Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-03 / 80. szám
4 Kelet-Magyarország MEGYEN INNEN, MEGYEN TÚL 1992. április 3., péntek Hajim Herzog izraeli államelnök hivatalos látogatáson Madridban tárgyal. Képünkön középen: I. János Károly király, tőle jobbra: Felipe Gonzalez kormányfő. MTI — TELEFOTÓ Akik kapnak... és akik visszafizetik Budapest (ISB — D. Á.) — „Nehéz helyzetbe kerül településünk, ha a 2,5 millió forintot vissza kell fizetnünk" — írta Bujdosó László, Gesz- teréd polgármestere a parlament önkormányzati bizottságának. Geszteréd ugyanis egyike annak a négy önkormányzatnak, amelyik az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján jogosulatlanul magas összeget vett fel állami támogatásként. (A négy között egyébként Petneháza révén még egy másik szabolcs- szatmár-beregi község is szerepel.) Bujdosó László leírja, hogy visszafizetés esetén az egész évi fejlesztési pénzét elveszíti a falu, miközben az elmúlt időszakban alig jutott pénze elmaradt fejlesztésekre. A bizottság álláspontjáról Seszták Lászlót, megyénk ke- reszténydemokrata képviselőjét, az önkormányzati bizottság tagját kérdeztük. — Egyértelmű volt az Állami Számvevőszék jelentése, így mi nem tudunk mit kezdeni a geszterédi polgár- mester megkeresésével. Nincs más hátra, mint Gesz- terédnek és Petneházának a törvény módosítását követő 30 napon belül meg kell fizetni a jogtalanul felvett összegeket. Ha ezt nem teszik, akkor a Pénzügyminisztérium az érintett önkormányzatot megillető normatív hozzájárulást a visszafizetendő támogatás összegéig megvonja. — A napirend szerint tárgyalta a bizottság Palóczy Lajosné, máriapócsi polgár- mester levelét is, mely szerint Máriapócs jogos igénye sem került elbírálásra. Ebben milyen döntés született? — Arról az esetről kiderült, hogy a Belügyminisztérium papírjai között valamilyen elírás történt, tehát az az ügy rendeződik. — Az ÁSZ vizsgálata 192 településnél mutatott adateltérést. Az Országgyűlésnek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok kiegészítő állami támogatásáról szóló 1991. évi törvényének módosításakor tudomásom szerint több sza- bolcs-szatmár-beregi falu jutott plusz támogatáshoz. Melyek ezek? — Hét községnek jár pénz. Beszterecnek és Nyírkércs- nek négymillió, Tiszarádnak és Zsarolyánnak hárommii- lió Magosligetnek kétmillióháromszázezer, Ep erjeskének és Tiszakany árnak pedig egymillió forint. A március 31-én meghozott törvény szerint 30 napon belül e telepü-, lések megkapják az elmaradt állami támogatást. Forró nyomon Ismeretlen holttest “ 7~1 Nyíregyháza-•C (KM — Cs. Gy.) ■ — Betörésről, is—meretlen holt------------- testről, tűzről és egyebekről kaptunk hírt dr. Pásztor Miklóstól, az MRFK főkapitányi hivatalának vezetőjétől. Ismeretlen férfi holttestére bukkantak a Tiszában Fé- nyeslitke és Szabolcsveres- mart között. Személyazonosságának megállapítása ügyében intézkedtek. A rendőrség bűncselekményre utaló körülményt nem állapított meg. Április elsején Biri határában mintegy 22 hektárnyi akácerdőben a fű és az avar meggyulladt. A tűzoltóság -a lángokat megfékezte, de a !kár így is körülbelül 200 ezer forint. A tűz keletkezésének okát a rendőrség tűzoltók bevonásával vizsgálja. Eljárás indult egy 16 és egy 17 éves fiú ellen, akiket április elsején a rendőrjárőr Nyíregyházán, az Árpád utcán gépkocsifeltörésen ért. Nyírtelek-Varjúlaposon, valamint Rakamazon feltörtek egy-egy vegyesboltot, a kár összesen 136 ezer forint. KÖZÉLET — Szovjet síremlék Nyírbátor (KM) — Eljuttatta lapunkhoz is közérdekű nyílt levelét Le- hoczky Péter Nyírbátor önkormányzati képviselője (MSZP) melyet Szendrey László (MDF) országgyűlési képviselőinek címzett a városban lévő szovjet síremlék eltávolítása ügyében, amit másokká! együtt a parlamenti képviselő is szorgalmazott. A levélíró egyebek között kifejti: a síremléket a 2. Ukrán Front saját költségén állíttatta és 1947-ben olyan megállapodást kötött az akkori nyírbátori önkormányzattal, hogy az önkormányzat vállalja öröik időikig az emlékmű kegyéletes gondozását. Mindahhoz, hogy az emlékművet eltávolítsák, fogalmaz a levélíró, a Szovjetunió ez ügyökben jogutódként eljáró Oroszország hozzájárulása szükséges, azt követően pedig át kell tekinteni, milyen költséget ró az önkormányzatra a halottak exhumálása. Szigorít a kormány Szóvivői