Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-26 / 123. szám
2. oldal Makmczék Gseigtrben 3. oldal Elbtesátandé légió 3. oldal Anyegin halott Átadás előtt Tiszadobon az a postahivatal, amelyet nyolcmillió forintos költséggel épít a SZÁÉV. HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Bécs Thomas Klestil, az 59 éves néppárti politikus nyerte az osztrák elnökválasztást. így ő veszi át az eddigi elnök, Kurt Waldheim helyét. Klestil magabiztosan — 57 százalékot kapott — utasította maga mögé ellenlábasát, Rudolf Streichert, és foglalhatja el hat esztendőre az államelnöki széket Bécsben, a schönbrumni rezidenciában. Marosvásárhelyemmé Nagy Győző, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltje nyerte meg a vasárnapi marosvásárhelyi polgármesteri választásokat a szavazatok hétfő reggelre összesített nem hivatalos eredménye szerint. Az RMDSZ jelöltje a szavazatok 56,8 százalékát kapta, vagyis még nagyobb arányú győzelmet aratott, mint a februári helyhatósági választásokon a szövetség által támogatott akkori független jelölt, Po- korny László, aki a voksok 52,93 százalékát szerezte meg annaik idején. BrüuzefáMi A belga fővárosban hétfőn az Eurocsóport — az európai NATO-országok — védelmi minisztereinek tanácskozásával megkezdődött a NATO védelmi minisztereinek tavaszi tanácskozása. A miniszterek a védelmi tervezés általános problémáival, illetve az atomfegyverek problémáival foglalkoznak. Pozsony Róma Ellenzéki győztes i Fel kell hagyni a . két nemzet alkotta Csehszlovákia gondolatával, és el kell fogadni az állampolgárok államának gondolatát — jelentette ki Duray Miklós, az Együttélés Politikai Mozgalom elnöke, a Ná- rodná Obrodá című pozsonyi lap hétfői számában megjelent nyilatkozatában. Duray szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Csehszlovákiában „léteznek bizonyos területi egységek, és ezeknek joguk van az önigazgatáshoz”. A békéscsabai választási bizottság hétfőn közzétett hivatalos jelentése szerint a város 1. számú egyéni választókerületében május 24-én, vasárnap lezajlott időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóján a legtöbb szavazatot Sarkadiné Luko- vics Éva, a Szabad Demokraták Szövetségének jelöltje kapta. Az összes választók 35,98 százaléka neki szavazott bizalmat. A sorrendben Hideg Gábor, a Magyar Szocialista Párt jelöltje következik. Ö a szavazatok 28,60 százalékát szerezte meg. Kádár Bélára, a Magyar Demokrata Fórum jelöltjére a választók 24,08 százaléka szavazott. EHSZ-esapatok A hét végén ismét ENSZ-békefenntartó erők vonultak át Magyarország területén. Három német szerelvény haladt át hazánk területén. A vagonok terepjárókat, teherautókat, mentőkocsikat és tábori konyhákat szállítottak. mm Üvegházhatás Hazánk — anyagi lehetőségeihez mérten — részt kíván venni a globális környezetvédelmi feladatok megoldásában. Az üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátást * például 2000-re az 1985—1987-es szint átlagára csökkentjük. Erről a közelmúltban döntött a kormány. Kínai küldöttségemé Szabad György, az Országgyűlés elnöke hétfőn az' Országházban fogadta a Kínai Országos Népi Gyűlés küldöttségét, amely Chen Muhuának, az Állandó Bizottság elnökhelyettesének vezetésével tartózkodik hazánkban A házelnök köszöntőjében nagy jelentőségűnek ítélte a kínai küldöttség látogatását, amely jelzi a két ország kapcsolatainak folyamatosságát és mérföldkő a két törvényhozás együttműködésében. Vétó wmmmmmmeem A Magyar Tengerész Szakszervezet rendkívüli közgyűlése hétfőn elutasította az egyéni munkaszerződések aláírását. Jogellenesen járt el ugyanis a Mahart vezetősége, amikor olyan munkaszerződéseket íratott alá dolgozóival, amit előtte a szakszervezettel nem egyeztetett — mondta Bathelt Sándor, az MTSZ ügyvezető elnöke. A tehetetlenség és kétségbeesés fojtogató érzetével eltelten a maffiával szemben, ugyanakkor változást sürgetve vett részt egész Palermo hétfőn Giovanni Falcone bíró, valamint felesége és kísérete temetésén. A szakszervezetek országos sztrájkot hirdettek a temetés idejére, és legfőbb vezetőikkel képviseltették magukat a szertartáson, amelyet a palermói érsek celebrált. Feltárandó erőforrások Erősödik a Kárpátok—Tisza Munkaközösség A résztvevők egy csoportja. Nyíregyháza (KM — B. J.) — A regionális együttműködés lehetőségeiről és az eddigi tapasztalatokról kezdődött háromnapos tanácskozás vasárnap Nyíregyházán a Kelet—Nyugati Biztonsági Tanulmányok Intézetének szervezésében. A New York-i intézet elnöke, John Edwin Mroz, a Fehér Ház különleges tanácsadója nyitotta meg a rendezvényt, ahol szlovák, lengyel, ukrán és magyar önkormányzati vezetők, gazdasági szakemberek vettek részt, hogy a múlt évben létrehozott Kárpátok—Tisza Munkaközösség tevékenységének továbbfejlesztéséről tárgyaljanak, s közösen kutassák fel azokat a lehetőségeket, amelyek ma még nehezítik a kapcsolatok kiszélesítését. Hétfőn a négy ország (Románia képviselői nem érkeztek meg) érintett megyéinek képviselői, az MTA, az ELTE, továbbá az amerikai intézet szakemberei fejtették ki véleményüket arról: ki hogyan vélekedik a szub- regionális együttműködésről. s ki mit tart legsürgetőbb feladatnak az együttműködés gyors kifejlesztésében. A szovákok — Bártfa, Kassa, Eperjes képviselői — Kelet- Európában egyedülálló jelenségnek nevezték ezt az eseményt, ahol a Kárpátok— Tisza Munkaközösségben öt nemzet képviselője közösen töpreng a gazdasági, kereskedelmi, a kulturális kapcsolatok fejlesztésén, de legalább ilyen fontos a szakemberek cseréje, mert így várható, hogy a jelenlegi határvonal csak jelkép legyen a közös kapcsolatok kiépítése után. Vincze István, az alapítvány kuratóriumának elnöke az eddigi szervezőmunkáról és annak eredményeiről számolt be, amelynek jelentős állomása volt, hogy a Tudományos Akadémia regionális kutatóközpontja elvállalta: kidolgozza az euro- régió megalapozásának tennivalóit. Medgyesi József, a megyei közgyűlés elnöke konkrét eseményekről informálta a résztvevőket. A romániai Szatmárral kölcsönösen rendezett árubemutatókat, a kárpátaljai tanácsokkal, gazdálkodó szervezetekkel kötött konkrét szerződéseket — még ha azok csak bartell formában valósultak is meg — a Lengyelországgal kialakított kulturális együttműködést, a PRIMOM-alapít- vány közvetlen kapcsolatait említette, ezek kiszélesítéséhez azonban elengedhetetlenül szükséges néhány határátkelő bővítése, újak nyitása. Ezt a témát folytatta Ungvár polgármestere, s noha sajnálkozva említette, hogy az ukrán miniszterelnök múlt heti magyarországi tárgyalásai idején nem sikerült aláírni az új határátkelőkről szóló megállapodást, azok a megvalósításhoz közel kerültek, s rövid időn belül eredményesen szolgálhatják majd az egész régió fejlődését. Ma az amerikai intézet által nyújtható segítség fel- használásának kérdéseiről lesz szó. AZ AGRÁRSZÖVETSÉG NAGYGYŰLÉSE Nyíregyháza (KM — G. B.) — „Szükségünk van egy- MÁSra!” jelmondattal a zászlaján, hosszú hajrát nyitva a két év múlva esedékes választásokig, tegnap Nyíregyházán tartotta idei első vidéki politikai nagygyűlését a magát sem bal, sem jobboldalinak, hanem egyszerűen csak pragmatikusan gondolkodó pártnak valló Agrárszövetség. Két év eltelte után úgy gondoljuk mérleg vonható a kormányzó pártok eddigi tevékenységét illetően. Ez idő alatt miként változott az ország gazdasági, szociális és lelkiállapota? A végbement változások mennyiben köszönhetők a kormány keze munkájának és mennyiben következtek csupán csak a rendszerváltozásból? — mondta beszédében Nagy Tamás az Agrárszövetség elnöke a tanárképző főiskola nagyelőadójában összegyűlt szabolcs-szatmár-beregi, borsod-abaúj-zempléni és hajdú-bihari hallgatóság előtt. A továbbiakban aláhúzta, hogy pártját nem ideológiai elvek vezérlik, hanem tárgyi kérdésekre érdemi válaszokat szeretnének adni. Kifejtette az Agrárszövetség a politikai élettel, a honi közállapotokkal, gazdasági életünkkel kapcsolatos nézeteit, majd hangsúlyozta „a mező- gazdaságnak, mint egy falat kenyérre, úgy van szüksége most az összefogásra.” A nagygyűlés másik előadója, Nagy Husszein Tibor, az Agrárszövetség főtitkára volt, aki a mezőgazdaságnak a magyar gazdaságon belül jelenleg elfoglalt méltatlan helyét vitatta, felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi és ezáltal a politikai stabilitás is jelentős mértékben múlik az iszonyatos terhet cipelő agrárágazaton. Bereg szépülő központja Bereg központja Vásárosnamény főutcáján, a régi patinás épületek mellett újak is sorakoznak. ELEK EMIL FELVÉTELE Az összefogás létkérdés