Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)

1992-05-09 / 109. szám

6_ft ‘Xdet-íMaflijarorszóifl fiétvéfli mettéljfete

1992. május 9.

Bizonytalan portré

Kállai János

Ä egyetemi-főiskolai felvételik első kudarcát még csak- ; csak túléli a próbálkozók többsége. Ha nem is kézlegyintéssel, de az újabb megméretés lehetőségére gondolva vág neki egy újabb tortúrának a következő évben. A krach akkor üt be, amikor... De, hisz sejtik: amikor ismét elutasítják!

Egyre többen kóvályognak mostanában az említett okok miatt. Ők azok a fiatalok, akik többszöri pofonokon vannak már túl. Négy-öt éve érettségiztek, és azóta kísérleteztek már szinte mindennel, ami közelebb vihetné őket az áhított egyetemi-főiskolai világhoz. De a kapuk csak nem akarnak megnyílni előttük. Keresik az okokat: a társadalomban, a szülőkben, az iskolákban és magukban. Emésztődnek, s a kevésbé tűrőképesek szép csöndben felőrlődnek szellemileg és fizikailag a várakozásban.

Ül előttem a kortalan lány. Húsz-huszonöt? Megmondha- tatlan. Fiatal, de öregesen feszült. Nyugtalan ujjmorzsol- gatásait csak akkor hagyja

abba, amikor belesodródunk egyéni kálváriájának felidézésébe. Háromszor felvételizett, három különböző irányba. Közben — mint mondja — dolgozott. Számára csaknem teljesen idegen, ismeretlen helyeken és közegben.

És mi van most? Munkanélküli-segély és tanfolyamok, újabb elképzelések, hátha a kurzusok papírjaival sikerül majd elhelyezkedni valahol. De még mindig sok az egészben a bizonytalanság, a tanácstalanság kapkodása.

Magát is okolja. Túlérzékenységről, akarathiányról, a megkezdett dolgok nyitva hagyásáról beszél, önértékelésének esetleges zavarairól. És valami azt sejteti, még mindig nem mondott le teljesen az egyetemről. Csakhát, az évek közben vele és fölötte is telnek, és a siker... (szinte ki sem meri mondani ezt a szót), bizony nehezen akar megszületni.

— Befejezni, most már véglegessé tenni valamit, amit elkezdtem, jelenleg ez a célom — fogalmazza meg búcsúzóul. Amikor becsukja maga mögött az ajtót, valamivel keményebb a koppanás, mint máskor. Elkezdődött mégis valami más...?

Számítógép a nyeremény

A RutinSoft Számítástechnikai Kft. és a Kelet-Magyar- ország szerkesztősége számítástechnikai versenyt hirdetett a számítástechnika iránt érdeklődőknek. A versenybe bármikor be lehet kapcsolódni, mivel az egyes fordulókban elért pontszámokat a feladatok készítői összeadják, s a legtöbb pontszámot elért versenyző nyeri a RutinSoft Kft. fődíját, egy IBM PC/AT számítógépet.

A programozási feladatok megoldását IBM PC-n futtatható formátumú fiiéban, flop- pyn kell beküldeni. A beküldött megoldások tartalmazzák a megoldó nevét, címét, életkorát, telefonszámát, a program futtatási tudnivalóit. A beküldött lemezeket a 4. forduló után visszaküldik.

A II. forduló beküldési határideje: május 16. Cím: RutinSoft Számítástechnikai Kft., Nyíregyháza, Pf. 236., 4401.

II. forduló: Készítsetek egy olyan játékot, amelyet ketten játszhatnak egyszerre egymás ellen. Mind a kettő egy- egy figurát irányít a képernyőn. A bábuk le-fel-jobbra- balra tudnak fordulni, s az utoljára beállt irányba haladnak úgy, hogy nyomot hagynak. Az a játékos veszt, aki hamarabb ütközik a pálya falával, az ellenfél bábujával vagy saját, illetve társa nyomvonalával. A mérkőzés 12 játszmából áll. A program tudjon három különböző fokozatú pályát adni, amelyeket a játékosok maguk tudnak kiválasztani, a bábuk is 3 sebességi fokozattal menjenek. A képernyő mutassa a pillanatnyi állást és a billentyuvezérlést.

Szegénység — svéd szemmel

Nyíregyháza (KM — Sz. J.)

— Skandinávia messze van, ritkán vetődnek onnan errefelé. Az elmúlt hónapban két svéd egyetemista vendége volt Nyíregyházának. Ingrid Paulsson és Yvonne Jagenstedt Stockholm környékéről érkeztek, népfőiskolái oktatás keretében fotózást tanulnak. Tavaly Görögországban jártak, ott találkoztak cigányokkal, sikerült közelebbről megismerkedniük ezzel az etnikummal.

Nyelvi nehézségek miatt nehezen tudtak velük kontaktust teremteni, ennek ellenére igen megkedvelték őket. Úgy döntöttek, hogy öthetes gyakorlatukat Magyarországon töltik, itt készítik el a vizsgafotókat, melyből odahaza kiállítást fognak rendezni.

