeretnének ily módon pénzt kapni a lakosság bankjától. Különösen az ifjúság, a kultúra és a sport szűkölködik anyagiakban és reménykedik szponzorálásban. Évente legalább 500-an keresik meg az OTP-t és adják elő, mire kémek egy bizonyos összeget. A konkrét igények száma azért kevesebb, úgy 10Ö-120 évente. — Ha nem akarnék nagy szavakat használni, szívem szerint azt mondanám, hogy a társadalom lelkiismereteként szeretnénk működni. Ahol igazán szorít a cipő, ott igyekszünk segíteni. Nyilvánvaló, hogy az egészségügy — különösen a fontos műszerbeszerzés — támogatásra szorul. Kultúrára is adunk valameny- nyit; például a Mandala Színház, de a nagy, a Móricz Zsig- mond Színház is fordult már hozzánk. Az iskola feneketlen kút, mert az oktatási feltételek javításától kezdve a hátrányos helyzetű gyermekek támogatásáig hihetetlenül sok fontos dologban kérik a segítségünket. A Kossuth Gimnázium két alapítványára is megítéltünk bizonyos összeget. Az egyházak is számítanak ránk, még templomtatarozásra is utaltunk át pénzt. S végül, de nem utolsósorban, említem a minőségi és a tömegsport támogatását: birkózókat, atlétákat és tömegsport-rendezvényeket szponzorálunk. Még az a sakkozó fiúcska is hozzánk fordult, aki a düledezőben lévő SZAÉV színeiben versenyez. — Az adóalapból a támogatás leírható, ha az bizonyítottan közérdekű kötelezettségvállalásnak minősül. Bár megnézzük, mire mennyit költünk, változatlanul biztatnám a szerény pénztárcájú, de fontos ügy érdekében buzgólkodókat, hogy nyugodtan forduljanak hozzánk. Ha már a lakosság bankja vagyunk, erkölcsi kötelességünk a befolyt pénz egy részét visszaforgatni azokhoz, akik nálunk kamatoztatják a pénzüket. Eladni önmagunkat Tanácstalanul Nyíregyháza (KM — Tóth Kornélia) — A munkavállalót rá kell döbbenteni saját piaci értékére, hogy tanulja meg eladni önmagát Legyen képes önállóan, külső Protektor nélkül állást találni, a leendő főnökök vagy alkalmazók bizalmát elnyerni, a munkatársaival megfelelő kontaktust kialakítani és fenntartani, valamint az elnyert állást hosszabb időn át betölteni. Nem is olyan régen, amikor még a munkahely hiánya büntetőjogi felelősségre vonással végződhetett, és kizárólag az egyénnek rótták fel, ha nem váltotta ki a munkakönyvét. A szociális biztonság langy- melegében felesleges lett volna tanítani a fenti tulajdonságok kialakítását. A rendszerváltást és az üzleti élet átalakulását követően azonban korábban ismeretlen dolgok is elnyerték piaci értéküket. így soha nem látott fontossággal bír az önmenedzselés, amely ma már nem csupán megérzés és autodidakta tanulás kérdése, hanem szervezett formában lehet elsajátítani az ismereteket Több városban, így Nyíregyházán is, szervezett tanfolyamot Du- dásné Völgyi Mária, a Futur-ln- nov, magyarul lendület, megújulás szervezet képviselője. A hölgy, aki ma is pedagógusnak érzi magát, a nagykorúság határát jelző 18-dik születésnapját már egy nógrádi katedrán ünnepelte. Föld- raiz-biológia szakos diplomája megszerzése után beiratkozott egy kétéves marketing-önme- nedzselési tanfolyamra az ELTE-re, még a nyolcvanas évek elején, es a feínőttneve- lést tanulmányozta. Balázs Attila felvétele talataikat. Közben Dudásné — bár tanfolyamait nem hirdetések, hanem a suttogó propaganda terjesztette — felkeltették az érdeklődést országszerte. Miskolcon, Pécsett, Szombathelyen, Nyíregyházán ültek iskolapadba azok, akik elsősorban saját képességeikre voltak kíváncsiak. — A nyíregyházi tanfolyamot személy-, vagyon- és biztonsági őröknek szerveztük. Általános iskolát végzettek, szakmunkások, de még érettségizettek is jelentkeztek a három és fél hónapos tanfolyamra. Önvédelmét, viselkedéskultúrát, speciális őrzési, védelmi ismereteket, lövészetet és még egy sor érdekes dolgot sajátíttatunk el a jelentkezőkkel. A fizikai állóképesség és az egészséges szervezet az alap ahhoz, hogy lélekben is megedződjenek ezek a zömében fiatal emberek. Megtanulják legyőzni önmagukat, mert hazudik, aki azt mondja, hogy manapság a biztonsági őr sohasem fél. Igenis meg kell tanulni együtt élni a körülményekkel, és a félelmet minimálisra csökkenteni, s maximális hatékonysággal dolgozni mellette. Hamarosan véget ér a nyíregyházi tanfolyam, és a harminc hallgató biztosan sokkal könnyebben szerez magának állást, mint hasonló korú ás végzettségű társaik. A munkaügyi központok is szívesen veszik a speciális tanfolyamot, hiszen az állások közvetítésénél igen sokféle igényt