Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)

1992-05-12 / 111. szám

1992. május 12., kedd HATTER Kelet-Magyarország 3 N n 0 k • • o r • • o m / e r e Női csizmák fel­ső részét készítik olasz exportra Záhonyban. A megrendelő fo­lyamatosan szál­lítja az anyagot a záhonyi Derby Cipőfelsőrész Kft.-be, ahol ha­vonta 10—14 ezer pár divatos női csizmafelső­részt készítenek Esztergályosból vőfély Munkanélküliek monológja több tételben Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — A sor az utcán kezdődik, aztán kanyarog fel, egészen a második emeleti ügyintéző­kig. Közben a portásfülke előtt nagyobb csoport ala­kul ki, a sorsukra várók sorszámot kérnek. A Nyír­egyházi Munkaügyi Központ épületének öreg, vastag fa­lai nehezen engedik át a meleget, így elviselhetőbb a többórás várakozás. Ülő­hely csak a hölgyek egy részének és az idősebbek­nek jut. Többnyire türelmes, közömbös arcü emberek várnak itt munkára, több pénzre... Ahogy„ végigfurakodunk a sűrű embertömegben, itt lát­juk a társadalom minden réte­gét. Még a korszerűen öltö­zött, ám csődbe jutott kisvál­lalkozót is... Paradox, hogy a széles ablakpárkányon ősz hajú, napbarnította idős férfi és rúzsos ajkú, tizenéves lány kuporog. Utóbbi nyilván pálya­kezdő munkanélküli. Neki ez a státusa... Általános képet akarunk kapni ezen a helyen. Találom­ra kopogunk be az egyik ügyintéző ajtaján. Éppen egy markáns arcú, izmos, jó negy­venes férfi ül az asztal innen­ső oldalán, s figyeli, hogy az ügyintéző hölgy számítógépé­nek képernyőjén milyen aján­lat jelenik meg. Ágiikor vég­zett a formaságokkal, ezt mondja: — Török András esztergá­lyos vagyok. A HAFE után a Mezőgép egyik kft.-jében dol­goztam. Sehol nincs szükség a vasasokra. Látják, most is a kezemben van a mai Kelet- Magyarország, olvasom a hir­detéseket, de sehol semmi nekem való. Három órát vár­tam, míg bejutottam. Az ügyintéző kedves, udvarias, de ma sem talált nekem mun­kát. Kevés a járadék. Bese­nyődön nőttem fel, tudok rig­musokat, népdalokat, falusi vőfénykedéssel kapok egy kis kiegészítést. A lakodalmak hoznak egy keveset a kony­hára. Vigaszt várnak Az ügyintéző Periinger Pé- terné azt mondja, némelyik ügyfél igényli, hogy beszél­gessen vele, egyesek a hiva­talos formaságokon kívül cse­vegnek, jól esik nekik, a vi­gasztalás, a biztatás. Ám jól irányítja a beszélgetést, hogy mindenre és mindenkire jus­son idő, hogy a kintiek ne vár­janak sokáig. (Mi a sok?) A fiatalasszony nem panaszként mondja: estére ő is elfárad, egy héten kétszer különösen, amikor 19 óráig tart a munka­ideje. Kirívó esete nem volt, párszor dühösen rácsapták az ajtót. Az ember nem irigyli sem az ügyfeleket, sem az ügyin­tézőket. Akkor sem, ha látha­tó a különbség. Egy másik szobában Ham­za Zsolt ügyintéző keresi elő a számítógép adatbankjából az éppen most kellő információt. Vele szemben szorongva, szégyenlősen ül a széken egy kissé őszülő asszony. Kelle­mesen meglepve halljuk, hogy három állást is kínál ennek az asszonynak. Sorolja: „Takarí­tónő lehet a Dunabank új fiók­jánál, az egyik nyíregyházi laktanyában is takarítónőt ke­resnek, de az egyik vállalatnál konyhai kisegítő lehet.” Az asszonyka habozás nélkül az utóbbi ajánlatot választja. „Csődbe mentem” Megkönnyebbülve áll fel a székrői, s elindul az ismeret­lenbe. Magas, vékony, jó megjele­nésű fiatalember telepszik a székre a „meleg váltás” kö­vetkeztében. Neki ezt mondja az ügyintéző: „A szakmájá­nak megfelelően egy nyíregy­házi kisszövetkezetben vállal­hat elektromos tekercselő munkát.” Ám a fiatalember közli, hogy ő csak a kötelező havi jelentkezésének tett ele­get, egyelőre nem vállal sem­mit, hamarosan felvételizni akar egy műszaki főiskolán. S