Budapesten egy újságíró ajánlotta nekik, hogy jöjjenek Szabolcsba. Munkájuk terepéül Gávavencsellőt választották.

— Miért éppen ezt a települést néztétek ki, hiszen vannak a megyében tipikusan cigányfalvak is?

— A munkánk során nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy mélyen megismerjük az embereket, hogy ők is közelebbi kapcsolatba kerüljenek velünk, ezért nem is terveztük a vándorlást. Ha a kapcsolatunk nem felszínes) sokkal őszintébbenJ viselkednek.; Itt már otthon érezzük magunkat. Fogunk menni Szegedre is, de ide még visszajövünk.

— Svédország tudvalevőleg nehezen tűri az idegeneket. Hogyan élnek — ha vannak

— ott a cigányok?

A szociofotósok

— A nyolcmilliós Svédországban összesen nyolcezer cigányt tartanak nyilván. Nálunk nagyvárosokban élnek, tömbházakban laknak, nincsenek elkülönítve. A telepek teljesen ismeretlenek. Nálunk is létezik faji előítélet, a cigányok nálunk is nehezebben élnek, mint a svédek, bár vannak jogaik, több problémával kell szembenézniük. Cigánynak Svédországban is nehéz lenni...

— Itt, Nyíregyházán — nem mintha nem lőtt volna más lehetőségetek — a Segítőházban laktok. Ti, mint egy szociálpolitikai mintaország állampolgárai, hogyan ítélitek meg a szegénységet?

— Svédországban is egyre nő a munkanélküliség. Létezik a hajléktalanok fogalma is, bár

ha valaki nem akar kifejezetten önszántából csőlakó lenni, akkor kisebb a valószínűsége annak, hogy nem marad fedél a feje felett. Az alkoholistákból és a bevándorlókból kerül ki ez a réteg. A segítőház nálunk is ismert intézmény. Mifelénk mindenkinek van lakása. Ha munkanélküli lesz az illető, akkor kap szociális segélyt, amiből ki tudja fizetni a házbérletet és a rezsit. Szerintünk, mi eddig a cigányok közül is az átlagot láttuk. Láttunk olyat, aki földes házban él... ennek ellenére erőseknek látszanak ezek az emberek, talán a nagy család tartja őket össze, no és büszkék.

— Svédországban nagyon magas az életszínvonal, bár a szegénység ismert állapot. A könnyű élet megváltoztatja az

HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE

embereket. Az a benyomásunk, hogy a magyarok között nagyobb a szegénység és az életkörülményekbeni különbség, mint Svédországban a svédek között. Úgy látjuk, hogy itt az emberek mindent meg akarnak tenni egymásért, de az államnak nincs elég pénze, hogy azt csinálja, amit akar. Az emberek mindenhol emberek, szinte mindegy, hogy svéd-e valaki vagy magyar, cigány-e vagy amerikai. Belül nincsenek különbségek. Azok az embercsoportokban, a társadalmakban, a politikában bújnak meg. Nem is az a baj, hogy a különböző etnikumú, nációjú emberek nem szeretik egymást, sokszor félnek egymástól, hanem az a baj, amiből az ered: hogy nem ismerjük egymást.

Húsz év múlva

Tóth Kornélia

Nyíregyháza (KM) — Ezen a szombaton rég elfelejtett képek villantak fel képzeletbeli képernyőinken. Sötétkék szoknyában, fehér blúzban, mellényben jártuk végig akkor az alma mater, a Kölcsey Ferenc Gimnázium iskolaszagú tantermeit. Elköszöntünk. De ki gondolt komolyan az elválásra? Világmegváltó terveink első lépéseként egyetemeket, főiskolákat céloztunk meg, és azt a bizonyos nagybetűs életet tinédzsertürelmetlenséggel sürgettük.

Eljött. Húsz év után jártuk körbe az iskolát. Milyen kicsi ez a tornaterem, ahol egyetlen órán sikerült három egyest is beszedni Katinak. Ez a Kölcsey-szobor, ugye nem volt itt a sarokban? Csak emlékeznénk rá. És a tablók fenn a folyosókon? Hátul eldugva bukkanunk a sajátunkra. Egyik arc ma is ugyanaz, a másikra finom barázdát rajzolt a két évtized. Meglett családanyák és apák keresik a régi önmagukat a fényképen. Amely nem udvarias és nem hazudik, hanem emléket állít a múló időnek. Igaz volt akkor, de mit mutatna ma, ha egy képzeletbeli tükör elé állnánk, és képesek lennénk összevetni a tegnapi álmot a mai status quóval?

Az oldalt összeállította:

Szőke Judit

Borítékoltuk egymás elől is titkolt terveinket még az érettségi előtt, s most nyíltan feltettük magunknak a kérdést. Kinek sikerült? A legcsino- sabb lány stewardessnek készült, ma vegyész. A sportoló ma tehetséges teniszező gyermekére büszke. A kandidátusjelölt eltemetett színészi álmait csöppnyi lányában látja életre kelni. Az önmagát megelőző, még érettségi előtt házasságot kötő, majd elváló osztálytársnőnk tizenhét éves lányát óvja az elsietett frigytől. Aki vargabetűvel szerzett diplomát, ma is sajnálja, hogy nem rögtön felvételizett az egyetemre. Kicsiket és nagyobbakat nevelnek, tanítanak jó páran, ám a katedra mellett az átképzésen, nyugati nyelvtanuláson kénytelenek gondolkodni. A közgazdász, akinek másfél évtizede a marketing végzettséget sem írták az oklevelébe, mert az snassz volt, jó döntések sorozatával és a véletlen szerencsének is köszönhetően, sikeres üzletember, cégtulajdonos. Akit ki lehetett volna kergetni a világból egy fizikai képlettel, hosz- szú évek óta megbecsült műszerésze a határőrségnek. Az asszisztens pályára vágyó lány magánpatikus.

Húsz év múlva, a vándor megpihen. Egy röpke pillanatra szembesültünk önmagunkkal. Ezt akartuk? Ilyen felnőttképre vágytunk? Még nem késő. Álmaink pályáját jócskán kitapostuk, a helyünket megtaláltuk (?!). A hitet megtartottuk.

Élő blues-történelem

A Sóstón kellene egy nagy kocsmaopera

Kállai János

Amikor színpadra léptek, kis zavarodottság volt érezhető az egyik legrutinosabb koncertező zenekarunk, a Hobo Blues Band soraiban. Földes valami rászervezéses buliról beszélt, valami plakátot mutatott és magyarázott, majd néhány átvezető mondat és Tátrái beletépett a hathúrosba. Aztán el is felejtettük az aprócska malőrt, és már csak a blues volt a fontos. Az a nemzetközivé lett zene, amit lehet imádni vagy utálni, csak figyelmen kívül hagyni nem.

— A zenétekben, a szövegeitekben benne van a blues százéves története. A beat irodalom: Kerouack, Ginsberg, Gregory Corso — az üvöltésnemzedék. És beszűrődnek a magyar irodalom, a hungarock epizódjai. Ki tudja ezt követni? Kiknek játszóitok? Egyáltalán: értenek titeket a lent ülők?

— A közönséget sohasem szabad hülyére venni — mondja a Góliát-frontember még kissé leizzadva a kétórás show után. — Mi mindig abból indulunk ki, hogy értenek minket. Ha nem is minden rezdülést, de a szándékainkat, az indulatainkat, hogy a sok bohóckodás, a pantomim, a tánc és az álarcok ellenére mi komoly dolgokról énekelünk, beszélünk. Ezért bosszantó, ha a legkülönbözőbb módon betartanak, hol nekünk, hol a közönségnek.

De amikor a színpadra lépünk, már csak egymásra figyelünk, no meg a reagálásokra.

— Többször is — érezhető iróniával — mondtad a nyíregyházi bulin: ez az évad I eg rohad- tabb koncertje.

Most, hogy utána vagyunk, mi a véleményed?

— Nagyon jól vették a lapot a srácok. Nem hízelgésképpen mondom. Ezért sikerült végigimprovizálnunk a két órát. Mert impróztunk rendesen, úgy hetven-nyolcvan százalékban, nem is emlékszem pontosan, miket szövegeltem. Ezt persze csak akkor lehet, ha a közönség nem az orrát piszkálja. Akkor be merünk dobni olyan számokat, amiket egyébként ritkán játszunk.

— A blues nyomában-ra gondolsz? Mert számomra ez volt a legfelkavaróbb

— Igen, például ez kifejezetten agymunkát igényel. Hosszú, 14—15 perc. Kell hozzá, hogy nagyképűen mondjam bluesológiai ismeret. Ezért mondtam, hogy aki unja, menjen ki sörözni vagy cigizni. Erre bejöttek még vagy ötvenen. Hát ezért cikiztem én azzal a legrosszabb koncert dologgal.

— Azt hiszem, ez aztán végképp nem generációs zene. Ebből nem lehet kiöregedni. B. B. King, John Lee Hooker... Még dolgoznak. Meg aztán itt is ültek szép számmal váltig homlokúak tar- kóranyírt szegesekkel, szuperminis tinikkel. Ezért volt döbbenetes hatású a végén a József Attila vers, és még inkább a pisszenéstelen csönd. El fogtok jönni ezzel a másik műsorral hozzánk?

— Ez most már biztos. Májusban itt leszünk és legyetek itt ti is! Még többen. Szerettük volna megadni ennek a módját, amúgy hobósan, a színházban, teljes fegyverzetben, de hát ha nem, nem. Itt, a művközpontban ugyanolyan jók leszünk. Aztán egyszer valahol a szabadban, mondjuk a Sóstón kellene egy nagy kocsmaoperát rendezni. Az lenne az igazi. Ott aztán szólhatna a Sóstó blues. Akár reggelig, ha ti is akarnátok.

SZEKERES TIBOR FELVÉTELE