támasztanak a munkaadók a jelentkezőkkel szemben. Szintén az üzleti élet térhódítása követeli meg olyan foglalkozások betöltését, mint például a hosstess. Ezt elsősorban hölgyeknek szervezik majd, akik üzletemberek mellett kisebb-nagyobb szervezési feladatokat látnak el, meg tudnak nyitni egy tárlatot, kiállítást, összeállítanak egy prospektust, egy vásáron háziasszonyként működhetnek. Nem szükséges tolmácsszinten beszélniük egy nyelvet, de egy külföldi vendéggel szót kell tudni váltaniuk, ertsenek a nem kirívó, de elegáns öltözködéshez, a diszkrét smin- kelés.hez, Ha ilyen sokoldalú ismerettel felvértezve jelentkezik valaki egy állásra, biztosan nagyobb sikere lesz, mintha csupán extravagáns ruhadarabokkal próbálná mindezt elérni. Félni, de élni Szőke Judit S zínhely az utca, szembejövő ismerőssel. Már messziről láttam, sapkája szemébe rántva, nyaka behúzva. Örömömben, hogy találkoztunk, már szaladt is ki számon a sztereotip kérdés: „Hogy s mint vagy mostanában, mi van veled, mit csinálsz?" A válasz lakonikus, mosoly nélküli: „Félek". „De hát mitől?" — görgettem volna a párbeszédet tovább, nem mintha én nem... naponta forgolódó álmatlanságaimban, de mégis jólesik mástól is hallani. Kíváncsi, értetlenkedő szemekkel, felvont szemöldökkel vártam a választ, vajon 6 hogyan fogalmazza meg e fontos belső bajait. Közel hajolt hozzám, befurakodott a személyes terembe, körülnézett, nem látja-hallja-e valaki, majd alig hallhatóan a fülem környékére súgta: úgy általában, szóval mindentől. Éreztem, kicsit furcsán nézek rá, ha lehet, még feljebb szaladt a szemöldököm. Suta bólintásomat, hogy „aha", már nem hallotta, mert gyors léptekkel hazafelé vette az irányt, feje ottmaradt a vállai között, kissé előregörnyedt, mintha szélviharral küszködne, pedig egy fuvallat nem sok, annyi sem lebbent. Ahogy van általános műveltség, miért ne lehetne általános félelem is? Formátlan, alaktalan, témátlan, mely ott van minden érzés mélyén, gondolat alján. Vajon így volt ez mindig, vagy van valami különösebb oka annak, hogy mostanában megint törvényerőre emelkedett, népérzéssé vált a félelem7 Bizonyára sok olyan konkrétum van, melybe belekapaszkodhat, konkrét alapot, okot kaphat a rémület. Lehet félni elbocsátástól, ráktól, háborútól, veréstől, magányosságtól. Ilyenkor legalább meg tudjuk határozni, mitől majrézunk, és a szorongástól megszabadulás esélyeit is latolgathatjuk, veszélyhányadok kalkulálhatók. Bár biztosan sokan vannak, akik valóban csak úgy, általában félnek, ez amolyan háttérben lappangás, melyet egy-egy külső esemény aktualizál, s ha már nem időszerű, új lép helyébe. A félelemnek csak ürügyek kellenek. ■ t élt vagy valódi ve1 / szélyek magasodni nak körülöttünk. Lemaradunk, kimaradunk vagy épp belekerülünk. Kiszorulunk valahonnét, háttérben maradunk, nem érünk el valamit, amire pedig úgy vágyunk, s meg is érdemiünk. Reszketés, hogy megtelik az utolsó mentőcsónak is, hogy nem jut hely az eresz alatt, pedig már csattog a jégeső... Amikor a legnagyobb szükség lenne rá, akkor vész el a védelem. így élünk, behúzott nyakkal, sietős léptekkel. Paragrafusokra, zárójelentésekre, újságcikkekre meredünk, ha jönnek a hírek, fülünkre tapasztjuk a tenyerünk. Csak addig félünk, amíg élünk. Tehát félni voltaképpen megnyugtató. Az oldalt összeállította: Szőke Judit Dudás Györgyne Mint közok tatási felügyelő ezekből az isme retekből akar profitálni. Ugyan is óriási szüksé gét látta annak hogy a felnőtte két oktatók, £ munkát vállalói és az alkalmazót korrekt kapcso latában sok méc nálunk a fehéi folt. Nemiger tudjuk a foíya matos munkavi szonyban önma gunkat nyújtani, £ lehető legna gyobb hatékony Sággal. — Számos nagyon fontos is meretre tettünt szert az ELTE tanfolyamán amelyek a rend szerváltást köve tő, soha nem látott méretű üzle- tiesedésben új tartalmat és fontosságot nyertek — mesélte Dudásné. — Úgy gondoltam, hogy másokat is rá kell vezetni arra, hogy semmi baj, ha nem áll mögötte a háttérben az útját egyengető nagybácsi vagy keresztapa, hanem a megfelelő szakmai ismerettel felvértezett munkavállaló igenis tud érdekes, fontos állást egyedül találni, eredményesen pályázni, és később sem lesz kisebbségi érzése a rábízott feladatok megoldásánál. A fővárosi tanfolyamokon végzett hallgatók a pecsétes papír átvétele után sem akartak véglegesen elszakadni egymástól, klubokba tömörültek, és ma is kicserélik tapaszodé legalább kézen fogva Archív felvétel
