Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-04 / 81. szám

1992. április 4.

24 ‘Kdet-Klagyarorszáp hétvégi melléklete

Ertékpártolók

Kállai János

S

ohasem irigyeltem a kultúraterjesztésszervezés háttérmunkásait. A lótó-futó, plakátkihordó, meghívópostázó, szerkesztőségekhez rohangáló propagátorokat, akiknek a nyüzsgésén, ha nem is minden, de igen sok múlik. Például: egy-egy, sok ezer forintért „lehozott” előadóművész, színdarab, komolyzenei est, rock- vagy jazzkoncert teltházas nézó- terű sikere vagy üres széksoros érdektelenségbe fulladása. Mondom: sok függ az ő precizitásuktól, megszállottságuktól, szakértelmüktől vagy ösztönös Vérzéseiktől, de nem minden! A közönség ugyanis egyre kiszámíthatatlanabbul mozdul rá a programokra. Nincs bombabiztos prognózis, amiből teljes konkrétsággal kiókumlálható: milyen „műfajú” előadás az, aminek a kezdete előtt már órákkal — netán: napokkal — ki lehet írni a pénztárablakra: „Minden jegy elkelt!”

Vakrepülés hát az egész? Fölösleges a hírverés? Be kell adni a derekunkat a kommersz, a bóvli szirénhangjainak, beszippantó erejének? Nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás.

Mi több: ez feladás lenne, beismerése tehetetlenségünknek, elfogadása a könnyebb irányba haladás alternatívájának.

A kulturális programválaszték — szerencsére — az utóbbi időben igencsak kiszélesedett, mind többen keresik meg ajánlatukkal a művelődési házakat, az oktatási intézményeket, az ön- kormányzatokat. Jóval gazSusogók

A

,,kabátlopás”-szind- róma úgy tűnik, nem akar kikopni mindennapjainkból. Ugye, tudják, mire gondolok... Valakinek, valamikor, valahol ellopták a kabátját, és a hír szárnyán az eset úgy repült, alakult, színeződött tovább, hogy a végén csak a lopás tényé regisztrálódott a jól értesültek agyában. Mégpedig, hogy nem X-tőf lopták el szeretett ruhadarabját, hanem ő maga tulajdonított el valami felöltőt, valahol... valamikor.... valakitől. így aztán, ha szóba került a dolog, emberünknek hosszas magyarázkodással kellett tisztáznia magát, feltárni a „tényvalót”.

Átmeneti, átértékelő, átformálódó korunk (az „át-” további szavakkal tetszés szerint variálható) mintha különösképpen kedvezne a torzító szándékú hírfacsaróknak. /Vszelídebb magyar nyelv akár pletykál- kodoknak is titulálhatná őket, de ennek az ízes, játékos hangulatokat hordozó szónak — bár összességében elmarasztal! — még sincs igazán húsba-lélekbe vágó éle. A rémhírterjesztő pedig túl drasztikus a jelenségre. Ügy vélem, susogóknak, huhogóknak, túlerte- sülteknek lehetne inkább őkgt nevezni.

Őket, akik másod-harmad forrásból értesülnek a másokkal megesett dolgokról, de villámsebesen átminősítik magukat első számú informátorrá, és susognak, huhognak, tompított hangon bennfenteskednek, viszik a „hírt” szűkebb-tágabb körökben —jóindulatúan...

Y. vezetőt le fogják váltani, kirúgják! Valójában: az ildagabbak a propagandaanyagok, a produkciók alaposabb, előzetes megismertetését segítő kiadványok. Csak hát ezek önmagukban még nem garantálják a tumultuózus jeleneteket, mondjuk egy késő esti verspódium-előadáson vagy egy művészfilm bemutatóján.