ha nem veszik fel, tekercsel. Az ügyintéző még ezt mondja: „Van, akivel 3, van akivel 30 percet kell foglalkoz­ni.” Fehér hajú, jól öltözött hölgy monológja a kötelező forma­ságok után: — A nevemet ha lehet, mel­lőzzék. A nyíregyházi kon­zervgyárban dolgoztam 28 évet. Ez év szeptemberében elérem a nyugdíjkorhatárt, az utolsó 8—9 hónapban munka­nélküli-segélyen leszek. Nem így képzeltem a munkahelyi Tárca ■■■■ Tóth M. Ildikó szomszéd néni mesé­it li. Hazafelé tartott a = minap, sietett, mert \ már szürkült a délután, és a i kutyáját le kellett vinni sétál- l ni. Ahogy a lakása közelébe E ért, szaladt utána három kis­lány. Kedves gyermekek, sé- táltatás közben mindig vele tartanak fától fáig, bokortól bokorig és találgatnak, okos­kodnak. — Az egyik például azt kér­dezte, hogy miért csüng két oldalt a kutyusom szája szé­le? Gondolkodtam, mit mond­jak neki. Ekkor eszembe ju­tott, hogy valamikor ezt én is megkérdéztem egy vadásztól. Feleltem hát, amit a vadász felelt nekem: ,,Azért csüng, hogy el ne nevesse magát, amikor a nyúl rimánkodik neki.” Akkor még én is kí­váncsi gyermek voltam, kér­deztem tovább a vadászt: „És miért lóg a füle?” A vadász elnevette magát és azt mond­ta: „Mert ő már megtanulta, hogy aki azt is hallja, amit nem neki szántak, jobb. ha tit­kolja a hallását és nem he- gyezgeti a fülét. ” A három kislány is nevetett a történeten, napokig vissza­visszatértek rá, kérdezték, hogy hívták azt az okos ku­tyát, milyen fajta, milyen színű volt. Felelgettem rá készség­gel. Hát ezek a kislányok a minap csak futnak, futnak utá­nam, de nagy a távolság, nem érnek utol. Hogy megállítsa­nak, kiabálnak torkuk sza­kadtából: — Néni! Mukis néni! Mu- kis néni!... Megállók. — Mi a baj, kislányok? — kérdezem. — Mikor tetszik lehozni Mukikát sétálni? — kiabálják kórusban, mert el nem mu­lasztják soha a kutyapesztrá- lást — mondja a szomszéd néni, aztán tőlem azt kérdezi: — Mit szól hozzá, hogy ezek a gyerekek a kutyám neve után szólítanak és nem a sa­játomon? Derültünk rajta mind a ket­ten. búcsút. Érettségizett, gép­íróiskolát végzett adminisztrá­tor voltam, elengedtek. így va­lamivel kevesebb lesz a nyugdíjam. De nem a pénz fáj legjobban... A folyosón Goga András mondja: — A gabonaforgalminál let­tem munkanélküli. Aztán fa­lumban, Demecserben vállal­kozásba kezdtem, tápot árultam. Csökkent a tartási kedv, csődbe mentem. Fele­ségem is munkanélküli. Hogy neveljük így két kiskorú gyer­mekünket? A kérdést visszhangozza a folyosó. És nincs felelet. Nyártól új helyen A zsúfoltsággal kapcsolatos kérdésekre készséggel felel Rutkainé Nagy Melinda, az in­tézmény vezetője. Jó hírt is közöl. Mint módja, most dupla annyi ügyféllel foglalkoznak, mint a szegedi kollégáik. így folytatja: — Az Országos Munkaügyi Központ csak nekünk adott lehetőséget arra, hogy egyes ügyfeleket ne havonta, hanem csak három havonta hívjunk be. Már megvettük az AGRO- BER épületét, átalakítás után nyár végén ide, a tágasabb helyre költözünk. Ügyfeleink­nek is jobb lesz. Az új helyen ügyintézőink szakosodnak. Előbb kapcsolatokat akarunk a munkaadókkal. Talán ügyin­tézői létszámbővítést is ka­punk. Ám nőni fog a munka- nélküliek száma, a társadalmi gondok egy része továbbra is nálunk fog lecsapódni. Vagyonőrök Nyíregyháza (KM — T. K.) — Tanfolyamokat szerveznek a személyi, biztonsági és va­gyonőröknek Nyíregyházán. A közelmúltban szervezett szak­mai tanfolyam végeztével jú­liusban már vizsgát tehetnek ajelöltek. Hostess tanfolyamot is ter­veznek: a résztvevők kiállítá­sok, tárlatok szervezését, üzletemberek kalauzolását, programok összeállítását sa­játíthatják el. Bár ez a két szakma a hivatalos katalógus szerint még nem számít an­nak, a