Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-09 / 85. szám

1992. április 9., csütörtök HATTER Kelet-Magyarország 3 Hazahívta fiát a község Tanulják a demokráciát Kemecsén Kemecse (KM S. E.) — Két éve még megyei főker­tész volt. Értője a szakmájá­nak. Ma polgármester Ke­mecsén. Mondta volt, ne csodálkozzam. A község szülötte és bárhol dolgo­zott, Kemecsén élt és lakott. Nem egy dicsekvő fajta, de megemlíti, nemcsak lakta a házát, koptatta szülőföldjé­nek útjait, de a községért mindig is tett valamit. — Erre az útra — mondja —, ahol most megyünk, évek­kel ezelőtt én jártam ki a pénzt. Nem volt könnyű. Az­előtt ez az út tavasszal és ősszel egy sártenger volt. — Ne a múltról, a jelenről beszéljünk. Hogy lettél te egyáltalán polgármester? Volt szíved megválni a gyümölcs­fáktól? Javul a közbiztonság —- Felkértek, majd megvá­lasztottak. Egyébként a ker­tészkedéstől nem váltam meg. Van egy gyümölcsösöm és azt szeretném, ha itt a köz­ségben egyre többen kertész­kednének. Kész vagyok, sőt akarok is segíteni. Eddig tartott a személyes szöveg és a továbbiakban már a településről, az önkor­mányzat dolgairól beszélget­tünk. — A választások idején egy konkrét dolgot ígértünk. Azt, hogy a közbiztonság érdeké­ben mindent megteszünk. Már egy éve működik a rendőrőrs. Nyolc község köz­reműködésével hoztuk létre. A tárgyi feltételeket mi biztosí­tottuk. Adtunk épületet, vet­tünk járőröző és parancsnoki kocsit. — Ez volt a legégetőbb, leg­fontosabb gond? — Ez. Bűnelkövetésben kimondhatatlanul fertőzött volt a környék. Ma már jóval keve­sebb a lopás, az erőszakos cselekmény, de az elkövetett bűnesetek feltárásában nem túlzók, de lehet, hogy orszá­gos elsők vagyunk. Kemecse egyik legszebb része SZEKERES TIBOR FELVETELE A közbiztonság valóban fontos. De miután Szentpéteri József polgármester említet­te, hogy falugyűlés lesz a kö­zeljövőben, rákérdeztem, mi mindenről lesz szó. — Mindenről, amit végez­tünk. Például az iskolabőví­tésről, korszerűsítésről. Ez má régen aktuális volt, de hiá. yzott 7 millió forint. Ezt a céltámogatást pályázat útján elnyertük. — Tornaterem is van? — Van. De az iskolabővítés megoldásával egy korábban tanításra használt épület megüresedett, szeretnénk hasznosítani. Az önkormány­zatnak van javaslata és elkép­zelése. Az az épület korábban a református egyházé volt. Vissza kívánjuk adni. Hasz­nálják ifjúsági házként, öregek napközi otthonaként vagy bármire. Az lenne a jó, ha oda járnának az emberek és ne a kocsmába. Kemecse nagy kiterjedésű, de úgy is mondhatnám szép és rendhagyó település. Sok az új ház, van lepusztult régi is, a házak portái, kertjei tága­sak Az utak. utcák rendezet­tek, tiszták. Ez feltűnő. Meg­említem. Apró léptekkel — A környezetvédelmet, a község tisztaságát az önkor­mányzat fontosnak tartja. Lé­tesítettünk egy állandó sze­méttelepet. Vettünk egy pót­kocsis traktort, a szilárd sze­metet, hulladékot ingyen szál­lítjuk el, hogy megszüntessük azt a korábbi gyakorlatot, hogy mindenki bújva, dugva ott rakta le a hulladékot, ahol tudta. Szippantókocsink is van. de annak használatáért már fizetni kell. — Alakult egy brigád is. Úgy hívjuk: közhasznú brigád. Munkanélküliek. 58 forintos órabért kapnak, ők végzik a parkok, a temető gondozását. Volt társadalmi munka is, az óvoda bővítése. A község la­kossága ebben is, abban is támogatja az önkormányza­tot. Az óvodabővítésnél jött a villanyszerelő, a kőműves, a tetőfedő, ki mihez értett azt csinálta. Senki ne higgye ezek után, hogy Kemecsén -minden si­mán és jól alakul. A polgár- mester szerint apró léptekkel haladnak előre. Az öregek napközijében például mosto­hák a körülmények. Egyre többen igénylik és igényelnék a szociális juttatást. 