Valami nagyon fontosat el kell még végezniük mindazoknak, akik tényleg segíteni akarják és tudják a kultúra szürke eminenciásainak — a szervezőknek — a munkáját. Vagyis: aki tájékozottsága, felkészültsége, „helyzete” és a rendelkezésére álló eszközrendszer birtokában megteheti, álljon az értéket képviselő műsorok mellé. Szóljon róluk, győzzön meg, tegyen szimpatizánssá minél több né- zőt-hallgatót, befogadót! Mert, mondjuk, egy jó magyar szakos tanár kiállása, ismertető eligazítása, ajánló biztatása pl. egy film, egy koncert dolgában többet ér tíz-húsz plakátnál vagy szórólapok gyorsan a szemétkosarakba kerülő százainál!

A profi szervezőknek pedig meg kell találniuk a „pót”- vagy „segédpropagálókat,” a már valamivel „eljegyzetteket”, akik hiszik, hogy a meg sem hívással nem szabad eleve kudarcra ítélni egy vonóskoncertet, egy vilagnagysá- gokat felvonultató jazz- együttest, az egyszemélyes színészshow-kat, az alternatív színházi bemutatókat. Egyszóval: azokat a szívet- lelket, értelmet jobbító „dolgokat” kell híresztelni, okosan — nem ráerőszakolva! — beharangozni, melyek nélkül nagyon „becsicsá- sodna” a világ!

lető egyszerűen csak nyugdíjba megy, mert már így is „ráhúzott” három évet. Z. és Q. válik! Ténylegesen nincs másról szó, minthogy az érdeklődők homlokterébe került páros újabban gyakran mutatkozik külön a nyilvánosság előtt, mivel életrendjük, munkájuk nemigen teszi lehetővé a duóban repülést. N. súlyos beteg, napjai sincsenek hátra, ezért nem találkozunk vele mostanában. Az igazság: külföldi tanulmányúton van már több hónapja, ezért tűnt el.

És ezek még csak az ártatlanabb ügyek! Az egész akkor kezd bedurvulni, amikor a susogók jószándékú (!) körtelefonjai, szóbeli átsu- gárzásai következményeként beindulnak az érintett személy egzisztenciáját, becsületét, egész habitusát kikezdő, aláasó folyamatok. Amikor a ferde vágányú híradásoknak következményei vannak. Gyanakvóbb tekintetekben, furcsa megjegyzésekben, bizalmatlansagban.

Persze, mondhatják: az alaptalanul hírbe hozott ne törődjön az ilyesmivel. Kiegyensúlyozottabb, nyugalmasabb időkben, kevesebb feszültséget hordozó körülmények között tényleg ez a természetes reagálás. De manapság, amikor az élet számos területén a lépéshibákra vagy tévesztésekre, a vétkekre, bűnökre figyelés, sokszor a vádaskodás és a megalapozatlan ítélet-kinyilatkoztatás gyakorlata látszik eluralkodni, szóval most a „fortélyos félelem” ébren tartóit és táplálóit kellene mielőbb tetten érni és elhallgattatni. Ha sikerülne, biztosan könnyebb álmunk lenne és tisztultabb ébrenlétünk.

Visszapillantás félidőben

Szerkesztőségi kerekasz- al-beszélgetésre hívtuk meg hat parlamenti párt megyei szervezeteinek képviselőit, hogy kifejthessék véleményüket arról: hogyan látják az 1990-es áprilisi választás óta eltelt két esztendő történetét.

A vita résztvevői voltak: Hamvas László, az MDF országos választmányi tagja, Kiss Gábor, az MSZP megyei elnöke, Laborczi Géza, az SZDSZ országgyűlési képviselője, Seszták Oszkár, a Fidesz megyei irodavezetője,

Szilágyi Szabolcs, a KDNP megyei sajtóreferense. Meghívtuk a kisgazdapárt megyei szervezetét is, de részükről nem volt a beszélgetésnek résztvevője.

Lapunkat Baraksó Erzsébet újságíró képviselte.

szervezetekkel, egyéb csoportosulásokkal együtt, és nem egyik, vagy másik párt, mert nem lehet leírni egy kiskátéban, vagy egy nagykönyvben a nemzeti érdeket.

^ KM: — Hogyan tekintenek vissza az elmúlt két év történéseire, mire hívnák fel a figyelmet az egyes pártok szemszö- aéből?