tanfolyamszervező hozzákezdett az elismerteté­séhez. Akit érdekel, a nyír­egyházi , 15-ös iskolában, a foglalkozások helyszínén kap­hat információt a jelentkezés­ről. Nyíregyházán a TITÁSZ tanműhelyében először oktat­nak olyan műszerrel, amely számítógéppel is össze­kapcsolható. Képünkön a Microverter D mikroprocesz- szoros műszer üzembehlyezése látható HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Kommentár Alma vagy narancs? Cselényi György zokatlan, hogy Nyír- \ egyháza egyes hely­^ ein az alma ára las­san megközelíti, sőt olykor talán el is éri a narancsét. Tudom, mindenkinek iga­za van. A termelő és a ke­reskedő panaszkodhat a ta­valyi időjárásra, a rengeteg permetezésre, kerti munká­ra, a szállítási költségekre, az értékesítési és más ne­hézségekre. Azzal is tisztá­ban vagyok, hogy a piacgaz­daságban mindenki — aki kapja, marja alapon — any- nyiért adhatja el gyümölcsét, amennyiért tudja, s nyilván senki sem jótékonysági in­tézmény. Az is kétségtelen, aki drágállja, megteheti, ne vegyen, s ne egyen almát. Mégis attól tartok, valami nem stimmel, hiszen a túl magas ár előbb-utóbb a ter­mesztőnél és a kereskedő­nél is magbosszulja magát. Ugyanis ha a csillagászati árú almából egyre keveseb­ben és kevesebbet képesek venni, az a termelőkre és a felvásárlóra is kedvezőtlenül hat. A kiszolgáltatott vevő mit tehet? Ameddig tud, alma helyett narancsot vesz, tud­niillik, azok árai között olykor már alig van különbség. Mi­vel gyakori a panasz: nem éri meg almát termeszteni, ezért félek, mi lesz, ha Sza­bolcsba az almát más föld­részről kell majd importálni. Ugyanis a nagyrészt egyed­ülállóan működő hazai köz- gazdasági feltételek mellett talán már ez sem számítana rendkívülinek. Nézó'(ponj) Környezetbarát autókat el a magyar utakat, olyan csotrogányok jöttek be az országba, amelyeket eredeti hazájukban nemhogy füstöl­ni, még közlekedni se igen hagytak volna! Eszembe jut az is, hányán örültek annak idején, hogy a vámszabályoknak engedve, vagy azokat épp kijátszva, fiatalabbnak tüntették fel a megszerzett nyugati csodát. mint amennyit az ,,anya­könyve” valójában mutatott. Most aztán vevők és hiva­talok egyaránt törhetik a fe­jüket: mi legyen az autóval, ha ontja magából a füstöt. Lehetőség persze szám­talan akad: a végleges nyugdíjba küldésig, azaz a leállásig, vagy a javításig, esetleg egy új, környezetba­rát autó megvásárlásáig is elmehetünk. Pontosabban: elmehet — no nem az au­tós, csak a fantázia. Mert olcsó autót épp azok a kispénzű emberek vettek, akiknek egy tizenéves jár­gány maga volt a csoda! Most törhetik a fejüket. Zöld kártyát, vagy életstílust váltsanak? Mint tudjuk, mindkettő pénzbe kerül. Abból pedig — talán nem ti­tok — nincs túl sok mosta­nában... Kovács Éva zentúl a magyar au- toknak is lesz már zöld kártyája. Az a dokumentum, amely fehé- ren-feketén tanúsítja, a köz­lekedésben részt vevő jár­mű megfelel a környezetvé­delem szempontjából rend­kívüli fontosságú előírások­nak: nem szennyezi a leve­gőt, nem bocsát ki több mérgező gázt, mint amennyi a nagykönyvben meg van írva. Végre valami jó hír — só­hajthatnak fel azok, akik régóta hajtogatják: tarthatat­lan, ami ma Magyarorszá­gon e téren gyakorlat: Tra­bantok, Wartburgok, ócska teherautók, elhanyagolt au­tóbuszok ontják a füstöt, mérgezik a levegőt. A döntést tehát csak üd­vözölni lehet, az öröm nem csak a folyvást tiltakozó zöldmozgalmaké. Más kér­dés, mennyire készült fel a döntés végrehajtására a magyar közlekedő, a ma­gyar gépjárműipar. Mert az ötlet jó, a dolog máris ké­sett. Csakhogy az elmúlt két évben történt itt egy és más. A nyugati autók hada lepte

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents