Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-30 / 127. szám
Aktuális kérdések Máthé Csaba A nagy kifulladás már hónapok óta érződik a munkástanácsoknál. Zsugorodik a munkahelyi szervezetek és a tagok létszáma. Az érdekvédelmi palettán az új szín kezd elhalványulni. Lesz-e lehetőség a továbbélésre vagy a teljes megszűnés vár a szövetségre? — kérdeztük Fesztóry Andrást, a megyei szövetség ügyvivőjét, az országos szövetség tanácstagját. • A választási kampány időszakában a HAFE-ban, ahol nemrég kapta meg a munkakönyvét, a megyében az elsők között alakítottak munkástanácsot. Akkor miért hozták létre a szervezetet? — Azok a szakszervezeti vezetők, akik 10, 15, 20 éve posztjukon maradtak, túlzott baráti kapcsolatot alakítottak ki a gazdasági vezetőkkel. Kellemetlen volt számukra valós érdekvédelmet képviselni, emiatt a kényesebb témákkal nem is foglalkoztak. A munkástanács megalakításának célja egy valós, másabb érdekvédelem létrehozása. Két éve rövid idő alatt 39 munkás- tanács alakult 3—4 ezer fővel. Az emberek, félve a megtorlástól, az elbocsátástól, nem mindenütt mertek nyíltan belépni a munkástanácsba, csak egyetértettek céljaival, viszont a belépési nyilatkozatot nem írták alá. Akkoriban a munkáltatók nem is tudták mi az a munkástanács. • A kezdetekkor a munkástanács vezetőit nyers, agresz- szív emberekként jellemezték igazgatók, szakszervezeti tisztségviselők. Valójában kik voltak ők? — Az emberek érzékenyebben reagáltak gondjaikra, sokszor bőszen támadták, vádolták a munkahelyi vezetést. Sajnos nem mindig a legalkalmasabb vezetők kerültek a munkástanácsok élére, hanem főleg a hangadók, akik ugyan nem voltak karrieristák, de inkább önmaguknak sze- 'ették volna bizonyítani, hogy |ikalmasak erre a tisztségre. =s az is igaz, hogy voltak primitív megnyilvánulások is a Munkástanácsok magányossága Fesztóry András SZEKERES TIBOR FELVÉTELE munkástanácsok részéről. Míg a munkahelyi vezetőkkel a munkástanácsok nem találták meg a kellő kontaktust, amely alapján kompromisszumokat lehetett kötni, addig a támadások kereszttüzében voltak a munkástanács vezetői, tagjai. A megfélemlítéstől az elbocsátásig sok mindent megpróbáltak. Nyíltan feltették a munkahelyi vezetők a munkásoknak a kérdést: melyiket választod, a munkahelyed vagy a munkástanácsot? A többség az előbbi mellett voksolt. Akik a munkástanács mellett döntöttek, azoknak szép lassan a kezébe adták a munkakönyvét. A munkahelyi vezetőknek ugyanis az a kényelmes, ha az érdekvédelemnek alig hallják a hangját. • Milyen politikai felhanggal alakult meg a munkástanács, hiszen a különböző pártok ott bábáskodtak az első lépéseknél? — Főként a kezdetekkor több párt megkereste a szövetség vezetőit, tájékoztatókra hívták őket, megpróbáltak rátenyerelni a munkástanácsra. Az MDF-fel is szakított a szövetség, mert annak nem láttuk értelmét, hogy különböző politikai manőverekkel irányítsák a szövetséget. Most semmilyen politikai felhangja nincs a munkástanácsoknak. A következő választási előkészületek viszont már érződ- tetik hatásukat, bár még nyílt felkérést egyik párt sem küldött a szövetségnek. • A megyében működik egy szakszervezeti kerekasztal, amelynek üléseire fél éve nem járnak. Miért? — Az MSZOSZ helyi képviselője megfogalmazta, a kerékasztal működéséhez minden érdekképviselet anyagilag járuljon hozzá. Nekünk nincs erre anyagi forrásunk, meg furcsának találom, hogy azért a tulajdonért bérleti díjat fizessünk, amelyet részben a magunkénak ismerünk el. Különböző szintű kölcsönökből, alapítványokból juttatott pénzből létezik a munkástanács, de ez kevés. Az országos szövetség főállású munkatársa bérére alig elég. • Folyamatosan szűnnek meg a munkástanácsok, amelynek elsődleges oka szerintem a sikertelenség. Ön szerint? — A munkástanácsok cél- orientáltan jöttek létre, például több helyen elősegíteni a leválást az anyavállalattól. Ez megtörtént, így feloszlott a munkástanács. Jelentős részük így sikeres volt, viszont a másik része a sok kudarcot nem tudta elviselni, ezért megszűnt. Az átalakulások, a privatizáció után is szükség van munkástanácsra, hiszen az emberek többsége nem tudja megvédeni jogait, illetve nem tudja kiharcolni azokat a jogosítványokat, amelyeket akár törvény is előír. Ebben a többi érdekvédelmi szervezettel együtt lehet működni. Akik azt mondják, hogy a több érdekvédelmi szervezet megosztja, úgymond szétforgácsolja az erőket, azok politikai hangsúlyt adnak az érdekvédelmi munkának. • Két-három munkástanács létezéséről hallani napjainkban a megyében, amelyek minimális létszámmal működnek. Valóban ennyire megcsappant a létszám? — Számításaink szerint 20 munkástanács létezik a megyében. Ezek közül a legtöbb helyen a mindennapos érdek- védelmet képviselik, amelynek visszhangja kapun belül marad, ezért gondolják többen, hogy alig maradtunk. Annyi biztos, hogy a munkástanács-vezetők elbocsátásával — például a, temetkezési vállalatnál, az Épszernél — próbálták „lefejezni” a munkástanácsot. Bátor emberek mindig akadnak, akik ki mernek állni a munkások élére, mindegyiküket nem tudják elbocsátani. • A szakszervezeti vagyonfelosztásból a munkástanácsok is kérnek, ugyanakkor az MSZOSZ ezt az igényt teljesen visszautasítja. — Az MSZOSZ-nek kellene más álláspontot képviselni, és az sem megoldás, hogy parlamenti segédlettel próbálják ezt a kérdést elrendezni. Az MSZOSZ nem ellenfelet, ellenséget lát a munkástanácsokban, ezért nem is igyekszik a normál vagyonmegosztásra. Azt azért hozzáteszem, hogy a közelgő érdekvédelmi szervezeti választásoknál nem mindegy, kinek mekkora vagyona és mozgatható tőkéje van. Nekünk nincs ilyen. • Mekkora a hitele, jelentősége megyénkben a munkástanácsoknak? Elképzelhető-e, hogy más néven újjászerveződik? — Eredményként könyvelem el például, hogy az elmúlt két évben bármennyire nehéz gazdasági helyzetben volt a HAFE, sikerült megakadályozni a tömeges elbocsátást. — A jövőre nézve nem hiszem, hogy á név problémát okózna, nem ez a lényeg. Azok a gazdasági vezetők ellen kell felemelnünk a szavunkat, akik önös érdekükből hátrányos helyzetbe hozzák a munkavállalókat. Ahol például a munkástanács bekapcsolódott a kollektív szerződés előkészítésébe, ott a végkielégítés is magasabb a törvény által előírtnál. Van ellenpélda is, a HAFE, ahol nem egy ösz- szegben fizetik ki a végkielégítést, hanem hónapokra lebontva, szerintem a törvényi előírásokat ebben az esetben nem veszik figyelembe. A dolgozó is jobban tud előrelépni az egy összegben kézhez kapott végkielégítéssel, mint az elaprózott pénzzel. Összegzésül: se megszűnésről, se átalakulásról nincs szó. • Köszönöm az interjút. A TARTALOMBÓL: • Szövetség a faluért • Bízom a megbékélésben • A freskófestő Hazatérő vitorlás Rajzoló (Tj angos. kiállítás (átható aVfyíregyházi Városi (jalériában. ‘Még néhány napig ‘Borsos Mik: (ós grafikáit és érmeit tekinthetik meg az érdeklődők; A világhírű művész munkásságát sokan ismeriki szohrászi útja a klasszikus szellemiség és a legmodemehh plasztikai formák, egybefogása volt. (Finoman cizellált, vésett érmei és erőteljes tusrajzai fontos kiegészítői plasztikáinak. Belőlük, humánus életérzés, szépségvágy, játékos fantázia árad. A művész kiváló illusztrátor is volt, az újaBb magyar irodalom számos alkotásának, képi tolmá- csolója. Mellékletünkben Nyíregyházán is látható munkáját közöljük; Polgárnak lenni, nem alattvalónak araksó Erzsébet lavult, használhatatE lan kifejezésekkel találkozhatunk