S. O.: — Ilyen értelemben nincs össznemzeti érdek.

H. L.: — Van össznemzeti érdek, s valamennyiünk érdeke, hogy a független Magyar- ország megteremtődjön, a gazdasági rendszerváltás is megtörténjen, s ha a gazdaság a mélypontjából kikerül, a szociális helyzetben is érezhetőek lesznek a változások. Tudjuk, vannak egymás iránti gyanakvások, bizalmatlanságok, időnként teljesen irracionális dolgok mentén hisztériák szerveződnek, s mindezek elvonják az össznemzeti érdekről a figyelmet.

S. O.: — Ennyi az össznemzeti érdek, és az egyes pártok arra hivatottak, hogy az össznemzeti érdeket lebontsák a mindennapi politika szintjére. Az össznemzeti érdeknek a párt programjában kellene kikristályosodnia, de nincs olyan, hogy egy párt, vagy egy érdekcsoport, vagy egy személy megtestesíti az össznemzeti érdeket.

K. G. — Össznemzeti érdek az, hogy Magyarország demokratikus jogállammá váljék, mert még nem egészen az, és az ország gazdasági szerkezete úgy változzon meg, hogy bevonulhassunk az európai államok közösségébe gazdasági és politikai értelemben egyaránt. A pártérdekek ennek nem mondanak ellent, hiszen nincsenek az össznemzeti érdek képviseletében eleve kiosztott szerepek.

SZ. SZ.: — Mi még csak két évre vagyunk egy rendszer- váltás után és nem azt a demokráciát éljük, amit például Nagy-Britanniában, ahol évszázadosak a hagyományok. Vannak bizonyos alapértékek, amelyek mentén a különböző társadalmi csoportok megegyezhetnek, és akkor lehet vitatkozni, akkor természetes dolog kritikával illetni a másik pártot, mert a problémákat konszenzusos úton meg tudják oldani.

L. G.: — Egy alkotmányos demokráciában a magyar érdekeket a Parlamentbe bejutott hat párt képviseli így vagy úgy. Nem lehet azt figyelmen kívül hagyni, hogy az országot az elmúlt negyven év élcsapata juttatta ebbe a helyzetébe, és úgy gondolom: el kell telnie egy bizonyos időnek, amíg Magyarországon a civil szféra, az érdekegyeztetés sok kombinációs mechanizmusa kiépül, ami minden pártnak elemi érdeke.

H. L.: — Hadd tegyem még hozzá: össznemzeti érdek lenne a múlt végső, egyértelmű lezárása, továbbá, hogy egyformán értsünk szót a kisebbségben élő magyarok sorskérdéseiről, és össznemzeti érdek volna, hogy a hat párt valamelyest az európai keretek szerint szót tudna érteni egymással.

S. 0.: — Azzal értek egyet, amit Laborczi Géza mondott: a nemzeti érdeket a hat parlamenti párt jeleníti meg, a civil

S. O.: — Fájlaljuk azt, hogy a közvélemény számára nem arról szól a politika, amit hallani szeretnének, hanem azt pártcsatározások jelenítik meg, és nem szüremkedik le a mindennapok szintjére; mit jelent a politika, hogy az oktatást jelent, nyugdíjat, szociálpolitikát, gazdasági struktúráváí tást, és nem szónoklatokat, vagy fogadásokat. Kiemelném az oktatást: pártunk programjában hangsúlyos stratégiai kér désként szerepel és ami a magyar oktatásüggyel történik, számunkra egyáltalán nem megnyugtató. Erre szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni, hogy enyhíteni tudnánk a fiatal munkanélküliek helyzetét.

K. G.: — Számunkra a legtöbb aggodalmat a szociális problémakör okozza, főként a munkanélküliség. Vannak a megyében olyan térségek, ahol 25 százalékos az arány. Kifizettek tavaly a megyében

1,4 milliárd munkanélkülisegélyt, aktív foglalkoztatáspolitikára 280 milliót fordítottak. Az utóbbi három évben összesen létesül ezer új munkahely, miközben egy év óta hetente ötszáz új munkanélküli jelenik meg. Ez mutatja az ide fordított összegek viszonylagos kicsiségét.