1991-ben már 4,5 millióval adtak ki töb­bet szociális célokra, mint '90- ben. Az eseti segélyek száma is gyarapodik. Az önkormány­zat minden iskoláskorú gyer­meket nevelő családnak egy­szeri támogatást ad. Segítik az első lakáshoz jutókat 50-től 150 ezer forintig. Egység a testületben Rövid volt az út, amelyen mentünk, de hosszú a beszél­getés, ami e rövid úton el­hangzott. Azzal fejeztük be, hogy sok mindent csinálnak, sok mindenben határoznak, de mekkora az önkormány­zatban az egyetértés? — Tanuljuk a demokráciát, vita van, véleménykülönbség is, de ha már határoztunk, akkor a végrehajtásban egy­ségesek vagyunk. Jól teleltek a birkák, a ta­vaszi legelő is dús Zsurk ha­tárában ELEK EMIL FELVÉTELE Tárca —* csődhullám, mint azt a gazdasági yj szakértők jelezték, nem április 8- án kezdődött. Ezt a szomszéd­nak, Stohanek úrnak magyarázom, aki­nek halvány fogalma sincs arról, hogy mi az a csőd, a csődeljárás. Nem érti meg, hogy ha egy éve nem Képes kiegyenlíteni a tartozását, akkor köteles csődöt mon­dani. — Csőd. — Tessék? — Azt mondta, köteles vagyok csődöt mondani. Hát kimondtam. — Maga ne mondjon csődöt, hanem adja meg az ezresemet. A maga tartozá­sát én átvitt értelemben értettem. Ha maga most egy vállalat, vagy egy kft. avagy egy magánvállalkozó lenne, és nem tudna fizetni, akkor köteles lenne csődöt mondani. — Ja. Ha lenne egy gyáram. Egy üze­mem. Egy üzletem? Semmim sincs. Egy buznyákom, egy vasam, egy fillérem sincs. Szerintem ez maga a csőd. Kinek jelentsem? Különben az államnak sincs pénze. A költségvetési hiány 50 milliárd forint. Az én költségvetésemből csak né­hány ezres hiányzik. Az 50 milliárd az nem csőd? Nem. Megmagyarázom a szomszéd­nak, amit ő is hallott, de nem értett, hogy nem az állam tartozik, hanem az állam­nak tartoznak. A tervezett adók, a meg­előlegezett vámtételek nem jutottak el a kincstárig. Lóg a levegőben vagy 150 mil­liárd. Ennek egy része még behajtható, nagy része elúszott, leírható. — Ez baj. Nagy baj. — Nem baj. Nincs baj — mondta volt a pénzügyminiszter. — Szigorú behajtás és ellenőrzés következik. A határátkelők­nél máris szigorúak. Vámolás, fizetés. Eddig csak pecsételtek és vagy fizettek vagy nem. Most előbb fizetnek és azután pecsételnek. — Ezt értem. De mit akart azzal mon­dani, hogy a csődhullám nem április 8- ával kezdődött? — Azt, hogy volt itt már csődhullám tavaly is, januárban, februárban is, de úgy tettünk, mintha nem vennénk észre. Stohanek fenemód nagyra értékelte az okfejtésemet. Pedig ha tudná, hogy én sem értem azt, amit senki sem ért. Egy­ben azonban biztos vagyok: Stohanek nem azért sörözik, mert ritka csontja van, hanem azért, mert csontritkulása van. Ez is egyfajta csőd. Nézőj^on^ Fontos részletek Kállai János bizalomerősítés szán­*7\ dókával és a részlete- sebb informálódás igényével hívta össze a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium szülői munkakö­zösségének választmánya április 6-án az anyákat, apá­kat, és nem utolsó sorban azokat a nyilatkozni, tájé­koztatni hivatott személye­ket; akik az iskola jövőjét tekintve meghatározók lesz­nek, illetve: már most azok. Mintegy kétszáz ember vett részt a rendkívüli szülői ér­tekezleten. Az igen nagy érdeklődés hátterében az a közismert tény húzódik meg: a város patinás gimnáziumát a jövő tanévtőt az evangélikus egy­ház fogja működtetni. Eb­ben, a volt felekezeti okta­tási intézmények egymást követő visszaszerveződése időszakában nincs semmi rendkívüli. És több konkrét lépés is történt már. Meg­van a pályázat útján kineve­zett, az egyház elvárásainak megfelelő, új igazgató, és a jövő tanévi beiskolázást is az átalakulás szellemi és tartalmi motívumrendszeré­hez igazodva bonyolították le. Ezen a héten pedig aláír­ják a városi önkormányzat és az egyháziak megállapo­dását az átadásról. Az értekezlet légköre a sok, teljesen világos mo­mentum ellenére, pattaná­sig feszült, sőt ideges, inge­rült, mi több, gyanakvástól és bizalmatlanságtól volt áthatott. Hogy miért? Erre sem nehéz válaszolni. Tulaj­donképpen megtette ezt a nyíregyházi önkormányzat egyik illetékese, amikor ki­mondta: tét évvel hamarabb kellett