Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-16 / 115. szám
10 R ‘Kelé t - Magyarország hé tvégi metfékíe te 1992. május 16. Ismét a Ben Húr Egy sikeres felújítás A fény szürke eminenciása Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Ha valaki elmondhatja magáról, hogy tapasztalatból ismeri a megye villamosításának folyamatát, hát a TITÁSZ Nyíregyházi Üzemigazgatóságának 36 éves szolgálat után, tavaly év végén nyugdíjba vonult igazgatója nyugodt szívvel megteheti. Az igazán aktív nyugdíjas életet élő Papp Gábort, aki a Magyar Elektrotechnikai Egyesület nyíregyházi tagozatának régebben, az MTESZ megyei szervezetének pedig ez évtől választott elnökét — hogy a szeretett hobbijairól, mint barkácsolás, horgászat, vadászat ne is beszéljünk — azonban akkor sem éri meglepetés, ha valaki mondjuk a hazai energetiká helyzetéről kérdezi. Ez a terület ugyanis a kedvenc vessző- paripája, beszélgetési témája, hisz az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesületnek is tagja, s a legutóbbi választásokig elnöke volt A gépekkel, sőt egy korabeli, primitív áramfejlesztővel — ami azokban a harmincas években egyenáramot szolgáltatott a felső-szabolcsi községben! — már gyerekkorában közeli ismeretséget kötött a szülőfalujában. Abban a dombrádi gőzmalomban, ahol akkoriban a magát tönkrement vendéglősből a malom üzemvezetőjévé felküzdő édesapja dolgozott. — A gépek között nőttem fel és mint kisdiáknak, a rádiók barkácsolása volt a másik kedvtelésem — emlékszik vissza a szakmai indíttatásra az ősz hajú villamosmérnök — aminek csínját-bínját, helyi szakember híján, könyvekből voltam kénytelen megtanulni. A későbbi tanulmányokat megalapozó tudást pedig az akkoriban szigorúságáról és katonás fegyelméről híres kis- várdai gimnáziumban és internátusbán plántálták belém, ahol az alsóbb éveseknek, minden este fel kellett mondani a leckét a tanulószobán egy felsős ,,kikérdező úrnak". Ez olyan folyamatos tréning volt, hogy harmadikban már kitűnő lettem, sőt amikor az államosítások után Nyíregyházára költözve a Kossuth Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, ott sem,voltak problémáim. Azért az is jellemző, hogy az egyetemre kerülvén a kiemelkedően tanuló ,,Rákosi” -ösztöndíjasok kifüggesztett tablójáról egy csomó ismerős kisvárdai arc nézett vissza rám. A vasútnál munkát talált apának, a család jövedelmét, varrónői bedolgozásból kie- gészítgető édesanyának, néhány évvel a háború után, bizony nem kis erőfeszítésébe került a nyíregyházi új otthon- teremtés, s a megélhetés mellett az iskoláztatás. Amikor Papp Gábort felvették a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára — bár a báttya már végzett tanítóként saját lábán állt —, bizony nagy könnyebbséget jelentett a családnak, hogy a Pesten tanuló fiú, ha szolidan is, de meg tudott élni az ösztöndíjából. — Ötvenegytől ötvenhatig, egy olyan korban jártam az egyetemre, amikor efféle viccek voltak divatban: ,,Miért a TBC a népi demokrácia betegsége? — Azért, mert itt van Tervkölcsön, békekölcsön és Cukorjegy." Azt hiszem elképzelhető, hogy otthon bizony számított: egy éhes szájjal több, vagy kevesebb. Engem viszont sok mindenért kárpótolt az akkor világhírű műszaki egyetem. Összehasonlításra ugyan nincs lehetőségem, ám a tavalyi évfolyamtalálkozóra hazajött ,,56-os" volt diáktársak Nyugaton befutott karrierjeiből is érzékelhettem, hogy azok nagyrészt az egyetemünk akkori színvonalának voltak köszönhetőek. Mást ne mondjak, a kanadai villamos művek több vezető szakembere is magyar mérnök. A frissen diplomázott „erősáramú villamos- mérnök’’ 1956-ban visz- szatért szűkebb pátriájába és a TITÁSZ ..Nyíregyházi Üzem- igazgatóságán helyezkedett el. Miként elmondja, volt feladat bőven, ami hatalmas munkát adjon az elkövetkező évtizedekre. Akkoriban még az egész megye áramfelhasználása nem volt annyi, mint ma Nyíregyháza közvilágításáé. Pályafutásának 36 éve alatt negyvenszeresére nőtt Sza- bolcs-Szatmár- Bereg villamosenergia-fel- használása, miközben az üzemigazgatóság létszáma, ahol a későbbi igazgató minden részterületen kipróbálhatta szakértelmét és munkabírását, csupán megkétszereződött. Ez az országrész volt az, ahol annak idején a