H. L.: — Bocsáss meg, ennél sokkal több állt rendelkezésre, csak nem voltak vállalkozók, akik munkahelyeket teremtenének. Amit kifogásolsz, azt most már nem a kormánynak, vagy az államnak kell megtennie, hanem a vállalkozóknak kellene. A kormányzati munka egyik legnagyobb pozitívuma, hogy meg tudott teremteni egy szociális védőhálót azok számára, akiket a totális elszegényedés fenyegetett. A másik pozitívumként kiemelhetem az ön- kormányzatok támogatását. Tudnunk kell: a kormány any- nyit juttatott az önkormányzatoknak, hogy itt a megyében a települések önkormányzatai tavaly 3,6 milliárd tartós betétet kötöttek le az OTP-nél, de ez, mint serkentő tényező, nem jelent meg a munkahely- teremtésben, ami nagy mulasztásokat jelez. Most nem lehet tudni, kik azok, akik mulasztottak, de ez már a kormánytól függetlenül történt.

K. G.: — Bonyolultabbnak látom a helyzetet, mert a kormányzat például hitelnyújtás esetében erősen diszkriminál. Rosszul prognosztizálták , a munkanélküliség arányát. Átképzésre fordítottak 30 milliót, aminek az az eredménye, hogy az átképzett személy egy szakmával többel lesz

munkanélküli. Nem vádolom a kormányt, mert az átalakulás a munkanélküliség megjelenése nélkül nem mehet végbe, csak azt mondom, nem biztos, hogy elégségesek a szociális eszközök. Baj van a gazdasággal is, miközben az egyensúlyállapotunk javul, a termelés visszaesett.

L. G.: — Tagadhatatlanul történelminek látom azt, hogy itt az a váltás, amelynek részesei vagyunk, vér nélkül lezajlódon. Azt gondolom, ha a fennálló kormányt bírálatok érik, az a világ legtermészetesebb dolga. Kritikaként mondom: túlterjeszkedik, túlbürok- ratizálódik az állam, ami a közpénzeket emészti fel. A másik nagy probléma az átmenet lassúsá- A mi elkép- elésünk szerint gyors lett volna az átmenet, ami le- h e t , hogy több fáj- dalom- mal jár, de hasznosabb lett volna. Ott követte el a kormányzat az első hibát, amikor a kárpótlás kérdését ilyen formán vetette fel — a Parlamentben a legtöbb időt a kárpótlási törvényre fordították. Ez aránytévesztés és indulatokat kelt. Ugyanakkor a gazdasági kérdések megoldásához kevéssé nyúltak, és nem történt meg a költségvetési irányelveknek a végiggondolása, holott már nem lehet közpénzeket csak a teljes nyilvánosság bevonásával elosztani. Egy sporthasonlattal élve a két évről: egy meccset nem kell az első öt percben megnyerni, de —- félidőben vagyunk—- az első félidőben már látszik, ki hogy tud focizni.

SZ. SZ.: — Elhangzott itt, hogy mennyi időt töltöttek el a kárpótlással. A kárpótlás igen fontos kérdés, és ha az emberekben él az igény iránta, akkor azzal foglalkozni kell. Nem értek egyet azzal, hogy ez keltené az indulatokat, megvannak az indulatok. A törvénykezésről pedig úgy gondolom, hogy jól bejáratott demokráciákban is vannak törvények, melyeknek akár több évtizedig is eltart a vé- gigvitele — azt hiszem, nálunk a törvénykezés megfelelő időben és gyorsasággal halad.

1

KM: — Vajon szükebb hazánk, Szabolcs-Szat- már-Bereg szemszögéből nézve hogyan látják a két esztendőt?

