Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-20 / 145. szám
2. oldal Szerelmes Mákok 2. oldal Kis lépésekkel naggyá lenni 3. oldal Fura szemérem Vége a tanévnek, hazak öltözködnek a kollégisták. Képűnk a nyíregyházi Egészségügyi Szakközépiskolánál készült. Béig rád i'ammmm Nyugati diplomaták és katonai szakértőik szerint miközben a világ a szerbek által ostromolt Szarajevóra tekint, a horvátok lopakodó offenzívája azzal a veszéllyel fenyeget, hogy ismét kitörhetnek a harcok Horvátországban. Ezt állapította meg péntek délutáni elemzésében a Reuter. New York mmmm A Biztonsági Tanács némileg enyhített a Jugoszlávia ellen elrendelt kereskedelmi embargón, s a gyógyszer- és élelmiszer- szállításokon felül engedélyezett más, humanitárius jellegű segélyszállítmányokat is Szerbiának és Monte^ negrónak. A módosítást a Reuter szerint a korábbi megfogalmazás merevsége tette szükségessé. Washington w Az Egyesült Államok lemondott arról a követeléséről, hogy Oroszország 30 millió dollár kárpótlást fizessen az amerikaiak új moszkvai nagykövetségének „korlátozott használhatósága” miatt. A KGB ugyanis az építkezés során lehallgató berendezéseket helyezett el az épületben. Az egyezség szerint Oroszország telket biztosít amerikai partnerének új épület felépítéséhez, továbbá különböző kedvezményeket nyújt összesen 45 millió dollár értékben. Ankara mmh Hatályon kívül helyezte a török parlament pénteken azt az 1981-es törvényt, amely betiltotta a politikai pártok működését Az 1980-ban katonai puccsál hatalomra jutott rezsim rendelete illegalitásba kényszerítette a pártokat, s így azok kénytelenek voltak megváltoztatni elnevezésüket és lecserélni vezetőiket. SlÓfia Továbbra is Bulgária legnagyobb taglétszámú pártja az ellenzéki Szocialista Párt, jóllehet az utóbbi egy év alatt 11,1 százalékkal csökkent a párt tagjainak száma. Június 15-én 437 ezer tagja volt a pártnak. Kultúra Budapest (MTI) — Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a zene ünnepét június 21-én vasárnap, immáron 65 országban, így hazánkban is. Az egész napos programban a zene minden műfaja megszólal. A rendezvényeken hivatásos és amatőregyüttesek, előadók egyaránt fellépnek. A budapesti események két Nem kell fizetni Ezentúl a Társadalombiztosítás terhére térítésmentesen vehető igénybe a háziorvosi ellátáson belüli szakápolás, egyes fogorvosi alapellátások, továbbá a szülészeti ellátáshoz sorolható egyes szolgáltatások: így a család- és nővédelmi, valamint genetikai tanácsadások, az ehhez szükséges diagnosztikai vizsgálatok. (Részletek a 4. oldalon.) Orbán marad Orbán Viktor marad újabb egy évre, mandátuma lejártáig, a Fiatal Demokraták Szövetsége parlamenti frakciójának vezetője. A testület 19 igen szavazattal, és 1 tartózkodás mellett szavazott újra bizalmat a frakcióvezetőnek, pénteki szilvásváradi évadzáró ülésén. Lassan nowmsmm A KSH adatai alapján az elmúlt hónapok árindexének alakulása szerint az infláció növekedése lassul: az idei öt hónapot tekintve havi 1,4 százalék, szemben a tavalyi 2,4 százalékkal. Az árak idén áprilisig 3,6 százalékkal növekedtek a múlt év végéhez képest, amely a jelzett éves 20—25 százalékos inflációs sávon belül maradást valószínűsít. Tulajdonosok A Munkavállalói Résztulajdonosi Program több veszélyt is rejt magában, mivel konzerválhatja a rossz struktúrát, s egyben tarthat olyan céget, amely részekre bontva életképesebb. Nem ez az igazi megoldás a munkanélküliség kiküszöbölésére sem és mindenütt már csak azért sem lehet elterjeszteni, mert ahol mindenki tulajdonos, ott senki sem az. Az új technika bevezetése jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy kialakuljon egy új tulajdonosi réteg. Lottószámok 10, 46, 59; 63, 81 öttalálatos szelvény nincs, az átvitt nyeremény- összeg 31 406 313 forint. központi helyszíne a városháza és a Francia Intézet. Az elöljáróság épületében hangversenyt ad a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola triója és az ELTE énekkara. A Francia Intézetben nyitott színpad lesz, amelynek mottója: gyertek hangszereitekkel. Az esti koncerten fellép a Budapest Ragtime Band és a Palermo Boogie Gang. Még nem jön a meggy A köszméte már leköszönt Nyíregyháza (KM — G. B.) — Még mindig nem szoktuk meg, hogy versenyhelyzet van a gyümölcsfelvásárlásban. A most befejeződő köszméteszezon utózőngéi között többféle véleménnyel találkozhatok. Akár a termelők, akár a felvásárlók