tájékoztató Budapest (MTI) — A gazdasági helyzet elemzése nyomán a kormány számos döntést hozott — jelentette be Kupa Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki kormányülés szünetében tartott, a kabinet döntéseit ismertető szóvivői tájékoztatón. — Erőteljesen szigorítani kívánja a vám- és adókintlevőségek beszedését, ennek érdekében törvénymódosítást kezdeményez. Ugyanakkor a pénzügyminisztert megbízta, hogy indítson vizsgálatot annak kiderítésére: milyen! felelősség terheli a pénzügyi apparátust a hátralékok növekedéséért. Feladatául jelölte meg emellett, hogy tárja fel a kiadás-megtakarítási lehetőségeket is. Juhász Judit kormányszóvivő a kabinet további döntéseit ismertetve bejelentette: a kormány jóváhagyta a szőlőtermesztés és a borgazdálkodás agráripari koncepcióját. A hazai exportellenőrzési rendszer továbbfejlesztése érdekében módosították az egyes nemzetközileg ellenőrzött termékek forgalmának ellenőrzését rögzítő rendeletet. Eszerint rendszeresen ellenőrzik az országba behozott termékek és technológiák felhasználását. Ugyanakkor a kormány garanciát vállalt arra, hogy az export- ellenőrzési rendszert a hazai termékekre is kiterjeszti, s bevezeti a COCOM nemzetközi katonai és nukleáris listákat. Export-import engedélyek Ügyfélfogadás az FM-hen Budapest (KM) — Az export-import vonatkozásában engedélyköteles mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek előzetes véleményezése április 6-tól a Földművelésügyi Minisztérium Agrárrendtartási Főosztályán követi a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma Engedélyezési Főosztályán kialakított ügy- félfogadási rendet: hétfőtől csütörtökig délelőtt 9 órától 12 óráig, pénteken ügy- félfogadás nincs. Felhívják az érdekeltek figyelmét arra, hogy a fenti időintervallumon kívül az Agrár- rendtartási Főosztály — munkaszervezési okokból — engedélykérelmeket nem tud befogadni. Búcsú Krúdy Zsuzsii Katona Béla B udapestről érkezett a szomorú hír: elhunyt Krúdy Zsuzsa, Krúdy Gyula négy gyermeke közül a legfiatalabb. Csak tizennégy éves volt édesapja halálakor, mégis egész élete a varázslatos író-apa bűvöletében telt el. Könyvtárosi diplomát szerzett, hosszú időn át egy kerületi könyvtár vezetője volt a fővárosban, majd a Széchenyi Könyvtár kézirattárában dolgozott, igazán azonban mindig is Krúdy Gyula szellemi hagyatékának ápolását tekintette legfőbb feladatának. Nem lett hivatásos irodalomtörténész, csak az apai örökség adminisztrátora kívánt lenni, de ezt a legnehezebb időkben is tiszteletre méltó hűséggel és makacssággal teljesítette. Pedig nem volt könnyű doLga. Krúdy ugyanis nem sokat törődött az utókorral, alkotás közben nem igen gondolt a filológusokra. Kézzel írt, tehát másolatok nélkül, nem vezetett naplót és följegyzéseket, nem kommentálta saját műveit, nem folytatott kiterjedt irodalmi levelezést, nem maradt utána búvárkodásra csábító családi archívum. Krúdy Zsuzsa mégis megtalálta a maga lehetőségeit. Rengeteg népszerűsítő cikket írt édesapjáról, s kötetek egész során állította össze az egykori újságok lapjain sárguló írásokból (Pesten lakott egy fuvolás, Budapest vőlegénye, Gordonkázás, Az emlékek szakácskönyve stb.). Legjelentősebb műve azonban kétségtelen a két kiadást is megért Apám, Szindbád című könyve, amely nerftcsaik a szélesebb olvasóközönség körében járult hozzá az író népszerűségéhez, hanem a Krúdy- kutatás számára is megkerülhetetlen alapmű marad. Nyíregyházán ötéves korában járt először, amikor 1924-ben szüleivel a Sóstón nyaralt. Felnőtt korában sokszor megfordult városunkban, s tanácsaival mindig készségesen segített Krúdy-lkiiállításaink, előadásaink rendezésében. Hogy időnként zsörtölődései ellenére is mennyire ragaszkodott Nyíregyházához, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy családi dokumentumainak, relikviáinak nagy részét a Jósa András Múzeumnak ajándékozta. Halálával olyan valaki távozott közülünk, aki úgy tudta szolgálni apja emlékét, hogy közben egy kicsit maga is irodalomtörténeti jelenséggé vált. Pillanatnyi előnyök, de meddig? Eltérő vélemények az új Hunka Törvénykönyvéről Sinka Zoltán Budapest (ISB) — Az új Munka Törvénykönyvének teljes szövegével még egyetlen munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetnek sem sikerült megismerkednie — ez derült ki a héten a körkérdésünkre adott válaszokból. Ismeretes, hogy a törvény egyes részeit — a több mint ötszáz módosító indítvány mérlegelése után — a parlament elfogadta, ám néhány egymásnak ellentmondó rendelkezés miatt a végszavazásra a múlt heti ülésen nem kerülhetett sor. Ezért hát arra kértük nehány szakszervezeti tömörülés és munkaadói érdekvédelmi szervezet e témában jártas képviselőjét, hogy a rendelkezésre álló információk alapján mondjanak véleményt a már megalkotott, de el nem fogadott törvényről. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szövetségi tanácsa — azután, hogy a szervezet jogászai „átrágták magukat” a törvény paragrafusain — csütörtökön hozta nyilvánosságra a hivatalos állásfoglalását. Bálint Attila, a szövetség szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy elsődlegesen a szakszervezeti jogosítványok sorsa érdekli az MSZOSZ tagjait. Annyi máris' látszik — mondta a szóvivő —, hogy néhány bizonytalan- sági tényező is beépült a törvénybe, ami nem okoz szükségképpen konfliktusokat, de ma még nem látni, milyen következményekkel is járhatnák. Ilyen például a reprezentáns szakszervezetek funkcionáriusaira kiterjesztett védettség ígérete: az MSZOSZ számára pillanatnyilag nyitott kérdés, hogy mit is kell reprezentáns szak- szervezet alatt érteni. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája is csak a jövő héten hoz testületi állásfoglalást — tudtuk meg Szalai Jenő ügyvivőtől. Vegyes a kép — mondta —, mivel az egyéni munkavállalói érdekek védelmében javulás tapasztalható az előző törvényhez képest, ugyanakkor a testületi jogok bizonyos pontokon csorbát szenvedtek. A törvény hibájául róják fel például, hogy a szakszervezeti vétójog csak jogsérelem esetén alkalmazható, ér sérelem esetén nem. A vény kétségkívül a .partneri kapcsolatokra, a szervezke-. dés szabadságára épül — véli az ügyvivő —, de az alkumechanizmusok még csak a felső szinteken kielégítők, középszinten most vannak kialakulóban, a munkahely ken pedig egyáltalán nem lehet korrekt tárgyalókapcsolatokról beszélni. A Liga legfőbb „csapdának” a reprezentativitás kérdését tekinti. Szemben az MSZOSZ mind nagyobb dominanciára épülő elképzeléseivel úgy látják, hogy a törvény alapján kialakuló gyakorlat nem teszi lehetővé a kisebb szervezetek megerősödését a munkahelyeken. Ugyancsak lesújtó véleménynyel vannak a munkaügyi bíráskodás kilátásairól, mivel a munkahelyi döntőbizottságok felszámolásával — állítják — csak az elhúzódó ügyek száma nő, s egyre keesebben lesznek, akik vállalják a jogorvoslattal járó tortúrákat. A Munkaadók Országos Szövetsége (MAOSZ), mint az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) munkaadói oldalának az egyik képviselője a tör- ^vénv rossz időzítésében látja a legsúlyosabb problémát. Amint azt Simsa Péter, a szövetség elnöke elmondta, a kétségkívül piacgazdaság- Konform törvény csak tovább növeli azokat a feszültségeket, amelyek jelenleg a foglalkoztatás területén jelentkeznek. A munkaadók elsősorban a törvénynek a költségek és a munkaidőalap alakulására gyakorolt hatását vizsgálják. Egyértelműen hátrányosnak tekintik, mivel a felmondási idő, a fizetett szabadnapok és a szabadságod napok számának a növekedése, valamint a szak- szervezeti funkcionáriusok munkaidő-kedvezményei költségnövelő hatásúak: számításaik szerint 6—6,5 százalékos bérfejlesztésnek felelnek meg. Nemzetközi kiállítás Romániában, Hargita megye fővárosában, Csíkszeredában, 1992. június 3—5-ig Termékek köre: élelmiszeripar, mezőgazdaság, irodatechnika, lakáskultúra A számos szolgáltatást tartalmazó részvételi díj: 24 800 Ft Jelentkezési hat. idő: 1992. április 30. Részletes filvilágosítással az alábbi címen szolgálunk: Archív Kft. Budapest, Szt. László tér 16. Telefon: 1-157-4029, 1-157-0566 Telefax: 157-0801 (1661) JÓK KÖZÖTT A LEGJOBB A PÁRIZS • FOKVÁROS RALLYE ELSŐ HÁROM HELYÉN: ÉRTÉKESÍTÉS, MÁRKASZERVIZ, LÍZING MITSUBISHI Azonnali szállítással, raktárról kínáljuk a Mitsubishi haszongépjárművek 6 alaptípusának 27 változatát 3 év vagy 100 000 km teljes műszaki és 6 év korrózió elleni garanciával. Címünk: 1037 Budapest, Zay u 24. Tel.:188-9175 Tel./Fax: 188-9176 Megrendelhető még: KTF Kft. 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16. Tel.: (42) 12-622/36 Tel./fax: (42) 16-346 A MITSUBISHI MOTORS DUNA INTERSERVICE