H. L: — Az utóbbi két év helyi eredményének tartom, hogy pártunk, ígéretéhez mérten igyekezett cselekedni e régió előbbre haladásáért. A kihelyezett kormányüléssel sikerült a figyelmet felhívni erre a térségre oly mértékben, hogy már ebben az esztendőben is többet juttatnak e térségnek, érződik a segíteni akarás szándéka.

S. O.: — Bármelyik párt került volna ki győztesen a választásokon, szerintem ugyanezeket az eredményeket produkálta volna. Nem biztos, hogy lett volna kihelyezett kormányülés, de ez a térség nagyobb támogatást kapott volna. A mi pártunk is mindent megtett volna, önmagában tehát nem érdem, amit a kormány tett, ez volt a kötelessége, ítéljék majd meg a választók két év múlva, de a támogatást nem a pártkasz- szából adta, hanem az ország költségvetéséből.

K. G.: — Erényéül lehet írni a kormánypártok helyi képviselőinek, hogy ezeket a közbenjárásokat megtették. Ugyanakkor más pártoknak is voltak kezdeményezései a térség érdekében. A kormánytámogatással kapcsolatban engem a pénzek elosztásának módszere aggaszt egy kicsit, mert nem lehet tudni, honnan adódnak elő bizonyos összegek.

L. G.: — Szép gesztus, hogy a kormány felvállalta e térség megsegítését a kihelyezett üléssel, de minden párt megpróbálja a maga eszközeivel megtenni a dolgát a régió előmozdításáért. Személy szerint ennek a folytatását én úgy gondolom el, hogy ha tágul Európa, egészen az Urálig megélénkül a mozgás, akkor fontos szerepet tölthet be ez a térség a gazdasági külkapcsolatokban.

SZ. SZ.: — Az elmúlt két év bebizonyította, hogy nemcsak országos, hanem megyei szinten sem tökéletes a pártok együttműködése, ugyanakkor a megyében is van sok Olyan település, ahol az Ön- kormányzatokban a különböző koalíciókban jó a pártok kapcsolata. Némelyik helyi önkormányzattól tanulhatnának országos szinten, hogyan képviselik a városok, falvak lakóinak érdekeit. A megye előbbre lépéséről az a véleményem, akkor fog ez megtörténni, ha a megye és a helyi önkormányzatok saját maguk megmozdulnak, s ha országosan esetleg feszült is a helyzet egyik-másik kérdés megítélésében, megtaláljuk a helyi konszenzusos megoldásokat.

S. O.: — Nagyon fontosnak gondolom helyi szinten, hogy direkt politikai szándékok is munkálkodtak, amikor az ön- kormányzat Nyíregyházán, ahol pártunk van többségben, koalíciós partnert a kormánypártok képviselői közül is választott. Pártérdek, pártpolitikai szempontból pártunk úgy gondolja, azt a fajta rossz megosztottságot, ami a politikai életben kezd kialakulni, meg kell törni, és be kell bizonyítani, ahol arra az önkormányzatokban lehetőség van, hogy nincsenek ideológiai szembenállások a koalíciós pártok és az ellenzék között, hanem van átjárás. Ezért tartjuk példaadónak a nyíregyházi együttműködést.

K. G.: — Nagy politikai iskola volt minden párt képviselői számára az elmúlt két év. Azt tapasztalom, hogy ez az iskola a kulturált politikai fellépés segítője volt a megyében. Két éve néha még beszélőviszonyban sem voltunk, vagy ha igen, akkor azt az állandó feszültségek át- meg átjárták. Most a megyében kulturlényekként, lehet politikai partnerként vagy ellenfélként eszmét cserélni más pártok képviselőivel, és én ezt az elmúlt két esztendő legfontosabb fejleményének tartom.

^ KM: — Éppen két éve jelent meg lapunkban a hatpárti kerekasztal- beszélgetés anyaga, melyben a résztvevők azt ígérték: pártérdekek felett képviselik a megye érdekeit. Nem lehetne, hogy az időközben szinte állandósult csaták helyett a pártok az össznemzeti érdeket tartanák szem előtt?