között érdeklődünk, vannak olyanok, akik elégedettek, és vannak, akik még mindig dühönge- nek. Az előbbi csoportba tartozók azért, mert viszonylag jó áron adták le a zöld bogyókat, illetve olcsón vásároltak, vagy drágábban ugyan, de még mindig tisztes haszonnal túladva az árun. Az utóbbi csoport tagjai között találjuk a szezon elején olcsóbban, huszonhat forint körüli árért köszmétéjüket leadó termelőket és a napok alatt kialakult, s a harminckilenc forintos árat is elérő felvásárlási versenyből vesztesen kikerülő felvásárló cégeket. — Bár tavalyhoz képest kevesebb nagy felvásárló szervezet van a piacon, több kisvállalkozó kapott, kisebb tételek felvásárlására megbízást tőlük — jellemezte kérésünkre az elmúlt napok helyzetét Árva Sándor, a Nyíregyházi ÁFÉSZ felvásárlási osztályvezető-helyettese — így fordulhatott elő olyan fura helyzet is, hogy a szüret idején a termőkörzetekben egymástól öt méterre telepedtek le a felvásárlók és egymás áraira ígérgettek rá. Nem tagadom, elvileg jó ez a verseny, ám az igazi játék- szabályait még tanulnia kell a résztvevőknek. Elsősorban a termelő az, aki jól jár a felvásárlók egymással való konkurálásával. Ám nem szabad elkeserednie sem, ha később, miután már saját termését leadta, magasabb árakkal találkozik. Az ideges kapkodás rossz tanácsadó. Elég ha felidézzük a tavalyi meggyszeÁ munkanélküliséget tanulmányozzák Görög vendégek Nyíregyházán Nyíregyháza (KM) — Négy évre szóló magyar—görög államközi szerződés keretében Nyíregyházára látogatott tegnap a Miniszterelnöki Hivatal Hjúsági Titkárságának vendégeként Baka Alexandra, az ottani Munkaügyi Minisztérium pályaválasztási főosztályvezetője, Boka Athi- na és Tavulari Maria, a görög oktatásügyi minisztériumhoz tartozó ifjúsági államtitkárság munkatársa. Azzal a céllal töltenek egy hetet hazánkban, hogy tanulmányozzák a munkanélküliséget. Különösen érdekli őket a fiatalok és a nők foglalkoztatása, munkaerőpiaci helyzete. Szeretnék felhasználni a nálunk tapasztaltakat, szorgalmazni a további közös programokat, a kapcsolatok kiterjesztését. Délelőtt ellátogattak az Egészségügyi Szakközépiskolába, ahol kitűnő benyomásokat szereztek az oktatás színvonaláról és tájékozódtak a végzősök elhelyezkedési lehetőségeiről. Utána munkaebéden vettek részt dr. Endreiig Ildikóval, majd megismerkedtek a megyei munkaügyi központ és az átképző központ tevékenységével. Ügy vélték, hogy bár más a két ország gazdasági szerkezete, mégis vannak közös nevezők a munkanélküliség témakörében, ök, mint közös piaci tagország. keretutasításokat kapnak, melyekben jelentőségének megielelö helye van a munkanélküli iiatalok problematikájának, szabályozzák az átképzést, a pályamódosítást segítő oktatási programok megalkotását, ősszel magyar szakembereket várnak szakmai viszontlátogatásra Görögországba. zon kezdetét, amikor sokan megszédülve a kezdetben kínált viszonylag jó ártól, be sem várva a megfelelő érést, „{élkészen” szedték le a gyümölcsöt. A világpiaci hírek ismeretében egy dolog biztosan kijelenthető: idén közel sem lesz olyan — valljuk be irreális — ára a meggynek, mint az elmúlt esztendőben volt. Amint hírlik, éppen a jugoszláv meggy bizonytalan volta miatt eladható lesz az idei jó termésünk, de a meghatározó exportkötések a harminctól negyvenöt forintos felvásárlási árakat teszik csak lehetővé. vélekedik több szakember. Jönnek, mennek, mérnek Nyíregyháza (KM — TZ) — Százhatvan budapesti egyetemista kapott névre szóló igazolást Nyíregyháza város önkormányzatától, amely felhatalmazza őket arra, hogy a belváros és a Huszár-telep városképileg jelentős épületeinél méréseket végezzenek. A fiatalok a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szeretnének diplomát szerezni, ehhez szükséges ez a szakmai gyakorlat. Ám a műemlékek műszaki felmérése az önkormányzat számára is fontos, hisz a város egészét, vagy bármely részét érintő változásnál figyelembe tudják venni. A hallgatók úgynevezett alap- térképezéseket és homlokzati rajzokat készítenek. Munkájukat június 29-én kezdik, s előreláthatólag július 10-ig maradnak. Veres István, a város főépítésze szeretné, ha mindenhol támogatásra találnának. Szépüli kiskörút Szépen bontakozik a körvonala annak az új épületnek, amely Nyíregyházán a Vay Adám krt. és út sarkán épül az OTP-ingatlam Rt. beruházásában. KLEK EMIL FELVÉTELE ■ XLIX. évfolyam, 145. szám ABA: »JH FORINT 1992. június 20., szombat