villamosítás megkezdődött, de itt is fejeződött be, Aporliget bekötésével. Hogy miért éppen Mátészalka volt, ahol a múlt század vége felé az ország első köztéri világítása megvalósult? Egyszerű a szakember félig komoly magyarázata: ,,A helyi malomtulajdonos valószínűleg csak látni szeretett volna, este, hazafelé menet a sáros utcában. Ezért a malommal meghajtott egy dinamót, az egyenáramot elvezette a házáig, oszlopokra pedig égőket szereltetett.” Ötvenhat után, miközben országos programot, program követett — átállás 110-ről 220 voltra — falvak, majd később a mező- gazdaság villamosítása, a lakossági hálózatbővítések, azután a hálózati rekonstrukció, hogy mindenki megfelelően el legyen látva árammal — a szolgáltatás biztonsága sem szenvedhetett csorbát. — Ahhoz, hogy fölkattinsa valaki a kapcsolót és magától értetődően fény árassza el a szobát, a háttérben valahol elhivatott emberek, felelősségteljes munkájára van szükség. Nyugodtan elmondhatom, hogy sokfelé eljutottam a világban, de azt a csapatot, akikkel én itt végigdolgoztam az életemet, bárhová el merném vinni, megállná a helyét. Gombás Sándor Gyermekként nézve már egyszer megfogott és elkápráztatott, ezért is ültem be nagy várakozással a videó- házba a Ben Húr c. film felújítását felnőtt fejjel megtekinteni. A mozi tele volt fiatalokkal. Igaz, hogy a filmszalag ugyancsak megkopott, sok helyen elszakadt, de az élmény ezúttal sem maradt el. A nézők nagy érdeklődéssel és tetszéssel fogadták. Wallace azonos című regénye alapján készítette a nagy hollywoodi rendező, William Wyler az ötvenes évek végén óriási költségvetéssel. Rekorder lett a film, mert a legtöbb Oscar-díjat (17-et) kapta. Azért nem többet, mert nem volt több kategória. Magyar- országon 1982-ben volt az első bemutatója nagy közönségsikerrel, de az akkori szaksajtó 'agyonhallgatta. Azóta felnőtt egy új generáció, amely ugyanolyan tetszéssel fogadta a filmet, mint elődei. A történet hasonlít Dumas Monte Cristo című művéhez, mindkettő középpontjában a bosszú áll. A Ben Húr azonban összetettebb, mivel a személyes igazságtétel kiegészül és összefonódik a zsidó nép szabadságtörekvéseivel a nagy római birodalom világhódító szándékaival szemben. A cselekmény Jézus életében játszódik, Júdeábán, bibliai időkben és környezetben. A két főhős ádáz küzdelmének csúcspontja a fogatverseny, ami a film legizgalmasabb része. Ben Húr győzelme Messzala felett igazságot szolgáltat a jónak, és itt a történet dramaturgiáiig véget is érhetne. Ami utána jön, az Gyertyán Ervin szavaival élve: „a maga túlcukrozott szenvelgésével helyenként a vásári szentképek olcsó giccshangulatát idézi”. Ez a minősítés nem a mondanivalót, hanem a szájbarágó stílust illeti. Valószínű, hogy Wyler nem döntötte el, hogy vallásos 'témájú filmet rendez-e, avagy történelmi környezetbe ágyazott kalandfilmet. Ettől eltekintve a film a saját műfajában monumentális és igazi szuperprodukció. A regényből készült már korábban egy némafilm Ramon Novarróval. Ennek sikerét, emlékét elhalványította Wyler fantasztikus méretű, kidolgozott díszleteivel, a statisztatömegek mozgatásával, a jól megválasztott történelmi helyszínekkel, a látvánnyal. Robert C. Surtes kamerakezelésében kiválóan sikerült a fényképezés, a totálképek egy-egy történelmi tablót idéznek. A fogatverseny a mozifényképezés csúcsa. Annak idején a nyugati mozik önálló rövidfilmként mutatták be, s így is nagy siker volt. Mindezekhez1 az erényekhez társul még a magyar származású Rózsa Miklós fenséges kísérőzenéje. A sztárszereposztás annak idején és ma is képes tömegeket vonzani a moziba. A film 1959-ben a mozi és a film párharca idején készült, természetesen ezzel a filmmel akkor is a mozi került ki győztesen. Ma is érzékelhető, hogy a televízió soha nem lesz képes ilyen látvány közvetítésére... A film felújítása összességében jól sikerült, valószínűleg tíz év múlva egy újabb nemzedéknek ismét újat, és hasonló élményt jelenthet. Böröndi Lajos Januárban töltötte be Ozs- vald Árpád hatvanadik életévét. A Garam alsó folyása mentén, Nemesorosziban született költő az ötvenes évek eleje óta Pozsonyban él. Csurgón érettségizett 1950-ben, majd szülőfalujában tanítóskodott. 