volna ebben a körben leülni. Valóban. Azt hiszem, is­mét a tájékoztatás elégte­lensége spanolhatta fel a kedélyeket. Elsősorban azo- két a szülőkét, akiknek a gyermeke már megkezdett tanulmányait folytatja a jövő évtől egyházi szellemiségű iskolában. Mi lesz az ő ,, vi­lágnézetükkel”? Hogyan kell majd eleget tenniük egy más felfogású iskolairányí­tás és összetételében felté­telezhetően megváltozó tan­testület elképzeléseinek, ér­tékrendjének? Mit fed a tanári lojalitás fogalma? Lesz-e kötelező hitoktatás, templombajárás, egyenru­ha, tandíj...? A kérdések sokszor ön­magukat ismétlő kanyarjai is mutatták: sok-sok a tisztá­zatlanul, feltáratlanul ha­gyott részlet. Márpedig az iskolai, egyházi ügyekben járatlanabb emberek eseté­ben ezek az ,, apróságok” sokszor föténőnek a valóban kardinális dolgoknak. Anélkül, hogy a jó szán­dékkal megadott, de a nyug­talanságot eloszlatni még­sem tudó válaszok minde­gyikét számba venném, csupán a leglényegesebbet idézem. A jelenlegi — tehát már ott tanuló —- kossuthos diákok megkezdett tanulmá­nyaikat mindenféle egyházi kötelezettség nélkül fejezhe­tik be. Nekik nem lesz köte­lező hitoktatás, és nem lesz különbségtétel — vallási ala­pon — a gyerekek között. És — bár e tekintetben ga­ranciát nem vállaltak a vá­laszolók — nem hull szét — a szülők megítélése szerint igen jó ,,minőségű” tanári kar. Végezetül: hogy mégis fe­lemás, sőt keserű érzések­kel, gondolatokkal távozott az egybeszólítottak többsé­ge... Ezen sem lepődöm meg igazán. Egy hosszú éveken át elbizonytala- nodott(-ított) társadalom, melynek jelenlegi, napi gondjai sem egyértelműen a hitét, a tartását szilárdítják, aligha reagálhat másként. Ezért nem szabad felhábo­rodni. Elmarasztalni sem. Senkit. Ehelyett a türelem­mel, az adott szó egyébként tisztes garanciájánál sok­szor erősebb biztosítékok vállalásával és pontos tájé­koztatással szükséges el­oszlatni a kételyeket. Mert az is nyilvánvalóvá lett a pa­rázs hangvételű értekezlet végére: a szülők, az egyház, az új iskolavezetés egyaránt békét, nyugalmat és ered­ményességet akarnak. A gyerekekért! Kommentár Kamatüzöttek M. Magyar László ^ Ikeseredett hangú levelek az íróaszta- Ion a megye minden részéből: Rohodtól Milotáig, Botpaládtól Tiszavasváriig. Valamennyinek egy a témá­ja: a lakáshitelek megemelt kamatának fizetése súlyos terheket jelent az amúgy is szegényen élő állampolgá­rok számára. Alacsony nyugdíjé özvegy, munkanél­küli édesapa, magára ma­radt rokkantnyugdíjas raga­dott tollat, hogy csatlakoz­hasson a Jogvédő Liga alá­írásgyűjtő akciójához. Az 1990 végén született országgyűlési döntés által keltett indulatok tehát mind a mai napig nem csillapod­tak le. De hogy is higgadná­nak le a kedélyek, hiszen egykoron kis hazánk állam­polgárai épp azért vállalták a kedvezményes hiteleket, mert csak úgy látták szá­mukra elérhetőnek az önálló lakás megteremtését, a csa­ládi boldogság alapjának biztosítását. S a szerződés egyoldalú felbontásával, il­letve a kamat megemelésé­vel a korábbi tartozásnak immár a többszörösét kell fizetni, s így a bérből és fize­tésből élők, a nagycsaládo­sok, a fiatalok és nyugdíja­sok megélhetése veszélybe került. ,,A rendelet nyomor­ba döntött bennünket, szinte egy becsületes ebédre nem tudunk bevásárolni” — ol­vasható többek között az egyik levélben, s ez talán mindnyájunk számára ön­magáért beszél. Természetesen mindenki bizakodik a gazdasági fel­lendülésben, de addig még néhány esztendőnek el kell telnie. A boldogabb jövőnek csak úgy van értelme, ha meg is érjük, s nem családi tragédiákkal, öngyilkossá­gokkal kikövezett út vezet el odáig. A kamatemelést fize­tők remélik, hogy az aláírás- gyűjtési akció sikerrel jár, s az országgyűlés újra tár­gyalni fogja a ,,büntetőka­mat” kérdését. S akkor talán sikerül olyan megoldást ta­lálni, amelyet mindenki elfo­gad. s senki sem érzi magát száműzöttnek saját hazájá­ban.

Next

/
Thumbnails
Contents