csupán, ha újabbkori iadású lexikonjainkban azt éressük, miképp is értelmezetjük a polgárság, a polgárosodás fogalmát. Az általánosan forgatott Új Magyar Lexikon egy szót sem ír róla, a burzsoázia tárgykörébe utalja. Ez a példa is mutatja, milyen a start, ahonnan meg akarnánk közelíteni a világ más tájain virágzó polgári demokráciákat. Mit jelent polgárnak lenni? Erről szóltak a közelmúltban a nyíregyházi liberális találkozó előadói, köztük Konrád György, a Pen Klub elnöke. Konrád szerint egyebek között polgár az, akinek vagy anyagi, vagy szellemi tőkéje van, semmit sem szeret kevésbé, mint a kiszolgáltatottságot, az egyensúly művésze, viszonylagosan autonóm döntéseiben benne van a társadalmi mivolta. Miután egy ország, egy város, egy ember általában ol, n, ahogy kinéz, mondja Ko ád, és figyelve, hogyan csinosodnak most településeink, elmondható, ha van értelme, hogy törődjünk magunkkal, akkor nincs rá ok, miért hagyná el magát az ember. Gyakran jut eszembe ez a gondolatsor, mert bizony sokszor tapasztalhatjuk, hogy elhagyjuk magunkat. Külföldi vendégeink hívják fel a figyelmet arra, hogy sehol Európában nem látni ennyi elcsüggedt, reménytvesztettnek látszó, lesütött szemű embert, mint a mi városaink utcáin. Azt kérdezik, hogyan lesznek ezekből az emberekből cito- yenek, bürgerek, Citizenek? Lehet vajon lesütött szemű társadalommal polgári demokráciát csinálni? Persze ritkán van okunk a nagy örömre — hiszen még egy nagybácsink sincs, mint a kelet-németeknek, és nekik legalább tíz évet jósolnak, annyi időbe telik, amíg megkapaszkodhatnak —, de magánvéleményem szerint semmiképpen sem kedvez a nemzet fel- emelkedésének az általáno- sulható rosszkedv. Az új társadalom gerincét a polgárok fogják adni. Ha a történelemben lapozunk — 1848, 1945, 1956, majd 1990 — azt láthatjuk, most először adatik tisztán esély a polgári értékek visszaállítására. Be kell rendezkednünk egy olyan mentalitásra, amelyben az értékek a megfelelő helyükre kerülnek, amelyben nem az lesz a sikeres ember, aki a másikat minél jobban be tudja csapni, és lehetőleg minél kevesebb munka, befektetés árán, minél gyorsabban szeretne meggazdagodni, hanem a szerény hasznot tartósan hozó, tisztességes, becsületesen elvégzett munka fog minősíteni. Nem lehet polgár, aki nem képes az érdekeit érvényesíteni. Jönnek a hírek: megyénk egyik településén kénye-ked- ve szerint kiskirálykodik a polgármester, és senki se mer ellene fellépni, mert azzal fenyegetőzik, akinek nem tetszik, azt éjszaka elviteti a nagy, fekete autóval. Félelemben, csak egymás közt sutyorogva élnek ott azok az emberek, akik több jelölt közül, az ő szolgálatukra megválasztották maguknak a polgármestert. Nem merült fel eddig, hogy vannak nyilvános képviselő- testületi ülések, amelyeken az állampolgár hívás nélkül megjelenhet, sérelmeit a köz ellenőrzése és a nyilvánosság érvényesülése mellett szóvá teheti, arra orvoslatot kérhet. Melyik polgármester merne basáskodni, ha meginog iránta választói bizalma? A magyar polgárról eszünkbe juthat a debreceni cívis. A város egykori adófizetői listáin birtokosok, kereskedők, kézművesek neveit olvashatjuk, ők alkották a helyi polgárságot. Ugyanezek a csoportok fognak most megjelenni a polgárosodás folyamatában, hozzájuk csatlakoznak a vállalkozók, az értelmiségiek, a középosztály. A polgárosodásnak az ártott, hogy a hatalom nem az életteret teremtette meg, és hagyta volna élni- dolgozni polgárait, hanem ehelyett kézben tartva diktált. Most már rajtunk múlik, ne csússzunk vissza alattvalónak, meg kell mutatnunk, képesek vagyunk kibontakozó demokráciánk megvédelme- zésére, és valóban a magunk gazdái akarunk lenni. A KM hétvégi melléklete LKMßaCeria ‘Borsos üvíitfíós művei