1952-ben kerül Pozsonyba, ahol először a Csemadoknál, majd a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadónál dolgozott. 1957 óta a Hét egyik szerkesztője, immár csak egyedül ő dolgozik az alapítók közül a lapnál. Versekkel, mint mindenki más az idő tájt, az Új Szónál jelentkezett, a lapban 1951- ben jelent meg első verse. 1954-ben Török Elemérrel és Veres Jánossal közös könyvben mutatkozik be (Három fiatal költő), s még három évet kell várnia, hogy önálló köteté megjelenjen. A Tavasz lesz újra, kedves 1956-ban lát napvilágot, s már ez a könyv bizonyítja, hogy Ozsvald iskolázott költő, kerüli a pátoszt, a világot csak láttatni akarja. Díszítetlen versei kedvező fogadtatásra leltek, gyorsan megjelenik második . kötete, majd 1965-ben Földközelben címmel a harmadik. A pályakezdés, a helykeresés ezzel a könyvvel le is zárul, világossá válik, hogy Ozsvald Árpád ihlető élménye az irodalom, a zene és a képzőművészet. S ebben a kötetben jelentkezik már mítoszteremtő hajlama, amely a későbbi évtizedek Ozsvald-líráját jellemzi. S bebizonyosodik, hogy elégikus költő, akinek lírájából hiányoznak a nagy drámai fordulatok. A hatvanas évek közepétől a népmeséi elemeket, babonákat és ráolvasásokat ötvöz sajátos verssé, olvasztja egységes egésszé úgy, hogy a költemények visszautalnak a varázslatos gyerekkorra, de képesek a jövő vízióját is fölvillantani. És a mögöttes jelentésben összejátszik nemzedéki, nemzetiségi és magánsors: Ki vagy? — szól rám az erdő. Hegyes nyársai bikaszarvak. Ki vagy? — szól rám a felhő, s jégdarazsak véresre marnak. A patak, az már nem is kérdez, örvénycsigái húznak egyre, a túlsó parton hét medve vár, éles karmokkal fenekedve. Kiáltanám a nevemet, hogy ki vagyok, jaj elfedtem. Három varjú fejem felett azt károgja, holló lettem. (Látomás, 1966) Ez a szintézis a Szekerek balladája című 1971-es kötetben jön létre, s Koncsol László szerint minden, ami „Ozsvald költői műhelyében a továbbiak során született, az ennek a szintézisnek a folytatása..., mítoszoknak, képző- művészeti kiindulóanyagoknak, népmeséknek s a népi babonakincsnek (végső soron mítosztöredékeknek) igénybevételével.” Nem sokkal ezelőtt egy beszélgetésben így határozta meg Ozsvald Árpád kötődéseit, a versteremtés értelmét: „Én a népi irányzathoz kötődtem mindig; Nagy Lászlóék- hoz, Csoórihoz.... 10-15 verset tartok alappillérnek. Úgy gondolom, ők tartják azt az épületet, amit megpróbáltam fölépíteni. A többi törmelék, amit kimoshat az idő. De az épület akkor is megmarad. Úgy hiszem. Nincs okom hát szomorkodni.” Mizser Lajos Kisázsiában (a mai Törökország területén) az ókorban Ly- caonia déli részén a Taurus hegység északi lejtőin volt egy Isauria nevű ország. Strabón, az ókor legnagyobb geográfusa is megemlékezik róluk a Geógrap- hia című munkájában. Leírja, hogy az izaur nép igen harcias volt, sőt rabló mivoltukra hívja fel a figyelmet (ezt tőle átvették a további szerzők is). Kétségtelenül sok gondot okoztak a rómaiaknak, míg a Kr. e. 1. században Servilius (az Isauricus melléknevet kapta ezért), majd Pompeius — idegilenesen — leveri őket. Véglegesen sohasem sikerült. A birodalom kettészakadása után a kelet-római császárok sarcot fizettek nekik. Az ország fővárosát Isaurának nevezték (ma: Zengibar Kalessi — Konyától nyugatra található kis helység). A keresztnév jelentése tehát: izaur nő (az izaurok nyelvét nem ismerjük, így manapság a népnév megfejthetetlen), avagy az ország fővárosa nevének felvétele. Mivel az izaurok nevét a rablással kapcsolták össze, a név jelentése kiegészülhet a következővel: a rablók lánya. A mi Lauránkra éppen ez jellemző legkevésbé. A névadási gyakorlatban nem példa nélküli, amikor egy-egy nő a népéről, országáról, városáról kapta a nevét. Gondoljunk csak a következőkre: Barbara — Borbála (nem görög nő), Judit (judeai nő), Lavínia (lavíniai nő), Toszka (toszkán, eredetileg: etruszk nő), illetve Magdaléna — Magdolna (magdalai nő), Zelma (helynév Macpherson Ossian-hamisítvá- nyaiban). Az Izaura név tehát térben és időben is hosszú utat tett meg: görög és latin közvetítéssel eljutott a portugálba, s innen a tévé útján ismertük meg mi is, sőt keresztnévként is használatos már. Izaura Ozsvald Árpád lírájáról
